Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-21 / 16. szám
51(M¥hUM‘ ) Új magyar színmű a József Attila Színházban "EGY APA VÍVÓDÁSA ■*' elevenedik meg a József Attila Színház színpadán. Egy éjszakai töprengés után bontakozik ki az apa, az anya és fiúk viszonya, a nevelés gyötrő problémái, és vetődik fel a kérdés: miért nem lett olyan fiú, mint amilyennek apja álmodta, amilyenné nevelni szerette volna? A probléma, ahogy mondani szokták, , ,benne van a levegőben”. A sajtó, de az irodalom és a film is, szinte kedvtelve boncolgatja az ifjúság egy részének magatartását, életformáját, erkölcsi felfogását. S valóban, társadalmunk nagyszabású változásai immár minőségi különbségeket is létrehoznak az emberi magatartásiban, az emberek egymáshoz fűződő kapcsolataiban, egyszóval az erkölcsben is, és létrehoznak néhány ellentmondást is. Kállai István új darabja sorra fel is vet a mutatkozó erkölcsi problémák közül néhányat — s ha választ még nem is tud adni —, segít az okok kutatásával. Egy dologban mindenesetre hatásosan segít. Abban tudniillik, hogy egyre világosabban tudomásul vehetjük: az újjáalakuló erkölcs alapvető tendenciáját megszabhatják az idősebb generációk is meg is szabják, mert ők hozzák létre a meghatározó anyagi alapokat), de a részleteket az új generáció fogja megszabni saját magának. S e sorok íreje e tekintetben teljes mértékben Engels-szel tart, aki ezt írta a kommunista társadalom nemzedékéről: „Ha ezek az emberek itt lesznek, mit sem fognak törődni azzal, hogy a mai vélemény szerint mit kellene tenniük, maguk fogják kialakítani életrendjüket és ennek az életrendnek megfelelő közvéleményt ■ mennyi az egész.” Mindezt azért említem, mert igazolni szeretném azt az álláspontomat, hogy hiba lenne Kállai Istvántól azt követelni, hogy pontos és „általános érvényű” választ adjon az apák és fiaik viszonyában felvetődő kérdésekre. Még tipikusnak sem tekinthető a színpadon megjelenő apja (s e tekintetben helytelenítem, hogy nem adott konkrét nevet hőseinek ezzel is hangsúlyozva, hogy egyetlen, esetleges esetről van szó). Mert amit általános érvénnyel elfogadhatunk a színműiből, az csaknem független a drámától, az inkább a gondolkodó, mint a célratörő drámaíró terméke. A színpadra állított figurák ugyanis megfelelően egyéní tettek, történetük ezáltal is lebilincselő, de jellemük egyáltalán nem alkalmas arra, hogy vonzerejükbe kerülve, azonosuljon velük a néző. Annyit természetesen elér a szerző, hogy érdeklődéssel figyeljük alakjai sorsát és arra is odafigyeljünk, amit mondanak, de azt már nem, hogy szívünk eger-ott dobbanjon szívükkel. Inkább kívülről figyeljük őket és Kellemetlen keresztkérdés (Sinkovits Imre, Rádai Imre és Kállai Ilona)