Figyelő, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-27. szám)

1983-01-06 / 1. szám

Interjú egy kisvállalkozóval Z. Béla kétdiplomás tervezőmérnök, 40 éves. 1981-ben felmondta havi 6000 forin­tos állását. Most a Dunántúl egyik nagy­városában egy gazdasági munkaközös­ségként működő tervezőiroda alapító tag­ja. Miért hagyta ott a biztonságot, miért vállalja inkább a kockázatot? — Alapvetően a főnököm miatt. Az még nem lett volna nagy baj, hogy nem szak­mabeli, nem ért a tervezéshez. De rossz ve­zetői stílussal inkább akadályozta, mint segítette a munkát. Nem a teljesítményt honorálta, így történhetett meg, hogy az utóbbi időkben már a műszaki rajzolók is majdhogy többet kerestek, mint én a két diplomámmal. Tehát a nagyobb kereset reményében változtatott? — Több fizetésért sem maradtam vol­na, mert a légkört nem tudtam már elvi­selni. De ezen túlmenően mindig izgat­tak az új dolgok, új feladatok. Persze, a nagyobb kereseti lehetőség vonzerejét kár lenne tagadni. Manapság Magyarorszá­gon határozottan tapasztalható olyan közszellem, olyan környezet, amely ösz­tönzi a gondolkodó, kockázatot vállaló embereket, mutassák meg, mire képesek. A baj csak az, hogy ezek a vállalkozó emberek többnyire nem azzal foglalkoz­nak, amihez a képességük megfelelő, ahol alkotó jellegű munkát végezhetnek, ha­nem azzal, amiben a legtöbb pénzt lát­ják. Én magam is megpróbálkoztam, még e gek megalapítása előtt, a fóliasátras virágtermesztéssel. Megpróbáltam, sze­rettem is ezt a tevékenységet, de hát nem értettem hozzá, hiába vettem meg a szak­könyveket, hiába konzultáltam szakér­tőkkel. Ez a lecke 10 000 forintomba ke­rült. E vakvágány után kézenfekvőnek tűnt a megoldás. A munkahelyi tervezési problémák a napi 8 óra után is kísértet­tek. Könyveket vásároltam, folyóiratokat járattam, műszakiakat ,és gazdaságiakat egyaránt, összességében tehát legalább 10-12 órát úgyis szakmámmal töltöttem, csakhogy a­­ túlmunkát senki nem fizette meg. Döntöttem végül is, 1981 utolsó ne­gyedében mellékfoglalkozásként polgárjo­gi társaságot hoztam létre néhány kollé­gámmal együtt. De hangsúlyozom: csak a többletkereset reményéért nem vállalkoz­tam volna. Hogyan derítették föl a megalakulás előtt: egyáltalán lesz-e kereslet tevé­kenységükre? — Tudtuk, hogy a tervezői irodai szol­gáltatások iránt nagy a kereslet. Hiszen a vállalatok sok olyan „apró” változta­tást hajtanak végre technológiájukban és gyártmányaikon, amelyek iránt a nagy tervezőintézetek nem érdeklődnek. Ezek a kis, 20 000-100 000 forint közötti meg­bízások, így tehát első pillanatra látható volt, hogy munkaközösségünk „rést” tölthet ki, valós szükségleteket elégíthet ki, ameny­­nyiben megismernek bennünket, és meg­bíznak bennünk. Nem kellett tehát túl­­zoan van nagy kockázattól tartanunk. An­nál is inkább, mert a tervezőiroda létre­hozása nem igényelt nagy beruházást. A gazdasági munkaközösség 20 000 forint készpénzzel és kb. 20 000 forint értékű egyéb hozzájárulással (például bútorzat­tal) alakult meg. Egyelőre nincs is Iro­dánk, mindenki otthon dolgozik, csak a problémák megvitatására, illetve a kész munkák megbeszélésére gyűlünk össze. Sok gonddal járt-e a megalakulás? — Eredetileg polgárjogi társaságként alakultunk meg. Gazdasági munkaközös­ségként szerettünk volna megalakulni, de az Ipari Minisztériumban azt javasolták, hogy először.. jegyeztessük be magunkat polgárjogi társaságként, mert­­ így köny­­nyebb lesz később a céget átminősíteni. A polgárjogi társaság fenntartása min­den szempontból kedvezőtlenebb volt szá­munkra, hiszen magas társasági,­­jövedel­mi és községfejlesztési adó terhelte volna, ám társadalombiztosításban nem része­sültünk volna. A polgárjogi társaság fő­­foglalkozásban túl nagy kockázattal és vi­szonylag kevés anyagi előnnyel járt. Még­is