Figyelő, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-27. szám)
1983-01-06 / 1. szám
Interjú egy kisvállalkozóval Z. Béla kétdiplomás tervezőmérnök, 40 éves. 1981-ben felmondta havi 6000 forintos állását. Most a Dunántúl egyik nagyvárosában egy gazdasági munkaközösségként működő tervezőiroda alapító tagja. Miért hagyta ott a biztonságot, miért vállalja inkább a kockázatot? — Alapvetően a főnököm miatt. Az még nem lett volna nagy baj, hogy nem szakmabeli, nem ért a tervezéshez. De rossz vezetői stílussal inkább akadályozta, mint segítette a munkát. Nem a teljesítményt honorálta, így történhetett meg, hogy az utóbbi időkben már a műszaki rajzolók is majdhogy többet kerestek, mint én a két diplomámmal. Tehát a nagyobb kereset reményében változtatott? — Több fizetésért sem maradtam volna, mert a légkört nem tudtam már elviselni. De ezen túlmenően mindig izgattak az új dolgok, új feladatok. Persze, a nagyobb kereseti lehetőség vonzerejét kár lenne tagadni. Manapság Magyarországon határozottan tapasztalható olyan közszellem, olyan környezet, amely ösztönzi a gondolkodó, kockázatot vállaló embereket, mutassák meg, mire képesek. A baj csak az, hogy ezek a vállalkozó emberek többnyire nem azzal foglalkoznak, amihez a képességük megfelelő, ahol alkotó jellegű munkát végezhetnek, hanem azzal, amiben a legtöbb pénzt látják. Én magam is megpróbálkoztam, még e gek megalapítása előtt, a fóliasátras virágtermesztéssel. Megpróbáltam, szerettem is ezt a tevékenységet, de hát nem értettem hozzá, hiába vettem meg a szakkönyveket, hiába konzultáltam szakértőkkel. Ez a lecke 10 000 forintomba került. E vakvágány után kézenfekvőnek tűnt a megoldás. A munkahelyi tervezési problémák a napi 8 óra után is kísértettek. Könyveket vásároltam, folyóiratokat járattam, műszakiakat ,és gazdaságiakat egyaránt, összességében tehát legalább 10-12 órát úgyis szakmámmal töltöttem, csakhogy a túlmunkát senki nem fizette meg. Döntöttem végül is, 1981 utolsó negyedében mellékfoglalkozásként polgárjogi társaságot hoztam létre néhány kollégámmal együtt. De hangsúlyozom: csak a többletkereset reményéért nem vállalkoztam volna. Hogyan derítették föl a megalakulás előtt: egyáltalán lesz-e kereslet tevékenységükre? — Tudtuk, hogy a tervezői irodai szolgáltatások iránt nagy a kereslet. Hiszen a vállalatok sok olyan „apró” változtatást hajtanak végre technológiájukban és gyártmányaikon, amelyek iránt a nagy tervezőintézetek nem érdeklődnek. Ezek a kis, 20 000-100 000 forint közötti megbízások, így tehát első pillanatra látható volt, hogy munkaközösségünk „rést” tölthet ki, valós szükségleteket elégíthet ki, amenynyiben megismernek bennünket, és megbíznak bennünk. Nem kellett tehát túlzoan van nagy kockázattól tartanunk. Annál is inkább, mert a tervezőiroda létrehozása nem igényelt nagy beruházást. A gazdasági munkaközösség 20 000 forint készpénzzel és kb. 20 000 forint értékű egyéb hozzájárulással (például bútorzattal) alakult meg. Egyelőre nincs is Irodánk, mindenki otthon dolgozik, csak a problémák megvitatására, illetve a kész munkák megbeszélésére gyűlünk össze. Sok gonddal járt-e a megalakulás? — Eredetileg polgárjogi társaságként alakultunk meg. Gazdasági munkaközösségként szerettünk volna megalakulni, de az Ipari Minisztériumban azt javasolták, hogy először.. jegyeztessük be magunkat polgárjogi társaságként, mert így könynyebb lesz később a céget átminősíteni. A polgárjogi társaság fenntartása minden szempontból kedvezőtlenebb volt számunkra, hiszen magas társasági,jövedelmi és községfejlesztési adó terhelte volna, ám társadalombiztosításban nem részesültünk volna. A polgárjogi társaság főfoglalkozásban túl nagy kockázattal és viszonylag