Figyelő, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-01 / 1. szám
A gazdasági reform első éve alapjában az 1968-as terv fő gazdaságpolitikai céljainak megfelelően zajlott le. Ezzel a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy a terv lebontása és kötelező tervfeladatok előírása nélkül is lehetséges a népgazdaság tervszerű irányítása. 1968-ban számos intézkedés történt az átmenet megkönnyítésére, s ennek során az eredetileg számítottnál és a jövőben kívánatosnál több adminisztratív előírásra is sor került; a vállalatok széles körben kaptak jelentős álami támogatást, az általános szabályok alól felmentést. Mindez a rossz hatásfokkal dolgozó vállalatoknak is lehetővé tette, hogy tevékenységüket különösebb fennakadás nélkül folytathassák. Az 1969. évi terv az 1968. évi tapasztalatokra alapozva készült. Célul tűzi ki a reform kibontakozásának meggyorsítását, a korszerű gazdaságirányítási módszerek következetesebb érvényesítését. Ennek érdekében kerül sor — az alapelvek változatlansága és a szabályozó rendszer stabilitásának megőrzése mellett — a szabályozás egyes elemeinek módosítására, a támogatások és kedvezmények körének szűkítésére, a gazdálkodási feltételek szigorítására. A gazdálkodási feltételek szigorítása azt célozza, hogy a vállalatokat a termelés szerkezetének és műszaki színvonalának javítására, tevékenységük gazdaságosságának növelésére serkentse. A szabályozás figyelembe veszi a vállalatok adott helyzetét, a termelés elért műszaki fejlettségi szintjét, általában, a feltételekben bekövetkező változások sem jelentenek a vállalatok számára teljesíthetetlenül növekvő követelményeket. Átgondolt és tervszerű munkával, a piaci igényekhez való jobb alkalmazkodással, takarékosan gazdálkodva az élő- és a holt munkával, az anyagi és pénzügyi eszközökkel, a vállalatok gazdasági eredményei és ezen keresztül dolgozóik egyéni jövedelme 1969-ben is növelhető. Emellett feltehetően erőteljesebben fog érvényesülni a mechanizmus szelektáló hatása, jobban differenciálódik a vállalati jövedelemképződés, a rossz hatásfokkal dolgozó vállalatok pedig anyagi nehézségek közé is kerülhetnek. Nagyobb önállóság Az 1969. évi terv és a kapcsolódó szabályozás nemcsak a gazdálkodási feltételek szigorítását, hanem egyben a vállalati önállóság növekedését is magával hozza." A termékforgalmazási rendszer tovább egyszerűsödik, több termékcsoport átkerül a lazább árformába, s mindez nagyobb kezdeményezési és cselekvési szabadsághoz juttatja a vállalati vezetést. A nagyobb jog egyúttal nagyobb felelősséget is jelent. Mivel a jó munka eredményét, a nagyobb nyereséget és jövedelmet elsősorban a vállalat kollektívája élvezi, logikus, hogy az esetleges hibás döntések következményeit is elsősorban e kollektívának kell viselnie. Mindez feltehetően előmozdítja, hogy a dolgozók széles körében növekedjék az érdeklődés a vezetés tevékenysége iránt, több legyen a segíteni akarás és erősödjék az üzemi demokrácia. A reformtól várt kedvező változások csak nyugodt és kiegyensúlyozott piaci helyzet mellett bontakozhatnak ki. Az 1969. évi terv ezért nagy súlyt helyez a belső piac nyugalmának biztosítására, a kereslet és a kínálat összhangjára. Kiegyensúlyozott fejlődés A terv készítésekor végzett számítások egyértelműen azt mutatták, hogy a népgazdaság jelenlegi helyzetében az egyensúlyi követelményeknek az 1966—67. évekénél mérsékeltebb fejlődési ütem mellett lehet eleget tenni. A terv ezért mind a termelés, mind a fogyasztás és az áruforgalom viszonylag lassúbb növekedését irányozta elő. A terv szerint a nemzeti jövedelem 5—6 százalékkal, az ipari termelés kb. 6 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 2—3 százalékkal, az építési-szerelési teljesítmény 6—7 százalékkal haladja meg az 1968. évit. A termelő kapacitások az ipari termelés gyorsabb növekedését is lehetővé tennék ugyan, de ez csak akkor lenne előnyös, ha a gyorsabb fejlődés a hazai piacon keresett vagy exportképes termékekben következne be. A