Figyelő, 1981. július-december (25. évfolyam, 26-53. szám)
1981-07-01 / 26. szám
2 A költségvetési zárszámadás mérleg teszi: mi és mennyiben valósult meg az adott időszakra előirányzott gazdaságpolitikai célokból és törekvésekből. Közülük már néhány esztendeje az általános népgazdasági, elsősorban a külgazdasági egyensúly javítása áll a középpontban, méghozzá úgy, hogy az együtt járjon az életszínvonal megőrzésével. Az elmúlt évben a külgazdasági, elsősorban a nem rubelelszámolású áruforgalmi egyensúly a korábbinál sokkal kedvezőbbé vált, a behozatali többlet ebben a viszonylatban az 1979. évinek mindössze 40 százaléka és a tervezettnél is kevesebb. Ebben jelentős szerepe volt a cserearányok javulásának. Megvalósult továbbá az életszínvonal megőrzésének követelménye, a lakosság fogyasztása,ha szerény mértékben is, de emelkedett A gazdálkodás minőségi tényezőit illetően a kibontakozás irányába mutató kezdeti eredmények születtek és javult a termékek piacképessége. Erre mutat az is, hogy a készletek csak kis mértékben nőttek. Az árviszonyok megváltozása hatással volt a termelés és az értékesítés szerkezetére. A megindult változásokra utal az is, hogy a gazdálkodók egyre több kedvezőtlen gazdaságosságú vagy kis nyereséget hozó termék gyártását szüntetik meg. A korlátozott belföldi kereslet ellenére sem sikerült azonban a felszabaduló kapacitásokat elégséges mértékben az export növelésére állítani, s így a kivitel növekedése elmaradt a kívánatostól. Mindennek következtében a termelés, nemcsak a számított növekedési ütemtől maradt el, de az előző évi színvonalat sem érte el. Noha a költséggazdálkodás összességében nem javult a számított mértékben, figyelemre méltó, hogy az energiafelhasználás két éven át nem nőtt. Az 1980-ban elért eredmények és a megkezdődött, de még nem megfelelő ütemben kibontakozó kedvező irányzatok együttes hatása abban összegeződött, hogy a gazdaság jövedelemtermelő-képessége csak mérsékelten javult, a megtermelt összes jövedelem, a nettó nemzeti termelés folyó árakon 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, s az iparban az egy foglalkoztatottra jutó bruttó termelési érték csak 1,1 százalékkal emelkedett. A vázolt általános gazdaságpolitikai helyzetben az állami költségvetés bevételei és kiadásai az 1979. évinél lassabban (2,8, illetőleg 3 százalékkal) gyarapodtak. Hiánya 4,5 milliárd forint volt, ami ugyan azonos az előirányzattal, de felülmúlja az előző évit. Erősödött a normativitás A költségvetés helyzetét alapvetően három tényező határozza meg: 1. a vállalatok és szövetkezetek befizetései és támogatása, 2. felhalmozási kiadások, 3. a társadalmi közkiadások (a költségvetési intézmények kiadásai és a társadalombiztosítás). 1. A vállalatok által termelt tiszta jövedelem — előzetes adatok szerint — mindössze 2,2 százalékkal nőtt. A tiszta jövedelemből a költségvetésbe centralizált összeg lényegében az előző évi szinten maradt és 3,5 milliárd forinttal kisebb az előirányzottnál. Az ár- és szabályozórendszer változásai következtében a befizetések és a támogatások összetétele 1979-hez viszonyítva átrendeződött. Ennek egyik fő jellemzője a normatív elvonási és támogatási elemek arányának növekedése. Az elvonások közül — a forgalmi adót leszámítva — mintegy 80 százalékot képviselnek a normatív jellegűek, (nyereség- és jövedelemadó, városi és községi hozzájárulás, társadalombiztosítási járulék, különbözeti termelői forgalmi adó, központosított amortizáció). A támogatások között — fogyasztói árkiegészítés nélkül — 33 százalékra tehető a normatív jellegűek részesedése. Ezek az arányok a szabályozás normativitásának erősödésére utalnak. Alátámasztja ezt az is, hogy 1980-ban a külön elvonások nyereségéhez viszonyított aránya az előző évinek egyharmadára (12 százalékra) csőként. Az átlagnál alacsonyabb jövedelmezőségű gazdálkodó egységeknek a támogatásokból való részesedése az iparban az előző évi 28-ról 10 százalékra csökkent, összességében a felére