Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)

1982-01-13 / 2. szám

2 TELEFONÜG­YELET Leltár Halló! Figyelő? Érdemes lennne kijönniük. . Itt vagyok a Jókai téren. Az autóvil­lamossági szaküzlet ajtaján tábla lóg: december 27-től január 20-ig leltározunk. Kérem, én régi keres­kedő vagyok, de ilyet még nem láttam — több mint három hétig leltároznak. És egyidőben az ösz­­szes Autóker alakatrés­zs­zak­üzlet­ben. Halló! Autóker? Igen, itt Balogh György gazdasá­gi igazgató. A leltárt sajnos rövi­­debb idő alatt lehetetlen megcsi­nálni, ezért boltjaink január 15-ig illetve 20-ig valóban kénytelenek zárva tartani. Különben az autó­­alkatrész kiskereskedelem az Autókernek csupán egyik üzlet­ága. Mi alapjában véve termelő­eszköz-kereskedelmi vállalat va­gyunk, amelyik nagy- és kiskeres­kedelemmel is foglalkozik. Mű­ködtetünk tehát 38 boltot, évi mintegy 3,3, milliárd forintos for­galommal, de ez viszonylag kis hányada a 18 milliárdos összfor­galmúnknak. Így tulajdonképpen a leltár miatt kieső kapacitás nem döntő gazdálkodási kérdés. Igaz, hogy nálunk valamelyest hosz­­sza­bb a leltározási idő mint má­sutt, de ezt a készletösszetétel, a forgalom és az admin­isztáció sajá­tosságai indokolják. Nézzük pél­dául a Zsiguli szaküzletet. 36 mil­lió forintos készlettel, évi 140 millió forgalmat bonyolít le. 5-6 ezer féle cikkel dolgoznak. Mivel nálunk a boltokban nincs folyamatos kész­letnyilvántartás, ezért az előírá­soknak megfelelően iker-leltárt ké­szítünk. A készletet tehát kétszer darabonként át kell számolni és mindent írásban rögzíteni. Tovább nehezíti a feladatunkat, hogy az idén is teljeskörű az árváltozás s ennek az adminisztrációja is idő­igényes. Az árváltozásokkal függ össze az is, hogy miért egyszerre leltározunk mindenütt. Csak meg­jegyzem, hogy a vevők ezalatt más vállalatok boltjait, például az autó­javítókat, a MOBIL, a KERAVILL autóalkatrész-boltjait is felkeres­hetik, bár igaz, hogy az ő hálóza­tuk nem mérhető a mienkhez. Azt hiszem érzékelhető egyéb­­eknél, hogy a mi leltározási prob­lémáinkat már a munka volumene miatt sem lehet egy KÖZÉRT-tel vagy egy villamossági szatuüzlettel összevetni. ★ Halló! Keravill? Igen, itt Erdős András igazgató. Ami a leltározást illeti, örömmel elmondhatom, hogy az idén a leg­nagyobb forgalmú boltjainkat, mint például a Kossuth Lajos ut­cait, vagy a Lenin körútit egyálta­lán nem zárjuk be leltározás miatt. Ezt a feladatot részben az árusítással párhuzamosan, részben pedig munkaidő után, illetve a munkaszüneti napokon oldjuk meg. A többi üzletünkben is sike­rült megrövidíteni a leltározási időt, s a vállalati összesített ada­tok szerint 1980. óta a leltározás miatti boltbezárás­ időigénye 35-40 százalékkal csökkent. Boltjainkat természetesen nem egyidőben zár­juk be, s a leltár egyes munka­­folyamatait a kisebb boltokban is a nyitvatartási idő alatt végezzük, így végül a kieső idő csak 2-3 nap, de legrosszabb esetben is csak egy hét. A leltározáshoz a vállalat részletes hálótervet készített, s el­tér a korábbi gyakorlattól az is, hogy egy ember helyett a nagyobb üzletekben egyszerre 6-7 leltárel­lenőrünk dolgozik. Azért vállaltuk a szervezési többletfeladatokat, mert számoltunk azzal, hogy nem vagyunk monopolhelyzetben és nem akarjuk elveszíteni vevőin­ket. Úgy gondoljuk egyébként, hogy a leltári idő rövidítésével felsza­badított többletkapacitás egyen­értékű egy 10-12 millió forintba kerülő 300 négyzetméteres új üz­lettel. Ahhoz, hogy az ehhez szük­séges fejlesztési alapot kitermel­jük, ennek többszörösét kellene hoznunk nyereségben. A rövi­­debb leltározási