Film Színház Muzsika, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-17 / 29. szám

SZÍNÉSZ ÉS SZEREP A színész — Úgy érzem, a Wozzeck eddigi művészi pályám legkimerítőbb, legtöbb koncentrációt követelő szerepe. Van előadóművész, akinek az összetett feladatok meg­oldása a kézenfekvő, s talán én is közéjük tartozom. Ez csak látszólagos előny, mert színházunk repertoár­jában szerepeim nagy része egyértelmű, s kevéssé szö­vevényes feladat, s ezekből kevésbé vagyok otthonos. Wazzeck, a Felléas Golandja, Jago, Wotan, Kékszakál­lú az elsőszámú kedvenceim. Nosztalgiával és sokszor irigykedve nézem prózai színházaink előadásait. Ilyenkor mindig felébred ben­nem a vágy a prózai színjátszás iránt, mert magam is prózai színész szerettem volna lenni. Irigylem őket, mert kevesebb a közegellenállási felületük, indulataik­nak saját erejük és ízlésük szabja a határt, míg az operajátszásban a színész energiájának nagy részét le­kötik a műfaj velejárói: zenekar, kórus, karmester, stb., stb. Minden színész vallomása egy-egy szerepéről, szá­nalmas dadogásnak hat Én nem tudnék többet mon­dani » Wozzeckemről«, mint bármely más színész a szerepéről. Azt tudom, hogy ez alatt a »mindössze" kétórás előadás alatt olyan felfokozott idegállapotba kerülök, hogy minden esetben megváltás számomra a színpadi halál. A Wozzeck-bemutató előtti sorozatos zenekari próbák, és a hisztéria határáig menő szerep megfor­málása súlyosan igénybe vette fantáziámat. Úgy ér­zem, szerepfelfogásom azóta érzékenyebb lett, és szín­padi alakításaim kifejezőbbek lesznek a Wozzeck ha­tására. Ezért is volt számomra megtisztelő, hogy Woz­­zeck-premierünk illusztris vendége, a zeneszerző öz­vegye így nyilatkozott: »mind zenei, mind színpadi szempontból igen egységes, rendkívül drámai Woz­­zeck-előadást láttam­«. A kritikus Faragó András Wozzeck­je a tragikus sorsú kato­­naborbély alakjának kitűnően sikerült színpadi meg­formálása. Bonyolult és sokfajta tényező, emberi és jellemvonás találkozik ebben a figurában. Faragó ér­telmezése azért is meggyőző, mert Wozzeck egyéni drámája mögött érzékeltetni tudja a hős társadalmi kiszolgáltatottságát is, hogy sorsa nem csak egyéni helyzetének alakulása, hanem védtelensége és a tár­sadalmi légkör embertelensége miatt is fordul tragi­kusra. Wozzeck kétségkívül beteg ember, de lelki zava­rai, kedélybetegsége, kiszolgátatottsága miatt válnak patologikussá. Faragó drámai intenzitással, feszültség­teremtő erővel érzékelteti Wozzeck útját. Ahogyan visszafojtott indulatai mögül időnként ki-kitör a til­takozó, lázadó ember hangja, s ahogyan újra vissza­zuhan a végső kétségbeesésbe, úgy érezzük: Faragónak nemcsak Alban Berg, hanem Büchner hangját is si­került megtalálnia. Wozzeck tragédiája épp reményte­lenségében, s ebben a visszafojtott tiltakozásban hat teljesnek. A művész, aki a szereppel találkozott, át­­érezte a zenei jellemábrázolás rendkívüli intenzitását és gazdagságát, s meg tudta találni kifejezésére a leg­meggyőzőbb eszközöket. , Fábián Imre Kép: Kertész Gyula felvétele

Next