Figyelő, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1958-01-07 / 1. szám
A MOSZKVAI KÖZGAZDÁSZ-TANÁCSKOZÁSRÓL FRISS ISTVÁN A moskvai közgazdász tanácskozás anyagai még nem érkeztek el hozzánk, s így közvéleményünk alig is vett tudomást róla. Hozzávetőleges elképzelésük is csak azoknak van a tanácskozásról, aki a moszkvai Pravda múlt év december 1-i számában a tanácskozásról szóló beszámolót elolvasták. Pedig ez a tanácskozás megérdemli a szélesebb körök figyelmét is. A szakemberek nyilván át fogják tanulmányozni az előadások és a vita anyagát. De van benne olyan is, ami nemcsak a szakembereik számára érdekes. Figyelemreméltó már maga az a tény, hogy a múlt év november 26-a és 28-a közt először találkoztak csaknem minden szocialista ország közgazdaságtudományának képviselői. A moszkvai tanácskozáson nemcsak az európai szocialista országok (Jugoszlávia kivételével), hanem az ázsiai szocialista országok tudományos akadémiái és közgazdaságtudományi intézetei képviselői is ott voltak. Jelen voltak tehát a Szovjetunió, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és Románia képviselőin kívül a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Mongol Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kiküldöttei is. A tanácskozás éppen ezért nagy jelentőségű a szocialista országok közgazdászai tudományos együttműködésének fokozása szempontjából. Ez az együttműködés pedig azért igen figyelemreméltó és sokat ígérő, mert — mint ezt korábban is tudtuk, de a moszkvai megbeszélések és viták újólag is megerősítették — igen sok közös problémánk van és ha ezek kutatása a különböző országokban egymásba fonódik, az kétségtelenül megtermékenyítőleg és gyorsítókig hat tudományunk fejlődésére. Bizonyítékul mindjárt megemlítek egy kis tényt, amelynek jelentőségét persze nem akarom eltúlozni. Gatovszkijtól, a közgazdaságtudományok doktorától örömmel hallottam, hogy azokat a megjegyzéseket, amelyeket mi, magyar közgazdászok juttatunk el a politikai gazdaságtan tankönyv szerkesztőihez, a tankönyv harmadik kiadásának, előkészítésében messzemenően hasznosították. Tanácskozásainknak tulajdonképpen két tárgya volt Egyrészt megvitattuk és jóváhagytuk a szocialista országok közgazdászainak eled, valóban kollektív jellegű, minden szocialista ország hozzájárulásával, készült munkáját. A cikkgyűjtemény előreláthatólag néhány hónapon belül megjelenik „A szocialista világ gazdasági rendszerének kialakítása és fejlődése" cím alatt. Másrészt élénk vitát folytattunk Osztrovityánov akadémikus és Gatovszkij előadásai felett. Az előbbinek címe: ,rAz imperializmus és a szocializmus időszerű gazdasági problémái, az utóbbié: „A szocializmus különböző országokban folyó építésének általános törvényszerűsége és különlegességei.” A tanácskozást általában az jellemezte, és ez kétségkívül fokozta jelentőségét, hogy a szocialista országok közgazdászai valamennyien egységes nyelven, a marxizmus nyelvén beszéltek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek közöttük nézeteltérések. Ilyenek szép számmal akadtak magán a tanácskozáson is. Hiszen a marxizmus nem általános recept és az, hogy valaki marxista módszerrel dolgozik, magától értetődőleg még nem zárja ki hibák elkövetésének a lehetőségét. De a hibákat vagy vélt hibákat, a téves vagy tévesnek vélt véleményeket a tudósok marxista szempontból, tudományos módszerekkel vitatták, tényeket sorakoztattak fel, ezeket igyekeztek helyesen általánosítani. Egységesek voltak a dogmatizmus, az idézet-kérődzés, és skolaszticizmus elítélésében csakúgy, mint a revizionista, alapjában véve burzsoá közgazdasági nézetek elleni harcos állásfoglalásukban. Osztrovityánov előadása alapvetően a Politikai Gazdaságtan tankönyv harmadik, most nyomdában levő kiadásában végrehajtott változtatásokat ismertette. A tankönyv korábbi kiadásainak nagy érdemei mellett voltak elkerülhetetlen fogyatékosságai is. Ezek a fogyatékosságok többségükben nem a tankönyv szerzőinek hibájából, hanem egész tudományunk fejlődésének a gyakorlattól való elmaradásából fakadtak. A tankönyv második kiadása már sokat javított az első kiadás hibáin, de még mindig elég sok pontban nem elégíti ki a tudományos, tehát marxista igényeket és követelményeket. A harmadik kiadós a másodikkal szemben is igen, jelentős változtatásokat fog tartalmazni. Nem térhetek itt ki Osztrovityánov igen tartalmas előadásának akárcsak minden főbb tételére sem. Remélem, hogy ez az előadás is, Gatovszkijé