Figyelő, 2011. január-március (55. évfolyam, 1-13. szám)

2011-01-27 / 4. szám

képzési rendszerben, amely Vekerdy szerint nagyon sokat romlott az első világháború óta. Azáltal, hogy ideologizálódott az iskola, és a lakosság néhány százalékáról 80-ra emelkedett az érettségizet­tek aránya, egyre nőtt a tanári kar is. De míg a tanár 1945-ig közép­­osztálybeli polgári életet élhetett (2-3 szobás lakással vagy kis ház­zal, cselédlánnyal, szerény olaszországi nyaralással), addig azóta, a nagyszerű ellenpéldákkal együtt is, folyamatos kontraszelekció zaj­lott és zajlik a pedagógus társadalomban. Az életkort figyelmen kívül hagyó mennyiségi oktatási szemlélet és a pedagógusi minőségdeficit találkozásának következményeit pedig jól mutatják a PISA és egyéb felmérések eredményei. Példá­ul a norvég és a svéd gyerekek negyedikben gyengébbek érte olva­sásból a nemzetközi átlagnál, a magyar (és a cseh) gyerekek jobbak. Pár évvel később viszont az északiak sokkal jobb eredményeket pro­dukálnak a nemzetközi átlagnál, a kö­zép-európaiak lényegesen rosszabba­kat. Skandináviában nem akarják „ka­rácsonyra megtanítani írni-olvasni" az elsősöket, mert tudják, hogy a kultu­rális alapkészségeket elsajátítani el­húzott folyamat- hívja fel a figyelmet már jó ideje Vekerdy Tamás. Viszont ha hatodikban vagy akár később el­akad egy svéd gyerek, mert nem érti a szöveges matek példát, akkor nem megszégyenítik, hanem az egész osztály az értelmezést gyakorolja. „Nem restek történelemből, földrajzból és egyébből mindig vissza­térni az alapokhoz, s ennek következtében a svéd érettségizettek sokkal jobbak érte olvasásból, mint a magyar diplomások." Talán ennyiből is egyértelmű, hogy mivel szemben akar alterna­tívát kínálni a Waldorf, amelynek Nyugaton (ugyanúgy, mint más is­kolák tanulói is) számos diákja az érettségi után nem rohan egye­temre. Utazgatnak kicsit a világban, közben utcán zenélnek vagy ét­teremben mosogatnak, majd hazatérnek és elkezdenek egy egye­temet. Azután fél-egy év után rájönnek, hogy nem az kell nekik, és átmennek egy másikra... így előfordul hát, hogy ott állnak harminc évesen, és az infarktust hozzák becsületben megőszült szüleikre, akik átkozzák a napot, ami­kor áldásukat adták az individuumot kibontakoztató oktatásra... Vekerdy Tamásnak ezeket az aggodalmakat is meg kell értenie, hiszen az ő, egyébként rendkívül joviális, nyitott és gyermekszerető édesapját is a gutaütés kerülgette, amikor jó barátja neves irodájá­ba akarta beprotezsálni ügyvédjelöltnek a fiát, aki azonban szabá­lyosan megfutamodott. „Mondtam apámnak, hogy én nem akarok jogászkodni, hobó akarok lenni, szabad ember, író, és így tovább." Apja kedvéért ugyan elvégezte a jogot az ELTE-n - ma sem bánja, bár soha nem használta -, de az ügyvédi irodában már úgy érezte, onnan nem lenne visszaút. Kereket oldott a várószobából. A XX. század elején a fiatalok még úgy gondolták, hogy a hivatá­suk teszi majd őket önállóvá, hozzásegítve személyiségük kibon­takozásához. Azután az ötvenes években egy svájci vizsgálat már azt hozta ki, hogy az ifjú nemzedék jelentős része nem akar még belépni az életbe. Úgy érezték, ha elkötelezik magukat egy foglal­kozás mellett, azzal beléphetnek ugyan a társadalmi maszkabál­ba, de az álarc rájuk ég, mint egy japán horrorban, és soha többé nem lehetnek mások. Megpróbálták kitolni, hogy beálljanak a ta­posómalomba, s ez a tendencia mindmáig erős maradt a nyuga­ti társadalmakban. Idehaza az ötvenes években Vekerdy persze nem mehetett el a párizsi metróba zenélni vagy a Sohóba mosogatni. Helyette házi ta­­nítóskodott és karakteres harmadik alabárdossá képezte magát a Nemzeti Színház statisztái körében. Azután Török Sándor elkezdte foglalkoztatni a Család és Iskola című lapnál, amelynek egyik kiadójá­nál, a Nőtanácsnál pedig arra noszogatták, hogy szerezzen még egy diplomát. Akkori pedagógus nem akart lenni, a gyermekpszicholó­giához viszont kedvet érzett. A késztetés végre találkozott a belső in­díttatással. Török (az író nevét viseli egyébként a solymári Waldorf­­alapítvány) elintézte, hogy felvegyék a pszichológiára, egyéni leve­lező szakra. Elvégezte, majd az or­vos-továbbképzőn klinikai gyer­mek-szakpszichológus diplomát is szerzett. Úgy negyven eszten­dős korára Vekerdy Tamás indivi­­duuma tehát végképp kibontako­zott. Olyannyira, hogy már család­­alapításra is mert vállalkozni: har­madik feleségétől, negyvennégy éves korában született meg az el­ső gyermeke, s bár még a máso­dik után is kétségek gyötörték, hogy tudja-e hordozni a család ter­hét, végül négy gyermeket nevelt fel. A legkisebb, a négy közül az egyetlen leány, Vekerdy 56 éves ko­rában, 1991-ben született. Anna abban is különbözik a fiúktól, hogy őt már nem keresztelték meg. A Kádár-rendszerben született há­rom gyerek református. A rendszerváltás utánra viszont Vekerdy Tamás torkig lett azzal, amilyen irányt az egyház vett. „Ha telje­sen szabadon használhatnám a szavakat, akkor úgy érzem, még 99 A gimnáziumot végzettek húsz- és harmincéves koruk között csupán a 9 százalékára emlékeznek a tananyagnak úgy, hogy használni is tudják. JJ 2011.január 27-február 2. FIGYELŐ 21 ■■ ►

Next