Figyelő, 1958. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1958-07-01 / 26. szám

4 Keddtől keddig Még a látszatát is el akarja kerülni a Magyar Selyem­ipar Vállalat soproni selyemszövő­gyára a szabálysértésnek vagy a kor­rupciónak. Ezért hever a gyár telepén felhasználatlanul egy csomó bontási anyag. Korábbi építkezésekkel kap­csolatban gyűlt össze a szóbanforgó nagyobb mennyiségű ablaküveg, sa­­mott-tégla és beton kerítésoszlop. Mit lehetne ezekkel kezdeni? El lehetne adni például a TÜZÉP Vállalatnak. Elméletben. A TÜZÉP azonban csak biztosra megy. Ha mindjárt vevőt is hoz az eladó vállalat, akkor hajlandó a kereskedelmi hasznot elfogadni. Lenne olyan lehetőség is, hogy a vál­lalat építtető dolgozói olcsóbban jut­hassanak az anyaghoz, ezt az olcsóbb árat viszont a minisztérium nem en­gedélyezi. S minthogy a vállalat sem a mi­nisztérium utasítását nem szegi meg, sem a TÜZÉP-nek nem ügynököskö­dik, az egyébként jól felhasználható bontási anyag tovább keverget békes­ségben. Abból a mély bölcsességből kiin­dulva, hogy ebből semmi baj nem lehet. Hegyekben áll a fűrészpor a Budapesti Fűrészek fő­városi és vidéki telepein. Ez a mes­terséges panoráma részben tárolási problémát, részben tűzveszélyt jelent. Korábban a vállalat kazánjait ezzel fűtötték, de a villamosítás óta a fű­részpor feleslegessé vált. Nagyon népszerű volt nemrég a fűrészpor­­kályha, de ezeket a Salgótarjáni Tűz­helygyár már nem gyártja. A külföldi szaklapok szerint szin­tetikus eljárással — esetleg szénpor keverésével —­ kitűnő brikett sajtol­ható a fűrészporból. Mivel azonban ehhez külön gép is kellene, csak óva­tosan javasolnánk ezt a lehetőséget. De a fűrészpor-kályhákat lehetne gyártani — és különösen a telepek­hez közel lakók ilyenekkel olcsón fűthetnének. Ennek az­ értékes mellékterméknek a felhasználása — elsősorban a szak­emberek feladata. Annyit azonban meg kell jegyezni, hogy a hegyek to­vábbi emelése minden, csak nem — takarékosság. 46—47 ezer pár jórészt magasszárú 35—38 számú gyermekcipőt tárol a Cipőnagykeres­kedelmi Vállalat budafoki raktárá­ban. Nem állítjuk, hogy különleges áruk ezek, nehéz disznóbőr felsőrész, gumitalppal. A leszállított árakon azonban feltétlenül eladhatóknak tartjuk a cipőket: a magasszárú új ára 48, a félcipőé 40 forint. A cipőboltokban azonban nem lát­juk ezeket a cipőket. A magasszárút azért, mert a nagykereskedelmi vál­lalat szerint még nem idénycikk , és a kiskereskedelem a kisértékű és ne­hezebben mozgó árura nem szívesen köt le pénzeszközöket, így hát egy­előre továbbra is lefoglalja a raktár­teret a sok gyermekcipő. A kereske­delemnek az idényszerűséggel kap­csolatos álláspontjával nem értünk ugyan teljesen egyet, de ha feltéte­lezzük, hogy ez az álláspont helyes, akkor azt kérdezzük: miért nem le­het az árleszállítást hamarabb, olyan időben végrehajtani, amikor a leszál­lított árú cipők az idénynek megfe­lelően nyomban piacra is kerülhet­tek volna? Lehet, hogy e téren gyer­mekcipőben járunk? ______________| Miért nem vásárol többet a parasztság? Gazdaságpolitikai módszereink tökéle­tesítésének egyik legjelentősebb állomá­sa a kötelező beadás eltörlése volt. Az elmúlt év már bebizonyította ennek az intézkedésnek a helyességét, mivel nagymértékben fokozódott parasztsá­gunk termelési kedve. Míg a korábbi években elsősorban adminisztratív esz­közök alkalmazásával igyekeztünk a parasztság árutermelését növelni, ma sokkal inkább a kereskedelmi módsze­rek alkalmazása révén ösztönözzük pa­rasztságunkat arra, hogy termelvényei­­nek mind nagyobb részét értékesítse. 