Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1943-01-15 / 3. szám

A „Manderley ház asszonya” először mint regény, aztán mint film hódította meg­ a budapesti közönséget; ezek után szinte kö­telező, hogy Daphne du Maurier m­egrá­­zóan nagy alkotásának hatását színpadon is kipróbálják. A Vígszínház tűzte maga elé ezt a falairatot és nagy tempóval már meg is kezdték a darab próbáit­, amelynek, külön érdekessége, hogy két­ fiatal színész is d­ebü­tál benne főszerepben: a kolozsvári Sivó Mária és Szakács Miklós, a Vígszín­­ház új tagjai. Így aztán érthető várako­zással néztünk l­e egy délelőttön a Víg­színházba, beosontnak a sötét nézőtérre,, ahonnan Horváth Árpád irányítja a pró­bát és ho­g­y elfogla­ltunk egy zsöllyében. Jellemző a darab drámai erejére, hogy így találomra kiválasztott részletében is első pillanatra megragadja a nézőt, f­ogva­­tartja, súlyos dialógusai lenyűgözőe­k. Tolnán Klári, Sivó Mária,­ Hidassy, Sza­kács, Vértes és Károlyi vannak a széken. Tolnay középen ül, mell­­ette All Szakács, aki Maximét, a férjet játssza. Elegáns, szélesvállú fiatal ember, jól mutat a szí­nen. Ott ül a fiatal Hidassy, aki Baker orvost játssza, a darabbain és Vérttas, az instriktie, kissé oldalt áll. Feszült drámai k­é­p, Hidassy hangja tompán hangzik az üres nézőtér fölött: Én azt hiszem, tudom, miért lett. De Winterin' öngyilkos... Szakács megdöbbenve felkiált: — öngyilkos! Tolnay megragadja a kezét, felnél rá: — Hallgass! Beszéljen doktor úr! ön... ön igazán tudja, hogy miért! Hidassy csöndesen, lassan beszél: — Minden oka megvolt rá. Ez a szeren­csétlen asszony azért jött hozzám, mert azt hitte, hogy... gyereke lesz. pedig té­vedett. Beteg volt.. . Most Sivó Mária hangja vág a csöndbe: — Ó! Beteg? Hid­assy döbbenetes nyugalommal: — C gyógyíthatatlan. És kérte, követelte, hogy mondjam meg neki az igazságot. Azt mondta: intézkednie kell. Egyedül­álló özvegyasszony, stb.... Hát én... megmondtam neki. Egy pillanatra kimélyül a csend, mintha megállna minden és fagyott mozdulatlan­­ságiba merednek a dolgok és emberek. Aztán Szakács előre­­lép, elkínnzottan kiált fel: — De, wifi Mit mondott neki? Hidlassy súlyosan: — Az igazságot. Hogy sajnos, egy rossz indulata, elváltozás . Menthetetlen . . rák! Viertes hangja, csap fel: — Ráki? Hatalmas Isten! Tolnay átszellemült arccal, tényék szem­mel nyúl Szakács keze után. — Az! — suttogja — hatalmas Isten! Nehéz, szinte nyomasztó dráma. Gyöke­­rei a múltba nyúlnak vissza és a dráma onnan táplálkozik. A múlt tragikus törté­nései csaknem párhuzamosan haladnak a jelennel, a szereplők a színre hozzák ma­gukkal tragikus múltjukat és az összetett eseménysorozat egyetlen, szünet nélküli feszültséget teremt. A próba végén beszélgettünk a társalgó­ban Tolnay Klárival. — A második De Winterné szerepe nem könnyű feladat — mondja két cigaretta között — és bizony nem is mindig hálás. Helyenkint passzív, hosszú ideig vagyok a színen is­ jétszólván szó nélkül é­­ mégis nélkülözhetetlenül. Néha csak annyival szabad játszanom, hogy: egyáltalában ott vagyok. Mégis­­­iát­ás a feladat, talán ép­pest azért, mert nehéz és új távlatokat nyit meg. Ebben a darabban , minden szí­nésznek a lehető legtöbbet kell adnia ön­magából. Ezek után nem csoda, hogy kíváncsian várjuk a premiert... Boray és Vértes a darab egyik izgalmas jelenetében Vertelendy István, a »Manderley-ház as­­­szonya« fordítója és átdolgozója, instrukció­kat ad Boray Lajosnak és Tolnay Klárinak Sivó Mária, Szakács Miklós, Károly­i István és J­adomerszky Margit a próbán (Esche* tel» ) A lányoknak megtetszett az ötletem. Mindjárt másnap öt vendégem­ jött nekem. A műsoron, így szólott a meghívás: Fehérneműfoltozás lesz, semmi más. Rádió szólt, mint kísérőmuzsika. Mikor így szólt barátnőm, a Zsuzsika: Mára elég! Félre varrószereket. Egy kis romit proponálok, gyerekek! Ne mondják, hogy jótett helyén jó terem. Egész este egyszer se jött Jockerem , új korszakom hogy kezdődik? — kérdezed. Két hónapig levegőből élhetek.

Next