Figyelő, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1964-07-01 / 27. szám

A koncentráció két­diséi az építő­/S iparban címmel kétnapos konfe­­re­­renciát rendezett június 18—19- én az Építőipari Tudományos Egyesület. A téma tárgyalása meg­felelt annak a felépítésnek, ahogyan a koncentráció kérdései is felvetőd­nek: népgazdasági szinten a beruházás­politika problémái és teendői, ágazati szinten az építőipar termelőerőinek hely­zete és feladatok a koncentráció növelé­sében, és végül vállalati szinten a ter­melésszervezés feladatai az építőipar ter­melőerőinek koncentrálásában. Mind a három szinten egy-egy előadás és korre­ferátumok tárgyalták a problémákat; ezekhez kapcsolódtak a népi demokra­tikus országok delegációinak referátumai és a hazai hozzászólók. A konferencia mintegy 300 hazai rész­vevőn kívül a Szovjetunió, a Bolgár Nép­­köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Román Népköztársaság delegációi vet­tek részt. Igények és erőforrások Simon János építésügyi miniszterhe­lyettes megnyitó beszéde után az első előadást Bálint József, az MSZMP KB Államgazdasági Osztályának helyettes vezetője tartotta a beruházások koncent­rálásának kérdéseiről. Bevezetőjében rá­mutatott arra, hogy az építőipari koncent­ráció rendszerint két oldalról vetődik fel: a népgazdasági tervezésben koncentrál­tan kell megjelölni a beruházási felada­tokat, és koncentrálni kell a termelőerők felhasználását az építőiparban. Az építő­ipar munkájának javítását célzó határo­zatok is ezen a két területen jelölték meg a feladatokat. Részletesen foglalko­zott az igények és a lehetőségek össze­hasonlításával. A probléma közgazdasági gyökerét abban jelölte meg, hogy sokkal több és nagyobb fejlesztési célt tűzünk ki magunk elé, mint amennyire meglevő és még igénybe vehető erőforrásainkból a gazdaságosság, az időtényező figye­lembe vételével telik. Ahhoz, hogy a fejlesztési célkitűzések és az ezzel kapcsolatos beruházási igé­nyek, a távlati feladatok és a távlati le­hetőségek a maguk teljes összefüggésé­ben mérlegelhetők legyenek, biztosítani kell a népgazdasági tervezés tudományos­ságát, a megfelelő mechanizmusokat, va­lamint a gazdasági irányítás demokratiz­musát. Ha terveinkben a fejlesztési igé­nyek és megvalósításuk lehetőségei (ebbe beleértve a beruházások anyagi-műszaki megalapozottságát) nincsenek összhang­ban, akkor a terv irrealitásokat, feszült­ségeket tartalmaz. „Pártunk, kormányunk száműzte a gazdaságpolitikából az irrea­litásokat, amelyek az 1950-es években sok kárt és veszteségeket okoztak” — mondta az előadó. Ha a tervben mégis feszült­ségek vannak, akkor a teljesítést a gya­korlati lehetőségek, a termelés tárgyi té­nyezői szorítják a realitás kereteibe a végrehajtás során. Ez a folyamat azonban már nem tervszerűen történik, hanem a korlátozott lehetőségek miatt gyakran éppen azok a célok nem realizálódnak, amelyek a népgazdaság hatékonysága szempontjából kedvezőbbek lennének. Az a körülmény azonban, hogy az építőipar termelőerőinek koncentrálása jelentős mértékben függ a beruházási célok kon­centráltságától, nem mentesít egyetlen szervet sem az alól a kötelezettség alól, hogy az adott feladat megoldását a ren­delkezésre álló termelőerők leghatéko­nyabb felhasználásával biztosítsa, a ter­melőerők koncentrált felhasználását szer­vezze meg. Bálint József utalt arra, hogy a nép­gazdaság a nemzeti jövedelemből a be­ruházásokra felhasználható összegekkel nem rendelkezik szabadon, hiszen a meg­levő állóalapok egyszerű újratermelésé­ből, a kommunális, valamint szociális, kulturális fejlesztési kötelezettségekből olyan állandó, „stabil” terheléssel kell számolni, amely a beruházási pénzeszkö­zök jelentős hányadát leköti. Az ezután fennmaradó részt kell