Figyelő, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-07 / 1. szám
szenvedélyes tenniakarással a csolatokra, a külkereskedelemre, de a vállalatok irányítására is, önmagában azzal, hogy növeljük a rendet és a fegyelmet a vállalatokon belül, és a népgazdasági kapcsolatrendszer egészében, vigyázunk áruink minőségére, kulturáltabbá tesszük belső és külső gazdasági kapcsolatainkat, jelentős forráshoz juthatunk a népgazdaságban, és jelentős import-megtakarításokra, valamint exportbevételekre tehetünk szert. Minden eddiginél jobban előtérbe kell állítanunk az alkotást és annak forrását, az alkotó embert. A kutatásnak, műszaki fejlesztésnek, a teremtő erőnek számos olyan területe kerül ma előtérbe, amely igen nagy lehetőségeket kínál tudósoknak, mérnököknek, szakmunkásoknak egyaránt. Kiemelkedő jelentőségű a munkájuk a népgazdaság egész területén, a mainál jóval energia- és anyagtakarékosabb gazdálkodás, az ehhez szükséges technikai, technológiai, szervezési, gazdálkodási feltételek megteremtéséhez. Mint nettó energiahordozó- és nyersanyag-importőr ország, a minden korábban elképzettnél elvadultabb áremelkedést ezen a területen csak azzal tudjuk ellensúlyozni, hogy kevesebb energiával és kevesebb anyaggal nagyobb értékű félkész- és késztermékeket állítunk elő. 1973 óta a KGST-n belül is az akkorinak 6-7-szeresére emelkedett a nyersolaj ára, a tőkés piacon az áremelkedés ennek a dupláját is elérte. A késztermékek áránál lényegesen gyorsabban emelkedett más nyersanyagok ára is. Ennek ellensúlyozása rendkívüli erőfeszítéseket, következetességet és szigorú gazdálkodást követel, többek között abban is, hogy meglevő természeti erőforrásainkat,szén, bauxit, mangán, termőföld, vízkészlet stb.) komplex módon hasznosítsuk, a melléktermékeket, hulladékokat sokoldalúan és veszteség nélkül dolgozzuk fel. TVagy, még távolról sem kihasznált forrásunk a rendelkezésre álló beruházási összegeknek a termelékenységet jelentősen növelő fejlesztésekre való fordítása, a meglevő kapacitásaink korszerűsítése, átállítása korszerű termékek gyártására, a szűk, a hatékonyságot rontó keresztmetszetek elemeinek az összhangba hozása a termelési folyamat egészével. Nemcsak takarékosan és ésszerűen kell bánnunk a rendelkezésünkre álló beruházási eszközökkel, de gyorsabban is kell forgatnunk a beruházásra szánt pénzünket. Fontos érdekünk a termelési szerkezet korszerűsítésének meggyorsítása a vállalatokon belül, és általában a gazdaságban. E téren még csak kezdeti eredményeket mutathatunk fel. A szerkezetváltozások három célt szolgálnak: exportképesség növelését, a felesleges — hatékony, hazai munkával megtermelhető — import helyettesítését, és a belső piac jobb, választékosabb ellátását féltermékekkel, beruházási javakkal és fogyasztási cikkekkel. A szükséges szerkezetmódosítások közül külön jelentőségű feldolgozóiparunk hazai hátterének bővítése, fejlesztése, vagyis jó minőségű anyagok, féltermékek, alkatrészek termelése. Néhány ma még az új viszonyok között csak a helyét kereső vállalatnak erre kell átállítania a termelését, de lehetőséget kell teremtenünk új kis- és középvállalatok létesítésére is. Az élelmiszer-termelés kiemelkedő termelési színvonalának megőrzésével és emelésével egyidejűleg a fő feladat a fajlagos ráfordítások csökkentése, a termőföld, a gépek, a vegyi anyagok igen ésszerű kihasználása, az állattenyésztés fehérje-takarmánybázisának erősítése, az energiatakarékos technológiák, a mezőgazdaságban keletkező melléktermékek és hulladékok energiatermelésre való felhasználása, az élelmiszer-feldolgozás műszaki színvonalának emelése, a minőség, a versenyképesség javítása. Az élelmiszertermelő szektornak az ország exportképességét még az eddiginél is biztosabb és hatékonyabb módon kell erősítenie. A külgazdasági egyensúlyi helyzet javításának központi feladata nem szoríthatja háttérbe a belső piac, a lakosság ellátását fogyasztási cikkekkel. Az ipart és a mezőgazdaságot a mainál nagyobb választékú, jobb minőségű, korszerűbb termékek termelésére késztetjük, a belkereskedelemtől pedig megköveteljük, hogy igényeljék az ipartól a bőséges, jó minőségű ellátást, a fogyasztók számára rugalmasan és kultúráltan biztosítsák