idő szűkös fejlesz­tési eszközeinket pótolja. A vevők érdekeiről most nem is beszélek. — sz. a. — ★ IDEGENFORGALOM SZERVEZET ÉS HATÉKONYSÁG A kisvállalkozásokkal szemben ma még jelentős az ellenállás. Ez tulajdon­képpen érthető is, hiszen a nagyméretű, agyonszabályozott, ezért nehézkes és bü­rokratikus szervezetek gyakran jelentős potenciális versenytársakat látnak ezek­ben a vállalkozásokban. De más, nagy­részt szubjektív szempontok — konzer­vatív szemlélet, személyi összefonódások — is akadályozzák új szervezetek ala­kulását. Ennek következménye valószí­nűleg az lesz, hogy — céljainkkal ellen­tétben — nem a kis- és a közepes méretű közös vállalkozások terjednek el tömege­sen, hanem a magánvállalkozás kap az eddiginél lényegesen nagyobb teret. Ez pedig viszonylagos eszközszegénysége kö­vetkeztében csak kis mennyiségű, bár egyedi jellegű kereslet kielégítésére lesz alkalmas. A szálloda mint integráló Nyilvánvaló, hogy ha ezeket a kis- és közepes közös vállalkozásokat nem il­lesztjük be szervesen jelenlegi gazdasági rendszerünkbe, nem fejlődnek ki az ága­zatonként szükséges mértékben. Az ide­genforgalom helyzete ebből a szempont­ból speciális. Míg a népgazdaság más ágazataiban a nagyméretű szervezetek az uralkodóak, az idegenforgalomban éppen fordított a helyzet. Az utazási irodák és a nagy szállodaipari vállalatok a hazánkba irányuló külföldi turistaforgalomnak csak 6-8 százalékát szervezik, a többi „szerve­zetlenül”, túlnyomórészt a második gaz­daság keretében bonyolódik le. Az ide­genforgalomban tehát a kis- és közepes méretű vállalkozások elsősorban a máso­dik gazdaságból szakíthatnak ki kisebb­­nagyobb részt. A tanácsok által irányított idegenfor­galmi hivatalok a bázisévhez képest bi­zonyos — minimális — forgalom és ered­ménynövelésben érdekeltek, hiszen a kö­vetkező évben a növekményből is bázis lesz, amit esetleg évekig nem képesek túlszárnyalni. Az idegenforgalmi hivata­lokban a céljutalom a tervezett ered­mény elérése után a béralap 4 százaléka, túlteljesítés esetén maximum 8 százaléka lehet. Tehát egy 5000 forintos fizetésű vezető maximum 400 forint céljutalmat kaphat, akármit csinál. Lényegében ha­sonló a helyzet a különböző idegenfor­galmi vállalatoknál is. Az idegenforgalmi szervezeteket érde­keltté kellene tenni a forgalom, illetve a nyereség ugrásszerű növelésében, és ezen belül az új vállalkozások felkarolásában. Erre két lehetőséget látok. Az egyik az, ha a szállodák vállalják, hogy integrálják az új vállalkozásokat. Gyakorlatilag ez úgy képzelhető el, hogy egy helység nagy szállodája maga köré gyűjti a környéken megalakuló, a szállodával való együttmű­ködésben fantáziát látó üdülő-, lakás- és szobakiadó gazdasági munkaközössége­ket, kisszövetkezeteket, vállalja ezek vendégekkel való töltését. Ugyanez a szálloda kialakíthat speciális idegenfor­galmi szolgáltatásokra kisszövetkezete­ket, gazdasági munkaközösségeket, ame­lyek saját igényeiken túl kielégíthetik más szervek, vagy a helyi lakosság igé­nyeit is. Például egy város nagyobb szál­lodája egy személy- és kis tehergépkocsi­üzemeltetőkből álló munkaközösség lét­rejöttét segítheti elő, olyan javító-kar­bantartó részleggel, amely nemcsak a szálloda vendégeinek igényeit elégítené ki, de dolgozhatna az alkalmazottak, más üzemek és a lakosság részére is. A lényeg az, hogy amikor a vendég be­megy a szálloda recepciójába, egy helyen választhasson igényeinek megfelelő szál­láshelyet. Fontos, hogy a városba vezető utakon világos, több nyelvű, információt nyújtó táblák irányítsák az egyéni vagy akár a csoportos vendégeket a szálloda