Figyelő, 1981. július-december (25. évfolyam, 26-53. szám)

1981-07-01 / 26. szám

2 A költségvetési zárszámadás mérleg teszi: mi és mennyiben valósult meg az adott időszakra előirányzott gaz­daságpolitikai célokból és törekvésekből. Közülük már néhány esztendeje az álta­lános népgazdasági, elsősorban a külgaz­dasági egyensúly javítása áll a közép­pontban, méghozzá úgy, hogy az együtt járjon az életszínvonal megőrzésével. Az elmúlt évben a külgazdasági, első­sorban a nem rubelelszámolású árufor­galmi egyensúly a korábbinál sokkal kedvezőbbé vált, a behozatali többlet ebben a viszonylatban az 1979. évinek mindössze 40 százaléka és a tervezett­nél is kevesebb. Ebben jelentős szerepe volt a cserearányok javulásának. Meg­valósult továbbá az életszínvonal meg­őrzésének követelménye, a lakosság fo­gyasztása,­­ha szerény mértékben is, de emelkedett A gazdálkodás minőségi tényezőit il­letően a kibontakozás irányába mutató kezdeti eredmények születtek és javult a termékek piacképessége. Erre mutat az is, hogy a készletek csak kis mérték­ben nőttek. Az árviszonyok megváltozá­sa hatással volt a termelés és az értéke­sítés szerkezetére. A megindult változá­sokra utal az is, hogy a gazdálkodók egyre több kedvezőtlen gazdaságossá­gú vagy kis nyereséget hozó termék gyártá­sát szüntetik meg. A korlátozott belföldi kereslet ellené­re sem sikerült azonban a felszabaduló kapacitásokat elégséges mértékben az export növelésére állítani, s így a kivi­tel növekedése elmaradt a kívánatostól. Mindennek következtében a termelés, nemcsak a számított növekedési ütemtől maradt el, de az előző évi színvonalat sem érte el. Noha a költséggazdálkodás összességében nem javult a számított mértékben, figyelemre méltó, hogy az energiafelhasználás két éven át nem nőtt. Az 1980-ban elért eredmények és a megkezdődött, de még nem megfelelő ütemben kibontakozó kedvező irányza­tok együttes hatása abban összegeződött, hogy a gazdaság jövedelemtermelő-ké­pessége csak mérsékelten javult, a meg­termelt összes jövedelem, a nettó nemzeti termelés folyó árakon 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, s az iparban az egy foglalkoztatottra jutó bruttó termelési érték csak 1,1 százalék­kal emelkedett. A vázolt általános gazdaságpolitikai helyzetben az állami költségvetés bevé­telei és kiadásai az 1979. évinél lassab­ban (2,8, illetőleg 3 százalékkal) gyara­podtak. Hiánya 4,5 milliárd forint volt, ami ugyan azonos az előirányzattal, de felülmúlja az előző évit. Erősödött a normativitás A költségvetés helyzetét alapvetően három tényező határozza meg: 1. a vál­lalatok és szövetkezetek befizetései és támogatása, 2. felhalmozási kiadások, 3. a társadalmi közkiadások (a költségve­tési intézmények kiadásai és a társada­lombiztosítás). 1. A vállalatok által termelt tiszta jö­vedelem — előzetes adatok szerint — mindössze 2,2 százalékkal nőtt. A tiszta jövedelemből a költségvetésbe centrali­zált összeg lényegében az előző évi szin­ten maradt és 3,5 milliárd forinttal ki­sebb az előirányzottnál. Az ár- és szabályozórendszer változá­sai következtében a befizetések és a tá­mogatások összetétele 1979-hez viszonyít­va átrendeződött. Ennek egyik fő jellem­zője a normatív elvonási és támogatási elemek arányának növekedése. Az elvo­nások közül — a forgalmi adót leszámít­va — mintegy 80 százalékot képviselnek a normatív jellegűek, (nyereség- és jö­vedelemadó, városi és községi hozzájá­rulás, társadalombiztosítási járulék, kü­lönbözeti termelői forgalmi adó, közpon­tosított amortizáció). A támogatások kö­zött — fogyasztói árkiegészítés nélkül — 33 százalékra tehető a normatív jellegű­ek részesedése. Ezek az arányok a szabályozás nor­­mativitásának erősödésére utalnak. Alá­támasztja ezt az is, hogy 1980-ban a kü­lön elvonások nyereségéhez viszonyított aránya az előző évinek egyharmadára (12 százalékra) csőként. Az átlagnál ala­csonyabb jövedelmezőségű gazdálkodó egységeknek a támogatásokból való ré­szesedése az iparban az előző évi 28-ról 10 százalékra csökkent, összességében a felére mérséklődött a nem normatív