az áruválasztékot. Életszínvonal-politikánk szerves részeként fenn kell tartanunk, és tovább kell fejlesztenünk az 1980. évben bevezetett árrendszer és ármechanizmus teljes kiépítése keretében fogyasztói árpolitikánkat is. A mi viszonyaink között a lakosság árukkal és szolgáltatásokkal való ellátásának szintjét csak akkor tudjuk megőrizni, és tovább javítani, ha fogyasztói árrendszerünk és annak működtetése eléggé rugalmas. A fogyasztói árak differenciált változása — emelkedése és csökkenése — továbbra is tervezett, szabályozott és ellenőrzött módom mehet végbe, összhangban a vásárlóerő és az árualap — beleértve a szolgáltatásokat is — egyensúlyának biztosításával. Ez a teljesítményhez kötött, eddiginél differenciáltabb ösztönzés eszköze és feltétele is. A rugalmas árrendszer teszi lehetővé az árukínálat minőségi tovább javítását és , a szükségletek gyors változásaival való lépéstartást, ezzel biztosítva a vásárlónak a választás tényleges szabadságát. A demokrácia érdemi elemének tekintjük, hogy a lakosság a szükségletei kielégítésében saját elhatározása szerint rangsorolhassa jövedelmének felhasználását. Következetesen tovább kell folytatnunk a tervezés, a szabályozás, az irányítás, az intézményi és szervezeti rendszer, a kapcsolati rendszer működésének a jobb összhangját célzó munkát. Ez nem egyszerű feladat. A szocialista építés továbbfejlesztése és hatékony működtetése új megadásokat követel. Ezeket a szocializmus építése során felhalmozott tapasztalataink figyelembevételével alakítjuk ki. Tudomásul kell vennünk azt, hogy ebben az időszakban sem állnak rendelkezésünkre egy későbbi társadalmi fejlődés ideális állapotainak megfelelő tökéletes megoldások. Minden lépésünknek és megoldásunknak elkerülhetetlenül lesznek mellékhatásai, részben negatív következményei is, amelyeket figyelembe kell vennünk; eredményességük és hatékonyságuk csak fokozatosan növelhető. A legjobb tudásunk alapján kialakított döntésekkel, érvényesítésükkel, életbe léptetésükkel nem késlekedhetünk valamilyen elvont, absztrakt, nem létező, tökéletes megoldásra várva. Ebben a vonatkozásban is meg akarjuk őrizni az utolsó negyedszázad politikájának, gazdasági irányításának azt az erényét, hogy képes volt időben és megfelelő módon, a valóság kritikája alapján korrigálni saját magát. Éppen ezért különösen fontos követelmény az irányítás rugalmassága, mivel gazdaságunk minőségi átalakítása és ezen belül a termékszerkezet vátoztatása, a versenyképesség növelése gy igen gyorsan változó világban hajtja végre. Az éves távlatú gazdálk másban is nagy szerepe lesz a vállalatos és irányítószervek találékony, a változó helyzethez gyorsan alkalmazkodó és egymással fegyelmezetten összehangolt, konkrét tevékenységének. Változik nemcsak a szocialista országok, de a fejlett tőkés országok gazdasága is, ahol 1973 után ma már a második struktúraváltás megy végbe. Ezért a mi előrelépésünknek nemcsak a mai és a tegnapi világpiaci változásokat kell figyelembe vennie, előre kell látnia a várható folyamatot is. Különösen fontos a gondos, kulturált, racionális munka érvényesítése az irányítás minden szintjén. A munkánk, tevékenységünk iránti igényességnek ma már elsősorban abban kell érvényesülnie, hogy ne szegényítsükk el magunkat és embertársainkat az elmulasztott lehetőségek egymásra halmozásával. A megérett döntések halogatása, az elmulasztott tett, ebben az időszakban a legnagyobb bűn saját magunkkal, az egész közösséggel szemben, jóvátehetetlen kár az elmulasztott haszon. Irősítenünk kell a demokratizmust a gazdasági élet teljességében, a közösség részvételét és aktivitását a központi feladatok megoldásában, a helyi kezdeményezést Ugyanakkor a gazdálkodó egységekkel szemben a gazdasági kényszert is fokozni kell a lehető leggyorsabb előrehaladás érdekében. Még nem kellően megoldott feladatunk a fejlődésre leginkább képes, a jól gazdálkodó, a különösen jelentős alkotóerőt koncentráló gazdasági szervezetek, vállalatok fejlődési ,,kifutásának" támogatása, hogy e vállalatoknál a jövedelem nagyobb része maradjon. Az átmenetileg feltétlenül szükséges jövedelemcentralizálási időszak után csökkentenünk kell a jövedelmeknek költségvetésen keresztüli