Figyelő, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-14 / 20. szám

1987. május 14. Ú­L­Y­P­O­N 3 Személyi jövedelemadó A személyi jövedelemadó (SZJA) és a kapcsolódó ér- és bérintéz­­kedések minden magyar felnőtt lakost érinteni fognak. Az adóre­form bevezetésének esetleges időpontja — 1988. január 1. — nincs már messze. Ehhez képest a lakosság elég keveset tud a tervekről. ► A szokásos magyar dilemma. Mivel menjen ki a kor­mányzat a lakosság elé, előzetes elképzelésekkel, amelyek még nem tükröznek egységes kormányzati álláspontot, vagy a kiérlelt kormányzati elképzeléssel, amelyről a nem szakembereknek már alig van módjuk vitatkozni. A SZJA részletkérdéseiben még nincs egységes álláspont, csak azt tudjuk, hogy mindent meg kell tennünk az adóreform 1988. évi bevezetéséért. Igaz, a vitatkozók sokszor nem is­merik az általuk vitatott kérdésben az összes tipikus állás­pontot. Ami a nyilvánosságot illeti, ez azért nem olyan szűkkö­rű. Egyrészt szaklapokban folyik a vita — már a FIGYE­LŐ is közölt pro és kontra érveket — az adóreform egyes részkérdéseiről, bár helyenként a vitatkozók sem ismerik egészen jól a többiek álláspontját, a laikusok pedig a vita­tott tételekkel sincsenek tisztában. Mégis, úgy gondolom, nem lehet azt mondani, hogy legalábbis a „hivatalos” kö­rök nem tájékozottak. Az előkészítő munkában körülbelül háromszázan vesznek részt — az államigazgatási, az érdek­­képviseleti szervezetek képviselői, vállalatvezetők, ország­­­gyűlési képviselők s körülbelül háromszor ennyien vannak, akik — bár nem működnek aktívan közre — jól ismerik az elképzeléseket. Ezeket egyébként szélesebb körben is meg­vitattuk: a Hazafias Népfront több bizottságában, a SZOT- ban, i­­mertettük a tanácselnökökkel is. Az újabb elképze­léseket — az MT felhatalmazása alapján — ismét megvi­tatjuk ezzel a körrel. Modellszámítások Voltaképpen mi ■ célja a SZJA havitatásának. Az Itt-ott napvilá­got látott iránok Inkább a társadalmi, mintsem a gazdasági célokra helyozik a hangsúlyt: ha az a hasonlíthatóbbá válnak a teljesítmé­nyek, erősödik a piaci szemlélet, növekszik a gazdatudat. Gondo­lom, vannak esőknél „gazdaságibb” célok ia. ► — A felsoroltak egyszerre gazdasági és társadalmi cé­lok, én közgazdász létemre fontosnak tartom, hogy ez utóbbi körbe tartozó szempontokra a korábbinál nagyobb figyelemmel legyünk. De valóban voltak „gazdaságibb” jellegű megfontolások is. Némelyik közülük azonos azzal, amely az általános forgalmi adó (ÁFA) — vagy ahogy ma sokan nevezik: a hozzáadottérték-adó - bevezetését is in­dokolja. Például a vállalati költségek és teljesítmények reá­lisabb értékelésének igénye. A SZJA bevezetésével köze­lebb kerül reális értékéhez a munkaerő — a vállalat bruttó bért fizet —, a „ jó” vállalat a maihoz képest mégis jól jár, mert a tíz vagy tizenegy százalékos költségnövekedés ol­csóbb lesz, mint a ma nyereségből fizetett átlagosan hét százalékos béradó. A SZJA bevezetésével közvetettebbé válik a vásárlóerő-szabályozás. Míg korábban az áremelé­sek, illetve az ártámogatás jelentették ennek legfőbb — valljuk be, drasztikus — eszközét, az új rendszerben első­sorban a hosszú távon változtatni nem tervezett ÁFA-kul­­csok és a SZJA sávjai és kulcsai szolgálják a kereslet és a kínálat egyensúlyát. Meg kell jegyezzem: így jobban lehet alkalmazkodni a vásárlóerő-szabályozás céljához, hogy tudniillik attól vonjunk el, akinek többletjövedelme van. Az SZJA-val egyidejűleg bevezetendő ÁFA is befolyásolja a jövedelmek elköltési szerkezetét, áttekinthetőbbé teszi a termelési költségek és a fogyasztói árak viszonyát, némileg átalakítja a kereslet és a kínálat szerkezetét. Ha ezt jó monetáris politika egészíti ki, úgy gondolom, nem kell félni attól, hogy „elszalad” a vásárlóerő. A SZJA, akárcsak az ÁFA, szektorsemleges lesz és nem ad teret az