Film Színház Muzsika, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-05 / 1. szám
gurát, egyszerű papírmasé nem szabad a film egyetkirakati bábává lesz, sen szereplőjét sem valakire mindenféle szart,ságosnak felfognunk. Ez dolmányt, huszársujtást az egész film voltaképp rá lehet aggatni. Aztán egy mindmáig élő stílusmégiscsak arra kényszenült, az álmagyarkodó, rítenek, hogy belehelyez gyöngyösbokrétás, bekedjünk Angyal Bandi tyárromantikus giccsnek tudatalattijába, ugyanis a paródiája. Abszolút jávele álmodunk valami ték. S így az élő szerepszörnyűséges lázálmot, töknek is csupán stilizált amiből aztán nincs is éle letük van. De azért az redés. Kinek a szemével ilyen mindent átfogó szókell látnunk? Bandiéval? lírából is valahogy „ki Lényegében jóindulatú kellene látnunk”. Említsmeretlen marad szó tettem, hogy az anakromunkra, akit ki lehet ne-nizmust már a film elevetni, de akivel együtt- jön érezzük, de ez inkább érezni, együttlátni aligha valóban csak a nézőnek a lehet. De vegyük csak elő kinti világból magával a szatíra horgára fogott hozott viszony érzése, bár „nagyobb halakat”. Azt maga a film is tesz több a görbe tükröt fogadjuk-e utalást, hogy amit mi itt él szemléletünkül, amely- látunk, komikus peremben a hazánkba rándult ki a-világ. De azt az erőt, kultúrálatlan milliomos azt a közeget, ami mindkülföldieket mutatja be ezzel ma igen élesen nekünk a film, vagy azt szemben áll, és ami az a görbe tükröt, amelyben ilyen álromantikára esetezek a külföldiek — leghajló emberben is viugyancsak a film szerint logossá teszi, hogy ez az — bennünket látnak? egész káprázat nem csu- Vagy Angyal Bandi li-pán szubjektíve, de obidérces álmainak higy- jektíve is már a múltégyünk-e? Egyáltalán nem — semmilyen formában döntötték el az alkotók, nem testesíti meg a film. És így az is homályos. Rokonszenvesnek érezhogy milyen álláspontról tűr, hogy már az elején és kit kritizálnak. Ka a lényegest ragadja meg rántsem arról van szó, a film, de az, amit kezhogy ne értenénk meg, detben lényegesnek láttunk, később kavargó jelenségekre hullik szét a határozottabb rendezői magatartás híján. Nemvitatjuk: az eszmei szándék tiszta, a múlt egy kajánkodó ördögének elűzése. De a viszonylatok tisztázatlansága kétségessé tette az eredményt. SZINETÁR MIKLÓS első filmrendezői munkája határozott kvalitásokat mutat ennek a művészi pályának eredményes művelésére is, a színházból megismert kezdeményező kedve, ötletessége, intellektuális bátorsága a filmstúdió falain belül sem hagyta cserben. De feltétlenül le kell higgadnia, nem szabad egy témát a végleteikig érezni, féktelenül variálni, úgy, hogy az már a Alim felénél önismétlésnek hasson. Hiába tűzdelte meg ezernyi ötlettel. Minden bizonnyal van ezek között az ötleteik között új, van utánérzett, nem érdemes eredetkutatásba fogni, de az olyan gag például, mint a külföldiek előtt felnyíló határsorompónak a vasfüggönyre emlékeztető csörömpöléssel való hang-aláfestése, minden dicséretet megérdemel. A Szabó-család „szerepeltetése” sem volt rossz idea. Szinetár régi vágya volt, hogy filmen valósíthassa meg azokat az elképzeléseit, amelyeket a színpad keretei közt nem lehet. Most ízelítőt adott belőlük, de bizonyos fokig azokból is, amelyeket a film keretei közt sem igen lehet megvalósítani. Ha Szinetár megvonja ezeknek az elképzeléseknek a reális mérlegét, sokat okulhat soron következő filmjei hasznára. Hildebrand István operatőr jó munkatársa volt a rendezőnek, kamerájának nézőpontja, mozgása olykor igen eredeti és kifejező, de azért általában őt is túlságosan elragadta az avantgarde-hév. A színészek - Agárdy Gábor, Váradi Hédi, Bessenyei Ferenc, Lorán Lenke, Szendrő József, Sennyei Vera, Schubert Éva, Kálmán György, Peti Sándor és a többiek jól komédiáznak. Sas György „Dalold el ezüst gitár.” Menyasszonykérés a hortobágyi betyárcsárdában (Lorén Lenke és Bessenyei Ferenc) (Foto Rajnagép