és lehet a fejlesz­tési igények kielégítésére fordítani, termé­szetesen a lehető leghatékonyabban. Eb­ből az következik, hogy adott pénzügyi lehetőségeink, a beruházások anyagi-mű­szaki megalapozási lehetőségei és a már említett ún. stabil terhelés, valamint a jelenlegi munkaerő-helyzet miatt erőfor­rásainkat úgy használjuk fel, hogy a nép­gazdaság számára a legnagyobb ered­ményt, a beruházások legmagasabb haté­konyságát és ezzel a nemzeti jövedelem viszonylag leggyorsabb növekedését biz­tosítsuk. Ez­­a jelentős műszaki fejlesztés­sel járó intenzív beruházási politika elő­térbe helyezését és az erőforrások kon­centrált felhasználását követeli meg. Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesz­­szük, a fejlesztési igények sokaságából ki kell választanunk a legfontosabb és leg­nagyobb hatékonysággal megvalósítható célokat, vagyis az igényeket a maximális népgazdasági előny biztosítása érdekében, a lehetőségekhez mérten határozottan és következetesen sorolnunk kell. Építőipari bázisokat! Erőforrásaink koncentrált felhasználá­sára kényszerít az a körülmény is, hogy a korszerű nagyüzemek létesítése, ezek megfelelő automatikával, elektronikus berendezőkkel való felszerelése egyre nagyobb beruházási összegeket követel. Ha tehát túl sok célra forgácsoljuk szét erőinket, ezzel éppen a legnagyobb ered­ményt biztosító, korszerű nagyüzemek létesítését gátoljuk. Előadásának befejező részében Bálint József a beruházás-politika és az építő­ipar kapcsolatairól, ezen belül a fejlesz­tési célkitűzések koncentrálásáról, és az építőipari kapacitások helyes felosztásá­ról, az építőipar rendelkezésére álló ter­melőerők koncentrált felhasználásáról beszélt. Az építőiparnak nagyfokú rugal­masságra van szüksége, és véleménye szerint az országos építőipari szervezet megszilárdítására, a területi egységek épí­tőipari bázisának kiépítésére, ezzel kap­csolatban a területi építőipari kapacitás megbízható meghatározására, a területi munkaerőmérlegek elkészítésére, a beru­házások területi koordinációjának jól ki­alakult szervezetére és működésére van szükség. Véleménye szerint a feladatok megosz­tásában arra kellene törekedni, hogy az egyes területi egységek szilárd építőipari bázissal rendelkezzenek, megfelelő fel­­szereltségű központi telephellyel, segéd­üzemekkel, gépesítéssel, ezek lássák el területükön az összes helyi jellegű fel­adatokat és egyes országos jelentőségű beruházásokat. Az országos vállalatok­nak csak a nagy beruházásokkal, a nép­gazdaság számára legfontosabb feladatok végrehajtásával kellene foglalkozniuk. Ahhoz, hogy az építőipar távlati felada­tait megoldhassa, gyorsütemű műszaki fejlesztésre és arra van szükség, hogy népgazdaságunk először az építőipar fej­lődését biztosítsa megfelelő gépesítéssel, a­­házgyárak és egyéb előgyártó üzemek láncolatával. Ezzel egy időben az építő­ipar irányító szerveinek mindent meg kell tenniük a rendelkezésükre álló erő­források ésszerű felhasználására, a ter­melésszervezésben rejlő tartalékok feltá­rására, a gazdaságosság biztosítására. Bálint József előadásához dr. Neményi István kandidátus, a Magyar Beruházási Bank vezérigazgatója és Tar József, a KSH főosztályvezetője szóllalt hozzá. A beruházások népgazdasági tervezésének és az építőipar feladatainak kapcsolatá­val foglalkozott Sz. B. Gorbusin (SzU) és J. Goscinsky (LNK) referátumai is. Koncentráció időben és térben Dr. Trautmann Rezső, a műszaki tudo­mányok kandidátusa, építésügyi minisz­ter A termelőerők koncentrálása az épí­tőiparban címmel tartotta meg előadását. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a terme­lés magas fokú koncentrációja — a ter­melés specializációja, kooperációja mel­lett — a szocialista termelés jellemző sa­játossága és követelménye. Ezután fog­lalkozott a beruházások időbeli és terü­leti koncentrálásának kérdésével. Utalt arra, hogy az MSZMP Központi Bizott­ságának 1960 júniusi, valamint az 1964 februári határozatai foglalkoztak a beru­házások koncentrálásával és ezen a téren eredményeket is értünk el, de a beruhá­zások időbeli koncentrációja mégsem mondható kielégítőnek. A beruházások időbeli koncentrálásának előmozdítására hivatott az OT—PM—ÉM közös rende­lete a kötelező beruházási időtartam-elő­írásokról. A beruházások területi kon­centrációját hivatott előmozdítani a GB 1964 elején hozott határozata az egy te­lepülésen belüli beruházások koordiná­ciójáról, és ezt a célt szolgálják a re­gionális rendezési tervek is. A területi koncentrációban előrehaladást jelez az a körülmény, hogy míg 1966-ban a lakások mintegy kétharmada épül majd 500 la­káson felüli lakótelepen, addig 1970-ben már háromnegyede. A területi koncent­rálás hatásfokát átmenetileg rontja azon­ban az a körülmény, hogy egy lakótele­pen és egy éven belül a lakó- és egyéb épületek többféle technológiával valósul­nak meg és a lakásépítés ütemezésénél nem tapasztalható még az egy-egy na­gyobb városon belül, egy időben épülő lakótelepek számának csökkentésére való törekvés sem. Így pl. 1965-ben Budapes­ten — nem számítva a foghíjakat — 11 helyen fognak lakóházakat építeni 300— 1500 lakásszámmal. A lakótelepi építke­zéseknél alkalmazható bizonyos körül­mények között az időbeli átcsoportosítás a koncentráció érdekében. Erre az ipari beruházások területi koncentrálása során rendszerint nincs lehetőség, mivel az új ipari létesítmények üzembehelyezésének a népgazdasági terv egyéb fejezeteivel kell összhangban lennie. A területi kon­centráció szempontjából igen nagy jelen­tőségű a tömbösítés, vagyis a különböző rendeltetésű üzemegységek, kiszolgáló stb. helyiségek egy tömbbe való összevonása." Trautmann Rezső, előadásában részle­tesen ismertette azokat az eredményeket, amelyeket a tömbösítés révén a Szovjet­unióban és más országokban elértek. A tömbösítésnek azonban nemcsak ipari építkezéseknél van meg a lehetősége, ha­nem a középületeknél is. Például Pitts­burgh város központjára olyan egységes terv készült, amely egy épületbe helyezi a stadiont, a múzeumot, a csillagvizsgá­lót, a színházat, az operát, a moziterme­ket, az éttermeket és a függőkerteket. Az Építésügyi Minisztérium már dol­gozik az MSZMP KB februári határozata értelmében megfelelő telepítési és szer­vezeti irányelveken, hogy egy-egy hely­ségben megvalósítandó ipari üzemek le­hetőleg egy összefüggő területen, illetve egy tömbben épüljenek. Regionális terv készül Az előadó hangsúlyozta, hogy a kon­centráció elvét az országos, az ágazati és a vállalati szintű irányításban egyaránt érvényesíteni kell. Felsorolta azokat az előfeltételeket, amelyek a koncentráció elvének megvalósításához szükségesek. Ezek egy része csak népgazdasági szin­ten biztosítható, más részük megvalósí­tására azonban az Építésügyi Miniszté­riumnak és a vállalatoknak kell erőfeszí­téseket tenniük. A feladatok közül ki­emelte a kétéves folyamatos tervezés rendszerének megvalósításait. Utalt a Szovjetunió gyakorlatára, ahol a kétéves tervezés, amelyet 1963-ban vezettek be, máris nagy eredményeket hozott. Az alapozó ipari bázis hálózatára „ ... re­gionális terv készül, amely egységes rendszerbe foglalja a megvalósítandó házgyárakat, az ipari, mezőgazdasági, raktározási, kommunális építmények elemeit gyártó üzemeket, a blokk- és panelpoligonokat, a beton- és habarcs­gyárakat, valamint a cement- és relé­állomásokat” — mondotta az előadó. A termel­őerők koncentrál«»» szerve­zeti kérdések megoldását is feltételezi. A korszerű műszaki színvonalon és fej­lett anyagi-műszaki bázison