Figyelő, 1988. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1988-07-07 / 27. szám

2 Nemcsak plusz egy Nincs abban semmi rendkívüli, hogy a hazai bankrendszer időnként egy-egy újabb intézettel gyarapszik. Ebben az összefüggésben a Postabank és Taka­rékpénztár Rt. minap lezajlott alakuló közgyűlése is csak a pénzintézeti szek­tor számszerű gyarapodása, a plusz egy szemszögéből érdemelhet figyel­met. Csakhogy ezúttal többről van szó. Az új pénzintézet létrejötte ugyanis a bankreform továbbviteléhez, majdani kiteljesedéséhez kapcsolódik. Mi tagadás, túlságosan gyakran használjuk a reform megjelölést, hol­ott az mit sem mond a változás tartal­máról, s nem igazít el a tekintetben sem, hogy megtörtént, folyamatban lé­vő, avagy jövőben esedékes változásról van szó. Ez a mostani bankalapítás épp arra utal, hogy a bankreform még nem sorolható a lezajlott történések, a véghezvitt változtatások közé. Mert­ bármily jelentős tett volt a jegybanki és a hitelezési funkció szétválasztása, s az ezzel konzisztens kétszintű bank­­rendszer kialakításának megkezdése, a reform tartalma még kiegészítésre szorul. Jelképesen szólva a tartalmi ki­­teljesítésről: meg kell teremteni a fo­rint­­ bankrendszeren belüli — kon­vertibilitását. Mert a bankreform te­remtette bankrendszerben sem találko­zik a vállalati és a lakossági forint, akár betétről, akár hitelről van szó. A most megalakult új bank a két­szintű bankrendszer sokadik pénzinté­zete, ám egyszersmind a legelső olyan, amelyik a bankreform kiteljesedése felé mutató jogosítványt kapott; egy­idejűleg — de nem azonnal — végez­het vállalati és lakossági számlaveze­tést, betétgyűjtést és hitelezést. Maj­dan — időpontról még nincs szó — nem a forint „származása ” irányítja a források és a kihelyezések kapcsolatát. Furcsa dolog a részvény. Az új banknak csaknem száz részvényese van. A részvényes intézményeket, vál­lalatokat képviselő, s a részvényesek szavazati jogát gyakorló megbízottak olyan gondossággal — szinte tulajdo­nostudattal — mélyültek a részletek tisztázásába, mintha ők lennének a részvényesek s nem azok „hivatalból kirendelt” képviselői. A részvényes-ér­dekeltség két napirendi témánál tető­zött, az ingatlan és az ingó apportok értékelése, s a megválasztott igazgató­ság és felügyelőbizottság tagjainak dí­jazása. Általánosítható tapasztalat: a hazai ingatlanpiac a könyv szerinti nettó értékhez képest rendkívül magas­ra értékeli az irodaépület-ingatlano­kat; a díjazás kérdésében nem az ösz­­szeg volt vitatott, hanem annak érde­keltségi — eredmény, osztalékalap? — bázisa. ízlés és felfogás dolga, hogy az elhúzódott vita indítékát a tulajdonos­tudatban, avagy az osztalékérdekelt­ségben véljük megtalálni. A főváros szerkezetéhez hozzásimulva A politikai intézményrendszert működés­kultúrája, döntéskultúrája és az ezekből is következő hatékonysága minősíti. Ha az elképzelések ötletszerűek, vagy szűk csoport érdekeit képviselik, esetleg a téma előkészítése előre elkötelezte magát — akkor már csak az van hátra, hogy meg­bízzák azokat a szakértőket, akik hajlandók az érvek megkeresésére, indoklás megszer­kesztésére. S akkor jön a társadalmi vita, amikor már megvan a visszafordíthatatlan technikai, műszaki érvekkel alátámasztott elhatározás. Ezt követően már csak a testü­leti döntés van hátra, a szocialista demok­rácia csikorgó gőzhengere célhoz ért. In­dulhat — ha közben még nem kezdődött volna meg — a beruházás, s ha az alkotás valamilyen fokon megkésve, drágán meg­valósult, jöhet az átadási ünnepség. Mindez a FIGYELŐ 1988/22. számának Fórum rovatában megjelent „Érvek Csepel mellett” című cikk