Figyelő, 1990. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1990-07-05 / 27. szám

Azok a régi szép napok... jött a szabályozás tervhivatali összehangolásának szüksé­gességére. Ezt részben a szabályozó szervek nagy számá­val és egyoldalú szemléletével, részben felkészületlenségé­vel indokolták. Az érvelésben volt is igazság, a végered­mény azonban csak a felelősség elmosása és a helyzet ösz­­szekuszálása lett. Miközben a tervhivatal versenyt futott a napi, aktuális kérdések eldöntésében való részvételért — hiszen egy mi­niszter kezébe a „válságmenedzselés” adott kézzelfogha­tó hatalmat —, eközben egyre inkább háttérbe szorult a távlati, stratégiai gondolkodás, a szorító szerkezeti problé­mák komplex és távlatos megoldásának keresése, az elmé­lyült elemzés. Bár távlati tervezés — a „válságmenedzse­lő” össztevékenységtől meglehetősen elszigetelve — mindvégig létezett, valós hatása és presztízse kicsi volt. Emellett az uralkodó divatok hatására maga is szerepet té­vesztett, a reálgazdaság valós problémáinak tanulmányo­zása helyett — mintegy „újabb reformbizottságként” — figyelmét az intézményi és irányítási reformkoncepciók bemutatására koncentrálta. Sajátos csapdahelyzet volt a tervezés számára a gazda­ságpolitika és a terv összefüggéseinek tisztázatlansága. A párt- és az állami vezetés sokszor átfogó gazdaságpoliti­kát várt a tervtől, holott az meghaladta a tervezőszerv va­lós hatókörét. A tervezés így a gazdaságirányítási funkció helyett vagy mellett inkább a „puffer” és a „bűnbak” sze­repét töltötte be. Egyrészt el lehetett hárítani bizonyos ké­nyes kormányzati döntéseket, mondván, hogy azt a terve­zés keretein belül kell megoldani. Ezek közé kifejezetten politikai, érdekkonfliktusokkal járó problémák is bekerül- hite 8 emkor A legiffsabbak még nem akarják abbahagyni a napi játékot, mert 1951. évi játéktervüket túl akarják teljesíteni LUDAS MATYI, 1951. NOV. 9. 1990. JÚLIUS 5. SÚLYPONT MI LEGYEN A TERVEZÉSSEL? Nem kivétel a tervezéssel való szembefordulás, a terve­zésellenes társadalmi érzület növekedése alól Magyaror­szág sem. Nem véletlen tehát, hogy az új kormány első in­tézkedéseinek egyike a tervezés megtestesült szimbólumá­nak, az Országos Tervhivatalnak a megszüntetése, illetve Pénzügyminisztériummal való egyesítése. A megoldás „gordiuszi” volt, a szálak kibogozása helyett azok ketté­­vágása. Ez sem teszi azonban megkerülhetővé a magyar gazdaságirányítás problémáinak elemzését, az egyes funk­ciók, így a tervezés valós helyének keresését. Tervezés: rosszul cseng ez a szó manapság. Különösen Kelet-Európában, ahol kibogozhatatlanul összekötődött a pártállam mindenre kiterjedő gazdasági hatalmával, de a harmadik világban is, ahol nem tudott segíteni az eltorzított piaci és tulajdoni viszonyok között vergődő társadalom bajaii­­ tek. Másrészt, ha ezek a döntések nem bizonyultak sikeres­nek — miért bizonyultak volna, hiszen semmiféle hatás­kör nem támasztotta azokat alá? —, akkor e döntéseket vé­gül is a tervezés nyakába lehetett varrni. Hasonló termé­szetűek voltak a pártvezetés és a tervezés között folyó, újra és újra viszatérő felelősségáthárító viták is. Már 1968 után idegen test volt a magyar gazdaságirá­nyításban a KGST-tervkoordináció rendszere. Miközben a hazai tervezés és gazdaságirányítás egyre inkább meg­szabadult a részletektől, addig a KGST-forgalom kereté­ben részletezett — több ezer tételre kiterjedő — árulisták­ban kellett kormányszinten megegyezni. Ráadásul — mi­vel a többi kelet-európai országban ez a tervező szerv fel­adata volt — e tevékenységet a tervhivatalra bízták, míg a nyugati kereskedelmet a Kül-, majd a Kereskedelmi Mi­nisztériumra. Ez azt a látszatot, és néha valós „íróasztalér­deket” keltette, hogy a tervhivatal a KGST-orientáció fő szószólója, míg például a külkereskedelmi irányítás Nyu­gatra orientált. Természetesen ebben a felfogásban a tervek szigorú időhierarchiája — éves, ötéves, hosszú távú terv — is fel­bomolhat. A tervezés lényegében folyamatos tevékeny­ség, amely a kormányzat gazdaságpolitikai szándékainak, a különböző fejlesztési elgondolások természetes megva­lósítási időhorizontjának