Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-26 / 13. szám

kiegyensúlyozott ember szeretnék len­ni. Vagy maradni?« Azt mondja: »Én idősebb koromban is meg akarom ta­lálni az élet értelmét.­" Éppen ezért egyetemre jár. Tanárnő lesz. A diplo­mája szerint legalábbis, és már most gondol arra, hogy ha jön az öregség (»Jaj, ugye nem hamar?­»), akkor majd hogy s mint fog észrevétlenül átvál­tani beszédtechnika tanárrá. De hát addig is! Hogyan »csinálja« azt a pá­lyát, ahol nem volt elődje, ahol nem volt kitől tanulnia? — Éppen ez volt a bemondói pá­lya gyönyörűsége. Itt mindent ma­gunknak kellett kikísérletezni. Nézem. Milyen szép! Civilben is. Aztán megtudom, hogy Takács Mari úgy vigyáz az arcára, ahogy az éne­kesek a hangjukra. »Ez a munkaesz­közöm.» Ha adásnap van, egész nap arra készül. Sőt, már előző este azért fekszik le jó korán, hogy sehol se le­gyen másnap az arcán egy kellemet­len gyűrődés, egy árulkodó ránc.* — Még a cipőmet is úgy választom meg, hogy ne szorítson. Teljes legyen a harmónia. Beszélgetésünk alatt Mari egyre Eszterre hivatkozik. Tamási Eszterre, aki mindig kitalál valami újat, s akit ő — s ez így természetes — mindun­talan le szeretne győzni. De így van ezzel Eszter is. Nem, nincs kettőjük között harag, csak versenytársak a szó nemes értelmében. Ha Eszter ki­találja, hogy esténként könyv nélkül mondja a mesét, Mari két-három hét múlva egy bábut szerez, s azzal me­sél a gyerekeknek. Kettőjük harcából születik meg az az esztétika is, mely eddig sosem volt. A tv-szpíkerek esz­tétikája A RENDEZŐ, AZ OPERATŐR, A JELMEZTERVEZŐ Nemrégiben az Aranynimfa-díjjal kitüntetett «Ők­­tudják, mi a szere­lem« című produkció vezető operatőre volt. A neve: Kenyeres Gábor. Né­hány esztendővel ezelőtt, a főiskola elvégzése után került a televízióhoz. Első munkája, amire felfigyeltünk, »Az utcán« című riportfilm volt. Zsombolyai Jánossal együtt készítette. Kenyeres akkoriban azért választotta a televíziót első munkahelyéül — no­ha hívták a filmgyárba is —, mert itt olyan lehetőségeket vélt, amelyek szerteágazó ambícióinak a legmegfele­lőbbek. Ő ugyanis nemcsak operatőr akar lenni, de ír és rendezésre vágyik. Vagyis, beszélni akarja azt a forma­nyelvet, melyet televíziónak hívnak. Tele van tervekkel. Az utóbbi idők­ben csak­­keveset tudott közülük meg­valósítani. Íróasztal fiókban maradt egy forgatókönyve és dobozban (mit dobozban, a költözködésnél elveszett) egy elkészített kisfilmje. A televízió a lehetőségek háza valóban. Még akkor is, ha a tehetséges emberekre, a te­hetséges termékekre nem mindig ügyelnek féltő gonddal. Minden mű­vész életében vannak hullámvölgyek és hegyek. Az olyan tehetséges fiatal művész, mint Kenyeres Gábor, min­den bizonnyal ismét csúcsra kerül. — Most éppen mit csinál? — Az »Antigoné« egyik operatőrje vagyok. Az Antigoné, ez a nagy vállalkozás rányomja bélyegét az egész televízió­ra. A görög drámát Vámos László ren- Ivanicza György maszkmester felvételre készíti elő az »Antigone« Teiresiását (Ross József) Pillanatkép az »Antigone« felvételének szünetében. Vámos László (rendező) és Kohut Magda (Antigone)

Next