mérséklődött a nem normatív támogatásoknak az elszámolás alapját képező eredményekhez viszonyított aránya. A normativitás erősödése következtében érezhetőbbé vált a jövedelmezőség szerinti differenciálódás. Az ár- és pénzügyi rendszer 1980. évi változása és a gazdálkodás eredményeként a nyereség az előző évihez képest, népgazdasági átlagban (a mezőgazdasági szövetkezetek nélkül) 5,2 százalékkal csökkent. A szóródás nagy: az iparban több mint 17, az építőiparban körülbelül 41 százalék volt a visszaesés, míg a szállítás-hírközlés nyereségetöbb mint a kétszeresére nőtt. Az egyes népgazdasági ágak jövedelmezőségi viszonyai tehát jelentősen megváltoztak. Nem is az ebből adódó szóródás-változás a mérvadó, hanem az, hogy az egyes népgazdasági ágakon belül valósuljon meg a hatékonyság szerinti differenciálódás. A változás ebből a szempontból az, hogy a jövedelmezőségi mutatók szóródása 1980-ban több mint 56 százalékban a szakágazaton belüli szóródásból adódott. Erre mutat az is, hogy a 64 ipari szakágazat jövedelmezőségi rangsorában az átlagos eltérés 1979-ben még meghaladta a 8-at. 1980-ban az eltérés átlagos mértéke 6-ra csökkent, s 44 szakágazatnál 5-ön belül maradt. Felfedezhetők a polarizáció jelei is: a legjövedelmezőbben gazdálkodók átlagos eszköz bérarányos nyereségszintje 1980-ban 3,9-szerese (egy évvel előtte csak 3,5-szerese) volt az ipari átlagnak. A differenciálódás okai A differenciálódás okait mérlegelve az iparban több figyelemre méltó jelenség tapasztalható. A termelés csökkenése ellenére — a cserearányok és a devizakitermelés javulása következtében — a vállalatok egy része szinten tartotta, esetenként növelte a nyereséget. Az egyes értékesítési irányok jövedelmezősége közelített egymáshoz. Kiemelendő, hogy a nem rubel elszámolású kivitel jövedelmezősége — népgazdasági szinten 12,8 százalék, az iparban 11,2 százalék, — valamivel kisebb mint korábban, de még mindig jelentősen meghaladja a belföldi értékesítés jövedelmezőségét. Kedvező, hogy a magas jövedelmezőséggel exportáló vállalatok dinamikusan bővítették kivitelüket. A veszteséges és alaphiányos vállalatok száma nőtt, de a hiányok összege nem változott. Ehhez azonban az év közben hozott egyedi intézkedések is hozzájárultak, tehát mérsékelték a differenciálódás mértékét. A leggazdaságosabb vállalatoknál a szabályozás adta kedvezmények — tartalékalap igénybevétel gyors árbevétel-növekedés esetén, a jövedelmezőség javulásával párhuzamosan progresszív nyereségadókulcs-csökkenés — tovább növelték a jövedelmezőség differenciálódásából adódó előnyöket. A mezőgazdaságban a kedvezőtlen adottságú nagyüzemek köre nem azonos az alacsony jövedelmezőségűekével, tehát gondjaik megoldása elsősorban gazdálkodásuk javulásától függ. A jövedelmezőségi eltérések hatása a további fejlődésire az érdekeltségi alapok relatív különbözőségében mutatkozik meg. 1980-ban éppen az átmenettel kapcsolatos intézkedések miatt még nem eshetett teljesen egybe a jövedelmezőség és az érdekeltségi, döntően a fejlesztési alapok differenciálódása, noha összefüggésük szorosabbá vált. Ez jelentős részben arra vezethető vissza, hogy általában a kockázatviselő-képesség növelésére és az új feltételekhez való alkalmazkodás elősegítésére a tartalékalap-felhasználásban átmeneti szabályok voltak érvényben. Az 1930. évi 12 milliárd forint felhasználás 98 százaléka 50 vállalatra koncentrálódott. A felhasználásból majdnem 60 százalék a nyereség előző évi szintre történő kiegészítésére, további 25 százalék a fejlesztési alapot terhelő esedékes kötelezettségek forrásául szolgált. Ez egyúttal figyelmeztetés is a vállalatok számára. Az idén ugyanis csak azok a vállalatok vehetik igénybe kedvezményesen az előző évi 80 százalékának mértékéig a tartalékalapot, amelyeknél 1980-hoz képest csökken a nyereség. Ez azt feltételezi, hogy az előző évi nyereségcsökkenés hatását a vállalatok vagy a javuló jövedelmezőséggel, vagy fejlesztési kiadásaik csökkentésével, átütemezésével ellentételezzék. 