Figyelő, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1958-01-07 / 1. szám

A MOSZKVAI KÖZGAZDÁSZ-TANÁCSKOZÁSRÓL FRISS ISTVÁN A mo­skvai közgazdász tanácskozás anyagai még nem érkeztek el hozzánk, s így közvéleményünk alig is vett tudomást róla. Hozzávetőleges elképzelésük is csak azok­nak van a tanácskozásról, aki a moszkvai Pravda múlt év december 1-i számában a tanácskozásról szóló be­számolót elolvasták. Pedig ez a tanácskozás megérdemli a szélesebb körök figyelmét is. A szakemberek nyilván át fogják tanulmá­nyozni az előadások és a vita anyagát. De van benne olyan is, ami nemcsak a szakembereik számára érde­kes. Figyelemreméltó már maga az a tény, hogy a múlt év november 26-a és 28-a közt először találkoztak csak­nem minden szocialista ország közgazdaságtudományá­nak képviselői. A moszkvai tanácskozáson nemcsak az európai szocialista országok (Jugoszlávia kivételével), hanem az ázsiai szocialista országok tudományos aka­démiái és közgazdaságtudományi intézetei képviselői is ott voltak. Jelen voltak tehát a Szovjetunió, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és Románia képvi­selőin kívül a Kínai Nép­köztársaság, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság, a Mongol Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kiküldöttei is. A tanácskozás éppen ezért nagy jelentőségű a szocialista országok közgazdászai tudományos együttműködésének fokozása szempontjából. Ez az együttműködés pedig azért igen figyelemreméltó és sokat ígérő, mert — mint ezt korábban is tudtuk, de a moszkvai megbeszélések és viták újólag is megerősítették — igen sok közös prob­lémánk van és ha ezek kutatása a különböző országok­ban egymásba fonódik, az kétségtelenül megterméke­­nyítőleg és gyorsítókig hat tudományunk fejlődésére. Bizonyítékul mindjárt megemlítek egy kis tényt, amelynek jelentőségét persze nem akarom eltúlozni. Ga­­tovszkijtól, a közgazdaságtudományok doktorától öröm­mel hallottam, hogy azokat a megjegyzéseket, amelye­ket mi, magyar közgazdászok juttatunk el a politikai gazdaságtan tankönyv szerkesztőihez, a tankönyv har­madik kiadásának, előkészítésében messzemenően hasz­nosították. Tanácskozásainknak tulajdonképpen két tárgya volt Egyrészt megvitattuk és jóváhagytuk a szocialista orszá­gok közgazdászainak eled, valóban kollektív jellegű, minden szocialista ország hozzájárulásával, készült munkáját. A cikkgyűjtemény előreláthatólag néhány hónapon belül megjelenik „A szocialista világ gazdasági rendszerének kialakítása és fejlődése" cím alatt. Más­részt élénk vitát folytattunk Osztrovityánov akadémi­kus és Gatovszkij előadásai felett. Az előbbinek cí­me: ,rAz imperializmus és a szocializmus időszerű gaz­dasági problémái­, az utóbbié: „A szocializmus különbö­ző országokban folyó építésének általános törvényszerű­sége és különlegességei.” A tanácskozást általában az jellemezte, és ez kétség­kívül fokozta jelentőségét, hogy a szocialista országok közgazdászai valamennyien egységes nyelven, a marxiz­mus nyelvén beszéltek. Ez természetesen nem azt je­lenti, hogy nincsenek közöttük nézeteltérések. Ilyenek szép számmal akadtak magán a tanácskozáson is. Hi­szen a marxizmus nem általános recept és az, hogy va­laki marxista módszerrel dolgozik, magától értetődőleg még nem zárja ki hibák elkövetésének a lehetőségét. De a hibákat vagy vélt hibákat, a téves vagy tévesnek vélt véleményeket a tudósok