megfelelően készít dokumentu­mokat. A tervezésen hosszabb távú előrelátást igénylő és en­nek megfelelően specifikus módszereket alkalmazó, tehát az egy-két éves időhorizontot meghaladó gazdasági prog­nosztikai és koncepcióalkotási tevékenységet értjük. Nin­csenek tehát tervezési döntések, a tervezés keretében nem kell döntéseket hozni, a tervezési tevékenység eredménye valóban csak egy orientáló eszköz a döntésekhez. Ilyenfajta, előre gondolkodó és előrejelző tevékenység­re azonban mindenfajta kormányzatnak — még a leglibe­­rálisabbnak is — szüksége van. A MÚLT ELLENTMONDÁSAI Miközben a terv direktív jellege — azaz a vállalatok szá­mára kötelezettségeket, kötelező mutatókat tartalmazó jel­lege — már 22 éve megszűnt, fennmaradt a népgazdasági tervről hozott törvény, illetve minisztertanácsi határozat. Ez a kettősség ellentmondások és félreértések sorozatához vezetett. A tervezés továbbra is állami, hatalmi funkció volt, de már az ehhez szükséges eszközök nélkül, illetve rendkívül bizonytalan eszközökkel. A tervezők szerették volna részletesebben megalapozni elgondolásaikat, de a tervezés állami funkció és dokumentum jellege miatt ezt nem tehették, mert félő volt, hogy a minisztériumok min­den számítást állami döntésnek tekintenek, annak minden konzekvenciájával. A vállalatok és a minisztériumok — ha érdekeik úgy kívánták — részletkérdéseket is igyekez­tek belegyömöszölni a tervbe, ha viszont nem állt érdekük­ben, alapvető összefüggéseket is figyelmen kívül hagyhat­tak. Noha, ha másnak nem is, a kormány tagjainak köteles­sége lett volna a terv megvalósításán munkálkodni. A tervhivatal munkája a funkcionális irányítás, főként a szabályozás irányába tolódott el. Itt viszont a funkcionális minisztériumok és főhatóságok érdekszférájával ütközött. A hetvenes évtizedben ennek ideológiai megjelenése a terv és a szabályozás elsődlegessége körüli áldatlan vita volt. A nyolcvanas évtizedben a terv presztízsének csökke­nésével a vita lényegében a szabályozás javára dőlt el, így a tervhivatal önigazolási érvelésében a hangsúly áttevő. MI OLDÓDOTT MEG? Mit oldott meg a mostani átszervezés ezekből a konfliktu­sokból, illetve mi oldódott meg magától? Sajnos kevés. Félő, hogy az új, nagyméretű Pénzügyminisztériumban a rövid távú szemlélet még erősebb, a stratégiai szemlélet még gyengébb, még inkább „kisebbségi” helyzetbe szorí­tott lesz. A legyengített és összevont funkcionális szerve­zetekkel szemben az intaktabban maradt és politikailag is felértékelődött ágazati , az ipari és kereskedelmi, vala­mint az agrár------tárcák nem javítják egy konzisztens gaz­daságpolitika megvalósulási esélyeit. A nemzetközi ügyek szervezeti leválasztása ismét egy „puffert” képez a belgazdaság és a külgazdaság között. Mi lehet tehát a tervezés helye és szerepe az új politikai és gazdasági feltételrendszerben? A tervezés mint bürokratikus, államhatalmi tevékeny­ség felszámolása helyes lépés. Indokolt, hogy a tervezés­sel ne miniszteriális hatáskörű szerv foglalkozzék, s a ter­vezés dokumentumait nem kell törvény vagy kormányha­tározat szintjére emelni. A tervezésnek a kormánypoliti­kát megalapozó, elemző, véleményező, tanácsadó funkció­vá kellene válnia. Eredményei, publikációi nemcsak a kor­mány, hanem a vállalatok, a lakosság, a külföldi befekte­tők és hitelezők informálására is szolgálhatnának. A terve­ző szervnek tanácsadó-intézet jellegűnek kellene lennie, ne legyenek kormányzati jogai, de ne legyen kormányzati felelőssége sem. ÖNÁLLÓ INTÉZETET Mindebből azonban az is következik, hogy ha pillanatnyi kényszerektől és ágazati szempontoktól független tervező, elemző és javaslattevő tevékenységet akarunk, akkor azt nem célszerű az adminisztratív apparátusba integrálni. Független, akár a pénzügyminiszter, akár a kormányfő fel­ügyelete alá tartozó, de relatív önállósággal és külső kap­csolatépítési lehetőséggel rendelkező, szűk, de felkészült szakembergárdának kell ezt végeznie. E tevékenység magában foglalná: — közgazdasági — esetleg modellezési — módszerek­kel a gazdaság makroökonómiai feltételrendszerének vizs­gálatát, a különböző külső feltételek és