tá­mogatásoknak az elszámolás alapját ké­pező eredményekhez viszonyított aránya. A normativitás erősödése következtében érezhetőbbé vált a jövedelmezőség sze­rinti differenciálódás. Az ár- és pénzügyi rendszer 1980. évi változása és a gazdálkodás eredménye­ként a nyereség az­ előző évihez képest, népgazdasági átlagban (a mezőgazdasá­gi szövetkezetek nélkül) 5,2 százalékkal csökkent. A szóródás nagy: az iparban több mint 17, az építőiparban körülbe­lül 41 százalék volt a visszaesés, míg a szállítás-hírközlés nyeresége­­több mint a kétszeresére nőtt. Az egyes népgazdasági ágak jövedel­mezőségi viszonyai tehát jelentősen megváltoztak. Nem is az ebből adódó szóródás-változás a mérvadó, hanem az, hogy az egyes népgazdasági ágakon be­lül valósuljon meg a hatékonyság sze­rinti differenciálódás. A változás ebből a szempontból az, hogy a jövedelmező­ségi mutatók szóródása 1980-ban több mint 56 százalékban a szakágazaton be­lüli szóródásból adódott. Erre mutat az is, hogy a 64 ipari szakágazat jövedel­mezőségi rangsorában az átlagos elté­rés 1979-ben még meghaladta a 8-at. 1980-ban az eltérés átlagos mértéke 6-ra csökkent, s 44 szakágazatnál 5-ön belül maradt. Felfedezhetők a polarizáció jelei is: a legjövedelmezőbben gazdálkodók átlagos eszköz bérarányos nyereség­­szintje 1980-ban 3,9-szere­se (egy évvel előtte csak 3,5-szerese)­ volt az ipari át­lagnak. A differenciálódás okai A differenciálódás okait mérlegelve az iparban több figyelemre méltó jelenség tapasztalható. A termelés csökkenése el­lenére — a cserearányok és a devizaki­termelés javulása következtében — a vállalatok egy része szinten tartotta, ese­tenként növelte a nyereséget. Az egyes értékesítési irányok jövedelmezősége kö­zelített egymáshoz. Kiemelendő, hogy a nem rubel elszámolású kivitel jövedel­mezősége — népgazdasági szinten 12,8 százalék, az iparban 11,2 százalék, — valamivel kisebb mint korábban, de még mindig jelentősen meghaladja a belföldi értékesítés jövedelmezőségét. Kedvező, hogy a magas jövedelmezőséggel expor­táló vállalatok dinamikusan bővítették kivitelüket. A veszteséges és alaphiányos vállala­tok száma nőtt, de a hiányok összege nem változott. Ehhez azonban az év köz­ben hozott egyedi intézkedések is hozzá­járultak, tehát mérsékelték a differen­ciálódás mértékét. A leggazdaságosabb vállalatoknál a szabályozás adta kedvez­mények — tartalékalap igénybevétel gyors árbevétel-növekedés esetén, a jö­vedelmezőség javulásával párhuzamosan progresszív nyereségad­ókulcs-csökkenés — tovább növelték a jövedelmezőség dif­ferenciálódásából adódó előnyöket. A mezőgazdaságban a kedvezőtlen adottsá­gú nagyüzemek köre nem azonos az ala­csony jövedelmezőségűekével, tehát gond­jaik megoldása elsősorban gazdálkodá­suk javulásától függ. A jövedelmezőségi eltérések hatása a további fejlődésire az érdekeltségi ala­pok relatív különbözőségében mutatkozik meg. 1980-ban éppen az átmenettel kap­csolatos intézkedések miatt még nem eshetett teljesen egybe a jövedelmezőség és az érdekeltségi, döntően a fejlesztési alapok differenciálódása, noha összefüg­gésük szorosabbá vált. Ez jelentős rész­ben arra vezethető vissza, hogy általában a kockázatviselő-képesség növelésére és az új feltételekhez való alkalmazkodás elősegítésére a tartalékalap-felhasználás­ban átmeneti szabályok voltak érvény­ben. Az 1930. évi 12 milliárd forint fel­­használás 98 százaléka 50 vállalatra kon­centrálódott. A felhasználásból majdnem 60 százalék a nyereség előző évi szintre történő kiegészítésére, további 25 száza­lék a fejlesztési alapot terhelő esedékes kötelezettségek forrásául szolgált. Ez egyúttal figyelmeztetés is a válla­latok számára. Az idén ugyanis csak azok a vállalatok vehetik igénybe ked­vezményesen az előző évi 80 százaléká­nak mértékéig a tartalékalapot, ame­lyeknél 1980-hoz képest csökken a nye­reség. Ez azt feltételezi, hogy az előző évi nyereségcsökkenés hatását a válla­latok vagy a javuló jövedelmezőséggel, vagy fejlesztési kiadásaik csökkentésé­vel, átütemezésével ellentételezzék. 