Figyelő, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-03 / 1. szám

TÖBB MÉRNÖKRE VAN SZÜKSÉG A második ötéves terv egyik fontos cél­kitűzése a népgazdaság műszaki-t­echni­­kai színvonalának gyorsütemű emelése. E fontos feladat végrehajtásához a szük­séges anyagi bázison kívül, elsősorban megfelelő számú és képzettségű műszaki és gazdasági szakemberre van szükség. A második ötéves tervidőszakban azon­ban éppen mérnökökből, technikusokból és közgazdászokból nem tudjuk kielégíte­ni az igényeket. Idejében szóvá kell ezt tenni, mert a szakember-ellátottság jelen­legi színvonala a legközelebbi években fékezőjévé válhat a modernebb technika gyorsütemű megteremtésének. A jelenle­gi hiány, feltéve, ha nem teszünk m­eg mindent már ma (!) a megfelelő számú szakember kiképzésére, a későbbi évekre is előreveti árnyékát. A felszabadulást követő éviekben ugyan gyors ütemben növekedett a diplomás szakemberképzés, 1953 közepétől azonban indokolatlan mértékben csökkentettük az egyetemi és főiskolai oktatást. Egyetemi, főiskolai oktatásunk így a hallgatók szá­mát tekintve, nemcsak a szocialista, de a fejlett kapitalista országok többségének színvonalától is elmaradt. A 100 000 lakosra jutó nappali tagoza­tos főiskolai hallgatók aránya Magyaror­Az egyetemi végzettségű szakemberek közül — jelentőségénél fogva — jelenleg legnagyobb a mérnökhiány. Bár az ál­lami iparban 1949 óta a 10 000 munkásra jutó mérnökök száma 111 főről 171 főre emelkedett, mégis a mérnökképzés az utóbbi években elmaradt a népgazdaság fejlődésétől. Egy-két év óta a mérnökök iránti igény messze meghaladja a végző mérnökök számát. Jellemző, hogy 1960- ban a nappali tagozaton végző 955 mér­nöknek 3782 munkahelyet ajánlottak fel. Mérnökképzésünk elégtelenségére hívja fel a figyelmet néhány nemzetközi össze­hasonlító adat is. A végző mérnökök szá­ma a kereső mérnökök százalékában — a jelenlegi hazai 4—5 százalékkal szem­ben — Csehszlovákiában 1956-ban 8,7, Lengyelországban 1960-ban 8,1, a Szovjet­unióban 1959-ben 9,7 százalék volt. Az állami ipar 10 000 munkására jutó mér­nökök száma — megközelítően azonos arányú és képzettségű ellátottság mellett — a Szovjetunióban mintegy kétszertese a jelenlegi hazai színvonalnak. A mérnökhiány, illetve ellátottság szín­vonala szakmánként különböző. Így ki­sebb hiány van építészmérnökből, általá­nos mérnökből, nagyobb mértékű a hiány gépészmérnökökből, villamosmérnökök­ből és számottevő hiány mutatkozik kohó- és vegyészmérnökökből.­­ Az 1989. évigi létszámok csak tájékoz­tató jellegű adatok, a távlati tervmunka első eredményei alapján. Az ellenőrző számítások azonban azt mutatták, hogy 10-20 százalékos eltérés sem befolyásolta érdemb­en**00 az fit­­tyes tervidőszakban hozandó intézkedések srá­nyát. A táblázat szerinti szükséglet inkább mi­­nt ireálisnak tekinthető, ugyanakkor igen nagy erőfeszítést igényel a kimutatott szükséglet ki­tágítása. 5 A mérnöklétszám magában foglalja a T /K-vegyészeket, a matematikusokat és fizi­kusokat. 3 A technikumi oklevelet szerzettek számá­val nagyobb lesz 76 000 főnél, előreláthatólag 30 000 főt is meghaladja. A technikusiként el­­­vezhető szakemberek száma azonban való­­­nűleg nem haladja meg a 76 000 főt. A pers­­uivikus technikus szükséglet tervezésénél j­ár számításba vettük, hogy a technikuskép­zés — azokban a szakmáikban, ahol ez szük­séges — felsőfokú technikumokban történik. 