központi szállásfoglaló irodájához. A szállodák nagy része ma szervezetileg valamelyik budapesti székhelyű nagyvál­lalathoz tartozik. Ez feltehetőleg nem be­folyásolja az említett feladatok ellátását. Ha mégis nehezítené az integrációt, meg kellene fontolni az egyes szállodák ön­álló kisvállalattá való átalakításának le­hetőségét. Természetesen a helyi viszo­nyok döntik el, hogy a szállodák elsősor­ban versenytársai, vagy a közös fellépés eredményeképpen saját nyereségük nö­velésének lehetőségét látják-e az együtt­működésben. Hivatalból vállalat A másik változat az, hogy a mai me­gyei szervezésű idegenforgalmi hivata­lokból olyan ütőképes, de nem feltétlenül megyei szervezésű vállalatokat alakítunk ki, amelyeknek érdekük lenne a keres­letnek megfelelő új vállalkozások szerve­zése és támogatása. Ez a támogatás nem is elsősorban anyagi segítséget, hanem információkkal való ellátást és a jelenle­gi szervezeti rendszerbe való beilleszke­dés megkönnyítését kell hogy jelentse. A gyakorlatban tehát a területi idegen­forgalmi vállalatok meghirdetnék, hogy egy-egy helységben vagy körzetben mi­lyen vállalkozások megalakítását java­solják, adott esetben támogatják. Tehát például, ha egy üdülésre alkalmas tó ta­lálható a környéken, akkor olyan vállal­kozások létrejöttét támogatnák, amelyek a tó körüli üdülőközpont kialakulását se­gítené elő. Az idegenforgalmi szervezet segítené a vállalkozások megalakulását, megindulá­sát, ami ma szinte megoldhatatlan prob­lémák leküzdését teszi szükségessé a pio­nír-vállalkozók számára. Elképzelhető, hogy a hatékonyan mű­ködő vállalatok integrálnák az adott te­rületen működő szállodákat, sőt a keres­kedelmi vendéglátásnak azt a részét is, amely az idegenforgalom rendelkezésére áll, így e vállalat központi irodájában találkozhatna a vendég a város, az üdü­lőkörzet teljes idegenforgalmi kínálatá­val, és szálláshelyével egyidőben kivá­laszthatná mi­l­­on szolgáltatásokat, melyeket ott-tartózkodása során igénybe kíván venni. E javaslatok tulajdonképpen az ide­genforgalom jelenlegi szervezete megújí­tásának szükségességét vetik fel. Ez ter­mészetesen ellenállásba ütközik, és szinte mindenki azt javasolja, hogy a jelenlegi szervezettel kell problémáinkat megolda­ni. A tény viszont az, hogy a jelenlegi szervezettel — idegenforgalom-politikai célkitűzéseinkkel ellentétben — a teljes idegenforgalom egyre kisebb hányadát bonyolítják le idegenforgalmi szerveze­teink, noha a külföldi társasutazásban való részvételt hatósági intézkedések is elősegítik mind az aktív, mind a passzív turizmusban. A jelenlegi szervezetek nem érdekeltek a kialakult helyzet ug­rásszerű javításában, bár a helyzet rég­óta megérett minőségi változásra. Végül, minden igyekezetünk ellenére, legális idegenforgalmi bevételeink a becslések szerint lassabban nőnek, mint a lakosság illegális bevételei. Ezt a feltételezést sok­oldalúan kellene bizonyítani, én most csak egyetlen összefüggésre utalok. A fajlagos — egy turista egy éjszakájára jutó — bevételeink az 1975. évi 172 forintról 1980-ra 151 forintra csökkentek. Ugyan­akkor idegenforgalmi áraink mintegy kétszeresükre emelkedtek. Vállalkozzanak a nagyok is! Az idegenforgalom jelenlegi szervezete megmerevedett, minden tiszteletreméltó eredménye és jó híre ellenére sem felel meg az országunk iránt megnyilvánuló idegenforgalmi keresletnek. Az új kis­vállalkozások a jelenlegi szervezetbe be­épülve, azt az igényeknek megfelelően megújítva, lehetővé teszik a mostaninál nagyobb utasforgalomnak az eddiginél sokkal hatékonyabb lebonyolítását. Eh­hez azonban a „nagy” szervezeteknek