Figyelő, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-14 / 20. szám
1987. május 14. ÚLYPON 3 Személyi jövedelemadó A személyi jövedelemadó (SZJA) és a kapcsolódó ér- és bérintézkedések minden magyar felnőtt lakost érinteni fognak. Az adóreform bevezetésének esetleges időpontja — 1988. január 1. — nincs már messze. Ehhez képest a lakosság elég keveset tud a tervekről. ► A szokásos magyar dilemma. Mivel menjen ki a kormányzat a lakosság elé, előzetes elképzelésekkel, amelyek még nem tükröznek egységes kormányzati álláspontot, vagy a kiérlelt kormányzati elképzeléssel, amelyről a nem szakembereknek már alig van módjuk vitatkozni. A SZJA részletkérdéseiben még nincs egységes álláspont, csak azt tudjuk, hogy mindent meg kell tennünk az adóreform 1988. évi bevezetéséért. Igaz, a vitatkozók sokszor nem ismerik az általuk vitatott kérdésben az összes tipikus álláspontot. Ami a nyilvánosságot illeti, ez azért nem olyan szűkkörű. Egyrészt szaklapokban folyik a vita — már a FIGYELŐ is közölt pro és kontra érveket — az adóreform egyes részkérdéseiről, bár helyenként a vitatkozók sem ismerik egészen jól a többiek álláspontját, a laikusok pedig a vitatott tételekkel sincsenek tisztában. Mégis, úgy gondolom, nem lehet azt mondani, hogy legalábbis a „hivatalos” körök nem tájékozottak. Az előkészítő munkában körülbelül háromszázan vesznek részt — az államigazgatási, az érdekképviseleti szervezetek képviselői, vállalatvezetők, országgyűlési képviselők s körülbelül háromszor ennyien vannak, akik — bár nem működnek aktívan közre — jól ismerik az elképzeléseket. Ezeket egyébként szélesebb körben is megvitattuk: a Hazafias Népfront több bizottságában, a SZOT- ban, imertettük a tanácselnökökkel is. Az újabb elképzeléseket — az MT felhatalmazása alapján — ismét megvitatjuk ezzel a körrel. Modellszámítások Voltaképpen mi ■ célja a SZJA havitatásának. Az Itt-ott napvilágot látott iránok Inkább a társadalmi, mintsem a gazdasági célokra helyozik a hangsúlyt: ha az a hasonlíthatóbbá válnak a teljesítmények, erősödik a piaci szemlélet, növekszik a gazdatudat. Gondolom, vannak esőknél „gazdaságibb” célok ia. ► — A felsoroltak egyszerre gazdasági és társadalmi célok, én közgazdász létemre fontosnak tartom, hogy ez utóbbi körbe tartozó szempontokra a korábbinál nagyobb figyelemmel legyünk. De valóban voltak „gazdaságibb” jellegű megfontolások is. Némelyik közülük azonos azzal, amely az általános forgalmi adó (ÁFA) — vagy ahogy ma sokan nevezik: a hozzáadottérték-adó - bevezetését is indokolja. Például a vállalati költségek és teljesítmények reálisabb értékelésének igénye. A SZJA bevezetésével közelebb kerül reális értékéhez a munkaerő — a vállalat bruttó bért fizet —, a „ jó” vállalat a maihoz képest mégis jól jár, mert a tíz vagy tizenegy százalékos költségnövekedés olcsóbb lesz, mint a ma nyereségből fizetett átlagosan hét százalékos béradó. A SZJA bevezetésével közvetettebbé válik a vásárlóerő-szabályozás. Míg korábban az áremelések, illetve az ártámogatás jelentették ennek legfőbb — valljuk be, drasztikus — eszközét, az új rendszerben elsősorban a hosszú távon változtatni nem tervezett ÁFA-kulcsok és a SZJA sávjai és kulcsai szolgálják a kereslet és a kínálat egyensúlyát. Meg kell jegyezzem: így jobban lehet alkalmazkodni a vásárlóerő-szabályozás céljához, hogy tudniillik attól vonjunk el, akinek többletjövedelme van. Az SZJA-val egyidejűleg bevezetendő ÁFA is befolyásolja a jövedelmek elköltési szerkezetét, áttekinthetőbbé teszi a termelési költségek és a fogyasztói árak viszonyát, némileg átalakítja a kereslet és a kínálat szerkezetét. Ha ezt jó monetáris politika egészíti ki, úgy gondolom, nem kell félni attól, hogy „elszalad” a vásárlóerő. A SZJA, akárcsak az ÁFA, szektorsemleges lesz és nem ad teret az