2. A költségvetés felhalmozási kiadá­sait sikerült csökkenteni. A felhasznált 69,5 milliárd forint 15 százalékkal keve­sebb az előző évinél. A szocialista szek­tor beruházásainak finanszírozásában — azzal párhuzamosan, hogy a beruházá­sok színvonala értékben több mint 6 százalékkal, volumenben 8 százalékkal volt alacsonyabb az 1979. évinél — vi­szonylagosan is (4 százalékponttal) ki­sebb volt a költségvetési források ará­nya. Ez jelzi annak a törekvésnek az eredményességét, hogy a belföldi fel­­használás korlátozását zömmel a beru­házások visszafogásával szükséges meg­valósítani. A költségvetés felhalmozási terheit enyhítette a kölcsönforrások ará­nyának növelése, a vállalati döntésű be­ruházások közvetlen támogatásának csökkentése. Több a társadalmi közkiadás 3. Az életszínvonal és életkörülmények védelmére a költségvetésnek jelentős erő­feszítéseket kellett tennie, s évközi, ter­ven felüli beavatkozás­ is szükségessé vált. Az utóbbiak — ahogy arról már volt szó — a fogyasztói árszínvonal vé­delmére irányultak, s a forgalmi adó és fogyasztói árkiegészítés előirányzott be­vételi többletét nagymértékben csökken­tették. A társadalmi közkiadások az összes ki­adásnál 4,5-sze­r gyorsabban, 13,7 száza­lékkal bővültek. Különösen dinamikus (15,7 százalékos) volt a társadalombizto­sítási készpénzjuttatások és­­ ellátások emelkedése. A kifizetett nyugdíjak 16, a családi pótlékok 20 százalékkal nőttek. A költségvetési intézmények kiadásai nominálisan 11,7 százalékkal nőttek, ami változatlan áron hozzávetőlegesen 3 szá­zalékos ellátás- és szolgáltatásbővülést jelent. Törekvéseinkkel összhangban az egyes ágazatok kiadásai differenciáltan emelkedtek. Az egészségügyi és szociális kiadások 14,4, a kulturális kiadások 12,2 százalékkal haladták meg az előző évit, s itt általában az alapellátást nyújtó in­tézmények pénzfelhasználása emelkedett dinamikusan (15 százalékkal). Ugyanak­kor a jog- és a rendbiztonság, illetőleg az igazgatási kiadások (7,7, illetve 7,8 százalékkal), valamint a gazdasági ki­adások (9,5 százalékkal) az átlagtól el­maradó ütemben nőttek. Az intézmé­nyekben takarékosabban, ésszerűbben gazdálkodnak, de a jövőben ezt a maga­tartást általánosabbá kell tenni. Nem javult a költségvetés egyensúlya Az ismertetett fő tényezők együttes következménye, hogy a költségvetés egyensúlyi helyzete — az általános egyensúlyi viszonyok változási irányza­tával ellentétben még nem javult. Ehhez ugyanis nem elegendő a felhalmozási kiadások­­mérséklése, jobban meg kell fontolni az intézményi kiadások alakulá­sát is. Az egyensúly megteremtéséhez alapvető az, hogy a népgazdaság jöve­delmei nagyobb ütemben nőjenek. Eb­ben a vonatkozásban eredményeink biz­tatóak ugyan, de azt is meg kell vizs­gálni vajon a jövő követelményeivel szembesítve elégedettek lehetünk-e ez­zel a jövedelemnövekedéssel? Erre hatá­rozottan nemmel kell válaszolni. Első­sorban a nehezebbé váló külső feltételek, de saját céljainkkal összevetve is kevés­nek bizonyul az, amit­­ elértünk. Ezért erőteljesebben kell kibontakoztatni a ha­tékonyság növelésére irányuló törekvése­ket. Ennek érdekében további lépéseket, kiigazításokat kell tenni az ár- és pénz­ügyi szabályozásban, azért, hogy csak azok a vállalatok jussanak előnyhöz, amelyek erre — hatékony gazdálkodás­sal — rászolgáltak. A gazdaságos export és ezáltal az egész termelési teljesítmény növelése érdeké­ben a vállalatoknak meg kell gyorsíta­niuk költséggazdálkodási, szervezési és más tartalékaik feltárását, a szerkezet­­változtatás ütemét, s a gazdaságosan ér­tékesíthető termékek bevezetését. Min­den gazdálkodói döntésnél — főleg a be­ruházásoknál — nemcsak a mai, hanem a jövőbeni helyzetet is alaposan mérle­geljék a vállalatok. Az életszínvonal-politikai célok valóra váltása elengedhetetlenné teszi a felada­tok társadalmi szükséglet szerinti rang­sorolását, az eszközök ehhez igazodó el­osztását. A költségvetési intézmények­nél halaszthatatlan a gazdálkodási tevé­kenység elmélyítése. Ezt segíti az 1981- ben bevezetett korszerűsített gazdálko­dási rend. A jelenlegi időszakban az előrehaladás döntő tényezője a vállalatok és az intéz­mények munkájának javítása, ezért minden figyelmet indokolt erre összpon­tosítani. Madarasz Atila TALLÓZÁS A SZAKIRODALOMBAN A Társadalmi Szemle 1981. 