Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1943-11-26 / 48. szám

Cte***GM Strauss SALZBURGRÓL, A FIATALOKRÓL ÉS A KRITIKÁRÓL, AMELY A „SZÍNHÁZNAK ÉS MŰVÉSZNEK NEVELŐJE, IRÁNYÍTÓJA1* Illusztris vendégei van­nak pár nap óta Budapest­nek: Clemens Krauss, a kitűnő karmester és fele­sége, V­iorica Ursuleac, a nagyszerű énekesnő. Pará­dés és emlékezetes »Rózsa­­­lovag«-­előladás­sa­l sze­repel­­tek pénteken este Operahá­­zunkban, ahol az előkelő közönség viharos ünneplésben részesítette mindkettőjüket. Az Ope­rah­­ázat zsúfolá­sig megtöltő közönség soraiban láttuk: Auguszta királyi hercegasszonyt, Ghicey Jenő­­külügyminisztert, Szendy Károly pol­gármestert és feleségét, Kánya Kálmán nyugalmazott külügyminisztert, báró Widosics Gyu­lai államtitkárt, vitéz Hász Aladár miniszteri­­ osztályfőnökök, Eck­­hadt Ti­bornét, Quandt Richárdot és fele­ségét, Hubay Andorékat. Clemens Krause az utolsó éveik folya­mán Strauss-special­istává nőtte ki magát, úgyhogy az elmúlt szezonban Münchenben és Salzburgbam összeresen kilenc Strause­­operát és zenekari művet dirigált. Ezek között természetesen egynéhány a na­gyobb közönség számára még ismeretlen mű volt. Alkalmunk volt most vele köz­vetlenül a »Rizsalovag” előadása előtt hosszabb beszélgetést folytatni. — Talán nem is tudja — kezdte Krauss a nyilatkozatát — hogy október­­­én éjjel eatr bombatámadás következtében telje­sen kiég­et­t a müncheni National Theater, melyben operaelőadásainkat rendeztük. Színpad, nézőtér hamuvá lettek, csak a csupasz falak meredtek az ég felé. A Deutsches Múzeu­m nagytermében tartjuk most előadásainkat, dehát ez a megoldás, gondolhatja, nem ideális és nem is végle­ges. Az elmúlt nyár folyamán egyébként decentralizáltam a működésemet és főleg Salzburgra tettem át a hangsúlyt, ahol a Festepielek alatt a Wehrmacht és a hadi­ipari munkások számára megcsináltam életem első inszoernálását, a Varázsfuvo­­lát — népies, legősibb formában. Kép­zelje csak. Paul Hilbiger játszotta — sőt énekelte is — Papagenot és mondha­tom, ilyen sikere még nem volt soha. Salzburg most a háború ötödik évében olyan, mint egy ősi Heidelberg, ahol a diákok helyét konzervatoristák vették­ át. Csönd van Salzburgban, nyugalom és a hold sütötte Dóm-tér kövein olyan békésen ko­pognak az esti sétálók léptei, mintha a világ nem is égne a négy sarkán magas és pusztító lánggal ... A fiatalokra vi­gyázok itt most akikből talán egyszer mégis fel­fakad majd az melódia, melyet oly régen várunk hiába. — Ártalmasnak találja tehát Mester a kritikáit — Ó, dehogy. Hiszen én, aki ötvenéves múltam most, mindig gondosan eltettem magamnak mindent, amit írtak rólam, jót és rosszat egyaránt. A kritikánál szerin­tem csak kettő lényeges: hogy kvalitása és nívója legyen. A kritikus tehetsége el­végre éppen olyan istenáldotta adomány, mint magáé a művészé, tehát éppen olyan szabadon használhatja is, mint a művész. Hol vagyunk már azoktól az időktől, ami­kor csak elkrach­olt zenei vagy írói exisztenciákból lettek kritikusok! A jó kritikus nevetője és irányítója a színház­nak és művésznek. Egyébként az ember a művét, melyet bírál, csakis a saját szívén, érzésvilágán és pórusain keresztül láthatja és szívhatja magába. Mindig gyűlöltem az abszolút hideg és túlzottan objektív kritikusokat, mert állandóan gyanúperrel kellett élnem, hogy csak azért­ olyan ob­­jektívek, mert nem az »ő ügyükről« van szó ... J. S. Kolozsvári interjú Kelly Annával és Barabás Sárival Kolozsvár ugyan nagyon jól tudja érté­kelni és őszinte szeretettel öleli keblére helyimű­ csillagait, mégis meg-megújuló szenzáció, ha egy-egy rádióból, filmről, színházból ismert sztár látogat le Erdély fővárosába. Az emberek szinte nyilván­tartják a szállodai szobafoglalásokat és pillanatokon belül tudja mindenki, hogy ki érkezett a pesti művésztársadalomból. Így volt ez Barabás Sárival és Kelly An­nával is, akik a MÁV hangversenyére