mezőgazdasági termelés tervezett növekedését az agrotechnika színvonala megfelelően megalapozza, míg az építőipari teljesítmények színvonalát elsősorban az építőanyag-ellátás és a munkaerőhelyzet határozza meg. A tervezett ütemek betartását a terv elsősorban a kereslet szabályozásával biztosítja. Ez a szabályozás a lakosság jövedelmeire, a felhalmozásra és az áruforgalomra egyaránt kiterjed. A kereslet szabályozásán belül a terv tágabb teret enged a kereslet és a kínálat kölcsönhatásának. Megszűnik több termék rögzített vagy maximált árának előírása. Több termékcsoportot kötetlenebb árformákba sorolnak át. Az 1968- ban még alkalmazott termékforgalmazási kötöttségek feloldásával egyszerűsödik és szabadabbá válik a termékforgalmazási rendszer. A szabadabb árformák és termékforgalom mellett az áralakulás — kapcsolódva a szabályozó rendszerhez — közvetlenebbül betöltheti kereslet-, illetve termelésszabályozó szerepét és hozzájárul a piaci egyensúly fenntartásához. Azoknál a termékeknél, amelyeket belföldön nem vagy a szükségesnél kisebb mennyiségben termelnek, az egyensúlyt — egyes kivételektől eltekintve — az adminisztratív eszközökkel lényegében nem korlátozott import biztosítja. Néhány olyan terméknél azonban (ezek száma igen kicsi), amelyekből jelentős ellátási nehézségek vannak, az egyensúly érdekében még adminisztratív előírásokat is fenn kell tartani, illetve a tapasztalatok alapján be kell vezetni. A szabályozás alapján 1969-ben nyugodt piaci helyzet és stabil árszínvonal várható. A szabadabb árformák alkalmazásával azonban sok termék ára lefelé vagy felfelé változhat; ezek együttes hatása a termelői árszínvonal kb. 0,5—1 százalékos, illetve a fogyasztói árszínvonal 1—2 százalékos emelkedésével járhat. Emelkedő életszínvonal A lakosság jövedelme és fogyasztása tekintetében az 1969. évi terv is elsőrendű és alapvető gazdaságpolitikai elvnek tekinti, hogy az életszínvonal folyamatosan és egyenletesen növekedjék. Ennek megfelelően a terv a lakosság fogasztásának 5—6 százalékos, a bérből élők és a parasztság reáljövedelmének egyaránt 4—5 százalékos, és a kiskereskedelmi forgalom folyóáron számított 8—9 százalékos emelkedését irányozza elő. Az életszínvonal tervezett fejlődése az egyéni jövedelmeknek a termelés és a teljesítmények növekedésével összefüggő, az új mechanizmus elveinek megfelelő emelkedése útján valósul meg. Ezért ez évben a terv nem irányoz elő a lakosság széles rétegeire kiterjedő központi életszínvonal-növelő intézkedést. Mivel a szabályozási rendszerből következően az egyéni jövedelmek alakulása szorosan kapcsolódik a vállalati és egyéb kollektív eredményekhez, az egyes vállalatok dolgozóinak jövedelmei között jelentős különbség lehet. A gazdálkodó egységek minden dolgozójának egyéni érdeke is tehát, hogy a kollektív tevékenység hatásfoka és eredményessége minél gyorsabban és minél erőteljesebben javuljon. A teljesítmények tényleges növekedésésével összefüggő vagy az egyének jó munkáján alapuló jövedelemnövekedést a terv nem korlátozza, sőt a munka minőségének megfelelő jövedelem-differenciálódást elő is mozdítja. Kívánatos, hogy a vállalati vezetés is bátrabban éljen e lehetőséggel és a jobb és eredményesebb munka megbecsülése a magasabb keresetben is kifejezésre jusson. Hatékonyabb felhalmozás Az 1969. évi beruházások értékét a terv 73—74 milliárd Ft-ban irányozza elő, ami folyóáron kb. 7—9 százalékkal több az 1968. évinél. A beruházási igények ennél magasabbak, a beruházásokra fordítható pénzforrások pedig meghaladják a kivitelezési lehetőségeket. Ezért a terv a beruházási tevékenységet szabályozó eszközök erőteljesebb alkalmazását írja elő. Ennek megfelelően állami erőből a korábbinál lényegesen kevesebb nagy beruházás kezdődik. A terv tartalmazza és az induló beruházásoknál máris alkalmazza azt az elvet, hogy a termelő ágazatokban nem adható állami beruházási hozzájárulás visszatérítési kötelezettség nélkül. A beruházási hitelfeltételek megszigorítása és a beruházásokat