kapcsán jutott eszembe. Most — annyi útjára bocsátott téves döntés és elmulasztott alkalom után — egy újabb lehetőség adódik: világkiállítás Bu­dapesten a millenium centenáriumán, s ha a rendezési jogot elnyerjük, ránk tekint a világ. Nagy lehetőség, mely sikert, világmé­retű elismerést hozhat, de a fordítottját is. Most, hogy javaslatot kell tenni a szín­helyre, a döntésnél figyelembe veendő szempontok között van egy alapvető: az eredményesség. A vállalkozás tisztességes haszonnal csak akkor járhat, ha felépített létesítményei a zárás után is hasznosíthatók, és ezzel meg­oldódna a Budapesti Nemzetközi Vásár ki­alakítására vonatkozó jogos, sok évtizedes igény. Szeretett és gyönyörű fővárosunk testébe nem transzplantálható a lakótelep-építé­sek módjára — most egy vásárváros, feltúr­va, szétdarabolva mindazt, ami még meg­maradt abból, amit a Duna partján a hon­foglalás előtti s utáni évezredben alkottak. Biztos túlélné ezt is Óbuda, illetve Aquin­cum, mint annyi rosszat az elmúlt két évez­redben. De ne kövessék el ellene. A milleniumi kiállítást az akkor periféri­kus fekvésű Városligetben, s nem a Vérme­zőn vagy a Margitszigeten rendezték. Meggyőződésem, hogy a város komplex fejlesztését egyszer már igazán célul tűzve és annak részét képezve, annyi vándorlás után a jövő nemzetközi vásárainak helyét kell kialakítani, ennek a kiállításnak a meg­rendezésével. Ehhez napjainkban még rom­bolás nélkül felhasználható, a további fej­lesztés lehetőségét is biztosító területen kell hozzáfogni. A város szerkezetéhez hozzási­mulva és nem közéékelődve, ott, ahol nem fokozzuk a zsúfoltságot, ott, ahol a kapcso­lat a világgal a legkevésbé akadályozott. Ez mindenképpen a déli régiókban keresendő, a Tétényi platótól Lőrincig terjedő terüle­ten. Azt remélem, hogy még nem dőlt el a kérdés, még érdemes hozzászólni. BOLLA DEZSŐ Budapest nyó Bertalan sorakoztat fel érveket a csepe­li elhelyezés mellett. Nem volt módom megismerni a változa­tokat, bár a Népszabadság-cikk utal erre a lehetőségre. Nem akarok összehasonlító elemzést adni a különböző helyszínekről, sem új helyszínt javasolni, noha a csepeli szigetcsúcs vizsgálható lett volna. Néhány további érvet kívánok felsorakoztatni az M0 menti telepítés mellett, egyetértve Be­­nyó Bertalan javaslatának érvrendszerével. Az észak-budai kialakítás indoklásában szereplő dunai közlekedési lehetőség itt is megteremthető, mind az építés idején az áruszállításban, mind a kiállítás idején a személyszállításban (szárnyashajó Bécs és Budapest között). A Kelenföldi pályaud­varra érkezők egy kialakítandó közvetlen autóbuszjárattal közelíthetnék meg a kiállí­tás területét az M0-n keresztül. A Ferihegyi repülőtérrel is jó kapcsolat létesíthető a Vö­rösfény utcán át. A városközponttól vízi út, s a „Csepel-Dél városrész” megépítésekor a meghosszabbított HÉV-vonal teremt iga­zán kedvező közlekedési kapcsolatot a kiál­lítási területtel. A Csepel-Dél városrész beruházási prog­ramja (Tsz. 83.089 LAKÓTERV 1984.) sze­rint a tervezett befejezési időpont 1995. Közismert gazdasági nehézségeink miatt a beruházás megkezdését nem tervezik a VII. ötéves tervben. Grósz Károly miniszterel­nök a Magyar Építőművészek Szövetségé­ben — a világkiállítással kapcsolatban — hangsúlyozta, hogy......olyan közlekedési és infrastrukturális létesítményeket kell építeni, amelyek hosszú időn át szolgálják az országot és idegenforgalmát” (Magyar Nemzet, 1988. június 15.). A Csepel-Dél városrész fő létesítményei­nek megvalósítása 1995-re olyan infra­strukturális építményrendszer lehetne, amely a világkiállítás és esetleg a jubileumi ünnepségek idején az