is rövideden teljes terjedelmében a magyar olvasóik rendelkezésére fog állni. Itt inkább csak példaként említek egyet-mást a változtatásokból. A harmadik kiadás sok tekintetben javítani fog a gazdasági törvényekre vonatkozó fejtegetéseken és többek között át fogalmazását adja egyes alaptörvényeknek. Hangsúlyozza, hogy a kapitalizmusnak nincs két alaptörvénye, egy a monopólium előtti és egy a monopólkapitalizmus idejére. Az értéktöbblet törvény az, amelyik a monopólium előtti kapitalizmusban főleg az átlagprofiton és a termelési áron keresztül, az imperializmus korában pedig főleg a mafias monopólprofiton és a monopolárakon keresztül valósul meg. Elég lényegesen bővül és megváltozik a munkásosztály elnyomorodására vonatkozó rész. Ugyanez vonatkozik az állami monopólkapitalizmusra vonatkozó fejtegetésekre. A harmadik kiadás a kapitalizmus háború utáni fejlődésével kapcsolatban rámutat egy újfajta, a függetlenségüket nemrég kivívott, nemzeti burzsoáziájuk által vezetett országokban létrejött állami kapitalizmus különlegességére. Ez az államkapitalizmus más, mint a fejlett kapitalista országok monopolista államkapitalizmusa. Ennek az államkapitalizmusnak haladó, imperialistaellenes jellege van. Ugyanakkor a tankönyv megcáfolja az elmaradt országok nemzeti burzsoáziája által széltében-hosszában terjesztett azt az állítást, hogy ez az államkapitalizmus a szocializmus építésének sajátoságos útja. Sok újat hoz a harmadik kiadás a szocializmus politikai gazdaságtanát tárgyaló részében is. Érdekességként megemlítem, hogy visszatér a szükséges munka és a többletmunka kifejezés, s e tekintetben az egységes szóhasználat a politikai gazdaságtanban. Az „Árutermelés, értéktörvény és pénz a szocializmusban" című fejezet nagymértékben hasznosítani fogja az utolsó években ezekről a kérdésekről folytatott vitákat. Gatovszkij előadásának igen sok időszerű vonatkozása vollt. Joggal mutatott rá például arra, hogy a szocializmus építése általánosan érvényes törvényszerűségeinek tagadása a revizionizmus egyik megnyilvánulása. E felfogás hirdetői menthetetlenül a burzsoá demokrácia és a kapitalizmus restaurációja pozícióira csúsznak le, a „nemzeti kommunizmus", a „liberális kommunizmus” képviselőivé válnak, a szocialista tábor egységének megbontói lesznek. Az 1956. évi magyarországi ellenforradalmi felkelés tanulságaival kapcsolatban mutatott rá Gatovszkij arra, mennyire tarthatatlan az „osztályharc elhalásának" opportunista elmélete az átmeneti korszakra vonatkoztatva, azt is hangoztatva, mennyire helytelen az osztályharc egyre fokozódó élességéről beszélni a szocialista erők győzelme után. Nyomatékosan kiemelte az előadás, hogy alapvetően téves szembeállítani egymással a szocialista országokban a népgazdaság központi tervszerű irányítását az anyagi ösztönzés elvének alkalmazásával Nemcsak hogy nincs ellentét a kettő között, de a helyesen alkalmazott anyagi ösztönzés egyik hathatós emeltyűje a központi irányítás biztosításának. A tanácskozás érdekességét nagymértékben fokozta az élénk vita. Ilyen fűződött a két általános előadáshoz is. A vitából is csak egy példát említek. Gatovszkij azt az állítást kockáztatta, hogy a szocialista világpiacon kialakuló nemzetközi érték abban az irányban hat, hogy a szocialista táboron belül ott termeljék az egyes termékeket, ahol a legkisebb társadalmi költségnél állíthatók elő. Ezzel az állítással többen is polemizáltak. Például a csehszlovák Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója szóvátette, hogy a szocialista országok mai, egymástól gyökeresen különböző ár- és bérrendszere lehetetlenné teszi a tényleges termelési költségek összehasonlítását. Ugyanakkor a kapitalista világpiacon kialakuló nemzetközi értékről beszélt és ide vonatkozó állításait a vita más felszólalói cáfolták. A szocialista országok közgazdászai közötti együttműködés hasznossága a tanácskozás minden részvevője számára igen meggyőzően bontakozott ki. Megállapodtunk abban, hogy különböző kutatási témákat, például a szocialista iparosításra, a mezőgazdaság szocialista átalakítására, a szocialista országok együttműködésére vonatkozólag igyekszünk közösen, együttes munkával kidolgozni. Igyekezni fogunk az együttműködést a jövőben rendszeresebbé és hatékonyabbá tenni. Érdekeltséget a külföldi tiszon tapasztalatok felhasználásában örvendetes jelenség, hogy egyre több műszaki-gazdasági szakemberünk utazik külföldi tanulmányútra. Ennek révén számos tapasztalattal