indokolt volt a bejegyeztetés az egysze­rűbb ügymenet miatt, így a­­társasági szerződés létrejött, de azzal a kitétellel, hogy 1982. január 1. után gazdasági mun­kaközösséggé alakultunk. A tervezgetés időszakában még mint­egy tízen voltunk, de a tíz főből végül is csak négyen vállalták főállásként az újat. A megalakulás óta eltelt fél év után azon­ban újra jelentkeztek négyen, tagnak, il­letve alkalmazottnak a régi munkahely­ről. A hivatalos szervektől kaptak-e se­gítséget? — A legtöbb segítséget a Pénzügymi­nisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságá­nak megyei szervezetétől kaptuk. Kész­ségesen tárgyaltak a gmk tagjaival, és problémáink megoldásához igyekeztek se­gítséget nyújtani.­­A tanácsi tisztviselők azonban szinte „az élő fába is belekötnének”. Ők, akik eddig kisiparosokkal, kiskereskedőkkel tárgyaltak, az újabb típusú vállalkozá­sokat, úgy látszik, még nem fogadták be, s nem érzékelik az ezzel kapcsolatos saját feladataikat. Érdemes ezt szóvá tenni, már csak azért is, mert a tanácsokat a KÖFÁ-n kívül más bevétel a vállalkozá­sokból nem érinti, így anyagilag nem érdekeltek abban, hogy segítsék, ösztö­nözzék a kisvállalkozásokat. A tanácsnak kellene ellátnia a szakmai ellenőrzést, de hogy ezt kellő szakértelem hiányában ho­gyan fogják végezni, az az eddigiek során nem derült ki. Hogyan szereznek üzletet? — Mindenki tudja, kimondva-kimon­­datlanul tudomásul veszi, hogy a szemé­lyi kapcsolatok fontosak, jó és rossz érte­lemben egyaránt ilyen kis kapacitással rendelkező vállalkozás esetében ez az üz­letszerzés alapját, a megbízások mintegy 80 százalékát jelenti. A személyes kap­csolatok egyébként — sajnos — nem csu­pán a szorosan vett megbízások telje­sítésével összefüggő feladatok megbeszé­lését, a korrekt munkavégz­ést jelentik, hanem a kapcsolatokat „ápolni” is kell. Hirdetéssel, üzletszerző körúttal nem próbálkoztak? — Hirdetést nem adtunk fel a helyi új­ságban, de elővettük a telefonkönyvet, és az 50 kilométeres körzetben található vál­lalatoknak rövid ismertetőt küldtünk te­vékenységünkről. Kimutatható eredmé­nye a közvetlen reklámnak egyelőre nincs. Ugyanakkor­ figyelemmel kísértük a vállalatok által leadott hirdetéseket a Figyelőben, a Magyar Nemzetben, a he­lyi lapunkban, a Heti Világgazdaságban, az ötletben. Néhány hirdetésre jelent­keztünk is, választ azonban nem kaptunk. Próbáltunk álláshirdetésekre is jelent­kezni, amikor fejlesztőket, tervezőket ke­restek, hiszen nem mindig tudják ezeket az embereket folyamatosan, képzettsé­güknek megfelelően foglalkoztatni. A sze­mélyzeti osztályokon azonban kijelentet­ték, „nem vállalkozókat keresünk, hanem embereket”. A legjobb reklám egyébként a jól és megelégedésre végzett munka. Ilyen után egymásnak ajánlják a vállalatok a terve­ző irodát. Milyen tapasztalatokra tettek szert az állami vállalatokkal való együttmű­ködésükben? — A megbízók az esetek többségében nem tudják pontosan, mit is akarnak. Még azt is ki kell tehát találni, mi legyen a megbízás konkrét tartalma. Jellemző, hogy a vállalatok nem nézik meg a meg­bízás előtt, milyen lehetőségeik vannak a piacon, foglalkozik-e valamilyen más gazdasági egység azonos vagy hasonló jellegű tevékenységgel. Ily módon elő­ször piacot kell kutatni, vajon nem olyat akarnak-e terveztetni, amit már máshol megoldottak, s így könnyű hozzájutni. Tapasztalataink alapján jöttünk rá ar­ra, hogy elsőre nagyobb megbízást nem szabad, vállalni, főképpen, ha nem túl tő­keerős a kisvállalkozás. A megbízást adó vállalatok közül ugyanis sok 3-4 hónapon át gyakran fizetésképtelen, s ez bennün­ket súlyosan érint. További tapasztalatunk, hogy az álla­mi vállalatok nem alkusznak. Igaz, ára­ink alacsonyak. A megbízás, nagyságától függően az állami vállalatokra kötelező díjszámítás 20-70 százalékát sejti