kevés anyagi előnnyel járt. Mégis indokolt volt a bejegyeztetés az egyszerűbb ügymenet miatt, így atársasági szerződés létrejött, de azzal a kitétellel, hogy 1982. január 1. után gazdasági munkaközösséggé alakultunk. A tervezgetés időszakában még mintegy tízen voltunk, de a tíz főből végül is csak négyen vállalták főállásként az újat. A megalakulás óta eltelt fél év után azonban újra jelentkeztek négyen, tagnak, illetve alkalmazottnak a régi munkahelyről. A hivatalos szervektől kaptak-e segítséget? — A legtöbb segítséget a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának megyei szervezetétől kaptuk. Készségesen tárgyaltak a gmk tagjaival, és problémáink megoldásához igyekeztek segítséget nyújtani.A tanácsi tisztviselők azonban szinte „az élő fába is belekötnének”. Ők, akik eddig kisiparosokkal, kiskereskedőkkel tárgyaltak, az újabb típusú vállalkozásokat, úgy látszik, még nem fogadták be, s nem érzékelik az ezzel kapcsolatos saját feladataikat. Érdemes ezt szóvá tenni, már csak azért is, mert a tanácsokat a KÖFÁ-n kívül más bevétel a vállalkozásokból nem érinti, így anyagilag nem érdekeltek abban, hogy segítsék, ösztönözzék a kisvállalkozásokat. A tanácsnak kellene ellátnia a szakmai ellenőrzést, de hogy ezt kellő szakértelem hiányában hogyan fogják végezni, az az eddigiek során nem derült ki. Hogyan szereznek üzletet? — Mindenki tudja, kimondva-kimondatlanul tudomásul veszi, hogy a személyi kapcsolatok fontosak, jó és rossz értelemben egyaránt ilyen kis kapacitással rendelkező vállalkozás esetében ez az üzletszerzés alapját, a megbízások mintegy 80 százalékát jelenti. A személyes kapcsolatok egyébként — sajnos — nem csupán a szorosan vett megbízások teljesítésével összefüggő feladatok megbeszélését, a korrekt munkavégzést jelentik, hanem a kapcsolatokat „ápolni” is kell. Hirdetéssel, üzletszerző körúttal nem próbálkoztak? — Hirdetést nem adtunk fel a helyi újságban, de elővettük a telefonkönyvet, és az 50 kilométeres körzetben található vállalatoknak rövid ismertetőt küldtünk tevékenységünkről. Kimutatható eredménye a közvetlen reklámnak egyelőre nincs. Ugyanakkor figyelemmel kísértük a vállalatok által leadott hirdetéseket a Figyelőben, a Magyar Nemzetben, a helyi lapunkban, a Heti Világgazdaságban, az ötletben. Néhány hirdetésre jelentkeztünk is, választ azonban nem kaptunk. Próbáltunk álláshirdetésekre is jelentkezni, amikor fejlesztőket, tervezőket kerestek, hiszen nem mindig tudják ezeket az embereket folyamatosan, képzettségüknek megfelelően foglalkoztatni. A személyzeti osztályokon azonban kijelentették, „nem vállalkozókat keresünk, hanem embereket”. A legjobb reklám egyébként a jól és megelégedésre végzett munka. Ilyen után egymásnak ajánlják a vállalatok a tervező irodát. Milyen tapasztalatokra tettek szert az állami vállalatokkal való együttműködésükben? — A megbízók az esetek többségében nem tudják pontosan, mit is akarnak. Még azt is ki kell tehát találni, mi legyen a megbízás konkrét tartalma. Jellemző, hogy a vállalatok nem nézik meg a megbízás előtt, milyen lehetőségeik vannak a piacon, foglalkozik-e valamilyen más gazdasági egység azonos vagy hasonló jellegű tevékenységgel. Ily módon először piacot kell kutatni, vajon nem olyat akarnak-e terveztetni, amit már máshol megoldottak, s így könnyű hozzájutni. Tapasztalataink alapján jöttünk rá arra, hogy elsőre nagyobb megbízást nem szabad, vállalni, főképpen, ha nem túl tőkeerős a kisvállalkozás. A megbízást adó vállalatok közül ugyanis sok 3-4 hónapon át gyakran fizetésképtelen, s ez bennünket súlyosan érint. További tapasztalatunk, hogy az állami vállalatok nem alkusznak. Igaz, áraink alacsonyak. A megbízás, nagyságától függően