Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-12 / 11. szám

le előtt. S végül is a fájdalom és re­ménytelenség kétórás tisztítótüzét csak átcsellengi Cléo, a film hőse, akinek szerepét Corinne Marchand alakítja finoman, érzékletesen, tehet­séggel. A filmnek van egy tévedése. Varda lemondott arról, hogy Cléo életéből két üres, szürke jelentékte­len óránál többet nyomon kísérjen, arról azonban nem mondhatott vol­na le, hogy ezalatt a két óra alatt hő­se teljes emberi fájdalmával, tragé­diájával, elhatározásaival, tévhiteivel is megismertessen bennünket. Hogy kiderítsen a megrendítő állapotból valamilyen megrendítő következtetést. Ezért lett néhol unalmas és terjengős a film. A valóság illúziójának felkel­tése kedvéért például perceken át nyomon követjük a taxiban utazó hős­nőt. Ám ezek a percek semmire sem jellemzőek, semmire nem következ­tethetünk belőle, ha csak a párizsi ta­xiforgalomra nem. A gondolat, a jel­lemzés és a történet szempontjából lé­nyegtelen esetlegességek peregnek előttünk le. A rendezőnek ezeket a drága perceket egy ember ábrázolásá­ra jobban fel kellett volna használ­nia. Megmutatni azt is, hogyha Cléo ilyen, milyen lehet máskor. Két órá­ban vissza lehet adni az emberi sor­sot, az élet teljességét, ám akkor még egy cipő leesésének is valami módon jellemzőnek kell lennie. Valamire, ami a hőst jelenti, valamire, amit a rendező jelezni akar egy tragikus sorsból. Ha Varda éppen azt akarta ábrázolni, hogy ez a nő közömbösen, lazán sodródik az órák áradatán egész életében, akkor azt kell mondanom: ezt az epizódok, a film egész anya­ga nem mindig »rámutató« módon fe­jezik ki. A kiválasztott törmelék­­anyag, az utca, a kávéház, az autózá­sok és találkozások nem mindenhol igazán jellemzőek ahhoz, hogy meg­értessék velünk, hogyan él Cléo. In­kább arról tanúskodnak, hogy a ren­dező beleveszett az élet mérhetetlen anyagtengerébe. Ez a film úgy válha­tott volna azzá, ami lenni akart, ha a »Cléo 5-től 7-ig« alatt a »Cléo 5 óra előtt és 7 óra után«-t is megcsi­nálták volna. Talán lett volna 5-től 7-ig több megmagyarázni, számonkérni és ki­elemezni való ennek a szerencsétlen nőnek az életében. Ha egyáltalán élet­nek nevezhető az ő léte. És ez volna a másik kérdés? Élt-e egyáltalán ez a nő? Ha már ember volt! Egy embe­ri lény, akinek nincsenek igaz, emberi kapcsolatai. Van egy szeretője, aki ki­tartja, aki udvarias, de mindig siet, és sohasem ér rá. Van egy komorná­­ja, aki öltözteti, de aki egy Buddha nyugalmával él majd az ő halála után. Néhány zajos barát, akik — ki tudja, miért — együtt dolgoznak ve­le. Egy barátnő, aki felületesen so­pánkodik. Ezenkívül van még néhány kismacskája is, és természetesen együtt kell élnie néhány százezer vagy néhány millió, közömbös idegennel, a közömbösen idegen városban. Ebből a közömbös idegenségből fogja őt ki­ragadni az értelmetlen halál. Meg fog halni, pedig még arra sem jött rá, hogy miért érdemes élnie. Kielégítet­lenül, boldogtalanul fog meghalni, pe­dig nincs rettenetesebb, mint az ér­telmetlen élet. Huszty Tamás Cléo (Corinne Marchand) és Antoine (Antoine Bourseiller) a klinika kertjében Cléo gondterhelten rója Párizs zajos. napos utcáit. (Corinne Marchand)

Next