1958-ban a kedvezőtlen májusi idő­járás miatt gabonából és egyes gyümöl­csökből előreláthatóan a vártnál gyen­gébb termésünk lesz. A belső fogyasz­tás és az export szükségletei azonban nem csökkennek, hanem növekednek. Ezért fokozottabb gondot kell fordítani a paraszti árutermelés ösztönzőinek tö­kéletesítésére. El kell érnünk, hogy a parasztság az esetleges kisebb termés­ből is legalább a tavalyinak megfelelő mennyiséget értékesítsen. Az ösztönzési módszerek egyik leg­fontosabb tényezője a parasztságra nézve vonzó, nagy választékú kereske­delmi árukínálat. Ez hat ugyanis leg­közvetlenebbül a parasztságra. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy a paraszt­ság elsősorban a nagyobb értékű ipar­cikkeket keresi. Ezért mindent el kell követnünk, hogy ezekből a cikkekből kielégíthessük a keresletet. A jövedelem nőtt, a vásárlás mégis a tavalyi szinten maradt A jelenlegi árukínálat azonban csak részben felel meg a paraszti árukeres­let összetételének. Számos — a paraszt­ság által keresett — árucikkből szűkös és hiányos az ellátás. Erre utal az a tény is, hogy a parasztság vásárlása 1958 első öt hónapjában a vártnál ki­sebb volt. Pl. a földművesszövetkezeti kiskereskedelem forgalma — itt a vá­sárlók többségükben parasztok — lé­nyegében a múlt évi szinten mozgott. De a mezőgazdasági megyékben mű­ködő állami kiskereskedelmi vállala­tok is ugyanebben az időszakban csu­pán 3,3 százalékkal bonyolítottak le magasabb forgalmat, míg a vidéki nagy­városokban 9 százalékkal, Buda­pesten pedig kereken 19 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi forga­lom. Az első negyedévben olyan me­zőgazdasági jellegű területeken, mint pl. Hajdú, Csongrád, Békés megyék­ben a kiskereskedelmi forgalom 3,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint a múlt év első negyedévében. A pa­raszti áruvásárlások alakulását jól szemlélteti az alábbi grafikon: AZ ÁLLAMI ÉS SZÖVETKEZETI KISKERESKEDELEM FORGALMA 1958 ELSŐ ÖT HÓNAPJÁBAN Az első öt hónap mérlege tehát azt mutatja, hogy a jórészt paraszti vá­sárlásokat tükröző földművesszövet­kezeti kiskereskedelmi forgalom alig valamivel volt csak több, mint 1957. év hasonló időszakában. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a bázis időszakban (1957. első öt hónapja) általános és a pa­rasztságra is kiható vásárlási láz volt, amelyet az ellenforradalom által oko­zott inflációs veszély váltott ki. Csupán ezzel azonban mégsem le­het magyarázni a paraszti áruvásárlások idei stagnálását, s ezért erre a jelenségre fel kell figyelniük gazdasági vezetőink­nek. A múlt évi jó termés ugyanis lehetővé tette volna, hogy a paraszt­ság a tényleges mennyiségnél lénye­gesen többet vásároljon. A paraszt­ságnak a felvásárlásból eredő pénz­bevételei 27 százalékkal, munkabér bevételei pedig mintegy 14 százalék­kal magasabbak voltak az 1956. évinél. 1957 elejétől ez év tavaszáig 42 ezerrel nőtt a termelőszövetkezeti családok száma és ezeknek jövedelme is ma­gasabb volt, mint bármikor azelőtt. Ez év első negyedévében a mezőgazda­­sági termelőszövetkezetekben kiosztott előleg — egy főre számítva — 2,6-sze­­rese volt az 1956. I. negyedévinek és 19 százalékkal volt több, mint a múlt év első negyedévi. Minden indokunk megvolt tehát ar­ra, hogy a paraszti vásárlások gyor­sabb növekedésével számoljunk. Hogy ez nem következett be, annak — a tapasztalatok alapján — lényegében két oka van: 1. A parasztság az előző évekhez képest többet fordított gaz­dasága fejlesztésére, növelte állatállo­mányát, termény- és takarmánykészle­teit; 2. a parasztság által keresett iparcikkeknek tekintélyes