eseményeket kiszol­gáló intézményrendszerként, utána pedig 24—29 ezer ember számára korszerű lakó­helyként funkcionálhatna. A 4. változatban kidolgozott beruházási program 6700—9100 darab 58—63 négy­zetméter átlagos alapterületű lakás felépíté­sével számol a 182 hektár bruttó építési te­rületen. Emellett 21 500—25 700 négyzet­­méter alapterületen kereskedelmi, vendég­látó-ipari, szolgáltatói, egészségügyi, kultu­rális és postai egységek létesítését tervezi önálló épületben, vagy lakóépületek föld­szintjén, valamint különálló épületekben 108—124 tantermet, illetve 1600—1800 böl­csődei, óvodai és egyéb szociális intézmé­nyi férőhelyet. Az intenzívebb beépítésű lakóterülete­ken a lakások részben az építők szálláshe­lyeként, részben a kiállítók állandó képvi­selőinek és a kiszolgáló személyzetnek a la­kóhelyeként funkcionálhatnának. Az intéz­mények egyterű csarnokként épülhetnének meg a kiállítás idejére, s később a végleges felhasználásnak megfelelő terekre lehetne osztani őket. Az alacsonyabb beépítésű la­kóövezetekben csak előközművesítést vé­geznének és az utakat építenék meg. Eze­ken a területeken ideiglenes jellegű építmé­nyek felállítása lenne lehetséges. A beépí­tésre kerülő területekhez közeli temető bő­vítési terület, a védőerdő és a külterjesen fenntartandó közpark szabadtéri kiállításra alkalmassá tehető. Budapest határán kívül további területek szabadíthatók fel véglege­sen vagy átmenetileg, és utóbb rekultivál­­hatók. Az elhanyagolt bányatavak és a kopár sík terület kétségtelenül nem túl attraktív, de a Duna-parti erdősávval összefüggő zöldterületi rendszerrel és a tavak környé­kének rendezésével a terület értéke fokoz­ható. A döntést követően haladéktalanul meg kell kezdeni kisebb-nagyobb facsopor­tok, fasorok tervszerű telepítését, amelye­ket adottságként kell kezelni a későbbi ter­vezés során. PÉTERFFY ÁGOSTON Budapest Realitások és illúziók A FIGYELŐ 1988/15. számában ismertet­te a lakáskérdés megoldására készült KISZ-koncepciót és a Hegedűs József— Pártos Gyula—Tosics Iván szerzőhármas által kifejtett ellenvéleményt. Dióhéjban a két álláspont alapvető kü­lönbsége, hogy míg a KISZ javaslata sze­rint az állami támogatás nem a lakáshoz, hanem a bérlőhöz vagy tulajdonoshoz és a család mindenkori jövedelméhez igazod­nék, addig az említett szerzőhármas véle­ménye szerint ehhez a gazdasági előfeltéte­lek — többek között a lakáskiadásoknak a munkabérekbe való beépítése — jelenleg hiányoznak, ezért a jobb anyagi helyzetű csoportok sem zárhatók ki a szubvenció­ból , sőt éppen ezek építkezésének támoga­tása és megüresedő bérlakásaik felhaszná­lása jelentené a kiutat. Konkretizálva a mondottakat: azok a KISZ-javaslatban található elemek (lakás­tulajdonosi kisvállalkozások engedélyezé­se, a bérlői és tulajdonosi jogok s kötele­zettségek rendezése, a megtakarítások ösz­tönzése és vásárlóerejének megőrzése, tör­lesztési támogatás, az építőipar óriáscégei­nek decentralizálása stb.), amelyek feltétle­nül megfontolást érdemelnek, nem kárpó­tolhatják a tanácsi lakások bérlőit a szá­mukra kilátásba helyezett, teljesen irreális bérletidíj-emelésekért. Kezdjük talán egy elvi megállapítással. Az állami dotációk (részbeni) megszünteté­se — különösen a jelenlegi gazdasági hely­zetben — lehet általános kiindulópont, sőt stratégiai eszköz is, de nem lehet bálvány, amelyet mindenképpen imádni kell. Egy ország szükségszerűen, különböző érdekei védelmében, még szociális indítékok hiá­nyában is adhat dotációt. Kérdés azonban, hogy az állam csak adott-e, a bérlő pedig csupán kapott-e pél­dául egy régi bérlemény esetében, amely­nek elavult — kis