Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-03 / 5. szám
é , hirtelen a Royal Revűszínházban találtam magamat. Meg se kérdeztek, örültem, hogy végül is van szerződésem. A Royalban eljátszottam egy epizódszerepet, de néha belekotnyeleskedtem a próbákba is, így bíztak meg rendezéssel. Valamikor Moliére-színész akartam lenni, ez volt az álmom. És a Cyrano. Mégis a kabaréba kerültem, minden előzetes szándék nélkül. Egy prózai színház igazgatójával tárgyaltam a Fészekben. Megkérdezte: „Aztán mit játszhatnál te nálam?” Dühösen feleltem: „A Revizort például”. Gúnyosan mosolygott: „Hát ez talán túlzás, nem gondolod?” Azonnal átültem a szomszéd asztalhoz és megállapodtam a kabaré igazgatójával. Ő hívott, én mentem. Kedvvel és tervekkel. Afféle kisplasztikát akartam a kabaréban csinálni, egyfelvonásosok kabinetfiguráit. Hamarosan rendeztem is. Egyszer két darab közé nem jutott magánszám, volt öt üres perc a műsorban. Megtanultam egy rövid sanzont, a Grand Hotelt. Így lettem sanzonénekes. És nem hívtak közben egyetlen prózai színházhoz sem. Egyébként hegedűművésznek készültem, egyszerre jártam a Színiakadémiára és a Nemzeti Zenede hegedűszakára. Mellékesen pedig művészettörténet-filozófiából abszolváltam az egyetemen. Mindig valami újat, mást keresek. Elaprózom magamat, azt mondod? Igaz. Most még igen. De milyen jó most a sok sanzon-gyakorlat, például a musical ben! S egyszer, 1941-ben Milos Aurél helyett a Halált táncoltam a Nemzeti Színház Tragédia-előadásán. Ezt is hasznosítom most: a színjátszáshoz mozgáskultúra kell, kivált a musicalhoz. Kísérletező ember vagyok, minden érdekel. S íme, nagyon sok hasznom van mindabból, amit eddig csináltam. G mottf : — Játszom, rendezek, énekelek. Hívnak — megyek. — Tehát nem tudsz nemet mondani? — Most még nem. De talán majd ... Most Dobozi Imre „Maszek és társai” című darabjával foglalkozom; musical comedyt szeretnék ebből rendezni a Kis Színpadon. Közben felkértek, hogy a Jégrevü új műsorát is én rendezzem. Ez megint valami új. És hát nehéz lemondani, ha hívják az embert, s kivált ha kedve is van, nem igaz? De ezt az új műfajt, a musicalt szeretem. Érdekel, izgat. Az új szerepet is szeretem. Jó ügy, jó benne lenni. S ha kialakul, remélem, akkor már nem forgácsolom szét magamat. Órájára néz, hamarosan a színházban kell lennie. Ma csak a Vidámban játszik. Holnap a Petőfiben. Aztán a Bartók-teremben. Közben rendez. És jól játszik. És, mondják, érdekesen rendez. Sok példányban jelenik meg tehát még most is. Nincsen hát különbség? De van. Ha még nem is tud nemet mondani, hazatalált. Egy új műfaj megtalálta a színészét és a színész a műfaját. Közben egy kicsit a Jégrevűt rendezi. Ezt mondja elmenőben: A minap telefongyári munkásokkal találkoztunk a színházban. Az egyik megkérdezte: mi a szenvedélyem? A színház — feleltem. Nem úgy értem — mondta —, hanem kártya, bélyeg, bor, ügető — melyik? A színház — ismételtem. A színház. Minden ezért van. Demeter Imre Az Egy szerelem három éjszakájában (Margittay Ágival) 21