4 A szakképzettséget szerzett munkaerők száma " minden kategóriában magasabb az 1960-as tényszámoknál. A kiképzett szakem­berek kisebb-nagyobb része nem a szakkép­zettségének megfelelő foglalkozást folytat. 5 A legtöbb kategóriában a hallgatók je­lenlegi létszáma már meghatározza az 1965. évi fedezeti létszámot. Az 1965. évi szükség­let és „várható­’ létszám közötti különbség az ötéves tervben várható szakemberhiányt mu­tatja. A mezőgazdaság gépesítésére 2,1 mil­liárd forintot fordítottunk 1961-ben. A nagyarányú­­beruházást lehetővé tette, hogy a Szovjetunióból és Csehszlovákiá­ból terven felül csaknem ezer traktort kaptunk. A főbb gépek közül tavaly 5350 traktort, 2000 kévekötő aratógépet, 800 gabonakombájnt, 300 rendrearatót, 1000 silóbetakarító gépet és sokezer különféle munkagépet kapott a mezőgazdaság. A nagyarányú gépi beruházások eredménye­ként a mezőgazdaságban növekedett a gépesítettség színvonala. A gabonabeta­karítás gépesítése az 1960. évi 60—65 %­­ról 1961-ben 80—82 %-ra emelkedett. A silókukorica betakarítását 75—80, a cu­korrépa betakarítását 25—30 százalékban, a burgonyaszedést a nagyüzemekben csak­nem teljesen gépesítették. szágon még 1960-ban is 292 fő volt, és az esti levelező hallgatókkal együtt is csak a 382 főt érte el. Ugyanez a szám a Szov­jetunióban 1955-ben 933, 1957-ben 1001, Bulgáriában 535, Romániában 431 stb. A népgazdaság szakember szükségleté­nek tervezését az Országos Tervhivatal­ban alig másfél éve kezdték meg. Az el­telt időszakban elkészült az első elemzés a népgazdaság jelenlegi szakember ellá­tottságáról, továbbá a népgazdaság táv­lati szakember szükségletének első terv­variánsa is. Ez a tervezet helyes kiinduló alapokat teremt a szakmunkaerő-képzés­­sel kapcsolatos főbb tennivalók eldönté­séhez. Mit mutat a mérleg? A munkaerő újratermelésének sajátos­ságait a képzéshez szükséges anyagi fel­tételek biztosítását, illetve a beruházások viszonylag hosszú átfutását, a képzési idő különbözőségeit — figyelembe véve szük­séges, hogy a szakember utánpótlás kate­góriánkénti fejlesztésére, irányára és üte­mére — 10—20 éves távlatban is rendel­kezzünk elképzelésekkel. Erre a célra ké­szült az OT-ban az alábbi szakmunkaerő mérleg: A mérnökhiány fő oka, hogy a végző mérnökök száma az előző tíz év átlagos 2400 főnyi létszámával szemben — az 1953 utáni évek alacsony beiskolázása miatt — 1500 alá estett. Ennek következtében, amíg 1958-ban a végző mérnökök száma a kereső mérnökök százalékában átlago­san meghaladta az évi 10 százalékot, ad­dig 1998 után ez az arány 5 százalék alá csökkent. Több hallgatót az egyetemekre A második ötéves tervidőszakban a mérnökhiány tovább fokozódik. 1966-ig — a kiegészítő szükséglettel együtt — 12 500 új mérnököt kellene kiképezni, hogy a népgazdaság szükségletét kielégítsük. A végzők száma azonban aligha lesz több 8500-nál. Legnagyobb lesz a hiány gé­pész-, kohó- és vegyészmérnökökben, s ez különösen a tervidőszaknak második fe­lében — előreláthatóan — nehezíteni fog­ja az előrehaladást e gyorsan fejlődő ipar­ágakban. A mérnökhiány fokozatos megszünte­tése érdekében a műszaki egyetemek I. évfolyamaira a múlt évben felvett esti, levelező hallgatók számát növelni kell, s a nappali tagozatokra az előző évi ma­ximális 2200 főnél jóval több hallgatót kell