6. számában olvashatjuk Kozma Ferenc: „Gazdaság­­politikai stílusváltás: mennyiség és minő­ség” című cikkét. A tanulmány bevezető­jében a szerző megállapítja, hogy gazda­sági nehézségeink nem oldhatók meg egyszerűen a többlettermeléssel, ha az egységnyi növekedéshez szükséges ráfor­dítások nem csökkenthetők, ha a termék­nek elhelyezési korlátai vannak. „Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy társadalmi-gazdasági értékrendsze­rünket áthangoljuk a minőség előnybe részesítésére...” A minőség irányba mutató változás elemeinek tekinti: az áruminőséget, a vállalaton belüli és kö­zötti együttműködés szervezettségét és fegyelmét, az emberi alkotókészség ki­bontakozását, a technológiai aszimmet­riák felszámolását, a gazdasági szerkezet átalakítását, ami a termelési tényezők ha­tékonyabb kihasználását teszi lehetővé. A felsorolt elemeket „csomagtervként” kezeli, amelynek érvényesítéséhez megfe­lelő népgazdasági és vállalati fejlesztési stratégiával kell rendelkeznünk. Kozma Ferenc cikkének fontos monda­nivalója az innovációs erők tömeges fel­szabadítása körül bontakozik ki. „A nép­gazdaság viszonylag rövid idő alatt fel­tárható nagy mennyiségű fejlődési tarta­léka ugyanis éppen az aktív lakosság munkavégző képességében levő, eddig fel nem szabadított minőségteremtő ener­gia.” Ezt követően az ilyen energiák fel­szabadításához szükséges tényezőket em­líti meg, mint például az újítási készség kibontakoztatásának feltételeit, amelyek­ről tételesen is szól. Fellép a berögződött és elavult axiómák, például a jövedelmek terven felüli kiáramlásától való „görcsös félelem” ellen, s a nagyobb vonalú meg­előlegezés mellett foglal állást. Az innovációs politikával kapcsolatban a szerző helyesen szögezi le, hogy keres­nünk kell azokat a szerkezeti pontokat, ahol a leginkább sűrűsödnek a magas színvonalú kutatás, fejlesztés és termelés emberi feltételei, ahol biztosítható a ha­zai hozzáadott érték egy foglalkoztatott­ra vetített magas színvonalú és az export révén magas jövedelem érhető el. E terü­leten a „mennyiségi” fejlesztés is szabad jelzést kap, s még az import sem válhat fejlesztési korláttá. Ezzel összefüggésben utal a tömeggyártás és az egyedi gyártás lehetséges aránymódosításaira is, a tö­meggyártásban rejlő konjunkturális és strukturális veszélyekre hívja fel a fi­gyelmet. Kozma Ferenc felemeli a szavát a gaz­dasági szerkezet átalakítási irányainak meghatározásával kapcsolatban a nem­zetközi árupiacokhoz való passzív alkal­mazkodás ellen. „A passzív alkalmazko­dásra kényszerült gazdaság reménytele­nül hadakozik a túlzott importorientáció és az ebből következő permanens export­­kényszer ellen ...” Ez az alkotóenergiák elsorvasztásához vezet és rontja a nem­zetközi versenyben esélyeinket. A szelek­tív fejlesztés szükségességét hangsúlyoz­za, s ennek érdekében az erőforrások fo­kozatos átcsoportosítását ajánlja. W. I. Főszerkesztő: Dr. Garam József Főszerkesztő-helyettesek: Dr. Follinus János Dr. Varga György Szerkesztőség: Budapest 1355., Alkotmány u. 10. Levélcím: Bp 55. Pf. 18. Telefon: 117-084, 311-302, 127-664, 311-564. Telex: 22-6613 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest Via, Blaha Lujza tér 3 1959. Telefon: 343-100, 336-130 Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Hirdetések felvétele a Hírlapkiadó Vál­lalat reklámszolgálatánál. tel.: 142-654 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítők­nél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI). Budapest V., József nádor tér 1. (1900) személyesen vagy post­autalvá­­nyon, valamint átutalással a KHI 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfize­tési díj egy évre 192 forint Kisföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszti (Budapest I. Fő u 32.) 81—2759. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN 0015—086 X Index: 25 283 FIGYELŐ, 1981. JÚLIUS 1

Next