Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1943-10-22 / 43. szám
„a vígszínházat és a pesti színházat úgy ismerem, mint a tenyeremet“ Vucsó Msicsottyilatkozik AZ AJTAY-ÜGYRŐL, AZ UTÁNPÓTLÁS HAGYOMÁNYAIRÓL, A MEGVÁLTOZOTT CSIZMAÁRRÓL ÉS A SZÍNHÁZVEZETÉS KÖRÜLI SUTTOGÁSRÓL A Vígszínház az idei év folyamán a színészutánpótlás valóságos’ főhadiszállássává változott,így Harsányi Zsolt, mint Hegedűs Tibor igazgatók számtalan utazást tettek a magyar vidéken, rajtaütésszerű színházi előadásnézéseken figyelték, hol bukkan fel egy új Fényes Alice vagy Ajtay Andor. A kívülállók azonban csak azt látták, hogy eközben a tehetségvadászat közben, egész sor kombattáns színész mondott búcsút a Vígszínháznak úgy, hogy az elmúlt szezon egyik ottrekedt darabját bizony nagyon is vitatható »kísérleti« előadásban prezentálták legutóbb, a főváros finnyás és a »Víg«-től joggal mást váró közönségének. Ezek a gondolatok kavarognak előttünk, amikor a Vígszínház igazgatói irodájában szembenülünk Harsányi Zsolttal a színház író-igazgatójával és a kérdések záporával reflektorozzuk a belső színházvezetésnek néhány felderítésre váró rejtélyét. Elsőnek a nagy mellőzések — Ajtay Andor, Fényes Alice, Sándor Izabella, Károlyi István, Szakáts Miklós — sorozatára térünk rá. — Ajtay — mondja Harsányi Zsolt — évek óta a Vígszínház műsorán előforduló legjobb szerepeket játszotta. Őt nemhogy mellőztem volna, hanem minden rendelkezésemre álló módon igyekeztem művészileg megbecsülni és megbecsültetni. A Vígszínháztól való távozáásának anyagi okai vannak. A kérdés azonban korántsem huszonöt pengőn múlik vagy múlt. Ezt maga Ajtay sem állította. Azt nem értem, hogy ki mellőzte Fényes Alicet, aki sorozatos táblás házak előtt most játssza a világirodalom egyik legjobb szerepét és élete legnagyobb sikerét aratja. — Talán a Hamlet-ügy? — vetjük közbe. — Ha nincs a »Warrenné mestersége«, ma ő volna a legmellőzöttebb színésznő... — Most a legsikeresebb! — mondja, majd így folytatja Harsányi igazgató. — Sándor Iza és Károlyi István anyagi okok miatt mentek el. A szerződés fogalma ugyanis kétoldalú. Egyik fél sem diktálhatja tetszés szerint a maga feltételeit. Azokhoz a másik félnek még hozzá kell járulnia. Szakáts Miklósról nem tartom ildomosnak nyilatkozni, míg ellene indított fegyelmi eljárásom elintézést nem nyert. Addig csak azt állapíthatom meg, hogy a Színművészeti Kamara nem származtatta vissza fegyelmi feljelentésemet azzal, hogy Szakáts Miklós nyilatkozgatása hófehér volt. Latolgatjuk a következő kérdést, mielőtt feltennénk: Miért teng túl a Vígszínházban a gazdasági szellem? — Régebben egy mázsa búzát adtak egy pár csizmáért. Miért adnak ma öt mázsa búzát érte? De válaszom nem is ez, csak ennyi: nem teng túl! — És most beszéljünk, ha lehet az utánpótlásról is. Megérte a kísérlet, a prominensek és az új szerzemények majdnemcseréjét. . A Vígszínház negyvenhét év óta állandóan teret nyújtott az utánpótlásnak. Volt idő, amikor színpadán a következő ismeretlen nyervek játszottak? Hegedűss Gyula, Vendrey, Szerémy, Makay, Góth, Tihanyi és még ötvenen. Az akkori kritikus fintorgathatta az orrát: micsoda uracsai társaság! Mióta a világ áll, a fővárosi színház mindig vidékről frissít. Van, aki nem válik be, van, akiről kiderül, hogy zseniális. Aki ennél bölcsebb rendszert tud, közölje velem. Püff neki! Máshol találta ugyan Harsányi Zsolt a kérdés nyílvesszejét, mint ahova lőttük, de jó, nem vitatkozunk. Lehet még Pogány Margitból is Makay Margit... — Talán Harsányi Zsolt túlterheltsége is hiba. Nem hátráltatja más munkássága az igazgatásbant — kérdezzük ezután. Bölcs iróniával válaszol: — De igen, nagyon