felvenni. Ennek megfelelően a műszaki egyete­mek és a tudományegyetemek természet­tudományi karainak, valamint kollégiu­maiknak kapacitásait jelentősen bővíte­­niük kell. Az ötéves tervben e célra je­lentős beruházást irányoztunk elő. A szükséges kapacitásbővítést azonban még így sem hajthatjuk végre. Nagyobb be­ruházást viszont nemcsak a gazdasági helyzet, d­e a beruházások előkészített­sége, illetőleg lebonyolíthatósága sem te­szi lehetővé. Ezenkívül még 1965 előtt meg kell kezdeni a további fejlesztés mű­szaki előkészítését, mivel a harmadik öt­éves tervidőszakbak­ a műszaki egyeteme­ken ismét jelentősebb beruházásokra van szükség és — előreláthatólag — új mű­szaki egyetem építésére is sor kerül majd. Az előirányzott beruházások időben tör­ténő megvalósítása, továbbá a megfele­t számú oktató szakember biztosítása ese­tén — egyéb sokrétű és bonyolult prob­lémák ellenére — 1970-ig jelentősen csök­kenthetjük elmaradásunkat. A népgazdaság mérnökszükséglletének kielégítése természetesen igen sok más problémát is érint. Ezek még további szé­leskörű és­ alapos vizsgálatot igényelnek, ilyenek például: az egyetemi oktatás kor­szerűsítése, a feljesztéshez szükséges ok­tató szakemberek biztosítása, a mérnökök anyagi és erkölcsi megbecsülésével kap­csolatos kérdések tudományos igényű vizsgálata, a műszaki munka hatékony­ságának elemzése stb. A műszaki szakember probléma meg­oldásának fontos követelménye a tech­nikus ellátottság javítása. A mai közép­iskolai technikumi oktatás mennyiségi­leg teljesen kielégítené az igényeket, sőt több szakmában „túl”-képzés is van, azonban a technikusok minőségileg nem mindenben felelnek meg a követelmé­nyeknek Fontos feladat tehát a mai kö­zépiskolai jellegű technikusképzés to­vábbfejlesztése. Ezt a közoktatási reform felsőfokú, főiskolai jellegű technikuskép­ző intézmények megszervezésével kíván­ja megoldani. Ez az elképzelés alkalmas a technikus­ probléma megoldására, és nagy segítséget jelenthet a népgazdaság műszaki szakember ellátásában, enyhít­heti a mérnökhiányt. Az átszervezés leg­főbb akadályozója ma a nagy beruházási igény. Az eddigi számítások szerint a népgazdaság szükségleteit kielégítő fel­sőfokú technikusképzés létrehozása — ha csak az 1970-ig szóló szükségletekkel számolunk — mintegy 2 milliárd forint beruházást igényel a következő 5—6 év­ben. Minőségi követelmények a technikusképzésben A felsőfokú technikusképzés egyidejű­leg megköveteli a technikumok átszerve­zését, és a felsőfokú technikumok beisko­lázásához alapot adó középiskolai (szak­középiskolai) oktatási kapacitás pótlását és bővítését, vagyis az átszervezés miatt kieső középiskolák számát meghaladó új középiskolák létesítését. A munkaerő mérleg idézett adataiból az is kitűnik, hogy az egyetemi végzett­ségű szakemberek közül jelentős hiány van és lesz közgazdászokban is. Tekintve azonban, hogy itt a műszaki szakember­­képzéstől eltérő problémák vetődnek fel, ezt a kérdést külön fogjuk tárgyalni. A műszaki káderképzéssel kapcsolatos problémák megoldása a tervező szervek feladatává teszi, hogy a technika várható fejlődésének megfelelően minél részlete­sebben tanulmányozzák a népgazdaság várható műszaki szakemberigényét, és hogy — ennek alapján — minél előbb igyekezzenek összhangot teremteni a kép­zés jelenlegi színvonala (részben meny­­nyiségi, részben