különböző belső gazdaságpolitikai javaslatok hatásvizsgálatát, e javaslatok véleményezését, illetve önálló makrogazdasági forgató­­könyvek, variánsok, javaslatok készítését, — az állam érdekkörébe tartozó gazdasági, tudomá­nyos, társadalmi és regionális programok előzetes szelek­cióját, gazdasági, társadalmi és üzleti értékelését, más szervezetektől, befektetőktől származó hasonló projektek elemzését, véleményezését; — a társadalom, az egyes régiók és ágazatok távlati át­alakulására, fejlődésére vonatkozó tanulmányok, koncep­ciók készítését; — végül a gazdaság és társadalom működésére és intéz­ményrendszerére vonatkozó javaslatok kidolgozását, érté­kelését. A tervezés az adminisztratív-főhatósági kényszerzub­bony miatt távolról sem tudta a fejlett piacgazdaságokban kidolgozott eszköztárat eddig kellőképpen felhasználni. Ami pedig a tervezés korábban oly sokszor emlegetett tár­sadalmi érdekegyeztetési szerepét illeti, egyrészt a jöven­dő tervező szerv publikációi remélhetőleg túlnyomórészt mindenki számára hozzáférhetők lesznek, másrészt vi­szont a többpártrendszerű parlament, majd a többpártrend­szerű önkormányzatok feltehetően felmentik a tervezést az alól a megoldhatatlan feladat alól, hogy helyettesítse a politikai intézményrendszer szintjén megoldatlan társadal­mi érdeknyilvánítás és érdekegyeztetés feladatát. ILLÉS IVÁN KÉSZÜL AZ ÚJ PM A legutóbbi napok, hetek intenzív tárgyalásai alapján kör­vonalazódik a Pénzügyminisztérium új feladatköre és szer­vezete. A megoldás nem könnyű, mert két befolyásos —de bizonyos mértékig eltérő szemléletű — intézményt, a Pénzügyminisztériumot és az Országos Tervhivatalt kell egyesíteni. Nem is elsősorban a létszámgondok nagyok, hiszen a két, egy-két éve még egyenként is 450—500 fős intézménynek ma a szakemberek nagyarányú eláramlása miatt együttesen ennyi a létszáma. Ráadásul ebből még a többi új minisztérium, elsősorban a Nemzetközi Gazdasá­gi Kapcsolatok Minisztériuma is „kikanyarít” egy dara­bot, tehát inkább a szakemberhiány, mint a felesleg a gond. Az új szervezetnek egyfajta „gazdasági minisztérium” funkciót kell betöltenie. Ezt azonban nem lehet a szerveze­tek egyszerű „összetolásával” elérni, hiszen egy, az állam beavatkozását lényegesen mérséklő piacgazdaságra készü­lünk fel. A szervezet átalakítása során két elvet alkalmaznak. Az egyik a pénzügypolitika különböző eszközei szerinti cso­portosítás, a másik a fő jövedelemtulajdonosok — az ál­lam, a vállalkozók és a háztartások — pénzügyi helyzeté­nek figyelemmel kísérése. E két elvnek megfelelően az új szervezetben öt „blokkot’ ’ alakítanak ki. Az elsőt a gazda­ság- és pénzügypolitika összefoglaló szervezeti egységei alkotják, amelyek az egész nemzetgazdaság összefüggés-rendszerével hivatottak foglalkozni. A második a költség­­vetési kiadások tervezésének, finanszírozásának blokkja, a harmadik az adópolitika, a költségvetési bevételek irá­nyításának, kezelésének szervezete. (A kiadások és bevéte­lek ilyen belső szervezeti „szétválasztása” tudatos, az ösz­­szehangolásnak a minisztérium felső vezetési szintjén — nem pedig egy főosztályon belül — kell megtörténnie.) A negyedik blokk a vállalkozók, a gazdálkodó szervezetek és a háztartások pénzügyi helyzetével foglalkozik. (A szer­vezet kialakításában nem az ágazati elv az irányadó, csak — a sajátosságok miatt — az agrárpénzügyeket szervezik önálló főosztályba.) Végül az ötödik blokk, a jogi tör­vény-előkészítési kérdésekkel és az egyre növekvő jelentő­ségű lakossági, társadalmi, parlamenti és sajtókapcsolatok­kal, a minisztérium tevékenységének publicitásával­­foglal­kozik. A Pénzügyminisztérium mellett egyetlen, de szakmai­lag erős „háttérintézmény”, a Tervezési Intézet jönne lét­re, amely egyrészt magába olvasztván a Tervgazdasági In­tézetet, gazdaságpolitikai és pénzügypolitikai elemzések­kel, kutatásokkal foglalkozna, másrészt magára vállalná a korábban a tervhivatalban folytatott — és a Pénzügymi­nisztérium hivatali kereteibe nehezebben beilleszthető — prognosztizálási, két-három éven túlnyúló távlati tervezé­si, társadalmi tervezési és regionális tervezési tevékenysé­get. —si— 3

Next