Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-26 / 13. szám
kiegyensúlyozott ember szeretnék lenni. Vagy maradni?« Azt mondja: »Én idősebb koromban is meg akarom találni az élet értelmét." Éppen ezért egyetemre jár. Tanárnő lesz. A diplomája szerint legalábbis, és már most gondol arra, hogy ha jön az öregség (»Jaj, ugye nem hamar?»), akkor majd hogy s mint fog észrevétlenül átváltani beszédtechnika tanárrá. De hát addig is! Hogyan »csinálja« azt a pályát, ahol nem volt elődje, ahol nem volt kitől tanulnia? — Éppen ez volt a bemondói pálya gyönyörűsége. Itt mindent magunknak kellett kikísérletezni. Nézem. Milyen szép! Civilben is. Aztán megtudom, hogy Takács Mari úgy vigyáz az arcára, ahogy az énekesek a hangjukra. »Ez a munkaeszközöm.» Ha adásnap van, egész nap arra készül. Sőt, már előző este azért fekszik le jó korán, hogy sehol se legyen másnap az arcán egy kellemetlen gyűrődés, egy árulkodó ránc.* — Még a cipőmet is úgy választom meg, hogy ne szorítson. Teljes legyen a harmónia. Beszélgetésünk alatt Mari egyre Eszterre hivatkozik. Tamási Eszterre, aki mindig kitalál valami újat, s akit ő — s ez így természetes — minduntalan le szeretne győzni. De így van ezzel Eszter is. Nem, nincs kettőjük között harag, csak versenytársak a szó nemes értelmében. Ha Eszter kitalálja, hogy esténként könyv nélkül mondja a mesét, Mari két-három hét múlva egy bábut szerez, s azzal mesél a gyerekeknek. Kettőjük harcából születik meg az az esztétika is, mely eddig sosem volt. A tv-szpíkerek esztétikája A RENDEZŐ, AZ OPERATŐR, A JELMEZTERVEZŐ Nemrégiben az Aranynimfa-díjjal kitüntetett «Őktudják, mi a szerelem« című produkció vezető operatőre volt. A neve: Kenyeres Gábor. Néhány esztendővel ezelőtt, a főiskola elvégzése után került a televízióhoz. Első munkája, amire felfigyeltünk, »Az utcán« című riportfilm volt. Zsombolyai Jánossal együtt készítette. Kenyeres akkoriban azért választotta a televíziót első munkahelyéül — noha hívták a filmgyárba is —, mert itt olyan lehetőségeket vélt, amelyek szerteágazó ambícióinak a legmegfelelőbbek. Ő ugyanis nemcsak operatőr akar lenni, de ír és rendezésre vágyik. Vagyis, beszélni akarja azt a formanyelvet, melyet televíziónak hívnak. Tele van tervekkel. Az utóbbi időkben csakkeveset tudott közülük megvalósítani. Íróasztal fiókban maradt egy forgatókönyve és dobozban (mit dobozban, a költözködésnél elveszett) egy elkészített kisfilmje. A televízió a lehetőségek háza valóban. Még akkor is, ha a tehetséges emberekre, a tehetséges termékekre nem mindig ügyelnek féltő gonddal. Minden művész életében vannak hullámvölgyek és hegyek. Az olyan tehetséges fiatal művész, mint Kenyeres Gábor, minden bizonnyal ismét csúcsra kerül. — Most éppen mit csinál? — Az »Antigoné« egyik operatőrje vagyok. Az Antigoné, ez a nagy vállalkozás rányomja bélyegét az egész televízióra. A görög drámát Vámos László ren- Ivanicza György maszkmester felvételre készíti elő az »Antigone« Teiresiását (Ross József) Pillanatkép az »Antigone« felvételének szünetében. Vámos László (rendező) és Kohut Magda (Antigone)