minőségi értelemben) és a népgazdaság szükségletei között. Ez ugyanis az elkövetkezendő évtizedekben sok tekintetben befolyásolja — előrelen­dítheti vagy hátráltathatja — a műszaki­technikai előrehaladás ütemét. Kakulics István inf . , 1960. évi 1965. évi­ 1980.1 * 3 évi Index a megnevezés tény+ szükséglet várható terv 1980/60 Mérnök­ 30,5 40 0 35,6 9­,0 295 Technikus® 48,0 16,0 78,0 220,0 * 458 Agrármérnök + állatorvos 10,0 15,0 13,0 24,5 245 Agrártechnikus 6,7 15,0 15,0 31,0 463 Pedagógus 81,5 92,0 85,0 140,0 172 Orvos, gyógyszerész 19,0 23,0 23,0 33,0 172 Közgazdász 6,5 9,0 7,8 20,0 308 Jogász 9,5 12,0 11,3 20,0 211 A matematikus— közgazdász vitáról IT/ A matematikai módszerek gazdasági alkalmazásának helyzetéről rendezett vitát december 19-én a TIT Közgazdasági Választmánya és a Magyar Közgazda­­sági Társaság. Vitaindító előadásában Aczél István, az MTA Számítástechni­kai Központjának igazgatója rámutatott arra, hogy az elmúlt években ugyan gyors léptekkel fejlődött hazánkban a matema­tikai módszereik gazdasági alkalmazása, azonban — figyelembe véve akár a nem­zetközi színvonalat, akár hazai lehető­ségeinket is — a­ helyzet távolról sem kielégítő. Még ma is, mindössze néhány helyen, kis számú szakember foglalko­zik a matematikai módszerek gazdasági alkalmazásával. A gazdasági vezetők nagy része ma sem igényli a korszerű gazdaságvezetésnek ezeket a módszereit, s nem részesíti aktív támogatásban ezek művelőit. Késlelteti az előrehaladást, hogy közgaszdászaink közül csak keve­sen szánják rá magukat a matematikai ismeretek elsajátítására. Az előadó a matematikai módszerek­kel végzett, illetve végzendő munkák ismertetése után a matematikai módsze­rek közgazdasági alkalmazásával kap­csolatos feladatokat összegezte: 1. A közgazdászoknak el kell sajátíta­­niuk a korszerű számítási és számítás­technikai módszereket; 2. Olyan számí­tástechnikai gépekre van szükség, ame­lyeknek sebessége 10 ezer művelt má­sodpercenként és operatív tárolóikban legalább 12 ezer szó fér el. 3. Jelenleg nincs olyan felelős szerv, amely orszá­gos méretekben irányítaná, tervezni és szervezné a munkát. Időszerűvé vált a gépesítés és a káderképzés központi ter­vezése és az eredmények szervezett or­szágos méretű gyakorlati alkalmazása is. Az előadást követő élénk vitában, amelyben sajnálatos módon elméleti és gyakorlati közgazdászok nem vehettek részt (a rendezők csak matematikuso­kat és azt a néhány közgazdászt hívták meg, akik terv-rm­etr­iával foglalkoznak), több figyelemreméltó megállapítás és javaslat hangzott el. Többen szóltak a káderképzés elégte­lenségéről, mint e munka kiterjesztésé­nek jelenlegi korlátjáról, és jövőbeni előrehaladásának alapjáról. Egybehang­zó volt az a vélemény, hogy az elmara­dásért nagy felelősség terheli a Közgaz­dasági Egyetemet is. A tervtanszéken folyó tero­metrikus képzésben mindösz­­sze 20 hallgató vesz részt és ez távolról sem elégíti ki az igényeket. Az egyetemi matematikai és a közgazdasági oktatás (politikai gazdaságtan)­ és ágazati) tema­tikája nem kapcsolódik, nem egészíti ki egymást, és ezért a hallgatók nagy része öncélúnak látja a magasfokú matemati­kai képzést. E probléma hatásos és gyors megoldására külön tanszék létesítését javasolták. A káderképzésben 10—20 év távlatában kell gondolkodnunk ami azt jelenti, hogy már ma olyan korszerű