egyedi beavatkozásoknak. Bevezetésével áttekinthetőbb lesz a vállalati gazdálkodás, nem keverednek össze a maihoz hasonlóan a gazdasági és a szociálpolitikai feladatok. Cél volt az igazságosabb közteherviselés, a különböző forrásokból származó jövedelmek együttes adóztatása, de nem volt cél, hogy a lakosságtól többet vonjunk el, mint eddig, s az sem, hogy a juttatásokat megkurtítsuk. Hadd jegyezzem meg, hogy a lakosság egy növekvő része eddig is adózott a gmk-ból, a szellemi tevékenységből stb. származó jövedelme után. Másrészt végsősoron mindig minden adót a lakosság fizet meg, csak legfeljebb nem jövedelmeiből, hanem a vállalati adózáson keresztül. Hol tart a munkatól az, ami már többé-kevésbé bizto. . Az adóreformmal szemben a következő követelményeket fogalmaztuk meg: a termelői árak csökkenjenek, a fogyasztói és a termelői árak közé épüljön be a normatív elvonás, szűnjenek meg az indokolatlan és tarthatatlan támogatások. Erre népgazdasági modellszámítások készültek. A munkának az a szakasza, amelyben arra kerestünk választ, hogy az egyes ágazatok, szakágazatok pozíciói az új rendszerben hogyan alakulnak, s az adóreformnak mi a vállalatokra gyakorolt hatása, április végén lezárult. Ezzel párhuzamosan megvizsgáltuk azt is, hogyan lehet bérbruttósítást, illetve a termelői árak rendezését végrehajtani. Megpróbáltuk továbbá felmérni, mit jelent majd a lakosság egyes rétegei számára az árváltozás és a SZJA bevezetése. Közben a bevezetendő adók konkrét kulcsainak, sávjainak kialakítása is folyamatban van. E vizsgálatok alapján konkrétumokat még nemigen mondhatok, legfeljebb annyit, hogy a várható hatások nem tűnnek elviselhetetlennek. A változások iránya és nagysága a vállalatoknál és a lakosságnál már gazdaságpolitikai döntés kérdése. Sávok és kulcsok is így még dodonasan hangzik. Nam mondana mégis néhány konkrétumot szakról a hasvizsgálatokról? Például kering már néhány adat a borozszandó sávokról és kulcsokról. ► Mindaddig, amíg a teljes rendszer nem áll össze, kénytelen vagyok a kérdésre ilyen módon válaszolni, hiszen Az előkészítés alatt álló adóreform nemcsak a vállalati, hanem a személyi jövedelmek szabályozásában is nagy változásokat hozhat. Milyen meggondolások alapján döntöttek a személyi jövedelemadó bevezetése mellett és hol tartanak a munkálatok — erről kérdezte dr. Kupa Mihály főosztályvezetőt, az adóreform-titkárság vezetőjét munkatársunk, Tibor Ágnes. (Erdei Katalin felvétele) például az adókedvezmények nagysága mindent megváltoztathat. Jelenlegi elképzeléseink szerint a még adómentes legnagyobb jövedelem évi 48 ezer forint volna. 48 és 66 ezer forint között 20,66 és 90 ezer forint között 25 százalék az adókulcs és sávonként öt ponttal növekedve 600 ezer forintos jövedelemnél érné el a plafont, a 60 százalékos kulcsot. Az adott kulcsok mindig az adott jövedelemsávra és nem az egész jövedelemre vonatkoznak. Tehát 650 ezer forintos évi jövedelemnél csak a „legfelső” 50 ezer forint adóterhe 60 százalék. A SZJA mellett a dolgozónak lineáris nyugdíjjárulékot kell fizetnie. Ez a rendszer bérbruttósítással — az árváltozások hatását figyelmen kívül hagyva — vizsgálataink szerint az átállás évében a csak szocialista szektorból szerzett keresetükből élők életszínvonalát nem csökkenti, de nem is növeli. Csökken tehát a csupán keresetükből élők, a kezdő szakemberek jövedelmi hátránya. A jövedelmek összevonásából származó adóbevételi többletet visszaadjuk a lakosságnak, a gyermekes családok helyzetét kívánjuk javítani. Úgy gondolom, néhány kiinduló adat magyarázatra szorul. Miért éppen évi 48 ezer forintban állapították mag az adómenton falad határt? Miért 800 ezer forint a plafon? Miért döntöttak a SZJA mellett a családi jövedelemadó helyett, ha tudni lehatott, hogy az eltartottak számát