alapuló ter­melés csak megfelelően specializált szer­vezetekben, korszerű tervirányítással va­lósítható meg. Vállalati szervezetben — országosan — a munkák mintegy 70, há­zilagosan mintegy 30 százalékát végzik. A fejlődés aránya kétségkívül a házila­gos építés arányának csökkentése, mi­vel ez lehetővé teszi a tervszerűbb irá­nyítást, az egységesebb műszaki fejlesz­tést, vagyis a termelékenység emelésé­nek konkrétabb tervezését, megvalósítá­sát és ellenőrzését. Az ÉM vállalatainak tervszerű fejlesztése érdekében számos intézkedés van folyamatban: ez évben elkészül a központi telephelyek és az ezekhez tartozó létesítmények területi koncepcióját tartalmazó regionális terv; évek óta több irányban folyik a korsze­rű termelésszervezési módszerek alkal­mazásának kiszélesítése; előkészületben vannak a téliesítés feltételeinek biztosí­tására irányuló intézkedések; folyik az áttérés a befejezett építmények elszá­molási rendszerére; a tervezés és a be­számolás egész mechanizmusát felülvizs­gálják. Dr. Trautmann Rezső miniszter elő­adásához Koppány Nándor, az O. T. osz­tályvezetője, dr. Koblencz József, Z. Bla­­zej (CSSZSZK) és J. Placek (CSSZSZK) szóltak hozzá. Szalagrendszerű építési mód A konferencia második napján került sor dr. Gerő István igazgató (ÉGSZI) előadására „Az építőipari üzemszervezés szerepe a termelőerők összpontosításá­ban” címmel. Az előadó bevezetőjében rámutatott arra, hogy az építési idő csök­kentésében nem sikerült olyan mértékű haladást elérni, mint amilyen ütemben az építőipar műszaki színvonala emelke­dett. A beruházások koncentráltabb ter­vezése önmagában nem oldja meg a kér­dést: az építőiparnak képesnek kell len­nie erőd összpontosítására. Az építési idő hossza azonban nemcsak a technológiai időtől, hanem az ún. megközelítési idők­től is — vagyis attól, hogy az építési fo­lyamatot alkotó és egymást követő tech­nológiai folyamatok megkezdése között mennyi idő telik el — függ. A beruhá­zások koncentrációja — szögezte le az előadó — lehetővé teszi a technológiai folyamatok idejének csökkentését, de a megközelítési időre nincs közvetlen ha­tással. Ahhoz, hogy a megközelítési idők is rövidíthetők legyenek, nélkülözhetet­len a koncentráció elvének megvalósí­tása az építőipari szervezeten belül, az egyes munkahelyeken. A megoldás útja a szalagrendszerű építési­ üzem. Az épí­tőipar iparosítása a termelésszervezés­ben ma már sürgetően követeli, hogy az építőipari termelőszervezetekben is ki­alakuljanak az ún. üzemi feltételek. De az üzemi feltételek az építőiparban csak az ún. technológiai üzemszervezési rend­szerben alakulhatnak ki. Gerő István a továbbiakban ismertet­te a termelésszervezéssel kapcsolatos in­tézkedéseket, az építőipar előtt álló újabb feladatokat, a szalagrendszerű építés­szervezés tapasztalatait és problémáit. Utalt a modern matematikai módszerek felhasználásával folyó kísérletekre. Gerő István előadásához dr. Piros Ist­ván főosztályvezető (ÉM) szólt hozzá. A termelésszervezés elméleti és matemati­kai programozási kérdéseihez kapcso­lódtak dr. Kádas Kálmán professzor (Ép. és Közt. Műsz. Egyetem) észrevételei. A beruházási és az építőipari szervezet kialakításáról, a koncentráció kérdései­ről számoltak be Weintraub igazgató (RNK) és H. J. Krehl (NDK) előadásai. A kétnapos közgazdász konferencia ta­pasztalatait dr. Tiszai István, az egye­sület Közgazdasági Szakosztályának ve­zetője foglalta össze, kiemelve a hazai előadásoknak és a külföldi referátumok­nak azt a tanulságát, hogy a koncentráció kérdésében problémáink és gondjaink közösek, ezért megoldásukra is a baráti országok közgazdászainak összefogására lenne szükség. A | Az építőipar koncentrálása \ \ Nemzetközi tanácskozás Budapesten FIGYELŐ, 1964. JÚLIUS L 3

Next