kérjük el. De mégis­ érdekes, hogy az árakat a megbízók alig kötik ki előzetesen. Nem árérzékenyek a vállalatok, ez adódik ab­ból a szemléletből és szabályozók által teremtett helyzetből, hogy amíg a vállala­tok bérjellegű kifizetésekre nagyon oda­figyelnek, addig a költségként elszámol­ható tételeknél nem alkudoznak. Ami gondot okoz, az a saját üzletpoli­tikánk, az az elhatározásunk, hogy meg­bízást vissza nem utasítunk, és az úgyne­vezett „kis munkákat” is elvállaljuk. A vállalati döntések elhúzódása miatt azon­ban gyakran túl rövid határidőre kérik a munkát, és ez időnként gond. De úgy tűnik, hogy megnyertük megbízóink bi­zalmát, mert már visszatérő ügyfeleink is vannak. Igaz, nemcsak határidőt nem módosí­tunk,­ hanem az időközben felmerült plusz kiadásokat sem hárítjuk át a megbízóra. Ellenszolgáltatás nélkül segítünk a kifej­lesztett termékeknek is gyártót keresni, hosszú távra dolgozunk, komolyan­ vett feltételekkel, és vállalva a nehezebb in­dulást is. Milyen gondokat okozott a teljes életformaváltás a gmk tagjainál? — Az egymás közötti viszonyunkban az egyik legfőbb gond az, hogy a tagok a korábbi munkahelyeken a régi fölé-alá­­rendeltségi kapcsolatokhoz szoktak, ahol ellenvéleményt nehezen lehetett érvé­nyesíteni. Most mellérendelt viszonyban vagyunk, de itt is rosszul tűrjük egymás véleményét. Bizony jó időnek el kell tel­nie ahhoz, hogy kialakuljanak az új vi­selkedési normák. Az új körülmények egy csapásra oldották fel a korlátokat, időre van szükség ahhoz is, hogy az em­berek megtanulják az idejüket önállóan beosztani. A megbízásokat elsősorban az teljesíti — az eddig kialakult gyakorlat szerint —, aki az üzletet szerezte, természetesen akkor, ha kisebb lélegzetű ügyről van szó. Cél, hogy mindenki dolgozzon. Nagy gond, hogy a vállalkozás infra­struktúrája meglehetősen szegényes és ezzel számolni kell sajnos, a legtöbb kez­dőnek. Nincs és belátható időn belül nem is lesz telefonunk, telepünk, irodahelyi­séget a tanács, az IKV még csak ígérni sem tud. Milyen segítségre lenne szükségük? — A Kereskedelmi Kamara felkarolta Ugyan a kisvállalkozást, segítséget nyújt, amennyiben lehetősége van rá. A Kereskedelmi Kamara kis­vállalkozói tagozata jó információkkal látja el az érdeklődőket, de érdekvédel­mi funkciót nem tölthet be. Szükség len­ne pedig­­arra, hogy időnként­ a kisvállal­kozók gondjait megfelelően továbbítsák a hatóságoknak. Egészen „prózai” gondjaink is vannak: — Ki adja a gyerekeknek a jövedelem­­igazolást az óvodába, bölcsődébe, napkö­zi otthonba? — Ki ajánlja a vállalkozót a külföldi utazás esetén? — Miért nem kaphatnak a vállalkozók áruvásárlási hitelt? Végül itt említeném meg azt is, hogy meg kellene azt is fontolni: adhassák ki a vállalatok nullára leírt gépeiket a kis­vállalkozóknak, hogy ezek fejében ter­mékkel fizessenek. A legtöbb gondot alighanem az adó­zás okozza ... — Ez­­a mi esetünkben is igaz. Úgy tű­nik, a jövedelemadó korlátait úgy hatá­rozták meg, hogy az eddigi magánszféra, tapasztalatait használták fel és az adó­csalást szinte bekalkulálták. Csakhogy állami vállalatoknak dolgozó vállalkozók ezt nem tehetik meg, mert tevékenysé­gük és számlázásuk ellenőrizhető. Az adózás miatt nem érdemes a 10— 12 000 Ft-os havi jövedelem fölé men­ni, mert e fölött igen progresszív az adó­kulcs. Ez hasonló magatartást eredmé­nyez, mint a gazdaság többi szektorá­ban, így például érdemes egy gmk-hoz alkalmazottnak menni, mert úgy többet lehet keresni kisebb kockázattal, mint tagként. Ugyanakkor jobb félállásban, mellékfoglalkozásként gmk-t alakítana, mert a viszonylag jó havi jövedelmet könnyebben lehet magasra feltornászni. Előbb-utóbb pedig a gmik-k is azt ta­nulják meg, hogy nem érdemes egész év­ben dolgozni, csak fél éven át, mert az adózás kb. a 72 000 Ft-os adóköteles