Figyelő, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1981-01-07 / 1. szám

A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa, majd legutóbb az országgyűlés decemberi ülésszaka — az ötéves terv vitája — erőteljesen hangsú­lyozta vívmányaink, életszínvonalunk megőrzésének követelményét, a tovább­fejlődés új feladatait, mindezt nemzeti programmá emelte. Meggyőződésem, hogy ez jól érzékelteti az egész ország, a nép előtt álló teendők tartalmi lényegét. Mi az, amit meg kell védenünk és megőriznünk? A magyar munkásosztály és a dolgo­zó nép nagy történelmi tette a hatalom megszerzése, az újjáépítés, a szocialista iparosítás. Az elkövetett hibák, a­­ belső és külső ellenség tevékenysége követ­keztében kitört ellenforradalom leveré­se után az MSZMP vezetésével új kor­szak kezdődött. A politikai konszolidá­ció az adott viszonyokhoz és feltételek­hez képest rendkívül gyors volt. Pár­tunk politikája sikeresen érvényesítette a marxizmus—leninizmus klasszikus ta­nításait, a szocialista építés nemzetközi tapasztalatait, a magyar valóságra­­ és feltételekre. A munkáshatalom megte­remtésével népünk — mint 1919-ben — a társadalmi haladás élvonalába került, de ennek kiteljesedését, igazi tartalom­mal való megtöltését az ellenforradalom utáni politikai fejlődés végezte el. Ez az időszak stabilitást, politikai és emberi viszonyokat, szocialista nemzeti egységet teremtett. Országunk, amelyik az új kor­szak indulásáig minden vonatkozásban Európa perifériájára szorult, az európai középmezőnyhöz zárkózott fel. A ma­gyar nép e nagy tette az egyetemes ma­gyar történelem kiemelkedő teljesítmé­nyei közé tartozik. Egyben nagy nem­zetközi szocialista érték is, amelyet vé­deni, gazdagítani, fejleszteni az egész ország, az egész nép, minden állampol­gár elsődleges érdeke, további boldogu­lásának alapja és előfeltétele.­" A politikai és gazdasági viszonyok pár­huzamosan, egymásra hatóan fejlődtek. A Magyar Szocialista Munkáspárt kü­lönleges érdeme az, hogy a politikai kon­szolidáció kezdetétől fogva képes volt arra, hogy időben felismerje a termelési viszonyok fejlesztésében a változtatások szükségességét. El tudta érni, hogy a nép megértse, elfogadja, magáévá­ tegye az ebből eredő feladatokat. A párt a néppel együtt képes volt mindig időben előrelépni és a visszatérően jelentkező kedvezőtlen külső hatások és belső — egyébként természetes — zökkenők és nehézségek időszakát a lehető legrövi­debbre kurtítani. A gazdaság működésé­nek keretei, szabályai, belső kapcsolati rendszere, annak minden elemének bá­tor, a marxizmus-leninizmus szellemé­ben végzett alkotó és folyamatos fejlesz­tése ugyancsak kiemelkedő teljesítmé­nye volt, nemzetközi elismerést és meg­becsülést biztosított az országnak. A ter­melési viszonyokban a folyamatos to­vábblépés és fejlesztés képességét fenn­tartani, erősíteni ugyanolyan nagy nem­zeti feladat, mint a szocialista nemzeti egység erősítése és továbbfejlesztése. Az elmúlt negyedszázadban a politika és a gazdaság követelményeinek har­monikus összekapcsolása a szocializmus építésében — az ésszerűbb és adottsá­gaink figyelembevételével folytatott szo­cialista iparosítás sikereire támaszkodva — két külön elhatárolható területen is kiemelkedő eredményt hozott. Ezek egyi­ke a mezőgazdaság és az élelmiszer-ter­melés példátlanul gyors ütemű átfor­málása és kiugró teljesítménye. A mun­kásosztály vezetésével, az egész nép részvételével a magyar mezőgazdaságban gyakorlatilag egyidejűleg zajlott le a tár­sadalmi forradalommal a műszaki, üzem­gazdasági és a termelési forradalmi át­alakulás. A parasztság, amely történel­münkben a társadalmi lét és ranglétra legalján szerepelt, a munkásosztállyal való szoros politikai szövetségben, azzal fokozatosan és folyamatosan összefonód­va világnézetében, életformájában, élet­­színvonalában, a dolgokhoz és a felada­tokhoz való viszonyában politikai, társa­dalmi és termelési vonatkozásban is át­formálódott. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek és az abban integrált széles körű kiegészítő tevékenység kialakult rendszere eredeti, mélységesen szocialis­ta tartalmú megoldást jelent, aminek a termelési eredményekben is kiemelkedő szerepe van. A magyar élelmiszer-ter­melés, amelybe egyébként ma már nem­csak a parasztság, hanem gyakorlatilag közvetlenül is a társadalom minden ré­tege bekapcsolódik, rekordidő alatt ki­sebb földterületen, kevesebb munkaerő­vel, világviszonylatban kiemelkedő tel­jesítményszintet ért el, itathatatlanul nagy teljesítmény az,­­ amit az utolsó negyedszázadban az életszínvonal emelésében, az életkörül­mények javításában elértünk. Ma minő­ségileg másképpen él a nép, mint az­előtt. Az általános jólét és a kultúra so­­­­ha nem lépett akkorát előre ezeréves történelmünk során, mint ebben az alig emberöltőnyi korszakban. Kevés olyan ország van, amelyik a miénkhez hason­lítható, történelmi előzmények, indulási szint, természeti adottságok és a nem­zeti munka termelékenységi szint­je mellett ez alatt az idő alatt ilyen életszínvonalat, életkörülményeket tu­dott biztosítani. Ez akkor is igaz, ha tu­datában vagyunk annak, hogy a dolgo­zók és a családok még mindig jelentős része küzd napi gondokkal és nem él könnyen. Az elmúlt negyedszázadban ná­lunk gazdaságilag fejlettebb, gazdagabb országok mércéjével mérve is, nagyot ja­vult a lakosság ellátása, az árukínálat és -választék. Ez is a politika és a gaz­daság óriási erőfeszítéseinek gyümölcse. Eredményeink megőrzése, továbbfej­lesztése a következő évek nagy nem­zeti feladata. Enélkül további nagy kor­szakos előrelépés elképzelhető. Ha nem erre összpontosítjuk a nemzet minden erejét és alkotókészségét, akkor az el­ért színvonal is veszélybe kerül, vissza­esés következik be. Előrelépésünket ma és várhatóan még egy jó darabig hallatlanul megnehezítik azok a radikális világgazdasági változá­sok, a világpiaci árarányok teljes fel­borulása, amelyek Magyarországnak rend­kívüli veszteségeket okoztak. Még, ha túlzásnak is tűnik az, ha árveszteségein­ket egy Mohács, egy világháború anya­gi veszteségeivel hasonlítják össze, az bizonyított tény, hogy csak az ezt meg­előző rendkívüli politikai és gazdasági fejlődés tette lehetővé, hogy gazdasá­gunk hét éve állja a hatalmas külső nyomást, amely ránehezedik. Ha e szo­rítás a szokásos mennyiségi növekedési ütemben mérséklődést hozott is, az élet­­színvonalban és az életkörülményekben nem jelentett törést, visszaesést és to­vábbra is jelentősen fejlődtek az ország termelőerői. Kevés nálunk gazdagabb, nagyobb tartalékokkal és jobb természeti adottságokkal rendelkező ország mond­hatja el ezt magáról! A gyakorlatilag el­kerülhetetlenül bekövetkezett konverti­bilis külkereskedelmi mérleghiány 1978- ban tetőződött és az adósságállomány növekedése megállt. "T­ovábbra is számolnunk kell a szá­­munkra kedvezőtlen világgazdasági változásokkal, ugyanakkor várhatóan a nemzetközi politikai helyzet is bonyo­lultabb, ellentmondásosabb lesz. Rend­kívül gyorsan változó, vajúdó világban élünk, amely ismételten drámai és elő­re nem látható fordulatokat hoz. A tő­kés világ viszonylagos gazdasági stabi­litásának és gazdasági fejlődésének a hatvanas években elért szintjét hosszú ideig nem nyerheti vissza. Nő a diffe­renciálódás a fejlődő világban, csökken a fizetőképes fejlődő országok szám­aránya és sok árucsoportban a fejlett tőkés országok piacain ők is élezik a versenyt. Egyelőre még a mélypont sem látható, mint ahogy kiszámíthatatlanok az igen jelentős hullámzások az instabil­lá vált viszonyok körülményei között. Az viszont megállapítható, hogy a nemzet­közi kereskedelem tartósan magasra ér­tékeli az alapvető fontosságú energiahor­dozókat, nyersanyagokat, amelyeknek szűkében vagyunk; ugyancsak magasra értékeli a korszerű technikát megtestesí­tő szellemi termékeket, beruházási ja­vakat, alkatrészeket és féltermékeket, amelyekben még szegények vagyunk. Az exportbevétel növekedésének zöme most már szinte kizárólag az értékesebb, mi­nőségileg is kifogástalanabb, a piac igé­nyeit magasabb szinten kielégítő termé­keket eredményező munkából származ­hat. Ez nemcsak a fejlett tőkés orszá­gok piacain érvényes, ahol egyébként a