ér­keztek ide hozzánk Kolozsvárra. A New­­york-szálloda hallja szokatlanul népes volt, amikor felkerestük őket egy intervjú ked­véért — Hogy érzi magát Kolozsváron! — Remekül, — lelkesedik Kelly Anna — itt még a levegő is más, mint Pesten. Ott nyir­kos, ködös időből szaladt ki velünk a vonat és mosolygós, meleg, napos időben állt meg velünk Kolozsvárom Ideje volt már leruc­­cannom, hiszen talán Kolozsvárott van a legtöbb hívem a vidéki városaink közül, ha hinni lehet a levelek bélyegzőjének. — Először jár nálunk? — Dehogyis, már voltam itt kívánság­­hangversenyem, amikor igazán megható szeretettel fogadott a közönség. — Hogy tetszik a kolozsvári színház? — Sajnos, még nem jutottam el a szín­házba, tagjai közül is csak egyet ismerek, Páka Jolánt akit a magyar énekesgárda egyik legnagyobb ígéretének tartok. Barabás Sárira az autogrammkérőkön kí­vül még egy ostrom vár. Pillanatokon be­lül híre járt, hogy káprázatosam elegáns, úgyhogy a művésznő bizony elkészülhet arra, hogy a mi kolozsvári hölgyeink cso­dájába járnak majd. Ő sem először van Kolozsvárott Hiszen, mint meséli, életének egyik legszebb sike­rét itt­ aratta a »Lakmiéc előadásán. — Akkoriban Kemény báróval ötven es­tére szóló vendégszereplésről tárgyaltunk, de sajnos, nem vállalhattam, mert túlságo­san lekötött volna. — Milyennek látja a kolozsvári hölgyü­ket? — Általában nagyon elegánsak és ami legjobban tetszik nekem, szerényen tudnak divatosak lenni. Például sokkal kevesebb »emeletes* cipőt láttam itt mint otthon, Pesten. — Mi itt Kolozsváron is hallottunk szer­ződéséről, mi igaz a hírekből? — Szó volt egy németországi szereplés­ről, de szüleim tanácsára, elhalasztottam. Éppen kolozsvári vendégszereplésem alatt volt nálam Theo Mackeben, aki külön az én hangomra írt operettre akart szerződ­tetni. Most tárgyaltam a gráci főzeneigaz­gatóval, akivel sikerült is megegyeznem. A bécsi filharmonikusokkal fogok fellépni, mint szólista. — És a közeljövő, itthon? — Rádiószereplések Röslerrel és az opera­házi zenekarral és december végén újra színpadra lépek, de erről bővebbet még nem nem mondhatok talán csak annyit, hogy nem operettről van szó. A bécsi Kívánság hangversenyen is részt veszek, Hámoryval, Udvardyval és Kelly Annával. Gróf Bethlen Jolán K­abás Sári és Kelly Anna a kolozsvári Newyorkban(Fotofilio (elv.) újságírók. Ilyenkor megkérdezik, hogy mi a kedvenc szerepe, ki a kedvenc írója és mik a legközelebbi tervei. Ezúttal egészen más­­természetű kérdést intéztünk négy népszerű művésznőnkhöz, olyan kérdést, amely talán mindennél jobban érdekli a hölgyközönsé­get. Minek köszönheti a művésznő arcbőrének sugárzó fiatalságát, üdeségét? Mi az a »csodaszer«, amely a filmstúdióban és szín­padon agyonkendőzött arcbőrt is ilyen ra­gyogóvá teszi? Szigorú betűrendben, íme a válaszok: Mi is a Vitai? Az amerikai orvostudomány­nak sikerült tökéletesíteni egy olyan bőr­tápláló vitaminos szert, amelynek kenőcsök­ben való alkalmazásával az arcbőr fiatalsá­gát megmenti, ruganyosságát megőrzi, rán­cocskáit elsimí­tja. Asszonyom! Fogadja meg négy híres mű­vésznő önzetlen tanácsát! Csak egyetlen­egyszer kísérletezzen a Vital-krémmel! Lel­kes híve lesz és mindig ezt fogja használni. Néhány hónapja egy jóbarátnőm figyelmeztette a VITAL krémre. Azóta„ más s­zépítőszert* nem látott az arcom. De nem is fog látni, mert ez a szer megszünteti a szá­razságot és valóban táp­lálja a bőrt. egyaránt a bőrtápláló VITAL krémet haszná­lom. no Vas természete Az »Aran­y p­áros felvételei alatt is mindig VITAL krémet használ­­tam. Ezután már kaba­lának is ezt fogom hasz­nálni, nem is szólva ar­ról, hogy ez a tökéletes szer a bőrápolásnak sok gondját elveti. Vétett jutottam hozzá a VITAL­hoz, a mi­róbafutám olyam cso­dálatos eredményeket ért el, hogy azóta a todette­­szekr­ényemen mindig he­lyet foglal egy tégely VITAL. jfilQ'lb- e­ sen a magánéletben! Filmen Vés színpadon

Next