Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1942-11-06 / 45. szám

KELE JÁNOS, A „LÉLEKLÁTÓ“ ELMONDJA CSODÁLATOS KÉPESSÉGÉNEK TITKÁT . Kele Jánosról, a híres »léleklátóról« csodákat mesélnek. Kele János, Ránéz az emberre és a »léleklátó« mindent megérez ró­­la. Néhány percnyi beszélgetés után kitalálja legtitkosabb gon­dolatát, legféltetebb titkát, látja a múltat és érzi a jövőt. Megmondja, mit rejt az íróasztal zárt fiókja és kezünkben a női rétiktől. Egy ismerősünk volt nála, akit soha sem látott azelőtt, nem tudott róla semmit, de öt perc múlva közölte vele, hogy elveszettnek hitt gyűrűjét a fürdő­szobában találja meg. így is történt. Kele János nem tévedett. Úgy látszik, csakugyan a lélekbe lát és megérzi az élettelen tár­­gyak titkát. Tudása nem afféle olcsó trükk, hanem az a furcsa, megmagyarázhatatlan ösztön, amelynek kisebbített másával néha hétköznapi embereknél is találkozunk. Hányszor halljuk, hogy »megéreztem, hogy ma telefonálsz«, vagy »éreztem, hogy ne­heztelsz«, stb., stb. Kele Jánosból ezek az ösztönös megérzések elementáris erővel rob­bannak ki. Nehéz az ilyenfajta tehetséggel okosan gazdálkodni. De Kele János nem él vissza csodálatos képességével, a szegé­nyek, az elesettek segítségére tartogatja. — Hivatalában kerestük fel, a Zrinyi­ utcai főkapitányság életvédelmi osztályán. Szür­ke hivatali szobában fogad, alkalmasint itt tárgyal a »felekkel« is, olyanokkal, akik bajba kerültek, akik el akarják dobni éle­tüket. Kele János segítségével sok nehéz problémát oldottak már meg. Azt mondja: — A mai embert megzavarja a sok külső esemény, nem találja meg önmagát Hajszoltságában egyre jobban a halhatat­lanság titka felé fordul és a földi lét igazi értelmét keresi. Rendkívüli dolgok történ­nek körülötte, tehát önmagában is a rend­kívülit kutatja. Reális úton nem kap vá­laszt arra a sok kérdésre, ami a lelkét gyötri, pedig mindenképpen tisztába akar jönni önmagával. Kortünet, hogy spiri­tisztához, tenyérolvasóhoz, jósokhoz szalad. A mai ember a csodát várja mohon és iz­gatottan. — Miféle csodáit — Mindenfélét. Akármilyen problémával küzd, mindig azt érzi, hogy a csoda ment­heti meg csak. A csoda a lélekben szüle­tik, sokszor minden külső jel nélkül, az ember mégis csak akkor hisz benne, ami­kor kézzel fogható bizonyítékát látja. — Hogyan jutott el a »léleklátáshoz«, mi­kor fedezte fel magában először ezeket a különös képességeket? — Gyermekkoromban játszottam ezzel a megérzéssel. »Kitaláltam« pajtásaim tit­kait, előre megmondtam, mi történik ve­lük, ha nem hallgatnak rám. Én voltam az osztályban a legkisebb, mindenki na­gyobb és erősebb volt nálamnál, de tár­saim mégis féltek tőlem. Valósággal zsar­nokoskodtam felettük azzal, hogy mindent megéreztem. Pécsett, papi házban nevel­kedtem, az apám­ nyomdász volt, engem is annak szánt. Nyomdásznak kerültem ki ál­maim városába, Lipcsébe, ahol tizennégy évig éltem. Nagyon zaklatott,­­bonyolódott volt az életem. Ezek a furcsa megérzések egyre jobban kifejlődtek bennem, pedig menekültem előlük, féltem a nagy felelős­ségtől. Amikor végre azt éreztem, hogy Is­­ten azért adta nekem ezt a képességet, hogy segítsek vele az embereken, akkor tanulni kezdtem. Rengeteg könyvet olvastam, egyetemi előadásokat hallgattam, az em­beri lélek titkait boncolgattam. — Hogyan került haza Lipcséből! — Rettenetes honvágyam volt­ Csodála­tosképpen a magyar újságokban mindig az öngyilkossági híreket olvastam. Amikor egy ilyen szerencsétlennek a nevét láttam, hirtelen megjelent előttem otthona, környe­zete, egész élete. Elhatároztam, hogy segí­tek az öngyilkosokon és jelentkeztem itt a főkapitányságon. Azóta itt vagyok. — Hogyan segít az elesetteken! — Beszélgetek velük, megismertetem őket önmagukkal, kihozom belőlük azokat a tulajdonságokat, amelyeknek segítségével boldogulhatnak. Az emberek nem ismerik önmagukat és a legtöbb baj ebből faka­d. Ez a mai nőnek is a legnagyobb szeren­csétlensége. Nem magába néz, hanem más ■nőn