Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1942-11-06 / 45. szám
KELE JÁNOS, A „LÉLEKLÁTÓ“ ELMONDJA CSODÁLATOS KÉPESSÉGÉNEK TITKÁT . Kele Jánosról, a híres »léleklátóról« csodákat mesélnek. Kele János, Ránéz az emberre és a »léleklátó« mindent megérez róla. Néhány percnyi beszélgetés után kitalálja legtitkosabb gondolatát, legféltetebb titkát, látja a múltat és érzi a jövőt. Megmondja, mit rejt az íróasztal zárt fiókja és kezünkben a női rétiktől. Egy ismerősünk volt nála, akit soha sem látott azelőtt, nem tudott róla semmit, de öt perc múlva közölte vele, hogy elveszettnek hitt gyűrűjét a fürdőszobában találja meg. így is történt. Kele János nem tévedett. Úgy látszik, csakugyan a lélekbe lát és megérzi az élettelen tárgyak titkát. Tudása nem afféle olcsó trükk, hanem az a furcsa, megmagyarázhatatlan ösztön, amelynek kisebbített másával néha hétköznapi embereknél is találkozunk. Hányszor halljuk, hogy »megéreztem, hogy ma telefonálsz«, vagy »éreztem, hogy neheztelsz«, stb., stb. Kele Jánosból ezek az ösztönös megérzések elementáris erővel robbannak ki. Nehéz az ilyenfajta tehetséggel okosan gazdálkodni. De Kele János nem él vissza csodálatos képességével, a szegények, az elesettek segítségére tartogatja. — Hivatalában kerestük fel, a Zrinyi utcai főkapitányság életvédelmi osztályán. Szürke hivatali szobában fogad, alkalmasint itt tárgyal a »felekkel« is, olyanokkal, akik bajba kerültek, akik el akarják dobni életüket. Kele János segítségével sok nehéz problémát oldottak már meg. Azt mondja: — A mai embert megzavarja a sok külső esemény, nem találja meg önmagát Hajszoltságában egyre jobban a halhatatlanság titka felé fordul és a földi lét igazi értelmét keresi. Rendkívüli dolgok történnek körülötte, tehát önmagában is a rendkívülit kutatja. Reális úton nem kap választ arra a sok kérdésre, ami a lelkét gyötri, pedig mindenképpen tisztába akar jönni önmagával. Kortünet, hogy spiritisztához, tenyérolvasóhoz, jósokhoz szalad. A mai ember a csodát várja mohon és izgatottan. — Miféle csodáit — Mindenfélét. Akármilyen problémával küzd, mindig azt érzi, hogy a csoda mentheti meg csak. A csoda a lélekben születik, sokszor minden külső jel nélkül, az ember mégis csak akkor hisz benne, amikor kézzel fogható bizonyítékát látja. — Hogyan jutott el a »léleklátáshoz«, mikor fedezte fel magában először ezeket a különös képességeket? — Gyermekkoromban játszottam ezzel a megérzéssel. »Kitaláltam« pajtásaim titkait, előre megmondtam, mi történik velük, ha nem hallgatnak rám. Én voltam az osztályban a legkisebb, mindenki nagyobb és erősebb volt nálamnál, de társaim mégis féltek tőlem. Valósággal zsarnokoskodtam felettük azzal, hogy mindent megéreztem. Pécsett, papi házban nevelkedtem, az apám nyomdász volt, engem is annak szánt. Nyomdásznak kerültem ki álmaim városába, Lipcsébe, ahol tizennégy évig éltem. Nagyon zaklatott,bonyolódott volt az életem. Ezek a furcsa megérzések egyre jobban kifejlődtek bennem, pedig menekültem előlük, féltem a nagy felelősségtől. Amikor végre azt éreztem, hogy Isten azért adta nekem ezt a képességet, hogy segítsek vele az embereken, akkor tanulni kezdtem. Rengeteg könyvet olvastam, egyetemi előadásokat hallgattam, az emberi lélek titkait boncolgattam. — Hogyan került haza Lipcséből! — Rettenetes honvágyam volt Csodálatosképpen a magyar újságokban mindig az öngyilkossági híreket olvastam. Amikor egy ilyen szerencsétlennek a nevét láttam, hirtelen megjelent előttem otthona, környezete, egész élete. Elhatároztam, hogy segítek az öngyilkosokon és jelentkeztem itt a főkapitányságon. Azóta itt vagyok. — Hogyan segít az elesetteken! — Beszélgetek velük, megismertetem őket önmagukkal, kihozom belőlük azokat a tulajdonságokat, amelyeknek segítségével boldogulhatnak. Az emberek nem ismerik önmagukat és a legtöbb baj ebből fakad. Ez a mai nőnek is a legnagyobb szerencsétlensége. Nem magába néz, hanem más ■nőn keresztül keresi önmagát. Karády-frizurát visel, Garbo-pullóvert hord és Karády meg Garbo szemével akarja nézni a világot. Amikor a tükörbe néz, akkor sem önmagát keresi, hanem azt a nőt, akinek a tükörképét utánozza. Túlságosan utánozzák egymást a nők, nincs meg bennük az eredetiségre való ízlés. — Szidja a nőket? — Dehogy is. Ellenkezőleg, úgy látom, hogy a magyarnőből sok komoly értéket váltanak ki a mai idők. Ha még bizonytalan is előtte a jövő, de érzi, hogy új nemzedéket kell felnevelnie, amely visszatér az otthonba. Ezek az izgalmas idők otthonszeretetre és családi életre kényszerítik az embereket Általában kétféle női típussal találkoztam az utóbbi időben. Az egyik túlságosan komolyan veszi az életet, úgy érzi, nagy feladatokra született és ezért irtózatos erőfeszítéssel ugrik neki a munkának. Az ilyenfajta nő hamar összeroppan és munkaképtelenné válik. A másikfajta játékos, könnyeid, jókedélyű. Az emberek rossznak hiszik, pedig a lelke mély és tiszta. Kötelességét játszva oldja meg, mindig mosolyog és sohasem fáradt Az ilyen nő valóban az életre született — A háború és a szerelem! — A háború nem szól bele a szerelembe. Ha a férfit el is viszik a frontra, az érzés tovább is megmarad. A szerelem megnyugtatja ma az embereket ésnőt ad nekik. A búcsúzó vágyakban és reményekben él tovább, a távozót lelkesíti az a hit, hogy visszatér ahhoz, akit szeret. Általában kevesebb a szerelmi tragédia, mint azelőtt az emberek ma jobban viselik el a bajt, mint a könnyű időkben. — Házassági problémák? — Ma is élnek. Itt nemcsak a szerelem, hanem két ember lelki kapcsolata dönti el a későbbi élet harmóniáját. A házassági bajok legnagyobb része abból születik, hogy a két fél nem ugyanazon a szellemi síkon mozog. A meg nem értett nő, nemcsak irodalom, hanem valóság is. Szenvedésének kútforrása az a férj, aki nem áll szóba vele, nem hallgatja meg. Az igazi nő szeret beszélni az álmairól, vágyairól, elképzeléseiről. Bennerekednek a problémáik, ha nem hallgatja meg az ura. Később úgy segít magán, hogy barátnőinek tálalja ki egész életét. A női zsúrokon, a bridgensétálnál születik meg a pletyka, az ellenségeskedés, a féltékenység és minden baj. — Vagyis a jó házasságban élő asszonynak nincsenek barátnői? — Dehogynem. De figyelje meg: a boldog aszonyból nem árad a szó, nem mesél izgalmas történeteket hanem inkább meghallgatja a barátnők problémáit Keveset beszél és többet kérdez. — És a mai gyerek? — Szomorú. Ennek nem a háború az oka, mert kiváló gyermekpszichológusok megállapították, hogy a háború nem deprimálja a gyermeket hanem inkább felvillanyozza fantáziáját A gyermek lelkét a technika mérgezi meg. Amikor a gyermekek egymással beszélgetnek, technikai szakkifejezések röpködnek a levegőben, a legújabb tankról, ágyúról, repülőgépről vitatkoznak. Hol van a színes mesét kereső, jó humorú gyerek ma! Valami furcsa, bizonytalan talajon mozog, az első kis büntetés után elszökik hazulról, az országútat választja a meleg otthon helyett Az új világ anyái arra hívatottak, hogy visszavezessék a gyermeket a meséhez, a játékhoz, ahol megengedik neki újra, hogy gyermek legyen. — Milyenek látja a háború után való nemzedéket? — Az emberek jó irányba fejlődnek. Lelkiismeretesebbekké válnak, jobbak lesznek és végre önmagukra találnak. A jövő cuivere okosan, józanul él majd, boldog, hogy részt kérhet a közösség munkájából. Ez nem jelenti azt, hogy az egyén háttérbe szorul. Az egyén mindig és minden időkben él, még a nagy világégés közepében is. Csak lélekben alázatosabb lesz, mert az önismeret közelebb viszi Istenhez ... — Utolsó kérdésünk: sok hasznát vette az életben annak, hogy mindent előre megértett! — Soha nem érzem meg azokat a dolgokat, amelyek velem kapcsolatban történnek. Ezekkel szemben vak és siket vagyok. Képességemért, ezt az isteni adományt nem azért kaptam, hogy a magam számára értékesítsem, hanem hogy másokon segítsek...