marxista szempontból, tudomá­nyos módszerekkel vitatták, tényeket sorakoztattak fel, ezeket igyekeztek helyesen általánosítani. Egységesek voltak a dogmatizmus, az idézet-kérődzés, és skolaszti­­cizmus elítélésében csakúgy, mint a revizionista, alapjá­ban véve burzsoá közgazdasági nézetek elleni harcos ál­lásfoglalásukban. Osztrovityánov előadása alapvetően a Politikai Gazdaságtan tankönyv harmadik, most nyomdában levő kiadásában végrehajtott változta­tásokat ismertette. A tankönyv korábbi kiadásainak nagy érdemei mellett voltak elkerülhetetlen fogyaté­kosságai is. Ezek a fogyatékosságok többségükben nem a tankönyv szerzőinek hibájából, hanem egész tudomá­nyunk fejlődésének a gyakorlattól való elmaradásából fakadtak. A tankönyv második kiadása már sokat javí­tott az első kiadás hibáin, de még mindig elég sok pont­ban nem elégíti ki a tudományos, tehát marxista igénye­ket és követelményeket. A harmadik kiadós a második­kal szemben is igen, jelentős változtatásokat fog tartal­mazni. Nem térhetek itt ki Osztrovityánov igen tartalmas előadásának akárcsak minden főbb tételére sem. Remé­lem, hogy ez az előadás is, Gatovszkijé is rövideden tel­jes terjedelmében a magyar olvasóik rendelkezésére fog állni. Itt inkább csak példaként említek egyet-mást a változtatásokból. A harmadik kiadás sok tekintetben javítani fog a gazdasági törvényekre vonatkozó fejtegetéseken és töb­bek között át fogalmazását adja egyes alaptörvényeknek. Hangsúlyozza, hogy a kapitalizmusnak nincs két alap­törvénye, egy a monopólium előtti és egy a monopólka­­pitalizmus idejére. Az értéktöbblet törvény az, amelyik a monopólium előtti kapitalizmusban főleg az átlagpro­fiton és a termelési áron keresztül, az imperializmus ko­rában pedig főleg a mafias monopólprofiton és a mono­polárakon keresztül valósul meg. Elég lényegesen bővül és megváltozik a munkásosz­tály elnyomorodására vonatkozó rész. Ugyanez vonatko­zik az állami monopólkapitalizmusra vonatkozó fejtege­tésekre. A harmadik kiadás a kapitalizmus háború utá­ni fejlődésével kapcsolatban rámutat egy újfajta, a füg­getlenségüket nemrég kivívott, nemzeti burzsoáziájuk által vezetett országokban létrejött állami kapitalizmus különlegességére. Ez az államkapitalizmus más, mint a fejlett kapitalista országok monopolista államkapitaliz­musa. Enne­k­ az államkapitalizmusnak haladó, imperia­listaellenes jellege van. Ugyanakkor a tankönyv meg­cáfolja az elmaradt országok nemzeti burzsoáziája által széltében-hosszában terjesztett azt az állítást, hogy ez az államkapitalizmus a szocializmus építésének sajáto­­ságos útja. Sok újat hoz a harmadik kiadás a szocia­lizmus politikai gazdaságtanát tárgyaló részében is. Érdekességként megemlítem, hogy visszatér a szükséges munka és a többletmunka kifejezés, s e tekintetben az egységes szóhasználat a politikai gazdaságtanban. Az „Árutermelés, értéktörvény és pénz a szocializ­musban" című fejezet nagymértékben hasznosítani fogja az utolsó években ezekről a kérdésekről folytatott vi­tákat. Gatovszkij előadásának igen sok időszerű vonatkozá­sa vollt. Joggal mutatott rá például arra, hogy a szocia­lizmus építése általánosan érvényes törvényszerűségei­nek tagadása a revizionizmus egyik megnyilvánulása. E felfogás hirdetői menthetetlenül a burzsoá demokrácia és a kapitalizmus restaurációja pozícióira csúsznak le, a „nemzeti kommunizmus", a „liberális