Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-09 / 49. szám
Julius Caesar Már maga a darabválasztás és feladatvállalás is imponáló: a pécsi Nemzeti Színház bemutatta — Magyarországon először — Händel »Julius Caesar« című operáját. A »szász óriás« életének nagy részét, csaknem öt évtizedét töltötte Londonban, ott mint színházvezető, orgonista és karmester működött, s a nápolyi stílusú barokk opera angliai helytartójaként legalább negyven operát írt. Szenvedélyesen vonzódott a színpadhoz, mert úgy vélte, ott ábrázolhatja az életet a maga gazdag teljességében. Joggal írta róla Romain Rolland, hogy »kongeniális egyéniség volt, aki itta az univerzális életet és valósággal áthasonult belé. A Julius Caesart 1724-ben mutatták be a Haymarket Színházban, a főszerepekben világhírű énekesekkel. A szöveget Nicole Haym írta s a barokk aranyszabályai szerint bőséggel adagolta a hősiességet, a szerelmet, a féltékenységet és ravasz cselszövények sorozatát, hogy ezeken átvergődve eljusson az élet szépségét sugárzó, zenében zengő, megnyugtató befejezéshez. A színpad statikus, állóképek sorozatát mutatja, ám ha a zenére hallgatunk, úgy tűnik, mintha a dallammámorban élő Dél-Itália dalolna önfeledten. És micsoda mesteri kézzel tudja Händel hajlítani a melódiát, az áriákat, a »cselekményt« hordozó arioso-recitativókat, kiemelni belőlük a szép vonalakat, énekké szőni az emberi hangot, milyen kivételes művészettel tud játszani a szenvedély minden árnyalatán, s milyen remeklés, ahogyan összeolvasztja mindezt a daloló, színező, érzelmet-indulatot festegető zenekarral. Legszebb áriáit szoprán és althangokra írta, főleg kasztrált »férfiprimadonnáknak«. Szívesen hódolt a kor minden divatjának: nem szalasztott el soha semmiféle csábító lehetőséget, elementáris munkával foglalta össze az olasz, francia, német zenei tradíciókat; ő jelentette London zenei életében — Európát.Koncert-operák« — mondja Händel műveiről a mai közönség, melynek ízlése Mozarton, Verdin, Wagneren csiszolódott. Zenei mondanivalója már alig érdekes — szól a merev verdikt — témái megsápadtak, hangszerelése egyhangú, színpadi művészete fölött eljárt az idő. Nem így vélekedtek, akik a húszas évek második felében — főleg Németországban — megteremtették Händel legjobb operáinak reneszánszát, hogy újból színpadon hangozzék ez a bőséggel áradó, fénytől ittas, ünnepi ragyogású zene. A händeli opera-revízió jogosságát és jelentőségét emeli ki a nagy oratórium-hagyományokkal rendelkező Pécs színházának minden figyelmet megérdemlő vállalkozása, még ha a megvalósítás sok tekintetben nem is áll egyenes arányban a nemes szándékú céllal. Händel operáit, mint érintettük, a kor világhírű énekesei vitték diadalra, s ma is akkor érnének el százszázalékos hatást, ha rendkívül szuggesztív, sodróerejű, lenyűgöző szépségű énekhangok szólaltatnák meg. Észrevehető problémát okoz Pécsett a stílus is, hiszen a romantikus, vagy modern opera hangvételéhez szokott énekeseknek most a barokk különleges, sokszor az öncélúságig túldíszített stílusát kellett volna hiánytalanul elsajátítaniuk. Erre természetesen ennyi idő alatt nem nyílhatott lehetőség, így a színpadon többféle stílusban szól az ének, gyakorta nem is teljesen biztos intonációval és főleg nem elég hatásossággal. Az általunk látott előadáson leginkább a kitűnő Marczis Demeter (Caesar) és a vendégként szereplő, igen kiváló adottságokkal rendelkező Erese Margit (Cornélia) teljesítményén éreztük leginkább a barokk stílus átélését, (bár Erese Margit nem győzte végig egyenlő erővel). Szívesen emlékezünk a Cleopatra iránt szerelemre lobbant Caesar dalára és harmadik felvonásbeli híres nagyáriájára éppúgy, mint Cornéliának — Sextusszal együtt énekelt — poézissal formált búcsúénekére. Sextust Szabadi József énekelte. Ezúttal is feltűnt erőteljes, további csiszolásra érdemes tenorja és muzikalitása. A gyengélkedve is helytálló Ágoston Edit, továbbá Berczeli Tibor, Molnár Miklós, Krémer József és Bolla Tibor szolgálták még jó ügyhöz illő, nemes lelkesedéssel a művet. A rendezés Horváth Zoltán kulturált, tiszta vonalrajzú munkája. Letompított minden barokkos túlburjánzást, megnyerő egyszerűséggel, harmonikus egységbe foglalta az előadást. A játékban itt-ott még hat a konvenció ereje, de a pécsi együttes a legjobb úton van ezek levetkőzéséhez is. A zenekart, — mely inkább telt, intenzív vonóshangzásával tűnt ki, mint ritmusbiztonságával — Paulusz Elemér vezényelte szerető gonddal. A szellemes megoldású díszleteket Vata Emil, a kosztümöket Fekete Mária tervezte. A fordítás Devecseri Gábor és Huszár Klára közös munkája. Az opera a legutóbbi berlini Händel-ünnepségek előadásain alapuló rövidítésekkel került színpadra, de megkockáztatjuk, hogy néhány, tapintatos kézzel végzett, további rövidítés még tömörebbé s hatásosabbá tehetné az előadást, a Julius Caesart, melyet valóban az »újrafelfedezés örömével« játszik a színház, s melyet az idény tiszta szándékú, értékes és színvonalas produkciói között kell majd számon tartanunk. Albert István (Péner Tamás felvételei) A fogva tartott Cornelia (Erese Margit) aggódva gondol fiára, Sextusra