újraelosztását, erősítenünk kell a vállalatok pénzügyi önállóságát és egyben felelősségét is. Ezzel egyidejűleg ki kell alakítanunk a tőkemozgásnak az eddigi merev, lassú, és nehézkes formáin túlmenő, ésszerű, racionális, gyors megoldásait, a dolgozók értelmes és emberi módon történő nagyobb arányú mozgatásának a módját is. Ezzel egyidejűleg biztosítanuunk kell, hogy az árak, a pénzügyi szabályozóik, a vállalati, valamint a személyi jövedelmek a gondos, és a kulturált munkát honorálják, ami egyet jelent azzal is, hogy forintban érzékelhetően ki kell fejeződnie a társadalom rosszallásának, a drága és gyenge minőségű termelés, a szervezetlenség, a kulturálatlan gazdálkodás iránt. A nemzetközi munkamegosztásba való fokozottabb bekapcsolódás következményei és mai feltételei számunkra nem csökkentik a KGST, és ezen belül a Szovjetunióval való gazdasági kapcsolatunk és együttműködésünk meghatározó jelentőségét, s annak alapvetően stabilizáló, minden további tevékenységhez biztonságot nyújtó jellegét. A nem szocialista világgal is csak a szocialista integrációban elfoglalt helyünkre támaszkodva tudjuk gazdasági kapcsolatainkat előnyösen fejleszteni. Ha nem is számíthatunk a következő években a szocialista integráción belüli áruforgalomnak a korábbihoz hasonló ütemben való bővülésével, minden tőlünk függőt meg kell tennünk, minden lehetőséget a továbbiakban is ki kell használnunk kapcsolatainknak a gazdaságpolitikánk céljait szolgáló növelésére. Maximálisan hasznosítanunk és bővítenünk kell a tervidőszak folyamán pótlólagosan kínálkozó import lehetőségeinket, amely meghatározza az exportunk további növelésének mértékét is. Közös erőfeszítéseket kell tennünk partnerországainkkal együtt annak érdekében, hogy a KGST működési mechanizmusa, amelyik egy korábbi — nagy sikereket felmutatott — politikai és gazdasági fejlődési korszak terméke, és annak az egész közösség, és minden nemzetgazdaság számára pótlólagos forrásokat biztosító tényezője volt, ma az új korszak, új feladatainak megfelelően fejlődjék tovább. Amikor a KGST-országoknak egy új, magasabb fejlődési korszakra való áttérésével összefüggő erőfeszítésekről van szó, felvetődhet az a kérdés, hogy az integráció fejlesztésében jelenthet-e nehézséget az a sokszínűség, amely a tagországok nemzetgazdaságainak belső működési, irányítási rendszerében, gazdasági, pénzügyi feltételeiben kialakul. Meggyőződésünk, hogy ez inkább szélesíti, bővíti az együttműködés lehetőségeit, annak új távlatokat nyit, mert amikor a tagországok folyamatosan alakítják a saját feltételekhez és adottságokhoz legjobban alkalmazható működési mechanizmust és irányítási rendszert, azzal egyúttal mindenütt a szocializmus építésének és az előrehaladásnak a legkedvezőbb feltételeit és kereteit biztosítják, erősítik és fejlesztik a szocialista nemzetgazdaságok alapvető, meghatározó, közös elemeit. Gazdasági fejlődésünk új korszakának előkészítése, megfelelő megalapozása, és az abba való áttérés feltétele a fejlettebb, és szélesebb nemzetközi munkamegosztás kialakítása a nem szocialista világgal is. A különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti gazdasági kapcsolatoknak a kölcsönös érdekeltség alapján való fejlesztése elengedhetetlenül szükséges az egész emberiség létérdekét jelentő béke megőrzéséhez, az enyhülési folyamat fenntartásához. Kétségtelen, hogy ez a kölcsönös függőséget növeli, ami ma — mikor az imperializmus ismételten megkísérli, hogy a kelet—nyugati kapcsolatokat politikai fegyverként használja fel a szocialista világ ellen, nem kevés kockázattal jár. A tőkés országok vonatkozásában a kockázatot az csökkenti, ha a kapcsolatoknak a legésszerűbb, legracionálisabb, számunkra a legkedvezőbb megoldásait szorgalmazzuk és szélesítjük olyan módon, hogy a kölcsönös függőségein belül a mi gazdasági pozícióink erősödjenek, az együttműködés fenntartása a partnerországok számára is a függőségnek legalább olyan mértékét teremtse meg, mint a mi számunkra. Ez ma nemcsak az árukínálat oldaláról javítandó piaci versenyképesség kérdése. Alapvető törekvésünk, az, hogy a versenyképességünket mesterségesen rontó hátrányos megkülönböztetések, a diszkrimináció, a velünk