kommunizmus” képviselőivé válnak, a szocialista tábor egységének megbontói lesznek. Az 1956. évi magyarországi ellenforradalmi felkelés tanulságaival kapcsolatban mutatott rá Gatovszkij arra, mennyire tarthatatlan az „osztályharc elhalásának" op­portunista elmélete az átmeneti korszakra vonatkoztat­va, azt is hangoztatva, mennyire helytelen az osztály­harc egyre fokozódó élességéről beszélni a szocialista erők győzelme után. Nyomatékosan kiemelte az elő­adás, hogy alapvetően téves szembeállítani egymással a szocialista országokban a népgazdaság központi terv­szerű irányítását az anyagi ösztönzés elvének alkalma­zásával Nemcsak hogy nincs ellentét a kettő között, de a helyesen alkalmazott anyagi ösztönzés egyik hathatós emeltyűje a központi irányítás biztosításának. A tanácskozás érdekességét nagymértékben fokozta az élénk vita. Ilyen fűződött a két általános előadáshoz is. A vitából is csak egy példát említek. Gatovszkij azt az állítá­st kockáztatta, hogy a szocialista világpiacon ki­alakuló nemzetközi érték abban az irányban hat, hogy a szocialista táboron belül ott termeljék az egyes ter­mékeket, ahol a legkisebb társadalmi költségnél állítha­tók elő. Ezzel az állítással többen is polemizáltak. Pél­dául a csehszlovák Közgazdaságtudományi Intézet igaz­gatója szóvátette, hogy a szocialista országok mai, egy­mástól gyökeresen különböző ár- és bérrendszere lehetetlenné teszi a tényleges termelési költségek összehasonlítását. Ugyanakkor a kapitalista világpiacon kialakuló nemzet­közi értékről beszélt és ide vonatkozó állításait a vita más felszólalói cáfolták. A szocialista országok közgazdászai közötti együttmű­ködés hasznossága a tanácskozás minden részvevője szá­mára igen meggyőzően bont­akozott ki. Megállapodtunk abban, hogy különböző kutatási témákat, például a szo­cialista iparosításra, a mezőgazdaság szocialista átala­kítására, a szocialista országok együttműködésére vonat­kozólag igyekszünk közösen, együttes munkával kidol­gozni. Igyekezni fogunk az együttműködést a jövőben rendszeresebbé és hatékonyabbá tenni. Érdekeltséget a külföldi tiszon tapasztalatok felhasználásában örvendetes jelenség, hogy egyre több műszaki-gazdasági szakemberünk utazik külföldi tanulmányútra. Ennek révén szá­mos tapasztalattal gazdagodunk, amelyek hasznosítása igen figyelemre méltó gya­korlati eredményekkel (műszaki színvo­nal emelése, önköltségcsökkenés) járhat. Bár egyre több a tanulmányút, a szak­emberek mégis jogosan panaszkodnak, hogy igen kevesen mehetnek külföldre. Ez kétségtelenül így van. Gazdasági hely­zetünk ma még nem engedi meg, hogy a jelenleginél sokkal többet fordítsunk erre a célra. Több tervszerűséget a kiküldetéseknél De éppen emiatt kellene sokkal na­gyobb gondot fordítani a tanulmányutak előkészítésére és lebonyolítására. Az Or­szágos Tervhivatal Műszakfejlesztési Fő­osztályának — egyébként helyes — meg­szüntetése óta nincs olyan szerv, amely a tanulmányutak koordinálásával foglal­kozzék. Ezt a munkát senki sem vette át. Pedig szükség lenne egy olyan intéz­ményre, amely minden tárcasovinizmus­tól mentesen irányítaná a minisztériu­mok ezirányú munkáját és gazdálkodna a rendelkezésre álló devizakeretekkel. Helytelen az is, ha megfontolás, terv­­szerűség nélkül történnek a kiküldeté­sek. Jóval az indulás előtt kell meggon­dolni, hogy a kérdéses problémákat hol lehet a legjobban tanulmányozni. Nem úgy, mint egy