szabályozó egyéb intézkedések azt célozzák, hogy ne csak az állami, hanem a vállalati beruházások növekedése se haladja meg a kívánatos mértéket. A beruházási volumen mérséklésére irányuló szabályozás nem öncélú. Célja elsősorban az, hogy csökkenjen a beruházási igények és a kivitelezési — elsősorban az építési — lehetőségek közötti feszültség. Elejét kívánja venni annak, hogy a magas beruházási kereslet miatt és a szabadabb árformák mellett árfelhajtó tendenciák alakuljanak ki, amelyek továbbgyűrűző hatásuk révén az egész árrendszer stabilitását veszélyeztethetnék. Az áremelkedés sem a beruházó vállalatoknak, serli a népgazdaság egészének nem volna kedvező és erősen zavarná a nyugodt gazdasági tevékenységet. Célja továbbá a szabályozásnak, hogy a beruházási döntésekben, a fejlesztési célok meghatározásában és megvalósításában nagyobb megfontoltság érvényesüljön és erősödjék a takarékossági szemlélet. A szigorúbb feltételek mellett csak a valóban gazdaságos beruházásokat érdemes megvalósítani. Ez arra ösztönzi a vállalatokat, hogy keressék fejlesztési elképzeléseiknek számukra is és a népgazdaság számára is olcsóbb és gazdaságosabb megoldási módját. A korlátozások ellenére a terv mind az állami hozzájárulást tekintve, mind a hitelszférában a múlt évinél nagyobb pénzügyi forrásokat nyit meg a valóban fontos és gazdaságos beruházásokhoz. Elő kívánja azonban mozdítani, hogy a rendelkezésre álló eszközök koncentráltan és valóban a leggazdaságosabb célokra kerüljenek felhasználásra. A népgazdasági és ezen belül a vállalati (pénz- és anyagi) eszközök ésszerű, hatékony felhasználása szempontjából döntő a felesleges készletek képződésének megakadályozása. A finanszírozási és hitelezési előírásokban, a hitelpolitikai irányelvekben bekövetkező változások ezt a célt szolgálják. A szigorítások feltehetően rákényszerítik a vállalatokat a felesleges készletek leépítésére, illetve ezek képződésének elkerülésére. A készletek tartása megdrágul, a készletre termelés érzékenyen érintheti a vállalatok anyagi helyzetét, így a szabályozás segíti a piaci impulzusok érvényesülését, a termelés rugalmasabb alkalmazkodását a kereslethez, a felesleges termelés megszüntetését. Külkereskedelem A terv 1969-ben a külkereskedelmi forgalom 6—7 százalékos, ezen belül a rubel viszonylatú forgalom 6—8 százalékos, a dollár viszonylatú forgalom kb. 5 százalékos emelkedésével számol. Az 1968. évi tapasztalatok alapján az áruforgalmi egyensúly fenntartásában növekszik az export, különösen a tőkásországokba irányuló export jelentősége. A dollár viszonylatban tervezett áruforgalmi egyenleget a terv oly módon kívánja elérni, hogy az export az importot meghaladó ütemben emelkedjék (amire az iparban megvan a lehetőség), eközben közvetlenebbül hasson a vállalatokra a külföldi piacok értékítélete, s serkentse a termelőket a nemzetközi színvonalhoz való felzárkózásra. A külkereskedelmi szabályozók alkalmazásában és mértékében bekövetkező változások e jelenleg még kétirányú — de a későbbiekben egybeeső — követelménynek kívánnak eleget tenni. A külkereskedelmi szabályozás körében az egyik legjelentősebb változás az export állami támogatásának mérséklése és a támogatás körének szűkítése. Mivel a belső piac felvevőképessége sok tekintetben behatárolt, a vállalatok értékesítésük és nyereségük növelésére eredményesen csak exportstruktúrájuk megváltoztatásával, az exportált áruk önköltségének csökkentésével, a gazdaságosan exportált termékek termelésének növelésével törekedhetnek. Az általános szabályozáson belül az export kedvezőbb viszonylati megoszlásának előmozdítása irányába ható, a tőkés export tartós növelésére irányuló vállalati törekvéseket a szabályozás különféle — a nyereség növelését vagy a gyorsabb fejlesztést segítő — kedvezményekkel is ösztönzi. Az 1969. évi importszabályozás fő célja az importnak az egyensúlyi követelményeknek megfelelő szinten tartása és az exportlehetőségekkel egybeeső viszonylati megoszlás előmozdítása. Ennek