Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-23 / 51. szám
A HÉT Ottavio Garaventa Tavaly augusztusban, a margitszigeti belcanto-esten, a pármai operaház tagjainak sorában tűnt föl Ottavio Garaventa a »Luisa Miller« című Verdiopera tenoráriájával. A fiatal énekes — aki Bruno Prevedivel egy színpadon, sőt, egy »Bajazzók«-előadásban indult — ma már nemzetközileg is a legjobban csengő nevűek közé tartozik. Most az Erkel Színház »Szerelmi bájjtal« előadásán Nemorinót énekelte, kedves bájjal formálva meg a kissé együgyű parasztlegényt; az Operaház színpadán pedig a »Rigoletto« hercegének mezében lépett a pesti közönség elé. Hangja a legszebb színű tenorhangok közül való! Különös képessége, hogy az oly sokszor és oly nagy énekesektől hallott áriákat — például Nemorino románcát — valami új árnyalat, szín, íz fölfedezésével szinte először hallottá varázsolja. — Októberben és novemberben San Francisco és Philadelphia opera színpadain léptem fel — mondja Ottavio Garaventa . Három premierem volt: először énekeltem a »pillangókisaszszony« Pinkertonját, a »Falstaff« Fentonját és a mantuai herceget. Kedves nyári élményem: Nápolyban négyszer léptem fel »A denevérében. Kétszer Eisensteinként, kétszer Alfrédként. Jólesett nemcsak tenoristának lenni, de megfogalmazni a tenorista gúnyképét is . . . (Ottavio Garaventa a Duna Szálló előtt). Walt Disney Megrendülve, és kissé hitetlenkedve fogadtuk halálának hírét. Walt Disney és Walt Disney világa fogalom volt — és meghalhat-e egy fogalom? Az ő neve hosszú évekig egyet jelentett a rajzfilmmel. Nemzedékek nőttek fel rajzos mesevilágában, emberek százezrei és milliói az ő halhatatlan állathőseinek, Mickey Mouse-nak, Pluto kutyának, Donald kacsának históriáiból tanulták meg, mi a jóság, gonoszság, szépség és boldogság. Művészete nem volt korlátok nélkül. Nemcsak megújította, de néhány szertelen ötletével válságba is sodorta a rajzfilm műfaját, amikor maga teremtette emberideáljaival a valóságot próbálta áttétel nélkül leutánozni, de említése nélkül nem lehet a XX. század filmművészetéről beszélni. Hozzá tartozik századunkhoz. Amerikai volt, százszázalékosan amerikai művészetet teremtett. Nagy viharokat kiváltó »Fantáziá«-jában a klaszszikus zeneművek iránti hódolatának adott kifejezést —amerikai módon. És akár állatokról, akár emberekről rajzolt csodálatos históriákat, a természet titkait igyekezett ellesni munkatársaival, vagy az ifjúság számára képpé formálta a közkedvelt, kalandos történeteket — minden művén átsüt az emberiség szeretete. Humanista művész volt. Embersége tette híressé, ennek köszönheti, hogy még életében fogalommá vált, és ez élteti műveit azután is, hogy alkotójuk 65 éves korában eltávozott az élők sorából. Cs. I. Walt Disney halhatatlan figurái között Mono-színház Először a novella látott napvilágot. Aztán film készült belőle: »Útban Párizs felé« címmel játszották a mozikban. Most a Petőfi Sándor utcai Irodalmi Presszóban Schubert Éva eleveníti meg »Oféliától—Feliciáig« címmel Kazimierz Brandys novelláját. Egy színésznő repül a Varsó— Párizs útvonalon és a repülőút alatt régi emlékképek idéződnek fel benne háborúról, szerelemről, félelemről, hálátlanságról. Az egyórás monológ kitűnő alkalmat nyújt Schubert Évának, hogy megcsillogtassa színészi sokoldalúságát. Előadásában lágy asszonyiság, finom humor, tehetetlen vad düh, szinte mindent elsöprő drámai kitörések váltják egymást. A váltások — ahogyan átcsap az egyik hangulatból a másikba, — az előadásának legerősebb oldala. Az Irodalmi Presszó »Monoszínház«-ának második részét Bánffy György előadása tölti ki. Gogol tragikus komédiáját az »Egy őrült naplójá«-t viszi színre nagy sikerrel. Az invenciózus rendezés Szécsi Lajos nevéhez fűződik. (k. j.) A színházművészeti szövetség életéből A VÍGSZÍNHÁZ fennállásának 70. és az újjáépített Vígszínház 15. jubileumi esztendeje megünneplésére a Szövetség baráti találkozót rendezett a Fészek Klubban. Szinetár Miklós üdvözölte a kollégák, s az egész művésztársadalom nevében a színház megjelent művészeit. KÜLFÖLDI VENDÉGEK. Néhány napos látogatáson hazánkban tartózkodott Josa Rutic, a Jugoszláv Szövetség főtitkára és Broslav Borozan, a belgrádi Nemzeti Színház rendezője, a Szövetség vezetőségi tagja. Több nagysikerű fővárosi előadást tekintettek meg. Tanulmányúton nálunk járt Vadas Tibor és Josef Hodorovsky csehszlovákiai színművészek, és dr. Artur Zavodsky színházi kritikus, aki tanulmányban kíván beszámolni a magyar színházi élményekről. KITÜNTETÉS A Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt kormány munkásságuk elismeréséül Bán Frigyes és Gersler Viktor Kossuth-díjas filmrendezőket a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címmel tüntette ki. A két kitüntetés azt a megbecsülést fejezi ki, amely az idősebb magyar filmrendezőgeneráció e két kiemelkedő képviselőjének művészi tevékenységét méltán megilleti. Mindketten még a harmincas években kezdték meg rendezői pályafutásukat, sikeres filmeket alkottak, nevüket már akkor ismertté tették itthon és külföldön, de művészi képességeik igazi kibontakozását a felszabadulás utáni korszak tette lehetővé. Bán Frigyes ma már klasszikusnak mondható alkotása, a Talpalatnyi föld (1948) mindmáig az egyik legmegrázóbb és legfelemelőbb mű, amely a magyar nép igazságát és élniakarását hirdette a filmvásznon. Romantikus történelmi filmjei közül emlékezetes a Rákóczi hadnagya (1953). A szatirikus filmek műfajában kiemelkedő a Felmegyek a miniszterhez (1961) című műve. Gertler Viktor a Horthy-kort ragyogóan gúnyoló Díszmagyar (1949), az atmoszférateremtés és lélekrajz mesteri példáját nyújtó Gázolás (1955), a század elejének úri erkölcseit szellemes stílusban szatirizáló Dollárpapa (1956) és sok más filmje mellett mindig fáradhatatlanul dolgozott a filmrendezői utánpótlás és nevelés, s a filmművészeti közélet terén is. Munkásságukat természetesen tovább folytatják, a művek sora is bízvást még bővül, de a futó visszatekintés már most is termékeny és széles skálájú filmalkotói munkát ölel fel.