Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-03 / 5. szám
GÖRÖG VENDÉGKARMESTER. Théodore Varajannis vezényelte az Állami Hangversenyzenekar január 26-i zeneakadémiai koncertjét. Az est szólistája Antal István zongoraművész volt. A műsoron Brahms Tragikus nyitánya, Beethoven Esz-dur zongoraversenye és Sosztakovics V. szimfóniája szerepelt. Vendégünk a látványosan dirigáló karmesterek sorába tartozik. Ha némafilmen láthatnék, azt gondolnánk: bámulatos virtuóz. Különös, hogy az „élő” előadás azt a tapasztalatot sugallja: teljesítményének vizuális és akusztikus része nincs kellő összhangban. Az eleven, dinamikus mozgás olykor száraz, unalmas muzsikálást leplez. Azaz, nem is nagyon „leplez” . . . Mert Brahms Tragikus nyitányának zordon fenségességéből vajmi keveset adott vissza ez a mostani tolmácsolás. Belső ellentéteit inkább kiegyenlítete, semmint kiélezte. Valamiféle „szomorú nyitányt” hallottunk, tragikus ouverture helyett. Beethoven versenyművének kísérésekor sem értették meg egymást a szólistával: külön nyelven beszéltek, előbbi a klasszicizmus finom nyelvén, utóbbi a romantikáén. Igen, Antal István kétségkívül érdekes művészi felfogásról tett tanúságot. Az Esz-dúr koncert Beethoven utolsó zongoraversenye, számos eleme már a romantika felé mutat. Antal épp ezért a romantika irányából közelítette meg a művet: erre vallott játékának bizonyos szónoki pátosza a nagyobb ívű témák kifejtésében, bizonyos magyarázó gesztus egy-egy hang kihangsúlyozásában, a tempóvétel szabadságában. A közönség tetszéssel fogadta Antal István mindig újra és eredetire törekvő művészegyéniségének ezt az érdekes megnyilvánulását. A dirigens legnagyobb sikerét a nálunk ritkán hallható 5. Sosztakovics szimfónia előadásával aratta. (Ezt is, akárcsak a nyitányt, partitúra nélkül, emlékezetből dirigálta.) A mű, szerzője életművében - úgy érezzük - az „idézőjelek szimfóniája”. Az első tétel tűnődő-kérdő motívikájától a finale himnikus ragyogásáig az új hangú és közérthető mondanivalójú műért vívott alkotói küzdelem fázisai tárulnak elénk, helyenként idézetnek vagy persziflázsnak tűnő neoklasszikus Schubertes, Richard Straussos és Prokofjeves szakaszokkal. Valamennyi tétel közül a szellemes scherzo talált — érezhetően — a legkedvezőbb fogadtatásra. Bőnig Ferenc Théodore Varajannis vezényelte az Állami Hangversenyzenekart (Kertész felv.) A BERLINER-TRIÓ (Hans- Peter Schmitz — fuvola, Werner Hapt — gamba és Hans Pischner — cembalo) nagysikerű hangversenyt adott a Bartók-teremben. Kiváltképp Schmitz, az együttes nagyszerűen játszó fuvolása és Pischner mesteri cembalójátéka jelentett különleges élményt a kamaramuzsika híveinek. A műsor első felében Telemann, Händel és Bach trió-szonátái hangzottak el, a műsor második felében egy Couperinszolt és Vivaldi egyik triószonátája aratott őszinte sikert.