lakószobákat eredménye­ző — arányait, fűthetetlen konyháját sem­milyen rendelkezés nem tekinti hátrány­nak, s amelynek az IKV évtizedek óta még a szükséges tatarozásokat sem teljesítő, ám a lakbéreket szorgosan beszedő gazdája. Vajon tényleg azokon kell-e ütni egy na­gyot, akik egész életükben nem vitték odáig, hogy a bérlakásból kiszabaduljanak? Mit mondjon hát a humanitárius meg­gondolásokból többnyire kimaradó, de ere­deti nyugdíja reálértékéből jelentős össze­geiket vesztett középnyugdíjas házaspár, ők vajon beszámíthatják-e inflációs veszte­ségeit megemelendő lakbérükbe, vagy­­a KISZ-javaslat szellemében) régi tanácsi la­kásuk révén szintén a szükségtelenül meg­ajándékozottak közé sorolandók, akikre a szociális kedvezmények nem vonatkoznak? Mit szóljon a javaslathoz az a jelenleg taná­csi lakásban élő, immár középkorú, két­gyermekes család, amely nyolc évig élvezte az összezsúfoltság, majd a komfort nélküli szükséglakás — folyosói WC súrolásával is egybekötött — gyönyöreit: most — elisme­résképpen — Fizettessünk vele erejét meg­haladó lakbért? A négy pilléren (családi jövedelem, eltar­tottak száma, átlagbér, átlaglakás) álló szo­ciálpolitika, amely nem venné (megfelelő felmérési lehetőségek hiányában nem is ve­hetné) figyelembe a vagyoni viszonyokat, csak látszatigazságot teremtene: valójában többrétegű megkülönböztetést hozna létre először is a teljes jövedelmüket bevallani kénytelen fix fizetésesek, továbbá a kisgaz­dasággal nem rendelkezők és végül — or­szágos viszonylatban — a fővárosiak-nagy­­városiak terhére. Tulajdonképpen jövede­lem-újraelosztás történne a helyzet kialaku­lásában vétlen társadalmi csoportok lak­bérköntösbe bújtatott, féktelen megadózta­tásával. TISZAVÁRY ERVIN Budapest Újabb voks Csepel mellett 1988. június 2-án két írás is megjelent az 1995-re tervezett Bécs—Budapest szak-vi­­lágkiállításról, melynek ötletéért a svájci Prognos AG-díjat adott. A Népszabadság­ban Dolecskó Kornélia tájékoztat a Buda­pest Főváros Tanácsa V. B. álláspontjáról. Pénzes János tanácselnök-helyettes felso­rolta a vizsgált helyszíneket, többek között a csepeli kavicsos tó környékét. Ettől füg­getlenül a FIGYELŐ Fórum rovatában Be­ A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. Levélcím: Pf. 18. 1355. Telex: 22-6613. Telefon (titkárság): 127-664. Munkatársak: Bertalanfy Judit, dr. Bonyhádi Péter, Demcsák Mária, Félix Péter, Garamvölgyi István, Gerse László, Hajnóczy Árpád, dr. Karsai Gábor, Márkus Gizi, Meixner Zoltán, Paczkó János, Réti Pál, dr. Sebők Emília, Steiger Ödön, Varga András, dr. Wiesel Iván. Telefon: 119-664, 117-201, 311-564, 117-064, 112-014, 311-302. Előfizetési díj egy évre 576 forint. Külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszti (Budapest I., Fő u. 32.). GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: Dr. VARGA GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: Dr. FOLLINUS JÁNOS, VÉRTES CSABA Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. 1959. Telefon: 343-100, 336-130. Felelős kiadó: VÁGNER FERENC vezérigazgató. 88—1083 Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató. 1­­4 * 16 * * * Hirdetésekkel kapcsolatos felvilágosítással a Hírlapkiadó Vállalat hirdetési osztálya szolgál. Bp. VIII., Blaha Lujza tér. 3. Telefon: 343-100. Készpénzes hirdetésfelvétel 9-től 17.30-ig. Bp. VIII., Jó­zsef körút 7. Telefon: 133-246 vagy 343-100/489 mellék. HU ISSN 0015-086X. Index: 25 283. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. (1900), közvetlenül vagy postautalványon, vala­mint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. ­F­ÓRUM! 1988. július 7.

Next