keresztül keresi önmagát. Karády-fri­­zurát visel, Garbo-pullóvert hord és Ka­­rády meg Garbo szemével akarja nézni a világot. Amikor a tükörbe néz, akkor sem önmagát keresi, hanem azt a nőt, akinek a tükörképét utánozza. Túlságosan utánoz­­zák egymást a nők, nincs meg bennük az eredetiségre való ízlés. — Szidja a nőket? — Dehogy is. Ellenkezőleg, úgy látom, hogy a magyar­­nőből sok komoly értéket váltanak ki a mai i­dők. Ha még bizonyta­lan is előtte a jövő, de érzi, hogy új nem­zedéket kell felnevelnie, amely visszatér az otthonba. Ezek az izgalmas idők otthon­­szeretetre és családi életre kényszerítik az embereket Általában kétféle női típussal találkoztam az utóbbi időben. Az egyik túlságosan komolyan veszi az életet, úgy érzi, nagy feladatokra született és ezért irtózatos erőfeszítéssel ugrik neki a mun­kának. Az ilyenfajta nő hamar összerop­pan és munkaképtelenné válik. A másik­fajta játékos, könnyeid, jókedélyű. Az em­berek rossznak hiszik, pedig a lelke mély és tiszta. Kötelességét játszva oldja meg, mindig mosolyog és sohasem fáradt Az ilyen nő valóban az életre született — A háború és a szerelem! — A háború nem szól bele a szerelembe. Ha a férfit el is viszik a frontra, az érzés tovább is megmarad. A szerelem meg­nyugtatja ma az embereket és­­nőt ad ne­kik. A búcsúzó vágyakban és reményekben él tovább, a távozót lelkesíti az a hit, hogy visszatér ahhoz, akit szeret. Általá­ban kevesebb a szerelmi tragé­dia, mint az­előtt az emberek ma jobban viselik el a bajt, mint a kön­nyű időkben. — Házassági problémák? — Ma is élnek. Itt nemcsak a szerelem, hanem két ember lelki kapcsolata dönti el a későbbi élet harmóniáját. A házassági bajok legnagyobb része abból születik, hogy a két fél nem ugyanazon a szellemi síkon mozog. A meg nem értett nő, nemcsak irodalom, hanem valóság is. Szenvedésének kútforrása az a férj, aki nem áll szóba vele, nem hallgatja meg. Az igazi nő szeret beszélni az álmairól, vágyairól, elképzelé­seiről. Bennerekednek a problémáik, ha nem hallgatja meg az ura. Később úgy se­­gít magán, hogy barátnőinek tálalja ki egész életét. A női zsúrokon, a bridgensé­tálnál születik meg a pletyka, az ellensé­geskedés, a féltékenység és minden baj. — Vagyis a jó házasságban élő asszony­nak nincsenek barátnői? — Dehogynem. De figyelje meg: a bol­dog aszonyból nem árad a szó, nem mesél izgalmas történeteket hanem inkább meg­hallgatja a barátnők problémáit Keveset beszél és többet kérdez. — És a mai gyerek? — Szomorú. Ennek nem a háború az oka, mert kiváló gyermekpszichológusok meg­állapították, hogy a háború nem deprimál­ja a gyermeket hanem inkább felvilla­nyozza fantáziáját A gyermek lelkét a technika mérgezi meg. Amikor a gyerme­kek egymással beszélgetnek, technikai szakkifejezések röpködnek a levegőben, a legújabb tankról, ágyúról, repülőgépről vi­tatkoznak. Hol van a színes mesét kereső, jó humorú gyerek ma! Valami furcsa, bi­zonytalan talajon mozog, az első kis bün­tetés után elszökik hazulról, az országútat választja a meleg otthon helyett Az új világ anyái arra hívatottak, hogy vissza­vezessék a gyermeket a meséhez, a játék­hoz, ahol megengedik neki újra, hogy gyermek legyen. — Milyenek látja a háború után való nemzedéket? — Az emberek jó irányba fejlődnek. Lelkiismeretesebbekké válnak, jobbak lesznek és végre önmagukra találnak. A jövő cuivere okosan, józanul él majd, bol­dog, hogy részt kérhet a közösség munká­jából. Ez nem jelenti azt, hogy az egyén háttérbe szorul. Az egyén mindig és min­den időkben él, még a nagy világégés kö­zepében is. Csak lélekben alázatosabb lesz, mert az önismeret közelebb viszi Isten­hez ... — Utolsó kérdésünk: sok hasznát vette az életben annak, hogy mindent előre meg­értett! — Soha nem érzem meg azokat a dolgo­kat, amelyek velem kapcsolatban történ­nek. Ezekkel szemben vak és s­iket va­gyok. Képességemért, ezt az isteni ado­mányt nem azért kaptam, hogy a magam számára értékesítsem, hanem hogy máso­kon segítsek...

Next