is vállalkozói magatartásévá kell válniuk. Ma azonban a nagy szervezetek közgaz­dasági szabályozása nem teszi lehetővé a kicsikkel azonos rugalmasságot. Amíg egy kisvállalkozó a többszörösét megke­resheti egy mai nagyvállalat vezérigaz­gatója fizetésének, nem számíthatunk békés együttélésre. Ha az új kisméretű vállalkozások szabályozása beválik, a jó tapasztalatokat minél előbb alkalmazni kell a hagyományos vállalatoknál is. Csak akkor várhatjuk el tőlük, hogy vállalkoz­zanak, ha ehhez a közgazdasági feltéte­leket is megteremtettük. Dr. Imre János Átengedett szabadalom utáni díjfizetés Egy vállalat nyolc alkalmazottja olyan eljárást dolgozott ki, ami az azzal gyár­tott gépek hatásfokát növeli és így az értékesítési lehetőség jobb, kedvezőbb piaci helyzetet teremtett. A díjazásra vo­natkozóan azonban szerződést nem kö­töttek. Később a vállalat a gépek gyár­tását és forgalmazását, valamint a sza­badalom felhasználását egy gyárnak át­engedte. Ilyen előzmények után a felta­lálók a vállalat és a gyár ellen 1 millió 400 ezer forint díj megfizetéséért pert indítottak. Végső fokon az ügy a Legfel­sőbb Bíróság elé került, amely ítéletében a következőket mondta ki: — A szolgálati találmány alkotóját a munkáltató — ebben az esetben a válla­lat — díjazni köteles. Igaz, hogy később — a gyár részére történt átadáskor — a szabadalomról a feltalálók javára lemon­dott, de ez csak akkor mentesítené a díj­fizetés alól, ha már eredetileg is lehető­vé tette volna, hogy a szabadalommal ők rendelkezzenek. Ezzel szemben saját maga szerzett szabadalmat, ennek alap­ján gyártott, végül a találmányt egy gyárnak átadta. Ezért arra az időre, ameddig a találmány fölött rendelke­zett, köteles díjat fizetni. Ennek alapjá­ul tekintendő az is, hogy a gyárnak a szabadalom felhasználását engedélyezte. Kötelezettsége akkor is fennáll, ha ez té­rítés nélkül történt. A gyár azonban nem marasztalható el, mert találmányi díj fizetését nem vállalta, ilyen szerző­dést a feltalálókkal nem kötött. Csak ar­ra volt hajlandó, hogy a vállalatnak utó­lag megtéríti azt az összeget, amit az fel­találói díj címén kifizet. Ami az összegszerűséget illeti, a Leg­felsőbb Bíróság figyelembe vette, hogy a gépek értékesítéséből elért hasznot nem lehet teljes mértékben a szabada­lomnak tulajdonítani. Bár szakvélemény szerint a találmány megoldási módja egyszerű és ismert elemek kompozíciója, de azzal, hogy korszerűbb gépek gyártá­sára nyújtott módot, jobb értékesítési lehetőséget biztosított, tehát népgazda­sági jelentősége van, ezért 8 százalékos díjkulcs alkalmazásával 700 ezer forin­tot ítélt meg nekik. Főszerkesztő: Dr. Garam József Főszerkesztő-helyettesek: Dr. Follinas János Dr. Varga György A szerkesztőség címe: Budapest, V., Alkotmány u. 10. Levélcím: Pf. 18. 1355 Telefon: 117-064, 311-302, 127-664, 311-564. Telex: 22-6613 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest VIn., Blaha Lujza tér 3. 1659, Telefon: 343-100, 336-130 Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Hirdetések felvétele a Hírlapkiadó Vál­lalat reklámszolgálatánál, tel: 142-654. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítők­nél és a Posta Központi Hírlap Irodánál IKHU Budapest V. József nádor tér 1. (1900) személyesen vagy postaud­vá­­nyon, valamint átutalással a KHJ 215— 96162­­pénzforgalmi jelzőszámra. Előfize­tési díj egy évre 192 forint. Külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszti !Budapest 1.. Fő a 32.­ 81—5793. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Hu ISSN 0015—086 X Index: 25 283 FIGYELŐ, 1992. JANUÁR 13.

Next