legnagyobb mértékű előretörést kell elérnünk, ahol áruinkkal szemben kü­lönlegesek a műszaki és minőségi köve­telmények és ahol hátrányos megkülön­böztetés is sújtja exportőreinket. Ugyan­ez a követelmény folyamatosan és erő­södő mértékben jelentkezik a szocialista integrációban is. Ezért a magyar gazda­ság gyors átalakítása, korszerűsítése nél­kül terhünkre a cserearányok romlása állandósulna, elnyomorodásunkhoz ve­zetne. Az a tény, hogy a KGST-országok je­lenleg közgazdasági értelemben gazdasá­gi fejlődésüknek azonos szakaszában vannak, a partner szocialista országok­ban is hasonló ellentmondások jelent­keznek, mint nálunk. Elkerülhetetlen a továbblépés egy új gazdasági fejlődési korszak irányába, és ez fokozott erőfe­szítéseket kíván, nagyobb mértékben köti le eszközeiket és tartalékaikat. Be­ruházási feszültségek lépnek fel, szük­ségletük rohamosan növekszik a jó mi­nőségű termékek, különösképpen a mi­nőségi anyagok, fél termékek és korszerű termelőeszközök iránt. Jelentősen foko­zódik a fogyasztási cikkek mennyiségi növekedésének és minőségi fejlesztésé­nek igénye. Ezeket a szükségleteket és az igényeket a KGST-országok saját ter­melésükben és egymás közötti forgal­mukban nem tudják teljes egészében kielégíteni. Ugyanakkor a szocialista kö­zösség­ az energiahordozó- és nyersanyag­­készleteit a korábbinál lényegesen ne­hezebben és drágábban tudja kitermelni. Mindez — legalábbis­ egy átmeneti idő­szakra — érezhetően visszafogja gazda­sági kapcsolataink növelésének korábbi mennyiségi ütemét és mérsékli az integ­rációból eredő pótlólagos erőforrások hasznosításának lehetőségét. Miután az eddiginél is szélesebb, fej­lettebb világgazdasági kapcsolatok nélkül olyan nagyságrendű és termé­szeti feltételekkel ellátott gazdaság, mint a magyar, nem fejlődhet, a világgazda­ságot olyannak kell vennünk, amilyen, illetőleg amilyenné előreláthatólag vá­lik. A feltételekhen­ nekünk kell alkal­mazkodnunk. Pozíciónkat így kell, és így, lehet javítanunk. Ezért a kedvezőtlen világgazdasági változások halaszthatat­lanná tették a következő fejlődési kor­szakra való átmenet meggyorsítását. Elengedhetetlen, hogy a mindennapi tet­tekben megnyilvánuló nemzeti összefo­gás, a gazdaság irányításában és működ­tetésében a megújulás, a szükséges vál­toztatások képessége ne csak fennma­radjon, hanem erősödjék. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a gazdaságtörténetben egyedülálló feladat­ra vállalkozunk, amelyet teljesítenünk kell és amelyiknek teljesíthetőségében biztosak vagyunk. Hatalmas, gazdasá­gunk egészét átfogó minőségi változást olyan rövid idő alatt, ami most rendel­kezésünkre áll, saját erőre támaszkodva, lényegében külföldi források bevonása nélkül fogunk megvalósítani. Velünk összehasonlítható országok esetében is­mereteink szerint erre eddig nem volt példa. Ehhez a belső feltételek és lehe­tőségek biztosítottak. Társadalmunk, amely sikerrel megharcolta a maga politi­kai, gazdasági,­­ kulturális forradalmát, magának otthonos hazát teremtett, ösz­­szegyűjtötte mindazt a tudást, tapaszta­latot és energiát, amelyre támaszkodva megvívhatja boldogulásának, további felemelkedésének új forradalmi harcát. Munkánk gazdaságpolitikai irányát az MSZMP Központi Bizottságának 1978 decemberi határozata szabta meg, és azt a XII. kongresszus megerősítette. Bizo­nyos, hogy a fordulat valamelyest ké­séssel, de még időben következett be. Ezen belül egyes területeken, például az energiagazdálkodásban, az olajtól, mint hő- és villamosenergia-termelő forrástól való fokozatos elszakadásban csak 1980- ban sikerült a káros és terhes folyama­tokat megfordítani. A késésnek nemcsak nemzetközi hátterű okai voltak. Az is közrejátszott, hogy a tartós másfél-két évtizedes folyamatos gazdasági fellendü­lés fenntartotta azt az érzetet, miszerint különleges erőfeszítések, vajúdások és fájdalmak nélkül lehet folytatni­­úgy a munkát, mint ahogy a — szerintem jog­gal — magyar gazdaságtörténet arany­korának nevezett időszakban tettük, az új, a minőségi szakaszra való áttérés gyakorlatilag a korábbi folyamatok