az állami vállalatokra kötelező díjszámítás 20-70 százalékát sejti kérjük el. De mégis érdekes, hogy az árakat a megbízók alig kötik ki előzetesen. Nem árérzékenyek a vállalatok, ez adódik abból a szemléletből és szabályozók által teremtett helyzetből, hogy amíg a vállalatok bérjellegű kifizetésekre nagyon odafigyelnek, addig a költségként elszámolható tételeknél nem alkudoznak. Ami gondot okoz, az a saját üzletpolitikánk, az az elhatározásunk, hogy megbízást vissza nem utasítunk, és az úgynevezett „kis munkákat” is elvállaljuk. A vállalati döntések elhúzódása miatt azonban gyakran túl rövid határidőre kérik a munkát, és ez időnként gond. De úgy tűnik, hogy megnyertük megbízóink bizalmát, mert már visszatérő ügyfeleink is vannak. Igaz, nemcsak határidőt nem módosítunk, hanem az időközben felmerült plusz kiadásokat sem hárítjuk át a megbízóra. Ellenszolgáltatás nélkül segítünk a kifejlesztett termékeknek is gyártót keresni, hosszú távra dolgozunk, komolyan vett feltételekkel, és vállalva a nehezebb indulást is. Milyen gondokat okozott a teljes életformaváltás a gmk tagjainál? — Az egymás közötti viszonyunkban az egyik legfőbb gond az, hogy a tagok a korábbi munkahelyeken a régi fölé-alárendeltségi kapcsolatokhoz szoktak, ahol ellenvéleményt nehezen lehetett érvényesíteni. Most mellérendelt viszonyban vagyunk, de itt is rosszul tűrjük egymás véleményét. Bizony jó időnek el kell telnie ahhoz, hogy kialakuljanak az új viselkedési normák. Az új körülmények egy csapásra oldották fel a korlátokat, időre van szükség ahhoz is, hogy az emberek megtanulják az idejüket önállóan beosztani. A megbízásokat elsősorban az teljesíti — az eddig kialakult gyakorlat szerint —, aki az üzletet szerezte, természetesen akkor, ha kisebb lélegzetű ügyről van szó. Cél, hogy mindenki dolgozzon. Nagy gond, hogy a vállalkozás infrastruktúrája meglehetősen szegényes és ezzel számolni kell sajnos, a legtöbb kezdőnek. Nincs és belátható időn belül nem is lesz telefonunk, telepünk, irodahelyiséget a tanács, az IKV még csak ígérni sem tud. Milyen segítségre lenne szükségük? — A Kereskedelmi Kamara felkarolta Ugyan a kisvállalkozást, segítséget nyújt, amennyiben lehetősége van rá. A Kereskedelmi Kamara kisvállalkozói tagozata jó információkkal látja el az érdeklődőket, de érdekvédelmi funkciót nem tölthet be. Szükség lenne pedigarra, hogy időnként a kisvállalkozók gondjait megfelelően továbbítsák a hatóságoknak. Egészen „prózai” gondjaink is vannak: — Ki adja a gyerekeknek a jövedelemigazolást az óvodába, bölcsődébe, napközi otthonba? — Ki ajánlja a vállalkozót a külföldi utazás esetén? — Miért nem kaphatnak a vállalkozók áruvásárlási hitelt? Végül itt említeném meg azt is, hogy meg kellene azt is fontolni: adhassák ki a vállalatok nullára leírt gépeiket a kisvállalkozóknak, hogy ezek fejében termékkel fizessenek. A legtöbb gondot alighanem az adózás okozza ... — Eza mi esetünkben is igaz. Úgy tűnik, a jövedelemadó korlátait úgy határozták meg, hogy az eddigi magánszféra, tapasztalatait használták fel és az adócsalást szinte bekalkulálták. Csakhogy állami vállalatoknak dolgozó vállalkozók ezt nem tehetik meg, mert tevékenységük és számlázásuk ellenőrizhető. Az adózás miatt nem érdemes a 10— 12 000 Ft-os havi jövedelem fölé menni, mert e fölött igen progresszív az adókulcs. Ez hasonló magatartást eredményez, mint a gazdaság többi szektorában, így például érdemes egy gmk-hoz alkalmazottnak menni, mert úgy többet lehet keresni kisebb kockázattal, mint tagként. Ugyanakkor jobb félállásban, mellékfoglalkozásként gmk-t alakítana, mert a viszonylag jó havi jövedelmet könnyebben lehet magasra feltornászni. Előbb-utóbb pedig a gmik-k is azt