valahogy bele kell vonni a rendszerbe? Mi jelent számokban a sokat emlegetett, igazságosabb köztehereiadás és kívánatos differenciálás? ► A munkaerő értékelése ebben a rendszerben a piac feladata, az adórendszer „semleges” ebből a szempontból. Nem mérlegeli tehát azt, hogy valaki egy alacsony hatékonyságú vagy virágzó vállalatnál dolgozik. Ennek a körülménynek a jövedelmekben kell tükröződnie. Nincs tehát akadálya annak, hogy a termelésben ott, ahol az elsődleges elosztás végbemegy, a teljesítmények szerint differenciáltabb jövedelmek alakuljanak ki, amelyeket az igazságosabb közteherviselés szellemében arányos mértékben adóztatunk. De nem akarom megkerülni az eredeti kérdést: az adómentes összeg és a progresszivitás mértéke minden adórendszer kiinduló kérdése. Célunk az volt, hogy a költségvetés bevételei ne csökkenjenek, s eddig a termelésben realizált adókat majd a felhasználásban-forgalomban realizálják. Azzal is tisztában vagyunk, hogy azt az összeget, amelyet legmagasabb adózatlan jövedelemként állapítunk majd meg, a közvélemény előbb-utóbb minimális bérnek vagy létminimumnak fogja tekinteni. E két tételből kiindulva az adómentes határt nem húzhattuk meg a mai átlagbérek „környékén”. Ehhez egyrészt túl meredek progressziót kellett volna hozzárendelni, másrészt teljesíthetetlen igényeket támasztott volna például a nyugdíjak felemelésére. Hogyan illaszkodik az elmondottak logikájába a tervezett 12 ezer forintos alkalmazotti adókedvezmény vagy mentonság? ► Ez nem mentesség, hanem a költségelszámolási kedvezmény, amelyet a nemzetközi gyakorlatban is alkalmaznak és nemzetközi átlagban az átlagkereset öt százaléka körüli nagyság. Ezt a kedvezményt mi nem kötjük elszámoláshoz, hanem fix összegben — mintegy átalányként — adjuk meg. Ami szokatlan, az az, hogy ezt az összeget „felülről” lehet levonni, ami a sávos progresszió teljesítményvisszatartó hatását hivatott csökkenteni. Ha valaki átmegy egyik adófizetési sávból a másikba, 12 ezer forintot a csúcsjövedelméből leszámíthat, s így adózik. Ezt az összeget a nyugdíj mellett foglalkoztatott is leszámíthatja a keresetéből, s levehető a gyedből is — tehát az adóköteles jövedelem alsó határa ezzel 60 ezer forintra nő. Az alkalmazotti adókedvezményben azok részesülnek, akiknek jövedelméről nem a bevallásból, hanem a nyilvántartásból értesül a hivatal. Az ilyen jövedelmeket minden adórendszer kedvezményezi. A vállalkozók nem álhotnak azzal a lehetőiággal. Miért? ► Azért, mert ők elszámolhatják a tevékenységükhöz szükséges költségeket. Egyébként évi 12 ezer forint egy komolyabb vállalkozónál nem nagy pénz. Vállalkozói adó Úgy tudom, az érdekképviseleti szarvak is folyatatták, hogy miért van szükség a vállalkozói adóra, amikor azt mondjuk, hogy a kockázatvállalási hajlandóságot ösztönözni akarjuk? Igen, az érdekképviseleti szervek azonban elfeledkeznek arról, hogy a mai adórendszer kulcsai igen progresszívek, például évi fél millió forint jövedelem felett ma lineárisan, tehát az egész összeg után 70 százalékos az adóteher. Az új rendszerben pedig a 600 ezer forint feletti jövedelem adókulcsa 60 százalék. Ez még vállalkozói adóval sem egy kedvezőtlen helyzet. Egyébként a vállalkozói adó a mai társasági adó helyébe lép, s bár óriási nyomás van abba az irányba, hogy mértéke érje el a vállalati nyereségadóét, véleményem szerint ez éppen a vállalkozói tőkebefektetéssel járó kockázat miatt helytelen lenne. Doml asalvi alapja bármilyen mártákis vállalkozói adónak? ► Két szélsőséges teória létezik a vállalkozói jövedelemmel kapcsolatban. Az egyik szerint a vállalkozó jövedelme személyes jövedelem, nincs benne profit. A másik szerint a vállalkozó csak profitot termel, személyes jövedelmet nem. Az igazság nyilvánvalóan valahol középen van, a vállalkozó jövedelme