érdekében az 1968. évinél következetesebben érvényesítik majd a vámpolitikai előírásokat, csökkenek vagy megszűnnek a mentesítések a vámok és az importletétek stb. alól. Más intézkedések (import forgalmiadó megszüntetése, illetve csökkentése) a szocialista országokból származó import versenyképességét lesznek hivatva fokozni. Ezek nyomán a vállalatok fokozottan érdekeltek lesznek a szocialista importlehetőségek határozottabb és céltudatosabb feltárásában. Mivel a szocialista viszonylatban importkorlátozás lényegében nincs, a termeléshez vagy a fogyaasztáshoz szükséges import nagyságát a gazdaságossági követelmények és a beszerzési lehetőségek határozzák meg. Az 1969. évi terv és a hozzá kapcsolódó szabályozó rendszer — beleértve a nem említett területeket és a szabályozók egyéb változásait — feltételezik az új mechanizmustól várt hatások gyorsuló kibontakozását, s egyben serkenteni is kívánják azt. A terv lehetővé teszi, hogy a vállalatok és a gazdálkodó szervek nagyobb önállósággal és felelősséggel dolgozzanak, ugyanakkor biztosítja, hogy a válalati tevékenységek a fő gazdaságpolitikai célokkal az eddigieknél jobban megegyezzenek. A terv sikeres végrehajtása alapul szolgál a népgazdaság, s benne az egyes vállalatok fejlődéséhez, a dolgozók életszínvonalának további emeléséhez, a kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb gazdasági növekedéshez. Breznay László X S&P Qid-Gazdasági növekedés és egyensúly 1967 ben FIGYELŐ, 1969. JANUÁR 1. Hogyan változtathatók a fogyasztói árak A pénzügyminiszter költségvetési expozéjában — egyebek között — elmondotta: gazdasági fejlődésünk indokolttá tenné, hogy a vállalatok gyorsabban reagáljanak a piaci viszonyok változására, gazdaságilag indokolt esetben módosítsák áraikat. A közelmúltban vita alakult ki arról, hogy amikor az árak kialakítása és változtatása a felek közötti áralku során megegyezéssel történik, az árváltoztatásban ki-kivel egyezhet meg, és erről a nyilvánosságot ki, milyen körben jogosult tájékoztatni. Az árreform bevezetése óta eltelt időszakban előfordult, hogy az ipar termelési feltételeinek kedvező alakulása következtében mind a termelői, mind a fogyasztói árakat — az ármechanizmus adta lehetőségeken belül — csökkenteni lehetett. A gazdasági mechanizmus és ezen belül az ármechanizmus működésének ilyen hatását pozitívan kell értékelni. Úgyszintén kedvező, hogy az ilyen árcsökkentéseket, több esetben, az iparvállalatok kezdeményezték. A viták tulajdonképpen abból adódtak, hogy néhány esetben nem vették figyelembe, hogy a fogyasztói árak változtatásának lehetőségét, mértékét és időpontját a kereskedelem üzletpolitikai lehetőségei, célkitűzései, a technikai lebonyolítás feltételei is befolyásolják. Kétségtelen, hogy a termelőnek érdeke fűződhet ahhoz, hogy a termék olcsóbb fogyasztói áron kerüljön forgalomba, mert ezáltal növelheti forgalmát, és versenyképessége is kedvezőbben alakul. A termelői árak csökkentésével lehetővé váló fogyasztói árleszállításkor a kereskedelmi készletek árkülönbözetének viselését vagy a termelő vállalja, vagy a kereskedelem fedezi ezt az árkockázati alapja, illetve a nyeresége terhére. Bármely esetben célszerű rendezőelvként szem előtt tartani, hogy a termelői ár változtatásával lehetővé váló fogyasztói ár módosításában és ennek feltételeiben a termelő az arra illetékes kereskedelmi — rendszerint kiskereskedelmi szervvel egyezzen meg, még akkor is, ha a terméket a termelőtől a nagykereskedelem veszi meg. A vállalatoknak a szerződéskötések során kell megegyezniük abban, hogy a termelői árváltoztatással összefüggő fogyasztói árváltoztatást ki, és mikor hozza nyilvánosságra, tekintettel arra, hogy az ilyen árváltoztatások kockázatvállalással járnak. Biztosítani kell minden vállalat részére azt a lehetőséget, hogy az általa érvényesítendő árakról — a piaci helyzetet és saját gazdasági lehetőségeit mérlegelve —, saját maga döntsön, és a nyilvánosságot ennek a döntésnek megfelelően tájékoztassák. 3