tanulják meg, hogy nem érdemes egész évben dolgozni, csak fél éven át, mert az adózás kb. a 72 000 Ft-os adóköteles jövedelemig ösztönző, utána már nagyon erősen progresszív. Ezt kijátszani nagyon nehéz. (Megoldásként legfeljebb a gépkocsihasználat többletelszámolása jöhet szóba.) Ha az erős progresszivitást csökkentenék, valószínűleg többen vállalkoznának főfoglalkozásban gmk alapításra. Miért? Jelenleg egy jó szakember keresete kb. havi 8000,— Ft, esetenként nyugodt feltételek között, viszonylag kis kockázatvállalással. Nem éri meg ezt a jövedelmet otthagyni 10—12 ezer Ft bizonytalan, közvetlen kockázattal járó, felelősségteljes vállalkozásért. Ennek tehát egyenes következménye, hogy kevesen dolgoznak főállásban gmk-ban, sokkal kevesebben, mint arra számítani lehetett. Ennek viszont az a következménye, hogy a kisvállalkozók is monopolhelyzetbe kerülnek. Pedig éppen ennek a felszámolását vártuk a vállalkozások ösztönzésétől. Ha a jelenleginél jóval több kisvállalkozás lenne, akkor ezek már önmagukat szabályoznák, nem kellene központilag formálni gazdálkodásukat. Konkurrenciát teremtenének egymásnak, s ez minden bizonnyal az árak alakulására is kedvező hatást gyakorolna. Dr. Törőcsik Mária Főszerkesztő: Dr. Garant József Főszerkesztő-helyettesek: Dr. Fellimis János * Dr. Varga György A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. Felvételm: Pf. 18. 1355 Telefon: 117-201. 119-664. 117-064. 311-302, 127-664. 311-564 Telex: 22-6613 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest vin., Blaha Lujza tér 3. 1959 Telefon 343-100 336-130 Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Hirdetések felvétele a Hírlapkiadó Vállalat reklámszolgálatánál. tel.: 142-634. Terjeszti a Magyar Posta. Flőfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHH Budapest ) József nádor tér 1. (19001 személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 190 forint. Külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszti (Budapest I. Fő u. 32. 82—5894. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN 0015—086X Index: 25 283 GMK-k érdekképviselete Hét gazdasági munkaközösségben dolgozó 12 kisiparos találkozójára került sor a közelmúltban a KIOSZ Budapesti Titkárságának kezdeményezésére. A szervezet különös gondot fordít az új formákban működő iparosok tevékenységének kibontakoztatására, s a rendelkezésre álló eszközeivel segíti a kisiparosok gondjainak megoldását. A résztvevők többsége 2-3 fős, esetenként családi munkaközösségben dolgozik, egy munkaközösség 9 fős. A munkaközösségekben dolgozó iparosok közel fele máshol munkaviszonyban vam Tevékenységük — víz-, gáz- és villanyszereléstől, a sportszergyártás és -javítás, a műanyagfeldolgozás, az órajavítás és az ajándékkészítésen át a fa- és fémnyomó tevékenységig — változatos képet mutat. A munkaközösségi formát a kisiparosok többsége kedvezőnek ítélte elsősorban adózási feltételei, de amiatt is, mert lehetőséget ad alkalmazott tartására is munkaviszony melletti ipargyakorlás esetén. Hátrányként említették a bonyolult nyilvántartást, valamint a magánkisiparhoz viszonyított kedvezőtlenebb helyzetüket exporttevékenység esetén. Érdekképviseleti szervüktől — a KIOSZ-tól — azt kérték: szervezzen tanácsadást adózási és árverési kérdésekben és nyújtson jogsegélyszolgálatot. Igénylik a különböző szervek (például az SZTK, a cégbíróság) előtti érdekképviseletet, az értékesítés és anyagbeszerzés szervezését, a szabványtájékoztatókat stb. A jól sikerült eszmecsere résztvevői egyetértettek abban, hogy a gazdasági munkaközösségekben dolgozó kisiparosok szélesebb körének bevonásával kell megvalósítani az intézményes érdekképviseletet. L. P. 1983. JANUÁR 1.