egyedi beavatkozásoknak. Bevezetésével áttekinthetőbb lesz a vállalati gazdálkodás, nem keverednek össze a mai­hoz hasonlóan a gazdasági és a szociálpolitikai feladatok. Cél volt az igazságosabb közteherviselés, a különböző for­rásokból származó jövedelmek együttes adóztatása, de nem volt cél, hogy a lakosságtól többet vonjunk el, mint eddig, s az sem, hogy a juttatásokat megkurtítsuk. Hadd je­gyezzem meg, hogy a lakosság egy növekvő része eddig is adózott a gmk-ból, a szellemi tevékenységből stb. szárma­zó jövedelme után. Másrészt végsősoron mindig minden adót a lakosság fizet meg, csak legfeljebb nem jövedelmei­ből, hanem a vállalati adózáson keresztül. Hol tart a munkat­ól az, ami már többé-kevésbé bizto­. . Az adóreformmal szemben a következő követelménye­ket fogalmaztuk meg: a termelői árak csökkenjenek, a fo­gyasztói és a termelői árak közé épüljön be a normatív el­vonás, szűnjenek meg az indokolatlan és tarthatatlan tá­mogatások. Erre népgazdasági modellszámítások készül­tek. A munkának az a szakasza, amelyben arra kerestünk választ, hogy az egyes ágazatok, szakágazatok pozíciói az új rendszerben hogyan alakulnak, s az adóreformnak mi a vállalatokra gyakorolt hatása, április végén lezárult. Ezzel párhuzamosan megvizsgáltuk azt is, hogyan lehet bérbrut­­tósítást, illetve a termelői árak rendezését végrehajtani. Megpróbáltuk továbbá felmérni, mit jelent majd a lakos­ság egyes rétegei számára az árváltozás és a SZJA beveze­tése. Közben a bevezetendő adók konkrét kulcsainak, sáv­­jainak kialakítása is folyamatban van. E vizsgálatok alap­ján konkrétumokat még nemigen mondhatok, legfeljebb annyit, hogy a várható hatások nem tűnnek elviselhetetlen­nek. A változások iránya és nagysága a vállalatoknál és a lakosságnál már gazdaságpolitikai döntés kérdése. Sávok és kulcsok is így még dodonasan hangzik. Nam mondana mégis néhány konk­rétumot szakról a ha­svizsgálatokról? Például kering már néhány adat a borozszandó sávokról és kulcsokról. ► Mindaddig, amíg a teljes rendszer nem áll össze, kény­telen vagyok a kérdésre ilyen módon válaszolni, hiszen Az előkészítés alatt álló adóreform nem­csak a vállalati, hanem a személyi jöve­delmek szabályozásában is nagy változá­sokat hozhat. Milyen meggondolások alapján döntöttek a személyi jövedelema­dó bevezetése mellett és hol tartanak a munkálatok — erről kérdezte dr. Kupa Mi­hály főosztályvezetőt, az adóreform-tit­kárság vezetőjét munkatársunk, Tibor Ágnes. (Erdei Katalin felvétele) például az adókedvezmények nagysága mindent megvál­toztathat. Jelenlegi elképzeléseink szerint a még adómentes legnagyobb jövedelem évi 48 ezer forint volna. 48 és 66 ezer forint között 20,66 és 90 ezer forint között 25 százalék az adókulcs és sávonként öt ponttal növekedve 600 ezer forin­tos jövedelemnél érné el a plafont, a 60 százalékos kulcsot. Az adott kulcsok mindig az adott jövedelemsávra és nem az egész jövedelemre vonatkoznak. Tehát 650 ezer forintos évi jövedelemnél csak a „legfelső” 50 ezer forint adóterhe 60 százalék. A SZJA mellett a dolgozónak lineáris nyugdíj­járulékot kell fizetnie. Ez a rendszer bérbruttósítással — az árváltozások hatását figyelmen kívül hagyva — vizsgá­lataink szerint az átállás évében a csak szocialista szektor­ból szerzett keresetükből élők életszínvonalát nem csök­kenti, de nem is növeli. Csökken tehát a csupán keresetük­ből élők, a kezdő szakemberek jövedelmi hátránya. A jöve­delmek összevonásából származó adóbevételi többletet visszaadjuk a lakosságnak, a gyermekes családok helyzetét kívánjuk javítani. Úgy gondolom, néhány kiinduló adat magyarázatra szorul. Miért éppen évi 48 ezer forintban állapították mag az adómenton falad határt? Miért 800 ezer forint a plafon? Miért döntöttak a SZJA mel­lett a családi jövedelemadó helyett, ha tudni lehatott, hogy az el­tartottak számát