egy­szerű továbbvitelével történhet meg. Biz­tos, hogy a világgazdaság részéről ben­nünket ért- súlyos csapások nélkül -az át­menet könnyebb lenne, de akkor sem mehetett volna végbe olyan idillikus módon, ahogy ez sokak tudatában élt. A gazdasági növekedés korábbi ütemé­nek fenntartása hosszabb ideig, és az új korszakra való áttérés veszélyeztetése nélkül, akkor sem lett volna lehetséges, ha nem érnek bennünket ilyen súlyos veszteségek. Miután külső forrásokra alapvetően nem számíthatunk, azzal kell gazdálkod­nnk, amink van, azokat a tartalékokat kell mozgósítanunk, amelyekkel rendel­kezünk. Ezeket viszont céltudatosan, ésszerűen, a gondos gazda módjára kell hasznosítanunk. A magyar gazdaság nagy mozgósítható belső erejét bizonyítja, hogy fokozatosan következetesebbé váló köz­ponti irányítással és a gazdálkodás fel­tételeinek a szabályozás eszközeivel a világgazdaság tényleges feltételeihez való még csak részleges közelítésével is, az 1978. évi jelentős tőkés külkereske­delmi mérleghiány 1980-ra szerződéses paritáson aktívummá alakult át és nagy­mértékű, kedvező változás következett be konvertibilis fizetési mérlegünkben is. M­­inden tevékenységünkben alapvetően érvényesíteni kell azt az elvet, hogy minőségi változásokra van szükség gaz­dálkodásunk és életünk teljes folyama­tában. Másképpen kell élnünk és dolgoz­nunk, mint eddig. A magasabb fokú mű­veltségünk birtokában általános társa­dalmi reflexszé kell fejlesztenünk az igényességet, a szervezettséget, a kultu­ráltságot a technika kezelésében, a mun­kaszervezésben, a fogyasztásban és az emberi viszonyok területén egyaránt. Az effajta gondolkodásmód, reflex, munka­stílus kifejlesztése ma sokszorta fonto­sabb, mint a termelés vagy a nemzeti jövedelem növekedésének megtoldása még egy-két százalékponttal. Ne azono­sítsuk a növekedés és a fejlődés fogal­mát! Ha ugyanis ez az új típusú munka és gazdálkodás kifejlesztésének számlá­jára menne, nemzeti felemelkedésünk további lehetőségét torlaszolnánk el. Az új típusú munka nagy felelősséget ró minden állampolgárra, fizikai mun­kásra, termelésirányító szakemberre, ér­telmiségire, politikusra egyaránt. Min­denkinek saját maga, dolgozó kollektí­vája és az egész néppel szemben vállalt fokozott felelősséget kell éreznie mind­azért, amit tesz. Társadalmi viszonyaink továbbfejlesztésének alapvető iránya az, amely most előtérbe kerül, és amelyet nem nélkülözhetünk akkor, amikor a következő korszak magyar népgazdasá­gának képét rajzoljuk magun­k elé. Amin társadalmunk további fejlődése most múlik, az a kulturáltabb, gondosabb, és szervezettebb, fegyelmezettebb munka. Ez vonatkozik a termékek minőségére és műszaki színvonalára, az áru- és ter­mékforgalom racionalizálására, a válla­latok közötti üzleti és kooperációs kap- MARJAI JÓZSEf: Nemzeti összefogással • Rövidített változatban megjelent a Nép­­szabadság 1981. január 1-i számában. 2 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat ^ Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. 1959 rrfy Telefon: 343-100, 336-130 ^ mmmm Felelős kiadó­ , Till Imre igazgató GAZDASÁGPOLITIKAI Hirdetések felvétele • ’ a Hírlapkiadó Vállalat II II AI# reklámszolgálatánál ill.lll.m­ telefon: 142-654 Főszerkesztő: Terjeszti a Magyar Posta. DR. GARAM JÓZSEF Előfizethető»bármely postahivatalnál, • Főszerkesztő-helyettesek: a kézbesítőknél és a Posta Központi r»D­EZMiikiik­­umac Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V., r'­'L.LiM­i» JANvJo József nádor tér 1. (1900) személyesen vagy DR. VARGA GYÖRGY postautalványon, valamint átutalással Szerkesztőség: a­ KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Budapest V., Előfizetési díj egy évre 192 forint. Alkotmány II. 10. 1355. Külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat Levélcím: Bp. 55. Pf. 18. terjeszti (Budapest I., Fő u. 32.) Telefon: 80—5612. Szikra Lapnyomda, Budapest, 127-664, 311-564. Felelős vezető: 117—064 311—302 CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató. Ti HU ISSN 0015—»815—086X. Index: 25 283. Telex: 22—6613. FIGYELŐ, 1981. JANUÁR 7.

Next