szemben érvényesülő protekcionizmus, amelyek helyenként és időnként még erősödnek is, szűnjenek meg. A magyar népgazdaság a tőkés országokkal a nemzetközi munkamegosztásbanszocialista alapjait, viszonyait, és működési formáit megőrizve a versenyben a tőkés világpiac játékszabályai és előírásai szerint vesz részt. Ezt a GATT-ban és más nemzetközi szervezetekben, számos, kétoldalú megállapodásban kodifikált hely tokunk, jogaink és kötelezettségeink biztosítják. Ezért versenyhelyzetünket a tőkés világ piacain egyenlőtlenné tevő, velünk szembeni rendszabályoknak a megszüntetése nem adomány vagy kegy a tőkésországok részéről, hanem egyezményekben vállalt kötelezettségük. Joggal esik soe szó az emberi tényezők megnövekedett jelentőségéről és fontosságáról. A társadalom minden termelő tagjával szemben megnőnek a követelmények, s ez különösen vonatkozik a legkülönbözőbb irányító, vezető posztokon dolgozókra. Még mindig találkozunk különböző szinteken olyan vezetőkkel, akik vagy nem akarnak, vagy nem képesek új módon, a helyzetünkből eredő, és a programunkban megfogalmazott módon dolgozni, vagy akiknek az átállítása túlságosan hosszú és ellentmondásos folyamat. Sok poszton még mindig nagyobb a hajlam a történtek, a kialakult helyzet, a folyamatok magyarázására, mint azok befolyásolására, megváltoztatására. Az új korszakra való áttérés meggyorsítása megköveteli azt, hogy az irányítás minden szintjén, a legfelsőbb gazdaságirányítástól a közvetlen termelésirányításig változtatásra képes és erre kész emberek dolgozzanak. Csak így tudjuk a társadalom egészét mozgósítani, tudatosítani a feladatokat. A szakmai rátermettség mellett lényegesen magasabb mércével kell mérni a cselekvőképességet, a mindennapi megújulás készségét, a felelősségvállalást, de bizonyos emberi normák és értelmi elemek meglétét is. Vezető tisztségviselőink szintjén fokozott követelmény az alapvető emberi tisztesség normáinak az érvényesítése mind a termelési folyamatban meglevő személyi kapcsolatokban, mind az egész termelési kapcsolatrendszerben, beleértve a vállalati kapcsolatokat is. Az előttünk álló feladatokat a rendelkezésünkre álló idő alat nem lehet szenvedélyesség nélkül megvalósítani, nagyjelentőségű az azokkal való értelmi azonosulás, a szakmai követelmények növelése nem elegendő. Ebben a korszakban minden vezetői, minden tisztségviselői poszton csak azok tudnak igazán helytállni, akik a mostani forradalmi átalakulással sem csak alkalmazotti viszonyban állnak. s"olyan vezetőkre van szükségünk, akik " mindennapi cselekvésükkel és magatartásukkal képesek környezetükre kisugározni céljainkat, szenvedélyesen küzdeni ezekért, és átoltani ezt munkatársaikba is. Akiknél nem képzelhető el az a még ma is tapasztalható tudathasadásos állapot, amikor szakembereink, vezetőink egy része világosan meg tudja fogalmazni a helyes cselekvés irányát és módját, a szükséges újat, tényleges magatartásában és cselekvésében azonban a régi érvényesül. A vezetési stílusnak a megváltozott viszonyokra való alkalmazása egyik elengedhetetlen feltétele annak, hogy szebbé, biztonságosabbá, emberibbé és eredményesebbé tegyük tevékenységünket a termelőmunkában és a mindennapi életben is olyan közérzetet teremtsünk, amelyben mindnyájan, külön-külön, és együttesen is jobban érezzük magainkat. Az országgyűlésen elfogadott VI. ötéves terv tartalmazza a nemzeti forradalmi és nemzetközi jelentőségű programnak a kereteit, megvalósítási módját. Ennek sikeres teljesítése felér azokkal a már a nemzeti történelmünkbe is belkerült nagy teljesítményekkel, amelyek a szocialista Magyarország és a magyar nép nemzetközi megbecsülését, tekintélyét és elismerését biztosítják. Ez a nemzet igazi, tényleges „sorskérdése”. Ez a nemzeti, forradalmi program nem a lassítás, hanem a fejlődés gyorsításának programja, amelyik nem védekező jellegű, még azokban az esetekben sem, amikor az elért eredmények, vívmányok megvédéséről beszél. A program offenzív magatartást, aktív értékteremtő, saját magunkat is átalakító tevékenységet igényel. Ehhez szükséges a nemzet — minden állampolgár, minden közösség — összes ereje, tudása, alkotókészsége, igaz, teremtő szenvedélye. FIGYELŐ, 1981. JANUÁR 7. 3