gazdagodunk, amelyek hasznosítása igen figyelemre méltó gyakorlati eredményekkel (műszaki színvonal emelése, önköltségcsökkenés) járhat. Bár egyre több a tanulmányút, a szakemberek mégis jogosan panaszkodnak, hogy igen kevesen mehetnek külföldre. Ez kétségtelenül így van. Gazdasági helyzetünk ma még nem engedi meg, hogy a jelenleginél sokkal többet fordítsunk erre a célra. Több tervszerűséget a kiküldetéseknél De éppen emiatt kellene sokkal nagyobb gondot fordítani a tanulmányutak előkészítésére és lebonyolítására. Az Országos Tervhivatal Műszakfejlesztési Főosztályának — egyébként helyes — megszüntetése óta nincs olyan szerv, amely a tanulmányutak koordinálásával foglalkozzék. Ezt a munkát senki sem vette át. Pedig szükség lenne egy olyan intézményre, amely minden tárcasovinizmustól mentesen irányítaná a minisztériumok ezirányú munkáját és gazdálkodna a rendelkezésre álló devizakeretekkel. Helytelen az is, ha megfontolás, tervszerűség nélkül történnek a kiküldetések. Jóval az indulás előtt kell meggondolni, hogy a kérdéses problémákat hol lehet a legjobban tanulmányozni. Nem úgy, mint egy esetben, amikor a Tudományos Akadémia az egyik aspiránst, aki speciális villanymotor tervezésén dolgozott, három hónapra Csehszlovákiába küldtek tanulmányútra, holott köztudomású volt, hogy ilyen irányú munka nem Csehszlovákiában, hanem a Szovjetunióban és az NDK-ban folyik. Alaposabb megfontolást igényelnek a hosszabb tanulmányutak is. A tapasztalat bizonyítja, hogy sokkal hasznosabbak a rövidebb, 2—3 hetes utak. Az a helyes, ha egy problémát többen, rövidebb ideig tanulmányoznak, mint esetleg 1—2 ember 9—12 hónapon keresztül. Miért csak a műszakiak utaznak? Ha a tanulmányúton járt szakemberek névsorát nézzük, azt látjuk, hogy elsősorban a műszakiak járnak külföldre. Alig van köztük egy-két gazdasági szakember, közgazdász. Ez az egyoldalúság mindenképpen helytelen. Nem közömbös számunkra, hogy milyen technológiával termelünk, de az se mindegy, hogy mit és mennyiért termelünk. Ilyen irányú tapasztalatok szerzése a közgazdászok feladata. Az erősáramú iparból a legutóbbi 4 évben 107 fő 253 alkalommal járt külföldön. Ebből 128 volt tanulmányút, a többi tárgyalás, kiállítások látogatása, stb. A 128 tanulmányúiból egyetlen egy sem volt közgazdasági célú. Annál is inkább érthetetlen ez, mivel ahol történtek gazdasági kérdések tanulmányozására kiküldetések, azok eredménnyel jártak. A bőriparban pl. NDK-ban szerzett tapasztalatok alapján szervezték át a Bőripari Kutató és Minőségvizsgáló Intézetet, amely igen sikeres volt. A Csepel Vas- és Fémművekből Spiró Miklós és Zentai Dezső nemrégiben Csehszlovákiában jártak, ahonnan igen sok szervezési és tervezési tapasztalattal jöttek vissza. Ezek közül már sokat meg is valósítottak. Kevés helyen hasznosítják a tapasztalatokat A tanulmányutak célja: a tapasztalatok felhasználása. Ez rendszerint meg is valósul a kiküldetés konkrét célját illetően. A kiutazások alkalmával azonban sok tapasztalatot szereznek „mellékesen” is. Eddig igen keveset tettünk annak érdekében, hogy valamennyi tapasztalat — legalább szűkebb szakmai körben — ismertté váljék. Hasznos lenne, ha megvalósítanák akár üzemen, akár a szakmák tudományos egyesületein belül, hogy a hazaérkezők nyilvános előadásokon számoljanak be tapasztalataikról. Ugyanis az útijelentések általában valamelyik íróasztalfiókban, vagy irattárban hevernek és igen kevesen tudnak ezek tartalmáról. A legtöbb minisztérium nemzetközi osztálya csupán az útijelentések beszerzésével foglalkozik, úgy, hogy szétküldi azokat a szerintük szükséges néhány helyre. A tapasztalatok felhasználásával már nem foglalkoznak. De ez nem magyarázat például az olyan esetre, hogy a részletes útijelentést sem kérik meg. A Klement Gottwald Gyárból például Wallenstein mérnök 9 hónapig tanulmányozta a turbógyártást a Szovjetunióban és igen sok hasznos tapasztalatot hozott haza. Ezek iránt azonban kollégáin kívül még senki sem érdeklődött, a minisztérium az útijelentést sem kérte. Az is előfordul, mint például Werner György mérnök esetében, aki hosszabb időt töltött Csehszlovákiában, ahol villamos vontatómotorok tervezését és gyártását tanulmányozta —, hogy a tanulmányúton levőt visszatérése után egészen más munkaterületre helyezték, s így a külföldön szerzett tapasztalatai teljesen kihasználatlanok maradtak. Anyagi érdekeltséget Gyáraink általában szívesen veszik a külföldi tapasztalatokat. Sok esetben ----------- 3