esetben, amikor a Tudo­mányos Akadémia az egyik aspiránst, aki speciális villanymotor tervezésén dolgo­zott, három hónapra Csehszlovákiába küldtek tanulmányútra, holott köztudo­mású volt, hogy ilyen irányú munka nem Csehszlovákiában, han­em a Szovjetunió­ban és az NDK-ban folyik. Alaposabb megfontolást igényelnek a hosszabb tanulmányutak is. A tapaszta­lat bizonyítja, hogy sokkal hasznosabbak a rövidebb, 2—3 hetes utak. Az a he­lyes, ha egy problémát többen, rövidebb ideig tanulmányoznak, mint esetleg 1—2 ember 9—12 hónapon keresztül. Miért csak a műszakiak utaznak? Ha a tanulmányúton járt szakemberek névsorát nézzük, azt látjuk, hogy első­sorban a műszakiak járnak külföldre. Alig van köztük egy-két gazdasági szak­ember, közgazdász. Ez az egyoldalúság mindenképpen helytelen. Nem közömbös számunkra, hogy milyen technológiával termelünk, de az se mindegy, hogy mit és mennyiért termelünk. Ilyen irányú ta­pasztalatok szerzése a közgazdászok fel­adata. Az erősáramú iparból a legutóbbi 4 évben 107 fő 253 alkalommal járt külföl­dön. Ebből 128 volt tanulmányút, a többi tárgyalás, kiállítások látogatása, stb. A 128 tanulmányúiból egyetlen egy sem volt közgazdasági célú. Annál is inkább érthetetlen ez, mivel ahol tör­téntek gazdasági kérdések tanulmányozá­sára kiküldetések, azok eredménnyel jár­tak. A bőriparban pl. NDK-ban szerzett tapasztalatok alapján szervezték át a Bőripari Kutató és Minőségvizsgáló Inté­zetet, amely igen sikeres volt. A Csepel Vas- és Fémművekből Spiró Miklós és Zentai Dezső nemrégiben Csehszlovákiá­ban jártak, ahonnan igen sok szervezési és tervezési tapasztalattal jöttek vissza. Ezek közül már sokat meg is valósítot­tak. Kevés helyen hasznosítják a tapasztalatokat A tanulmányutak célja: a tapasztalatok felhasználása. Ez rendszerint meg is va­lósul a kiküldetés konkrét célját ille­tően. A kiutazások alkalmával azonban sok tapasztalatot szereznek „mellékesen” is. Eddig igen keveset tettünk annak érde­kében, hogy valamennyi tapasztalat — legalább szűkebb szakmai körben — is­mertté váljék. Hasznos lenne, ha meg­valósítanák akár üzemen, akár a szak­mák tudományos egyesületein belül, hogy a hazaérkezők nyilvános előadáso­kon számoljanak be tapasztalataikról. Ugyanis az útijelentések általában vala­melyik íróasztalfiókban, vagy irattárban hevernek és igen kevesen tudnak ezek tartalmáról. A legtöbb minisztérium nemzetközi osz­tálya csupán az útijelentések beszerzésé­vel foglalkozik, úgy, hogy szétküldi azo­kat a szerintük szükséges néhány helyre. A tapasztalatok felhasználásával már nem foglalkoznak. De ez nem magyará­zat például az olyan esetre, hogy a rész­letes útijelentést sem kérik meg. A Kle­­ment Gottwald Gyárból például Wallen­­stein mérnök 9 hónapig tanulmányozta a turbógyártást a Szovjetunióban és igen sok hasznos tapasztalatot hozott haza. Ezek iránt azonban kollégáin kívül még senki sem érdeklődött, a minisztérium az útijelentést sem kérte. Az is előfor­dul,­­ mint például Werner György mérnök esetében, aki hosszabb időt töl­tött Csehszlovákiában, ahol villamos von­tatómotorok tervezését és gyártását ta­nulmányozta —, hogy a tanulmányúton levőt visszatérése után egészen más munkaterületre helyezték, s így a kül­földön szerzett tapaszta­latai teljesen ki­használatlanok maradtak. Anyagi érdekeltséget Gyáraink általában szívesen veszik a külföldi tapasztalatokat. Sok esetben ----------- 3

Next