részéből nem állt elegendő mennyiség a kereskede­lem rendelkezésére. Ennek következ­tében a parasztság az indokoltnál ke­vesebb terményt értékesített,é­s pénz­jövedelmének egy részét is tartalé­kolja. Amiből több kellene Milyen cikkeket is keres voltakép­pen a mezőgazdasági lakosság? Tar­tós, nagyértékű fogyasztási cikkeket, (motorkerékpár, bútor, mosógép, rádió, stb.) bizonyos építőanyagokat és me­zőgazdasági szerárukat. Vidéken sok új családi ház épült és épül , javulnak a lakásviszonyok. Ez természetesen megnövelte a keresletet a bútorok és a lakberendezési cikkek iránt. Ez év első negyedévében csak­nem 40 százalékkal több bútor került forgalomba, mint egy évvel ezelőtt. A megnövekedett keresletet azonban ez a mennyiség sem elégíthette ki, hiszen nem sokkal haladta meg az ellenfor­radalom előtt forgalomba került meny­­nyiséget. Hasonló a helyzet az építőanyagfé­leségek, elsősorban a tetőfedő anyagok és fenyőfűrészáruk esetében is. 1958- ban például tetőfedő cserépből össze­sen annyit adott el a kereskedelem, mint tavaly, holott a magánerőből történő építkezések száma növekszik. Fenyőfűrészáru forgalom pedig a ta­valyinál is kevesebb lesz. Indokolt te­hát felvetni, hogy például a forgalom­ba kerülő tetőcserép-mennyiséget 20— 30 százalékkal növelni kellene. Szük­ség van erre az új építkezésekhez, a tatarozásokhoz, gazdasági épületek be­fedéséhez egyaránt. Fenyőfűrészáruból kb. 50 százalékkal kellene növelni az eladni tervezett mennyiséget. Érdemes megfontolás tárgyává tenni, hogy nem lenne-e helyes a fenyőfűrészáru im­portot esetleg egyéb cikkek rovására fokozni. Érdekes változások a keresletben Gazdaságpolitikánk jó hatását mu­tatja a mezőgazdasági termelés belter­jességének növekedése. A parasztság a külterjes művelési ágak rovására ma már a belterjesebb, intenzívebb kultúrákat fejleszti. Ennek következté­ben a parasztság ma már nem annyi­ra a szántóföldi termeléssel kapcsola­tos termelési eszközöket, hanem sok­kal inkább­ az állattenyésztéssel és a háztáji gazdasággal kapcsolatos szer­számokat, gépeket stb. keresi és vá­sárolja. Ez év első negyedévében pél­dául a kereskedelem fogatos ebéből harmadannyit, boronából és vetőgép­ből fele mennyiséget, lókapából pedig mindössze csupán hatodrészét tudta eladni a tavalyi év első negyedében elkelt mennyiségnek. Most a paraszt­ság a gyümölcs, és szőlőtermelésben használatos eszközöket (permetezőgép, növényvédőszerek, metsző­ollók, szőlő­karók, kézikapa, stb.), továbbá az ál­lattenyésztésben használatos darálókat, morzsológépeket, szecskavágót vásá­rolna. Keresett cikk a szivattyú és a norton-kút, továbbá a kisteljesítmé­nyű villanymotor (5—6 LE-ig), ame­lyeket a házimunka megkönnyítésére és meggyorsítására kívánnak felhasz­nálni. Ezekből a szerszámokból és gé­pekből ma a kereskedelem nem tudja kielégíteni parasztságunk igényeit. Az eddig elmondottakból követke­zik, hogy sürgősen meg kell oldani a paraszti keresletnek megfelelő árukí­nálat problémáját. Annyit azonban már most is leszögezhetünk, hogy csökkenteni kell azoknak a mezőgaz­dasági cikkeknek és szeráruknak a termelését, amelyek iránt megcsappant a kereslet. Az így felszabaduló terme­lőkapacitást pedig a parasztság által legkeresettebb cikkek termelésének nö­velésére kell fordítani, hiszen e cik­kek forgalmának növelése nagymér­tékben befolyásolhatja a paraszti áru­termelést és értékesítést. Zala Ferenc Csak egy kis boltot, vagy egy büfét... Már Csokonai is írt róla, hogy Ma­gyarországon midenki azt hiszi­­magáról, hogy orvos és ért az orvosi tudomány­hoz. Napjainkban mindössze annyit vál­tozott