ismeretanyagot kell tanítani, amely alkal­massá teszi a közgazdászokat a távolab­bi jövő feladatainak megoldására is. Ja­vaslat hangzott el, hogy az egyetemi ok­tatás fejlesztése mellett a Magyar Köz­­gazdasági Társaság és a TIT közgazda­­sági választmánya is teremtsen lehetősé­get a közgazdászok matematikai, illetve számítástechnikai továbbképzésére. A gazdasági vezetők érdeklődésének felkeltésére javasolták, hogy a matema­tikai módszerekkel végrehajtott vizsgá­latot ne az adott terület gazdasági veze­tői nélkül, hanem azok közreműködésé­vel és bevonásával hajtsák végre, így a vizsgálati eredményben — amely rend­szerint az eddigi vezetési, tervezési, stb. módszerek kritikáját is jelentik —, s az eredmény gyakorlati hasznosításában a gazdasági vezetők is érdekeltté válnak. A közös munkában megismerkednek az alkalmazott matematikai módszerekkel, s a jövőben már ők maguk is kezdemé­nyezhetik ilyen jellegű feladatok végre­hajtását. Erre vonatkozóan a pamutipar­ban és az építőanyagiparban igen pozi­tívek­ a­; tapasztalatok. A vita egyik említésremél­tó eredmé­nye az a következtetés, hogy a kutató­munka közeledjék a gyakorlathoz, több, a gyakorlatban is hasznosítható ered­ményt kell produkálnia annak érdeké­ben, hogy­­az új módszerek megnyerjék a gazdasági vezetők bizalmát és támoga­tását. Helyesen hangsúlyozták, hogy a mate­matikusok és a matematikát alkalmazó köze»zöáció rov rntinVümci4 5'”h­álypn mun­kastílusában is van javítanivaló. A ma­tematikusok egy része változatlanul ele­fántcsonttoronyba zárkózva műveli a tu­dományt, a matematikai módszereket alkalmazó közgazdászok egy része pedig „arisztokratikus” magatartást tanúsít a gazdasági vezetőkkel szemben. Magában a vitában is néhány felszó­laló túlságosan előtérbe állította a mate­matika szerepét. Az eredményes előre­haladás egyik feltétele, hogy józanul ál­lapítsuk meg a matematika helyét a közgazdaságban, s ez ebben az össze­függésben aligha lehet több széleskörűen alkalmazott segédtudománynál. Néhányan egy új akadémiai bizottság megteremtésétől várják a fordulatot a matematikai módszerek széleskörű al­kalmazásában. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen (vagy más) bizottság kétség­telenül produkálhat eredményeket első­sorban a munkák koordinálásában, az erők tervszerű összefogásában, de alig­ha eredményezheti valamilyen „fordu­lat” bekövetkeztét. Először is azért, mert a fordulat nálunk az elmúlt évek­ben már bekövetkezett (ezt bizonyította — a többi között — az 1960 nyarán ren­dezett statisztikai konferencia is), más­részt az előrehaladás elsősorban a racio­nális gazdálkodás követelményeinek térhódításától, illetve az ezt alátámasztó módszerek iránti igény fokozódásától függ. A vita bizonyította: a gyorsabb előre­haladás időszerűvé és szükségszerűvé vált, ennek azonban meg kell teremteni az előfeltételeit, a közgazdász és a mate­matikus káderképzésben, kutatómunká­ban és a gyakorlati alkalmazásban egy­aránt. dr. Varga György 3 budai * rr­­if radio- mMSm 52ER ELÖK M4WM KT52 j1Élg||§§ Bp., II., FRANKEL LEO Ol 23. SZ. Telefon: 154—883, 155—634, 152-454. JAVÍTÓ PIOKOK: I. sz. Dók: I., Fő ütés 37/c. Telefon: 159—321. I. sz. dók: VI., Bajcsy-Zsilinszky út 19/a. Telefon: 311-489. VÁLLAL: világítási és erőátviteli villanyszerelési munkákat, gyárt, fodrászipari hajszárító és itajgő­­zöld burát.

Next