Film Színház Muzsika, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-09-14 / 37. szám

/] VÍZ MESSZIRE elvi­­*- /l szi a hangot, s a part felől zongoraszó hal­­lik. Gyermekfejek buk­kannak fe-1 a Balatonban, innen is, onnan is köze­lebb úsznak, még egy kis ladik is errefelé siklik, mindenki áhitatosan fü­lel. Fischer Annie gyako­rol a nyárvégi délelőttön, a Balatonakarattya­i kis házban. Sohumannt ját­szik, a C-dúr Fantáziát és a levegő hirtelen a köl­tészet áramától forróso­dik. Mert hiszen ez a szó jut eszembe legelőször, amikor az ő zongorajáté­kát hallom: a legneme­sebb költészet hatja át. Tavaly ősztől­ nyárig megint bejárta a fél vilá­got, európai és amerikai nagy hangverseny körút­jain évről-évre mind na­gyobb sikereket arat, ne­vét és művészi rangját a nemzetközi kritika Fi­scher Edwinével és Back­­hauséval méri össze, ő már régen felért a csúcs­ra. S amikor ez a zajos, fáradságos, élményt osz­togató, gyönyörűséges sze­zon befejeződött, Fischer Annie, mint minden év­ben, az idén is ide jött Akarattyára, férjével, Tóth Aladárral együtt. Nyáron elbújik a világ elől egy nagy lélegzetre, pihenésre, új erő gyűjté­sére. Zongoraszó a part felől... Egy nyárvégi délután Fischer Anniénál Pihen? Mutasd meg ho­gyan pihensz, megmon­dom ki vagy! Fischer Anniénak a pihenés fé­lig-meddig azt jelenti: ilyenkor ér rá, hogy gaz­dagítsa repertoárját. Mert a hangversenyidény az utazásé, a szereplésé, az aratásé. A kis házban, itt Akarattyán, még a Bösen­­dorfer zongora mellől is lelátni a kert meredekjén a nádasra, a Balatonra, s a kis pallóra, amely a tó vízébe nyúlik. A zon­gora kottatartóján Beet­hoven szonátákat is lá­tok (Fischer Annie az utolsók közül újít most fel egyet-kettőt, amelye­ket évek óta nem lát- 6

Next