2. A költségvetés felhalmozási kiadásait sikerült csökkenteni. A felhasznált 69,5 milliárd forint 15 százalékkal kevesebb az előző évinél. A szocialista szektor beruházásainak finanszírozásában — azzal párhuzamosan, hogy a beruházások színvonala értékben több mint 6 százalékkal, volumenben 8 százalékkal volt alacsonyabb az 1979. évinél — viszonylagosan is (4 százalékponttal) kisebb volt a költségvetési források aránya. Ez jelzi annak a törekvésnek az eredményességét, hogy a belföldi felhasználás korlátozását zömmel a beruházások visszafogásával szükséges megvalósítani. A költségvetés felhalmozási terheit enyhítette a kölcsönforrások arányának növelése, a vállalati döntésű beruházások közvetlen támogatásának csökkentése. Több a társadalmi közkiadás 3. Az életszínvonal és életkörülmények védelmére a költségvetésnek jelentős erőfeszítéseket kellett tennie, s évközi, terven felüli beavatkozás is szükségessé vált. Az utóbbiak — ahogy arról már volt szó — a fogyasztói árszínvonal védelmére irányultak, s a forgalmi adó és fogyasztói árkiegészítés előirányzott bevételi többletét nagymértékben csökkentették. A társadalmi közkiadások az összes kiadásnál 4,5-szer gyorsabban, 13,7 százalékkal bővültek. Különösen dinamikus (15,7 százalékos) volt a társadalombiztosítási készpénzjuttatások és ellátások emelkedése. A kifizetett nyugdíjak 16, a családi pótlékok 20 százalékkal nőttek. A költségvetési intézmények kiadásai nominálisan 11,7 százalékkal nőttek, ami változatlan áron hozzávetőlegesen 3 százalékos ellátás- és szolgáltatásbővülést jelent. Törekvéseinkkel összhangban az egyes ágazatok kiadásai differenciáltan emelkedtek. Az egészségügyi és szociális kiadások 14,4, a kulturális kiadások 12,2 százalékkal haladták meg az előző évit, s itt általában az alapellátást nyújtó intézmények pénzfelhasználása emelkedett dinamikusan (15 százalékkal). Ugyanakkor a jog- és a rendbiztonság, illetőleg az igazgatási kiadások (7,7, illetve 7,8 százalékkal), valamint a gazdasági kiadások (9,5 százalékkal) az átlagtól elmaradó ütemben nőttek. Az intézményekben takarékosabban, ésszerűbben gazdálkodnak, de a jövőben ezt a magatartást általánosabbá kell tenni. Nem javult a költségvetés egyensúlya Az ismertetett fő tényezők együttes következménye, hogy a költségvetés egyensúlyi helyzete — az általános egyensúlyi viszonyok változási irányzatával ellentétben még nem javult. Ehhez ugyanis nem elegendő a felhalmozási kiadásokmérséklése, jobban meg kell fontolni az intézményi kiadások alakulását is. Az egyensúly megteremtéséhez alapvető az, hogy a népgazdaság jövedelmei nagyobb ütemben nőjenek. Ebben a vonatkozásban eredményeink biztatóak ugyan, de azt is meg kell vizsgálni vajon a jövő követelményeivel szembesítve elégedettek lehetünk-e ezzel a jövedelemnövekedéssel? Erre határozottan nemmel kell válaszolni. Elsősorban a nehezebbé váló külső feltételek, de saját céljainkkal összevetve is kevésnek bizonyul az, amit elértünk. Ezért erőteljesebben kell kibontakoztatni a hatékonyság növelésére irányuló törekvéseket. Ennek érdekében további lépéseket, kiigazításokat kell tenni az ár- és pénzügyi szabályozásban, azért, hogy csak azok a vállalatok jussanak előnyhöz, amelyek erre — hatékony gazdálkodással — rászolgáltak. A gazdaságos export és ezáltal az egész termelési teljesítmény növelése érdekében a vállalatoknak meg kell gyorsítaniuk költséggazdálkodási, szervezési és más tartalékaik feltárását, a szerkezetváltoztatás ütemét, s a gazdaságosan értékesíthető termékek bevezetését. Minden gazdálkodói döntésnél — főleg a beruházásoknál — nemcsak a mai, hanem a jövőbeni helyzetet is alaposan mérlegeljék a vállalatok. Az életszínvonal-politikai célok valóra váltása elengedhetetlenné teszi a feladatok társadalmi szükséglet szerinti rangsorolását, az eszközök ehhez igazodó elosztását. A költségvetési intézményeknél halaszthatatlan a gazdálkodási tevékenység elmélyítése. Ezt segíti az 1981- ben bevezetett korszerűsített gazdálkodási rend. A jelenlegi időszakban az előrehaladás döntő tényezője a vállalatok és az intézmények munkájának javítása, ezért minden figyelmet indokolt erre összpontosítani. Madarasz Atila TALLÓZÁS A SZAKIRODALOMBAN A Társadalmi Szemle 1981. 