a helyzet, hogy sokan rájöt­tek, arra, hogy nemcsak orvosok, pedagógusok, hanem kereskedők is. Mi mással lehetne magyarázni az utóbbi egy-két évben tapasztalható törekvése­ket, hogy hazánkban szinte mindenki ke­reskedni akar. Most nem is a magán­­személyek foglalkozásszerű kereskedésé­ről van szó, vagy akár az állami vagy földművesszövetkezeti kereskedelem te­vékenységéről, hanem a különböző nép­gazdasági ágak olyan törekvéséről, hogy ha máshol már nem, de legalább egy ici-pici kis büfében vagy boltban keres­kedjenek. Kereskedni akarnak a Csepeli Vas- és Fémművek Motorkerékpár Gyárától kezdve a­ Bajai Közgazdasági Techniku­mig bezárólag a legkülönfélébb szervek és intézmények szerte az országban. So­kan mondhatnák, hogy miért baj az, ha egy ipari üzem boltot nyit, hiszen ha a szocialista szektor üzletei verse­nyeznek , azzal mindenki jól jár. Ez esetben azonban nem erről van szó. Szolnok lakosai például nem jutnak több zöldséghez és gyümölcshöz azáltal, hogy a Tápiószelei Állami Gazdaság sa­ját üzletében hozza forgalomba­ az általa termelt árukat, ahelyett, hogy a ke­reskedésre fordított energiáját is a ter­melésre fordítaná. Érthetetlen az is, hogy a Fertődi Növénynemesítő és Növény­­termesztő Kísérleti Intézet vajon miért akar üzletet nyitni? A Nagykőrösi Mezőgazdasági Felsze­reléseket Gyártó Ktsz-nek­ sem lehet fel­adata, hogy nylonövek­et, szatyrokat és egyéb műanyagból készített olyan cikke­ket hozzon forgalomba, amelyeknek a mezőgazdasági munkáshoz édeskevés kö­ze van. Azzal sem lehet egyetérteni, hogy a Gyulai Kötőipari Vállalat azokat a selejtes, eladhatatlan árukat, amelye­ket az állami és szövetkezeti kereske­delem nem vett át, saját boltjában áru­sítja. Egy ilyen üzlet nyilván nem ösz­tönzi a vállalatot a selejtes termékek csökkentésére, s nem segíti elő, hogy valóban a lakosság igényeinek megfelelő fazonú, mintájú és minőségű áruk gyár­tására törekedjen. Az állami és szövetkezeti vendéglátó­­ipar a kulturált vendéglátás fejlesztése érdekében — az elmúlt két év alatt számos italboltot alakított át kisvendég­lővé. Ugyanakkor egyes pincegazdasá­gok, termelői szakcsoportok, sőt állami borforgalmi vállalatok egymás után akar­nak „talponálló” italboltokat nyitni. Hódmezővásárhelyen pl. az állami gazda­ság is és a borforgalmi vállalat is ren­delkezik ilyen „italbolt­tal”.­­ A kereskedési láz elérte már a diáko­kat is. A diákoknak azt a törekvését, hogy iskolaszövetkezeteket akarnak lé­tesíteni — helyeselni lehet. Az iskola­­szövetkezetek keretében még az is he­lyes, ha saját szövetkezük látja el a diákokat íróeszközökkel, tanszerekkel, uzsonna­félékkel, stb. De az már nem helyes, hogy ezeket az iskola­szövetke­zeti boltokat egy nagy kereskedelmi vál­lalatot is meghaladó tevékenységgel akarják felruházni. Egyébként a bolti tevékenység az iskola­szövetkezeteken belül is csak részfeladat lehet, mert mind gazdasági, mind pedagógiai szem­pontból sokkal hatásosabb és eredmé­nyesebb, ha az iskola­szövetkezetek az erdei melléktermékek begyűjtésével, ker­tészkedéssel és általában a mezőgazda­sági munkákban való részvétellel foglal­koznak. Lehet, hogy „meglepő”, de mégis azt javasoljuk, hogy az ipar és a mező­gazdaság termeljen, az állami és föld­művesszövetkezeti kereskedelem pedig kereskedjen. Ne higgye egyik a másik­ról, hogy jobban tudná a másik felada­tát ellátni. A kereskedelem hibáit szün­tesse meg a kereskedelem, és az ipar is, a mezőgazdaság is talál munkájában olyan javítani valót, amelyet az esetle­ges kereskedelmi tevékenységre fordított energiával meg tudna szüntetni. d. gy.

Next