hátráltatna, ha más munkásságomat fel nem áldoznám a színháznak. Az idén például nem írtam regényt és idestova bele kell nyugodnom, hogy jövőre sem írhatók. De sebeimet mutogatni nem szeretem... Félórája vagyunk csak Harsányi Zsoltnál, de már türelmetlen jeleket küld felénk a színház: telefon szól, ajtók nyílnak, október 29-én premier s már ennek izgalma rezeg át a hatalmas épületen. — Hogyan látja Harsányi Zsolt a Vígszínház soronkövetkező programját? — Kora ősszel a Vígszínház és Pesti Színház minden tervét részletesen ismertettem a Film Színház Irodalom hasábjain. Nem rajtam múlott, hogy e tervek megvalósítását csak a Pesti Színházban kezdhettem még meg, ott is csak egy darabba. A Warrenné mestersége jegyei elővételben kelnek el, sőt nem ritka az a néző, aki tíz nappal előbb váltja meg helyét. Bármilyen öröm számomra ez a siker, a táblás házak sorozatát már a jövő hónapban meg kell szakítanom, hogy a színház eleget tehessen tulajdonképpeni hivatásának, a magyar irodalom ápolásának. Az idény első magyar szerzője Herczeg Ferenc. Az illusztris író a Pesti Színházat tisztelte meg új darabjával s én tudom, hogy ez mire kötelez. A Vígszínházban meg éppen az a helyzet, hogy a tavalyi idény végéről öröklött Fekete Péter folytatólagos előadásai miatt az új idényt még el sem kezdhettem. A soron következő szerzők: Fendrik Ferenc és báró Wesselényi Miklós lesznek. De ebben a színházban is hamarosan sor kerül Herczeg Ferencre, aki gazdag jubileumi esztendejének másik gyümölcsét, a Zrínyi Ilona alakja köré épített Aranyszárnyakat szintén nekem engedte át előadásra. Mindez a két színház idei évadjának legalább is zömét jelenti, ha ugyan nem sokkal többet. Elhallgat kissé, majd határozott hangon, mint aki régen takargatott véleményének akar hangot adni, a következőket mondja: — Nyilatkozatomhoz utóiratot is kell tennem. Évek óta nagy gonddal kerülöm minden megnyilatkozásomban az egyes számú első személyt. Sohasem szoktam cézári ragyogásomban babérkoszorús homlokkal gyönyörködve használni az olyan kifejezéseket, mint »színházaim«, »színészeim«, »páholyom«, »igazgatói irodám«, stb. A szerénység parancsát bármilyen állásban kötelezőnek tartom és mindenáron arra törekszem, hogy egyfelől nevem minél kevesebb nyomdafestéket kapjon, másfelől személyemben is minél kevesebbet szerepeljek, ízlésem és hitem szerint egy kulturális intézmény személytelen. Most azonban azt kell tapasztalnom, hogy a sajtó egy része ezt a szerénységemet félreérti. Azt hiszik, hogymindössze díszes cégtábla vagyok a vállalat számára és a »háttérben« lappangó homályos valakiről beszélnek, aki nyilván dolgozik helyettem. Hát ez nem így van. A Vígszínházat és a Pesti Színházat úgy ismerem, mint a tenyeremet, azok hátterében nyilvánosan van, aki van, lappangani nem lappang senki. Beleegyezésem, sőt rendesen kezdeményezésem nélkül egyik színházban sem történik semmi. A jóért és rosszért is én vagyok felelős. Ha valaki ártalmasnak tartja a magyar irodalomra színigazgatói működésemet, erről elsősorban a polgármester urat igyekezzék meggyőzni, aki éppen engem talált alkalmasnak a két színház vezetésére. A kérdés Harsányi Zsolt nyilatkozatával valóban tisztázódott. A jóhiszemű kritikus is látja, hogy a vita egyformán igaz ügy: a magyar színházkultúra érdekében kezdeményeztetett s ez a színházkultúra a Vígszínházban, Harsányi Zolt személyében, a legjobb kezekben van letéve. Szinte meg sem merjük kérdezni ezután az őszinte vélemény és helyzetfeltárás után — s ennyire színháztól elvonatkoztatottan. Mire készül Harsányi Zsolt, a szerzői Fanyar mosoly a válasz: — Semmire. Annyi dolgom van, hogy nem érek rá dolgozni ... Kulcsár László