6. számában olvashatjuk Kozma Ferenc: „Gazdaságpolitikai stílusváltás: mennyiség és minőség” című cikkét. A tanulmány bevezetőjében a szerző megállapítja, hogy gazdasági nehézségeink nem oldhatók meg egyszerűen a többlettermeléssel, ha az egységnyi növekedéshez szükséges ráfordítások nem csökkenthetők, ha a terméknek elhelyezési korlátai vannak. „Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy társadalmi-gazdasági értékrendszerünket áthangoljuk a minőség előnybe részesítésére...” A minőség irányba mutató változás elemeinek tekinti: az áruminőséget, a vállalaton belüli és közötti együttműködés szervezettségét és fegyelmét, az emberi alkotókészség kibontakozását, a technológiai aszimmetriák felszámolását, a gazdasági szerkezet átalakítását, ami a termelési tényezők hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé. A felsorolt elemeket „csomagtervként” kezeli, amelynek érvényesítéséhez megfelelő népgazdasági és vállalati fejlesztési stratégiával kell rendelkeznünk. Kozma Ferenc cikkének fontos mondanivalója az innovációs erők tömeges felszabadítása körül bontakozik ki. „A népgazdaság viszonylag rövid idő alatt feltárható nagy mennyiségű fejlődési tartaléka ugyanis éppen az aktív lakosság munkavégző képességében levő, eddig fel nem szabadított minőségteremtő energia.” Ezt követően az ilyen energiák felszabadításához szükséges tényezőket említi meg, mint például az újítási készség kibontakoztatásának feltételeit, amelyekről tételesen is szól. Fellép a berögződött és elavult axiómák, például a jövedelmek terven felüli kiáramlásától való „görcsös félelem” ellen, s a nagyobb vonalú megelőlegezés mellett foglal állást. Az innovációs politikával kapcsolatban a szerző helyesen szögezi le, hogy keresnünk kell azokat a szerkezeti pontokat, ahol a leginkább sűrűsödnek a magas színvonalú kutatás, fejlesztés és termelés emberi feltételei, ahol biztosítható a hazai hozzáadott érték egy foglalkoztatottra vetített magas színvonalú és az export révén magas jövedelem érhető el. E területen a „mennyiségi” fejlesztés is szabad jelzést kap, s még az import sem válhat fejlesztési korláttá. Ezzel összefüggésben utal a tömeggyártás és az egyedi gyártás lehetséges aránymódosításaira is, a tömeggyártásban rejlő konjunkturális és strukturális veszélyekre hívja fel a figyelmet. Kozma Ferenc felemeli a szavát a gazdasági szerkezet átalakítási irányainak meghatározásával kapcsolatban a nemzetközi árupiacokhoz való passzív alkalmazkodás ellen. „A passzív alkalmazkodásra kényszerült gazdaság reménytelenül hadakozik a túlzott importorientáció és az ebből következő permanens exportkényszer ellen ...” Ez az alkotóenergiák elsorvasztásához vezet és rontja a nemzetközi versenyben esélyeinket. A szelektív fejlesztés szükségességét hangsúlyozza, s ennek érdekében az erőforrások fokozatos átcsoportosítását ajánlja. W. I. Főszerkesztő: Dr. Garam József Főszerkesztő-helyettesek: Dr. Follinus János Dr. Varga György Szerkesztőség: Budapest 1355., Alkotmány u. 10. Levélcím: Bp 55. Pf. 18. Telefon: 117-084, 311-302, 127-664, 311-564. Telex: 22-6613 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest Via, Blaha Lujza tér 3 1959. Telefon: 343-100, 336-130 Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Hirdetések felvétele a Hírlapkiadó Vállalat reklámszolgálatánál. tel.: 142-654 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI). Budapest V., József nádor tér 1. (1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 192 forint Kisföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszti (Budapest I. Fő u 32.) 81—2759. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN 0015—086 X Index: 25 283 FIGYELŐ, 1981. JÚLIUS 1