Film Színház Muzsika, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-04 / 36. szám
DOSZTOJEVSZKIJ TV-FILMEN A játékos Dosztojevszkij annak idején Baden-Badenben minden pénzét elvesztette. Hogy ez a minden mennyi volt, nem tudni. De ha úgy veszem, hogy ezen vásárolta meg élményeit az elhatalmasodó játékszenvedély legbensőbb ábrázolásához, akkor a bármennyit se sokalhatom. Roulettenbourgban, a regénybeli híres üdülőhelyen ismerjük meg az orosz családot, mely a külső látszat dicsfényének és a nyomasztó gond terhének kettősségében él. A várható örökség mentőláncába kapaszkodnak, azon kívánnak vásárolni majd szerelmet, tekintélyt, egészséget. És addig is rakják a téteket, reszketve, szinte tébolyodottan a párosra, zéróra, feketére. Másként szeretnének élni és nem tudnak élni még úgy sem, ahogy megadatik. Jobbra született, de az igazi életre gyenge s ezért szenvedő, elvesző emberek. Ahogy az Dosztojevszkijnél olyan gyakori. A kisregény naplós szerkezete, kicsit homályos drámai építkezése nem teszi könnyűvé a filmfeldolgozást. A meglepetés ezért kellemes. A regény átdolgozói, Tardos Tibor és Szőnyi Sándor, igényesen oldották meg feladatukat. Mészöly Tibor dramaturgiai segédletével a regény minden fontos részletét helyes értelmezésben, az alaphangulatot jól érvényesítve tárták a közönség elé. Legfeljebb az arányokon vitatkoznék egy-egy kevésbé jelentős dialógus rovására a drámai lehetőségek alaposabb kihasználása érdekében. Kár volt lemondani például azoknak a jeleneteknek a teljesebb kifuttatásáról, melyek a regényben olyan drámaian érzékeltetik a nagymama fokozódó játékszenvedélyét. Igaz, inkább rendező probléma ez, de hát az egyik átdolgozó egyben a rendező is. Nem fogadható el az az érv, hogy a filmgyártás úgyis fölös számban él a rulettezés izgalomkeltő ábrázolásával és ebben sok újat adni már nem lehet. A szerencsejáték itt központi kérdés, a kaszinó a legfontosabb színhely. Nem a leegyszerűsítésben kellett volna keresni tehát a megoldást, hanem a Dosztojevszkij nyújtotta kaszinói környezet és lélekrajz minél szélesebb megvalósításában. Szőnyi Sándor rendezésének egyik gyengéje éppen ez a tartózkodás a teljességtől. A világ, amit ad, leszűkített, korlátozott. A kamera szinte állandóan kész beállításokból indul el, a szereplőknek egy szobasarok, egy ajtó, egy pad előtt kell pózban lenniük, hiányoznak azok a filmes átmenetek, melyek a közben eltelt időt, a hangulati és egyéb változást mutatnák, de főleg a környezetre nyitnák jobban a szemünket. Ha egyetlen színen, egyhuzamban játszódó tv-játék volna ez, nem támasztanánk ilyen igényeket. De itt képekkel is meg kellett volna mutatni azt, amit most csak a szövegből kell elhinnem, hogy előkelő fürdőhelyen vagyunk. Bántó az a takarékosság, ahogy egyetlen félig fényképezett játékasztallal és néhány statisztával próbálják a regénybeli érdekes kaszinói világot visszaadni. Szinte oda van préselve a kép négyszögébe féloldalasan a krupié is, és sehol semmi tágasság, mélység, mintha egy kis csoportképhez dugták volna össze a fejüket az emberek. Nem hiszem, hogy ezt kívánná a tv úgynevezett kamera-jellege. Mestyán Tibor vezető operatőrnek és operatőr-társainak a munkája azonban ezen a szűkösségen belül is jónak mondható. Egy alapjában helyesen átgondolt, ízléses és gondos rendezés hibái ezek. Lényeges, de nem döntő gyengeségek. Szőnyi