Film Színház Muzsika, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-24 / 8. szám
a zenekar újjáalakult, s a kubaiakon kívül jó néhány muzsikus érkezett Amerika más országaiból is, családostul áttelepültek, ott játszanak a zenekarban. A kubai muzsikusok igen jól képzettek, minden ízükben ritmus él. Első hangversenyemet hét próba előzte meg. Műsoromon szereplő magyar művek közül három bemutató volt: Erkel: Hunyadi nyitánya, Bartók: Magyar képek, Weiner: I. Divertimento. Ráadásnak a Rákóczi indulót vezényeltem. A koncertek nyomán fellendült az érdeklődés a mai magyar zene iránt. Kértek, hogy újabb magyar műveket küldjünk ki. — Harmadik szereplésem televíziós hangverseny volt. Ezen az estén csupa magyar mű került előadásra. Ezt az adást a tv negyedik csatornáján közvetítették, ezen többnyire komoly zene szólal meg. Az adások technikailag is igen jók. — A hivatalos programokon kívül ellátogattam Santiago De Kubába is, ahol éppen a hatnapos V. Nemzeti Kórusfesztivál zajlott. Ezen tizenhat amatőr és hivatásos kórus vett részt. Meghívtak az Állami Kórus próbájára, ennek külön érdekessége az volt, hogy a karmestere, Serafin Pro lelkes Kodály-rajongó, s műsorának harmadik részében csupa Kodály-mű szerepelt. A magyarokhoz, Jézus és a kufárok, Esti dal, Mátrai képek... A karmester maga fordította spanyolra a szövegeket. Alberto Cavalcanti, a világhírű filmrendező itt van Budapesten. Hetvenesztendős, testileg, szellemileg friss, humora mélyebb, elevenebb, mint eddig bármikor. Kocsin száguld ide-oda a városban, forgat, és két jelenet felvétele közben magáról beszél: — Dolgozni jöttem Magyarországra, legújabb dokumentumfilmem egyes jeleneteit veszem fel önöknél. Egyben egy régi adósságot is törlesztek. Brazíliában születtem, de Svájcban tanultam építészetet és jogot. A svájci fiatal művészek klubjában ismerkedtem meg annak idején, s kötöttem életre szóló barátságot Szigeti Józseffel, a világhírű hegedűművésszel. Szigeti negyven esztendeje igyekszik rábeszélni, hogy látogassak el Magyarországra, ami most végre — megvaló— Felkerestem Havannában a hétszázötven személyes, bentlakásos művészeti iskolát, amelyben valamennyi művészeti ág tanulói fellelhetők. Zenét kétszázötvenen tanulnak ott. Hatalmas terület, legmodernebb építkezés. De jelen voltam Havannában Kuba művelődéstörténeti kiállításán is. Este 7—11-ig volt megtekinthető. Láttam érdekes, modern balettokat, amelyek a pantomim és a klasszikus balett ötvözetei. Elektronikus és konkrét zenére is táncoltak. A balettegyüttes számára új zeneművek születtek erre az alkalomra. A legmodernebb festők és szobrászok művei között manökenek vonultak föl, és bemutatták az új divatot. Havannában meghívtak a latin-amerikai színházi fesztivál záró fogadására. A versenyt egy kubai darab nyerte. A fogadáson nyújtották át a nagydíjat a szerzőnek és a művet bemutató színházi együttes vezetőjének. Utána műsoros este következett. A végén a zenekar rázendített a legújabb, divatos tánczenére: mosambique-nak hívják, s a közönség nem tudott ellenállni a vérpezsdítő ritmusnak. A tánc, a ritmus minden érzelmüket kifejezi. — Élményeim és tapasztalataim felsorolására hosszú órák sem elegendők. Most már csak arról álmodom, mikor jutok el ismét a csodálatos Kubába. Nem sült. Egyébként is sokat köszönhetek Szigetinek. Iránta érzett szeretetem valamennyi külföldön ismert magyarra kiterjedt, így kerültem szoros kapcsolatba párizsi éveim alatt Heltai Jenővel, s az ő révén ismertem meg a gyönyörű Lenkeffy Icát, a némafilmek Európa-hírű csillagát, aki 1928- ban játszott is francia feliratokkal készült némafilmemben, az »Yvette«ben. Azután az utolsó két évtizedben a fiatal magyar filmesek egész légiójával találkoztam és barátkoztam öszsze a különböző filmfesztiválokon. — Száznál több dokumentumfilmje mellett ön majdnem harminc játékfilmet is rendezett.Végül is: játékvagy dokumentumfilm-rendezőnek vallja magát? — Nem szeretek különbségeket tenni, ezért csak azt mondhatom: nemzetközi filmember vagyok. Semmi más. — De hiszen színházi rendezései is világhírűek. — Az én koromban néha egy-egy nagyobb forgatási munka után elfárad az ember. Ilyenkor pihenésül mindig a színház felé kacsintok. Díszleteket és jelmezeket tervezek, vagy megrendezek egy-egy előadást. E rendezések egyike-másika, azután híres lesz, mint például a Spanyolországban bemutatott Lorca-darab, a „Vérnász*, amellyel a társulat Barcelonából indulva körbeturnézta Spanyolországot, majd a produkciót meghívták a Nemzetek Színházába, ahol két hónapig vendégszerepelt nagy sikerrel. Ez a siker azután Párizsban újabb spanyol bemutatóra inspirált. Lope de Vega »A hős falum című színművét állítottam színpadra. Az előadás két év óta telt házak előtt fut. — Hosszú és sikerekben gazdag pályája során, hány országban forgatott filmeket? — Nem könnyű összeszedni a múlt cserepeit, de elmondhatom, hogy megjártam a világot. 1934-ig Párizsban éltem, majd áttelepedtem Angliába, ahova barátom és későbbi harcostársam, John Grierson, az angol dokumentarizmus nagy úttörője hívott meg. Azt mondják: vele új iskolát teremtettünk. 1947-ben hazatértem Brazíliába, de az ott állandósult társadalmi válság nem tetszett nekem, ezért 1954-ben elfogadtam a DEFA ajánlatát és elkészítettem Brecht híres vígjátékának filmváltozatát, a »Puntilla úr és szolgája, Matti*-t. Ez a film hatalmas sikert aratott Európaszerte. A legutóbbi esztendőkben felváltva éltem Párizsban, Madridban, Rómában, Bécsben, Berlinben. Madridban filmre akartam vinni a »Yermát* Ana Esmeraldával, a ragyogó színésznővel a főszerepben, a felvételek közepén azonban a spanyol rendőrség elkobozta az egész anyagot, a további felvételeket betiltották, engem pedig távozásra szólítottak fel. — Hogy vélekedik korunk dokumentumfilm-művészetéről ? — Mi még a polgárjogért, a bemutatókért küzdöttünk, a mai fiatal dokumentaristák már a játékfilmesekkel vetekedő népszerűségért harcolnak. A dokumentumfilm, nemcsak a játékfilmgyártás méltó társa, de sokszor előfutára, kísérleti terepe is lett. Ahányszor meghívnak egy-egy fesztiválra vendégnek, vagy zsűritagnak — mindig csodálkozom, hogy megnőtt, megerősödött a mi családunk, a dokumentaristák famíliája. Fenyves György Megjártam a világot Budapesti beszélgetés Alberto Cavalcantival Alberto Cavalcanti: »Legújabb dokumentumfilmemet forgatom Magyarországon « .