valahogy bele kell vonni a rendszerbe? Mi jelent számokban a sokat emlegetett, igazságosabb köztehereiad­ás és kívánatos differenciálás? ► A munkaerő értékelése ebben a rendszerben a piac fel­adata, az adórendszer „semleges” ebből a szempontból. Nem mérlegeli tehát azt, hogy valaki egy alacsony haté­konyságú vagy virágzó vállalatnál dolgozik. Ennek a körül­ménynek a jövedelmekben kell tükröződnie. Nincs tehát akadálya annak, hogy a termelésben ott, ahol az elsődleges elosztás végbemegy, a teljesítmények szerint differenciál­tabb jövedelmek alakuljanak ki, amelyeket az igazságo­sabb közteherviselés szellemében arányos mértékben adóz­tatunk. De nem akarom megkerülni az eredeti kérdést: az adó­mentes összeg és a progresszivitás mértéke minden adó­rendszer kiinduló kérdése. Célunk az volt, hogy a költség­­vetés bevételei ne csökkenjenek, s eddig a termelésben rea­lizált adókat majd a felhasználásban-forgalomban realizál­ják. Azzal is tisztában vagyunk, hogy azt az összeget, ame­lyet legmagasabb adózatlan jövedelemként állapítunk majd meg, a közvélemény előbb-utóbb minimális bérnek vagy létminimumnak fogja tekinteni. E két tételből kiin­dulva az adómentes határt nem húzhattuk meg a mai átlag­bérek „környékén”. Ehhez egyrészt túl meredek progresszi­ót kellett volna hozzárendelni, másrészt teljesíthetetlen igé­nyeket támasztott volna például a nyugdíjak felemelésére. Hogyan illaszkodik az elmondottak logikájába a tervezett 12 ezer forintos alkalmazotti adókedvezmény vagy mentonság? ► Ez nem mentesség, hanem a költségelszámolási ked­vezmény, amelyet a nemzetközi gyakorlatban is alkalmaz­nak és nemzetközi átlagban az átlagkereset öt százaléka körüli nagyság. Ezt a kedvezményt mi nem kötjük elszámo­láshoz, hanem fix összegben — mintegy átalányként — ad­juk meg. Ami szokatlan, az az, hogy ezt az összeget „felülről” le­het levonni, ami a sávos progresszió teljesítményvisszatar­tó hatását hivatott csökkenteni. Ha valaki átmegy egyik adófizetési sávból a másikba, 12 ezer forintot a csúcsjöve­delméből leszámíthat, s így adózik. Ezt az összeget a nyug­díj mellett foglalkoztatott is leszámíthatja a keresetéből, s levehető a gyedből is — tehát az adóköteles jövedelem al­só határa ezzel 60 ezer forintra nő. Az alkalmazotti adó­­kedvezményben azok részesülnek, akiknek jövedelméről nem a bevallásból, hanem a nyilvántartásból értesül a hiva­tal. Az ilyen jövedelmeket minden adórendszer kedvezmé­nyezi. A vállalkozók nem álhotnak azzal a lehetői­ággal. Miért? ► Azért, mert ők elszámolhatják a tevékenységükhöz szükséges költségeket. Egyébként évi 12 ezer forint egy ko­molyabb vállalkozónál nem nagy pénz. Vállalkozói adó Úgy tudom, az érdekképviseleti szarvak is folyatatták, hogy miért van szükség a vállalkozói adóra, amikor azt mondjuk, hogy a koc­kázatvállalási hajlandóságot ösztönözni akarjuk?­­ Igen, az érdekképviseleti szervek azonban elfeledkez­nek arról, hogy a mai adórendszer kulcsai igen progresszí­­vek, például évi fél millió forint jövedelem felett ma lineá­risan, tehát az egész összeg után 70 százalékos az adóteher. Az új rendszerben pedig a 600 ezer forint feletti jövedelem adókulcsa 60 százalék. Ez még vállalkozói adóval sem egy kedvezőtlen helyzet. Egyébként a vállalkozói adó a mai társasági adó helyébe lép, s bár óriási nyomás van abba az irányba, hogy mértéke érje el a vállalati nyereségadóét, vé­leményem szerint ez éppen a vállalkozói tőkebefektetéssel járó kockázat miatt helytelen lenne. Do­ml as­alvi alapja bármilyen mártákis vállalkozói adónak? ► Két szélsőséges teória létezik a vállalkozói jövedelem­mel kapcsolatban. Az egyik szerint a vállalkozó jövedelme személyes jövedelem, nincs benne profit. A másik szerint a vállalkozó csak profitot termel, személyes jövedelmet nem. Az igazság nyilvánvalóan valahol középen van, a vállalko­zó