Film Színház Muzsika, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-30 / 44. szám
A DAVID JANSZONSZ első hangversenye Arvid Janszonsz leningrádi karmester két koncertet vezényel Budapesten a Zenei Hetek során. Mindkét hangverseny műsorán egyegy magyar vonószenekari mű is szerepel: Sugár Divertimentója, illetve Kadosa XV. szimfóniája. Első estje , melyet 29-én adott a Zeneakadémián az Állami Hangversenyzenekarral — igazolta választása helyességét. Sugár Rezső Divertimentója — s ezt nem mondhatjuk el a »magyar divertimento-korszak« valamennyi produktumáról — ma is friss és finom alkotásként hat. Bizonyos távlatból szemlélve, úgy érezzük, aligha született volna meg Bartók Divertimentójának és alkalmasint Szervánszky vonószenekari Szerenádjának inspirációja nélkül. Ám, félretéve a pragmatikus történetírás szempontjait, bízvást állíthatjuk, hogy Sugár öttételes műve kiváló kompozíció: nemes anyagból készült s egy nagytudású mester pompás ötvösművészetéről vall. A legimpozánsabb benne forma és tartalom természetes művészi egyensúlya. — Janszonsz megértően, nagy odaadással vitte sikerre a művet. Ez a megértés, a művel való tökéletes azonosulás jellemezte a karmester és a zenekar további teljesítményét is. Sosztakovics IX. és Csajkovszkij Patétikus szimfóniája hangzott el ezen az estén a bevezető magyar szám után. Sosztakovics művéből különösen az első tétel tolmácsolása keltett nagy hatást: ezé a szellemes, ironikus Allegro-é, mely sok tekintetben Prokofjev érett remekeivel tart rokonságot. De elismeréssel szólhatunk a többi tétel interpretálásáról is. Az est legnagyobb élményét kétségkívül Csajkovszkij Patétikus szimfóniájának életteli, magával ragadó, rendkívül kultúrált előadása jelentette. Semmi dagályosság, semmi keresettség vagy pózoló túlzás nem volt ebben a tolmácsolásban : hatása közvetlenségében, tragikumának együttérzésre késztető, megindító egyszerűségében nyilvánult meg. (bónis) Szeryng szólóestje Henryk Szeryng, a Mexikóban élő lengyel származású hegedűművész 21-i zeneakadémiai szóló-, illetve szonátaestjén — partnere a nagyszerű Petri Endre volt — újra bizonyságát adta kivételes tehetségének és tudásának, más szóval annak a ténynek, hogy személyében a nemzetközi élvonal egyik reprezentánsát ünnepelhetjük. Bámulatos technika, gyönyörű tónus, szuggesztív értelmező készség, átfogó stílusismeret: ezekhez az alaptulajdonságaihoz már csak hatalmas munkabírását kell hozzátennünk. Monumentális »hivatalos« műsora után (Brahms: G-dúr szonáta, Szonáta-scherzo, Bach: dmoll szólópartita, Ponce: Sonata breve, Prokofjev: II. szonáta, Szymanowski: Notturno és Tarantella), legalább fél koncertnyi ráadást adott még. Szeryng, művész-alkatát tekintve, Mistein és Menuhin típusa között áll, egyesítvén önmagában e két ellentétes művész-típus legvonzóbb sajátosságait: tökéletes virtuóz, de játékában semmi külsőségesség, semmi öncélú csillogás nincs, komoly szavú költő, kinek szárnyalását nem fékezik technikai problémák. Az a szenvedő, vívódó hang, mely Menuhin játékára olyanynyira jellemző, tőle tán idegen. Egyenletességgel, töretlen íveléssel kárpótol érte s egy nagyon értékes és mély, komoly és hatalmas művészegyéniség megnyilatkozásával, nagy élményt adó kitárulkozásával. Bónis Ferenc Arvid Janszonsz az Állami Hangversenyzenekart vezényelte a Zeneakadémián Várhelyi Endre (Dulcamara) és Doro Antonioli (Nemorino) a Szerelmi bájitalban (Kertész felv.) Harmath Éva, Harmath Éva, a Szegedi Nemzeti Színház művésznője, a Pillangókisasszony címszerepében mutatkozott be a budapesti közönségnek. Sok, drámai operaszerepe közül Butterfly talán nem a legjobb megnyilvánulási alkalom igazi egyénisége számára; Aidaként jobban el tudjuk képzelni. Énekesi kvalitásai azonban így is figyelmet keltettek. A súlyosabb drámai erőt képviselő hang, amelynek biztos magasságáról is meggyőződtünk, a művésznő formáló készségének köszönhetően szép sikert ért el. Ugyanennek az előadásnak érdekes, új Sharplessszereplője volt: Nagypál László. Ismert tenoristánk.