jö­vedelemig ösztönző, utána már nagyon erősen progresszív. Ezt kijátszani na­gyon nehéz. (Megoldásként legfeljebb a gépkocsihasználat többletelszámolása jö­het szóba.) Ha az erős progresszivitást csökkente­nék, valószínűleg többen vállalkoznának főfoglalkozásban gmk alapításra. Miért? Jelenleg egy jó szakember keresete kb. havi 8000,— Ft, esetenként nyugodt fel­tételek között, viszonylag kis kockázat­­vállalással. Nem éri meg ezt a jövedel­met otthagyni 10—12 ezer Ft bizonytalan, közvetlen kockázattal járó, felelősségtel­jes vállalkozásért. Ennek tehát egyenes következménye, hogy kevesen dolgoznak főállásban gmk-ban, sokkal kevesebben, mint ar­ra számítani lehetett. Ennek vi­szont az a következménye, hogy a kis­vállalkozók is monopolhelyzetbe kerül­nek. Pedig éppen ennek a felszámolását vártuk a vállalkozások ösztönzésétől. Ha a jelenleginél jóval több kisvállal­kozás lenne, akkor ezek már önmagukat szabályoznák, nem kellene központilag formálni gazdálkodásukat. Kon­kurrenciát teremtenének egymásnak, s ez minden bizonnyal az árak alakulására is kedvező hatást gyakorolna.­ ­ Dr. Törőcsik Mária Főszerkesztő: Dr. Garant József Főszerkesztő-helyettesek: Dr. Fellimis János * Dr. Varga György A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. Felvételm: Pf. 18. 1355 Telefon: 117-201. 119-664. 117-064. 311-302, 127-664. 311-564 Telex: 22-6613 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest vin., Blaha Lujza tér 3. 1959 Telefon­ 343-100 336-130 Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Hirdetések felvétele a Hírlapkiadó Vál­lalat reklámszolgálatánál. tel.: 142-634. Terjeszti a Magyar Posta. F­lőfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítők­nél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHH Budapest ) József nádor tér 1. (19001 személyesen vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a KHI 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfize­tési díj egy évre 190 forint. Külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat ter­­jeszti (Budapest I. Fő u. 32.­ 82—5894. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN 0015—086X Index: 25 283 GMK-k érdekképviselete Hét gazdasági munkaközösségben dol­gozó 12 kisiparos találkozójára került sor a közelmúltban a KIOSZ Budapesti Titkárságának kezdeményezésére. A szervezet különös gondot fordít az új formákban működő iparosok tevékenysé­gének kibontakoztatására, s a rendelke­zésre álló eszközeivel segíti a kisiparosok gondjainak megoldását. A résztvevők többsége 2-3 fős, eseten­ként családi munkaközösségben dolgo­zik, egy munkaközösség 9 fős. A munka­­közösségekben dolgozó iparosok közel fe­le máshol munkaviszonyban vam Tevé­kenységük — víz-, gáz- és villanyszere­léstől, a sportszergyártás és -javítás, a műanyagfeldolgozás, az órajavítás és az ajándékkészítésen át a fa- és fémnyomó tevékenységig — változatos képet mu­tat. A munkaközösségi formát a kisiparo­sok többsége kedvezőnek ítélte elsősor­ban adózási feltételei, de amiatt is, mert lehetőséget ad alkalmazott tartására is munkaviszony melletti ipargyakorlás esetén. Hátrányként említették a bonyo­lult nyilvántartást, valamint a magán­kisiparhoz viszonyított kedvezőtlenebb helyzetüket exporttevékenység esetén. Érdekképviseleti szervüktől — a KIOSZ-tól — azt kérték: szervezzen ta­nácsadást adózási és árverési kérdések­ben és nyújtson jogsegélyszolgálatot. Igénylik a különböző szervek (például az SZTK, a cégbíróság) előtti érdekképvise­letet, az értékesítés és anyagbeszerzés szervezését, a szabványtájékoztatókat stb. A jól sikerült eszmecsere résztvevői egyetértettek abban, hogy a gazdasági munkaközösségekben dolgozó kisiparo­sok szélesebb körének bevonásával kell megvalósítani az intézményes érdekkép­viseletet. L. P. 1983. JANUÁR 1.

Next