egy részét befekteti, más részét elfogyasztja. Teljes jövedelme után — s így befektetései után is — vállalkozói adót fizet, amit személyi jövedelemként kivesz, azután személyi jövedelemadót is. Ha az előbbi adó kisebb, mint az utóbbi, ez befektetésre ösztönzi a vállalkozókat. Ha később a befektetett tőke hozadákát mégiscsak saját fogyasztásra használja a vállalkozó, lámát adózik? ► Igen, ha a tőkejövedelmet elfogyasztja, SZJA-t fizet, de ha „benthagyja” az üzletben, akkor adómentes. A vállalkozói adópreferenciákra és a vállalkozás természetének figyelembe vételére is lehetőséget ad. Például a befektetés célja szerint csökkenteni is lehet a vállalkozói adót. A kockázat is jobban mérhető az adó révén. A vállalkozói adó egyébként nem lesz magas, terveink szerint 100 ezer forint befektetésre alacsony fix összeg, a 100 ezer forint feletti jövedelemnél az egész összeg 20 vagy 25 százaléka. Ez mintegy 20 százalékponttal kevesebb, mint a vállalati nyereségadó. Azt mondják, az adóreform megszünteti majd a kisszövetkezeti bruttó jövedelemszabályozást. Ezzel nagymértékben viszaszontanák a vállalkozói kedvet. Tényleg ez a terv? Nem tartanak a hátrányos következményektől? ► Az adóreform — a tervek szerint — a gazdaság minden területén a nyereséget állítja az érdekeltség és az adózás középpontjába, így lesz ez az agrárszférában és a kisszövetkezeteknél is. Nem értem, hogy ez miért szorítaná vissza a vállalkozói kedvet. A SZJA feleslegessé teszi a bruttó — bér+nyereség — alapon történő szabályozást, elválasztja a nyereséget a munkajövedelemtől. A vállalkozás sikere azon múlik, hogy mennyire jövedelmező vagy sem. Ez pedig minden „típusra” érvényes szabály. Mire ösztönöz? MH profirál majd a SZJA ha mennyire? ► Az innovációt — találmányt, újítást, szabadalmat —, a szellemi alkotásokat, ideértve a művészeti alkotásokat is. Ez utóbbiakat főleg a nem megfelelő, feltétlenül módosítandó honoráriumrendszer miatt. Ezen kívül ösztönözni fogja a fizető vendéglátást, s még nem eldöntött formákban a lakásépítést. A kedvezmények mértékéről, a jövedelem adómentes hányadáról még vita folyik. Itt látni kell, hogy a kedvezmények forrásait meg kell keresni. A túl sok kedvezmény egyrészt társadalmilag igazságtalan lenne, másrészt növelné az adóelvonást. A tőkebefektatást ösztönzi-e majd a SZJA? ► Ezt a kérdést sokoldalúan kell mérlegelni. Egyrészt alapvető érdekünk a megtakarítások ösztönzése. Másrészt egységes elvek alapján kell kezelni a közvetlen tőkebefektetést a vállalkozásoknál és a közvetett tőkebefektetést — a megtakarítást — a lakosságnál. Végül megengedhetetlen, hogy a munkajövedelmeket általánosan adóztatjuk, a tőkejövedelmeket pedig kihagyjuk a rendszerből. Ma a közvetlen tőkebefektetés hozadékát megadóztatjuk, a kötvényt, a takarékkönyvet nem. Ezt egységessé kellene tenni, de a bankrendszer további korszerűsítése nélkül ez nem megy. Ha viszont a bankok lakossági műveleteket is végezhetnek majd, nem tartható fenn ez a megkülönböztetés. Mert akkor a vállalat kerül hátrányos helyzetbe, adózott pénzt fektet be és annek hozamát is megadóztatjuk. Hosszú távon nyilván nem lehet diszpreferálni a tőkebefektetőt a passzív kamatélvezővel szemben. Ezért az az elgondolás, hogy a kötvények, a takarékbetétek kamatát, az értékpapírok — részjegyek, célrészjegyek, vagyonjegyek — osztalékát a SZJA-rendszertől elkülönített, lineáris forrásadóval adóztatjuk. Az adóztatásra akkor kerülhet sor, ha a takarékbetétek kamatát ennek megfelelően meghatározott mértékig „felbruttósítjuk”, a kötvényeknél a részjegyeknél pedig feloldjuk a mai kamatlimitet. A kérdésről vita folyik, de hangsúlyoznom kell, hogy az új rendszer életbeléptetéséig kibocsátott lakossági kötvények és azok kamata a lejáratig adómentességet élvez. (Folytatás a 4. oldalon.)