Figyelő, 2011. január-március (55. évfolyam, 1-13. szám)
2011-01-27 / 4. szám
képzési rendszerben, amely Vekerdy szerint nagyon sokat romlott az első világháború óta. Azáltal, hogy ideologizálódott az iskola, és a lakosság néhány százalékáról 80-ra emelkedett az érettségizettek aránya, egyre nőtt a tanári kar is. De míg a tanár 1945-ig középosztálybeli polgári életet élhetett (2-3 szobás lakással vagy kis házzal, cselédlánnyal, szerény olaszországi nyaralással), addig azóta, a nagyszerű ellenpéldákkal együtt is, folyamatos kontraszelekció zajlott és zajlik a pedagógus társadalomban. Az életkort figyelmen kívül hagyó mennyiségi oktatási szemlélet és a pedagógusi minőségdeficit találkozásának következményeit pedig jól mutatják a PISA és egyéb felmérések eredményei. Például a norvég és a svéd gyerekek negyedikben gyengébbek érte olvasásból a nemzetközi átlagnál, a magyar (és a cseh) gyerekek jobbak. Pár évvel később viszont az északiak sokkal jobb eredményeket produkálnak a nemzetközi átlagnál, a közép-európaiak lényegesen rosszabbakat. Skandináviában nem akarják „karácsonyra megtanítani írni-olvasni" az elsősöket, mert tudják, hogy a kulturális alapkészségeket elsajátítani elhúzott folyamat- hívja fel a figyelmet már jó ideje Vekerdy Tamás. Viszont ha hatodikban vagy akár később elakad egy svéd gyerek, mert nem érti a szöveges matek példát, akkor nem megszégyenítik, hanem az egész osztály az értelmezést gyakorolja. „Nem restek történelemből, földrajzból és egyébből mindig visszatérni az alapokhoz, s ennek következtében a svéd érettségizettek sokkal jobbak érte olvasásból, mint a magyar diplomások." Talán ennyiből is egyértelmű, hogy mivel szemben akar alternatívát kínálni a Waldorf, amelynek Nyugaton (ugyanúgy, mint más iskolák tanulói is) számos diákja az érettségi után nem rohan egyetemre. Utazgatnak kicsit a világban, közben utcán zenélnek vagy étteremben mosogatnak, majd hazatérnek és elkezdenek egy egyetemet. Azután fél-egy év után rájönnek, hogy nem az kell nekik, és átmennek egy másikra... így előfordul hát, hogy ott állnak harminc évesen, és az infarktust hozzák becsületben megőszült szüleikre, akik átkozzák a napot, amikor áldásukat adták az individuumot kibontakoztató oktatásra... Vekerdy Tamásnak ezeket az aggodalmakat is meg kell értenie, hiszen az ő, egyébként rendkívül joviális, nyitott és gyermekszerető édesapját is a gutaütés kerülgette, amikor jó barátja neves irodájába akarta beprotezsálni ügyvédjelöltnek a fiát, aki azonban szabályosan megfutamodott. „Mondtam apámnak, hogy én nem akarok jogászkodni, hobó akarok lenni, szabad ember, író, és így tovább." Apja kedvéért ugyan elvégezte a jogot az ELTE-n - ma sem bánja, bár soha nem használta -, de az ügyvédi irodában már úgy érezte, onnan nem lenne visszaút. Kereket oldott a várószobából. A XX. század elején a fiatalok még úgy gondolták, hogy a hivatásuk teszi majd őket önállóvá, hozzásegítve személyiségük kibontakozásához. Azután az ötvenes években egy svájci vizsgálat már azt hozta ki, hogy az ifjú nemzedék jelentős része nem akar még belépni az életbe. Úgy érezték, ha elkötelezik magukat egy foglalkozás mellett, azzal beléphetnek ugyan a társadalmi maszkabálba, de az álarc rájuk ég, mint egy japán horrorban, és soha többé nem lehetnek mások. Megpróbálták kitolni, hogy beálljanak a taposómalomba, s ez a tendencia mindmáig erős maradt a nyugati társadalmakban. Idehaza az ötvenes években Vekerdy persze nem mehetett el a párizsi metróba zenélni vagy a Sohóba mosogatni. Helyette házi tanítóskodott és karakteres harmadik alabárdossá képezte magát a Nemzeti Színház statisztái körében. Azután Török Sándor elkezdte foglalkoztatni a Család és Iskola című lapnál, amelynek egyik kiadójánál, a Nőtanácsnál pedig arra noszogatták, hogy szerezzen még egy diplomát. Akkori pedagógus nem akart lenni, a gyermekpszichológiához viszont kedvet érzett. A késztetés végre találkozott a belső indíttatással. Török (az író nevét viseli egyébként a solymári Waldorfalapítvány) elintézte, hogy felvegyék a pszichológiára, egyéni levelező szakra. Elvégezte, majd az orvos-továbbképzőn klinikai gyermek-szakpszichológus diplomát is szerzett. Úgy negyven esztendős korára Vekerdy Tamás individuuma tehát végképp kibontakozott. Olyannyira, hogy már családalapításra is mert vállalkozni: harmadik feleségétől, negyvennégy éves korában született meg az első gyermeke, s bár még a második után is kétségek gyötörték, hogy tudja-e hordozni a család terhét, végül négy gyermeket nevelt fel. A legkisebb, a négy közül az egyetlen leány, Vekerdy 56 éves korában, 1991-ben született. Anna abban is különbözik a fiúktól, hogy őt már nem keresztelték meg. A Kádár-rendszerben született három gyerek református. A rendszerváltás utánra viszont Vekerdy Tamás torkig lett azzal, amilyen irányt az egyház vett. „Ha teljesen szabadon használhatnám a szavakat, akkor úgy érzem, még 99 A gimnáziumot végzettek húsz- és harmincéves koruk között csupán a 9 százalékára emlékeznek a tananyagnak úgy, hogy használni is tudják. JJ 2011.január 27-február 2. FIGYELŐ 21 ■■ ►