Sándor végül is értékes, hangulatos filmváltozatot produkált, mely még a szombat esti nagyobb szórakozási igénynek is megfelelt. Része van ebben néhány kitűnő színészi alakításnak is. Tetszett Vass Éva a kissé kiszámíthatatlan, inkább a szívünkkel, mint értelmünkkel felfogott Polina szerepében, és Váradi Hédi, aki a fedér és számító Blanche-t a túldirekt szöveg ellenére is meggyőzően alakította. Igen jó volt Szakáts Miklós az alkatához nagyon jól idomuló kimért, okos angol úr szerepében, és noha már sok hasonló alakítását láttuk, ezúttal is kiadott újat, érdekeset nyújtani Sulyok Mária a tolókocsis nagymama figurájában. A főszerepben Fülöp Zsigmond eleinte talpraesettebbnek, később enerváltabbnak mutatkozott, mint a regénybeli fiú, végül is azonban nem sokkal maradt el a dosztojevszkiji karakter mögött. Kovács Károly ezúttal inkább csak típusvázlatot nyújtott a szenilis tábornokról, Gelley Kornél pedig túljátszó hangsúllyal és mimikával nem a könnyed, ironikus francia márkit formálta meg, hanem csak egy intrikus karikatúráját. Kürti László kém semmi közöm. Ez volt az első személyi konfliktusom az igazgatósággal. No lám, ha van b első nézeteltérés, akkor nyilván akad második is ... — Akad hát — válaszol most már kissé hevesebben. — Eddig minden évben tudtam, miféle feladat vár rám, éreztem, hogy a színház számít az én színészi munkámra. Az utóbbi három évben nagy klaszszikus operettszerepeket játszottam, és egy újféle feladatot kaptam a Csókolj meg hatámban. A Tündérlaki lányokban meg, a szép zene mellett, az én esetleges prózai színészi képességemet is kipróbálhattam. De most közölték velem, az idén úgy alakult a műsorterv, hogy nem tudják megmondani, milyen szerepet kapok. Ez érlelte meg bennem a végső elhatározást. És én úgy érzem, itt az ideje, hogy végre magamnak is megmutassam, miféle művészi tartalékok lakoznak bennem. Mire vagyok képes. — Vagyis? — Igen, Mozartot tanulok. A Figaro házassága Susannáját. Utána? Talán a Don Juan Zerlináját. Dalokat is. Főként Schubertot. Most érzem csak, milyen sokat kell még tanulnom. Mennyire nem elegendő a szép hang, s az a fajta technika, amelyet eddig elsajátítottam. Megpróbálom __ — Mit szóltak az Operett Színházban, amikor közölte elhatározását? — Hálás vagyok az igazgatónak, aki emberi megértéssel fogadta. S azt is hozzáfűzte, hogy bármikor szeretettel visszavárnak. Ennek igen örülök. — Emlékszem, az 1949— 50-es szezonban került a színházhoz. Sajnálja most az elszalasztott éveket? — Szó sincs róla. Sok színpadi tapasztalattal gazdagodtam, s ezek mindig hasznomra válnak. — S most miből akar megélni? Bocsánat az indiszkrécióért! Hátra veti szép, szőke fejét. — Sorolgassam? Filharmónia, rádió, televízió... Persze, persze. Hiszen a közönség továbbra is ragaszkodik kedvencéhez. — Az operett műfaja körül napjainkban sok jogos vita kerekedett Most, hogy kívülről szemléli a problémákat hogyan vélekedik erről? — Nem az a kérdés, mit játszik a színház, hanem hogyan. Tógában is lehet valaki modern, és bikiniben is élett. A műfaj életképes. A lényeg az, hogy az operettben ne csak belépő legyen és »Abgang, mert az előadást az dönti el, ami a kettő között van. Ha a darab úgy kívánja, a színésznek vállalnia kell azt is, hogy háttal jön be... _______________ Gyorsan, határozottan és jól fogalmaz. Tudja, hogy mit akar. Gidi Mariana«