Figyelő, 2007. április-június (51. évfolyam, 14-25. szám)
2007-05-31 / 22. szám
PÉNZ+BEFEKTETÉS tanácsadó Rahimkulov a Molban is Ötszázalékos pakettet vásárolt össze a Mólban az orosz milliárdos. Soha nem látott forgalom mellett intenzíven emelkedett az elmúlt hét folyamán a Mol árfolyama. Múlt kedden a társaság részvényállományának csaknem 3,3 százaléka fordult meg egy nap alatt a parketten, majd pénteken a Magyarországon élő orosz befektető, Megdet Rahimkulov bejelentette: 5 százalék feletti befolyással rendelkezik a cégben. Az Általános Értékforgalmi Bankot is tulajdonló milliárdos kitűnő befektetési stratégiájáról ismert, alapvető elve, hogy akkor vásárol részesedéseket, ha 50 százalékos, vagy a feletti hozamlehetőséget lát. A magyar tőzsdén már több sikeres invesztíciója is volt, az említett mértékű hasznot a Zalakerámia, az Antenna Hungária és a BorsodChem részvényein is kasszírozta már. Emellett a 2006 szeptemberében 6500 forint környékén vásárolt 5 százalék feletti OTP-paketten szintén tetemes mértékű - egyelőre nem realizált - nyeresége van már a leggazdagabb magyarországi üzletembernek. Bár a Mol-csomag átlagos bekerülési ára nem ismert, az tudvalévő, hogy a részvények árfolyama az utóbbi két évben csak elvétve járt 19 ezer forint alatt. Ez alapján úgy tűnik, a kisbefektetőknek talán még az aktuális piaci kurzus mellett is kifizetődő lehet beszállni Rahimkulov hajójába. Kiváltképp igaz ez annak fényében, hogy az egyik neves londoni befektetési bank éppen az ominózus soha nem látott Mol-forgalom napján, május 22-én publikált egy érdekes elemzést. Ebben az szerepel, hogy a Gazprom valószínűleg megszerzi a magyar olajtársaság mintegy 23,7 százalékos sajátrészvény-pakettjét, vagy annak egy részét, cserébe pedig hosszú távon is biztosítja a nyersolajellátás biztonságát a Malnak. S hogy miért lenne a Mal az ideális partner a Gazprom számára? A befektetési bank szerint régiónkban az oroszok még mindig a magyarokkal ápolják a legjobb kapcsolatokat, ezenkívül nemzeti olajtársaságunkat a nemrég megkezdett 12 milliárd köbméteres gáztározó építése még inkább felértékelte az orosz gázóriás szemében. A Gazprom ezzel a tárolóval pufferelhetné az időjárási viszonyok függvényében erősen ingadozó nyugat-európai gázkeresletet - igaz, hasonló együttműködésről az orosz társaság az osztrák OMV-vel is tárgyal. (A témához kapcsolódóan lásd cikkünket a 12- 16. oldalon, illetve szerkesztőségi véleményünket a 66. oldalon. ) Budapesti tőzsdeindex (BUX) A BÉT napi forgalma Magyar részvények kurzusa, V. 22-25. P/E_ Heti változás, százalék -5 -4-3 -2 -1 01 2345670 A fontosabb magyar részvények közül Fontosabb tőzsdeindexek, 2007. V. 28. INDEX HÉTFŐI ZÁRÓÉRTÉK VÁLTOZÁS (százalék) ________________________________________________(pont)___________________1 HÉT ALATT 3 HÓNAP ALATT DAX 30, Frankfurt_________7 739,2___________1,57_______15,24 WIG, Varsó______________3 594,7__________077_______10,88 BUX, Budapest (V. 25.) 25 843,2__________0,54_______10,58 Nikkei 225, Tokió_________17 587,6___________(M7________-0,09 PX, Prága 1 828,4 -0,23 12,31 Dow Jones, New York_______13 507,3_____ -0,26________10,10 Bovespa, Sao Paulo________52 120,0_____ -0,58________18,75 Nasdaq, New York_________2 557,2__________^84________5,84 FTSE100, London__________6 570,5__________^00________6,47 RTS, Moszkva 1 770,4 ^16 -4,72 Az adatok forrása: pDrf ° I °. hu ^^ONLINE GAZDASÁGI ÚJSÁG 64 FIGYELŐ 2007. május 31-június 6