jövedelme egy részét befekteti, más részét elfogyasztja. Teljes jövedelme után — s így befektetései után is — vál­lalkozói adót fizet, amit személyi jövedelemként kivesz, az­után személyi jövedelemadót is. Ha az előbbi adó kisebb, mint az utóbbi, ez befektetésre ösztönzi a vállalkozókat. Ha később a befektetett tőke hozadákát mégiscsak saját fogyasz­tásra használja a vállalkozó, lámát adózik? ► Igen, ha a tőkejövedelmet elfogyasztja, SZJA-t fizet, de ha „benthagyja” az üzletben, akkor adómentes. A vál­lalkozói adópreferenciákra és a vállalkozás természetének figyelembe vételére is lehetőséget ad. Például a befektetés célja szerint csökkenteni is lehet a vállalkozói adót. A koc­kázat is jobban mérhető az adó révén. A vállalkozói adó egyébként nem lesz magas, terveink szerint 100 ezer forint befektetésre alacsony fix összeg, a 100 ezer forint feletti jö­vedelemnél az egész összeg 20 vagy 25 százaléka. Ez mint­egy 20 százalékponttal kevesebb, mint a vállalati nyeresé­gadó. Azt mondják, az adóreform megszünteti majd a kisszövetkezeti bruttó jövedelemszabályozást. Ezzel nagymértékben vi­szasz­onta­nák a vállalkozói kedvet. Tényleg ez a terv? Nem tartanak a hátrá­nyos következményektől? ► Az adóreform — a tervek szerint — a gazdaság minden területén a nyereséget állítja az érdekeltség és az adózás középpontjába, így lesz ez az agrárszférában és a kisszövet­kezeteknél is. Nem értem, hogy ez miért szorítaná vissza a vállalkozói kedvet. A SZJA feleslegessé teszi a bruttó — bér+nyereség — alapon történő szabályozást, elválasztja a nyereséget a munkajövedelemtől. A vállalkozás sikere azon múlik, hogy mennyire jövedelmező vagy sem. Ez pe­dig minden „típusra” érvényes szabály. Mire ösztönöz? MH profirál majd a SZJA ha mennyire? ► Az innovációt — találmányt, újítást, szabadalmat —, a szellemi alkotásokat, ideértve a művészeti alkotásokat is. Ez utóbbiakat főleg a nem megfelelő, feltétlenül módosí­tandó honoráriumrendszer miatt. Ezen kívül ösztönözni fogja a fizető vendéglátást, s még nem eldöntött formák­ban a lakásépítést. A kedvezmények mértékéről, a jövede­lem adómentes hányadáról még vita folyik. Itt látni kell, hogy a kedvezmények forrásait meg kell keresni. A túl sok kedvezmény egyrészt társadalmilag igazságtalan lenne, másrészt növelné az adóelvonást. A tőkebefektatást ösztönzi-e majd a SZJA? ► Ezt a kérdést sokoldalúan kell mérlegelni. Egyrészt alapvető érdekünk a megtakarítások ösztönzése. Másrészt egységes elvek alapján kell kezelni a közvetlen tőkebefek­tetést a vállalkozásoknál és a közvetett tőkebefektetést — a megtakarítást — a lakosságnál. Végül megengedhetetlen, hogy a munkajövedelmeket általánosan adóztatjuk, a tőke­­jövedelmeket pedig kihagyjuk a rendszerből. Ma a közvet­len tőkebefektetés hozadékát megadóztatjuk, a kötvényt, a takarékkönyvet nem. Ezt egységessé kellene tenni, de a bankrendszer további korszerűsítése nélkül ez nem megy. Ha viszont a bankok lakossági műveleteket is végezhetnek majd, nem tartható fenn ez a megkülönböztetés. Mert ak­kor a vállalat kerül hátrányos helyzetbe, adózott pénzt fek­tet be és annek hozamát is megadóztatjuk. Hosszú távon nyilván nem lehet diszpreferálni a tőkebefektetőt a passzív kamatélvezővel szemben. Ezért az az elgondolás, hogy a kötvények, a takarékbetétek kamatát, az értékpapírok — részjegyek, célrészjegyek, vagyonjegyek — osztalékát a SZJA-rendszertől elkülönített, lineáris forrásadóval adóz­tatjuk. Az adóztatásra akkor kerülhet sor, ha a takarékbeté­tek kamatát ennek megfelelően meghatározott mértékig „felbruttósítjuk”, a kötvényeknél a részjegyeknél pedig fel­oldjuk a mai kamatlimitet. A kérdésről vita folyik, de hangsúlyoznom kell, hogy az új rendszer életbeléptetéséig kibocsátott lakossági kötvények és azok kamata a lejáratig adómentességet élvez. (Folytatás a 4. oldalon.)

Next