Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1943-01-15 / 3. szám
A „Manderley ház asszonya” először mint regény, aztán mint film hódította meg a budapesti közönséget; ezek után szinte kötelező, hogy Daphne du Maurier megrázóan nagy alkotásának hatását színpadon is kipróbálják. A Vígszínház tűzte maga elé ezt a falairatot és nagy tempóval már meg is kezdték a darab próbáit, amelynek, külön érdekessége, hogy két fiatal színész is debütál benne főszerepben: a kolozsvári Sivó Mária és Szakács Miklós, a Vígszínház új tagjai. Így aztán érthető várakozással néztünk le egy délelőttön a Vígszínházba, beosontnak a sötét nézőtérre,, ahonnan Horváth Árpád irányítja a próbát és hogy elfoglaltunk egy zsöllyében. Jellemző a darab drámai erejére, hogy így találomra kiválasztott részletében is első pillanatra megragadja a nézőt, fogvatartja, súlyos dialógusai lenyűgözőek. Tolnán Klári, Sivó Mária, Hidassy, Szakács, Vértes és Károlyi vannak a széken. Tolnay középen ül, mellette All Szakács, aki Maximét, a férjet játssza. Elegáns, szélesvállú fiatal ember, jól mutat a színen. Ott ül a fiatal Hidassy, aki Baker orvost játssza, a darabbain és Vérttas, az instriktie, kissé oldalt áll. Feszült drámai kép, Hidassy hangja tompán hangzik az üres nézőtér fölött: Én azt hiszem, tudom, miért lett. De Winterin' öngyilkos... Szakács megdöbbenve felkiált: — öngyilkos! Tolnay megragadja a kezét, felnél rá: — Hallgass! Beszéljen doktor úr! ön... ön igazán tudja, hogy miért! Hidassy csöndesen, lassan beszél: — Minden oka megvolt rá. Ez a szerencsétlen asszony azért jött hozzám, mert azt hitte, hogy... gyereke lesz. pedig tévedett. Beteg volt.. . Most Sivó Mária hangja vág a csöndbe: — Ó! Beteg? Hidassy döbbenetes nyugalommal: — C gyógyíthatatlan. És kérte, követelte, hogy mondjam meg neki az igazságot. Azt mondta: intézkednie kell. Egyedülálló özvegyasszony, stb.... Hát én... megmondtam neki. Egy pillanatra kimélyül a csend, mintha megállna minden és fagyott mozdulatlanságiba merednek a dolgok és emberek. Aztán Szakács előrelép, elkínnzottan kiált fel: — De, wifi Mit mondott neki? Hidlassy súlyosan: — Az igazságot. Hogy sajnos, egy rossz indulata, elváltozás . Menthetetlen . . rák! Viertes hangja, csap fel: — Ráki? Hatalmas Isten! Tolnay átszellemült arccal, tényék szemmel nyúl Szakács keze után. — Az! — suttogja — hatalmas Isten! Nehéz, szinte nyomasztó dráma. Gyökerei a múltba nyúlnak vissza és a dráma onnan táplálkozik. A múlt tragikus történései csaknem párhuzamosan haladnak a jelennel, a szereplők a színre hozzák magukkal tragikus múltjukat és az összetett eseménysorozat egyetlen, szünet nélküli feszültséget teremt. A próba végén beszélgettünk a társalgóban Tolnay Klárival. — A második De Winterné szerepe nem könnyű feladat — mondja két cigaretta között — és bizony nem is mindig hálás. Helyenkint passzív, hosszú ideig vagyok a színen is jétszólván szó nélkül é mégis nélkülözhetetlenül. Néha csak annyival szabad játszanom, hogy: egyáltalában ott vagyok. Mégisiátás a feladat, talán éppest azért, mert nehéz és új távlatokat nyit meg. Ebben a darabban , minden színésznek a lehető legtöbbet kell adnia önmagából. Ezek után nem csoda, hogy kíváncsian várjuk a premiert... Boray és Vértes a darab egyik izgalmas jelenetében Vertelendy István, a »Manderley-ház asszonya« fordítója és átdolgozója, instrukciókat ad Boray Lajosnak és Tolnay Klárinak Sivó Mária, Szakács Miklós, Károlyi István és Jadomerszky Margit a próbán (Esche* tel» ) A lányoknak megtetszett az ötletem. Mindjárt másnap öt vendégem jött nekem. A műsoron, így szólott a meghívás: Fehérneműfoltozás lesz, semmi más. Rádió szólt, mint kísérőmuzsika. Mikor így szólt barátnőm, a Zsuzsika: Mára elég! Félre varrószereket. Egy kis romit proponálok, gyerekek! Ne mondják, hogy jótett helyén jó terem. Egész este egyszer se jött Jockerem , új korszakom hogy kezdődik? — kérdezed. Két hónapig levegőből élhetek.