Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-17 / 7. szám

KIS FILMARCHÍVUM CSÓKOLJ MEG, ÉDES! A magyar hangosfilmgyártás kezdetének hivatalos évszáma 1931. Ebben az évben került a közönség elé a Hyppolit, a la­káj, valamint A kék bálvány. Az egyiket külföldi tőke segít­ségével készítették, a másikat a Grünwald és Schiffer építési vállalkozó cég merész üzleti spekulációja hozta létre A film­vállalat­ok csak a követke­ző évben, 1932-ben, határozták el magukat arra, hogy külföldi filmeken, kívül magyar filmek­kel is foglalkoznak. Az első kísérlet Gaál Béla nevéhez fűződik, akiről a ma­gyar filmtörténetírás — mél­tatlanul — kissé megfeledke­zett. Gaál Béla igen nagy sike­reket aratott némafilmekkel és az első hangosfilm-kísérletet, amelyben csak magyar film­tőke volt, ő hozta össze. Gaál Béla színésznek készült a Vígszínház tagja lett, de be kellett vonulnia az első világ­háborúban. Amikor 1918-ban hazajött, Vitéz Miklós íróval megalapította a Madách-szín­házat, hogy az akkor forradal­minak számító külföldi és ma­gyar irodalomnak színpadot, te­remtsen, majd 1920-ban a Star­filmgyár főrendezője lett, ahol néhány nagy sikerű némafilm került ki a keze alól. Az első hangosfim-kísérlet a Csókolj meg, édes! című film volt, mely három egyfelvoná­­sosból állt. Címük a következő: A regiment szégyene, Vadnay László bohózata, a Tik-tak cí­mű népszínműszerű vígjáték Harsányi Zsolt írása, a Ga­lambdúc pedig Em­őd Tamás lírai története. Az elsőben Sa­lamon Béla játszotta a főszere­pet, a Tik-tak­ban Rózsahegyi Kálmán, Páger Antal és Somo­gyi Erzsi remekeltek, a Ga­lambdúcban pedig Rökk Mari­ka, Ráday Imre és Mály Gerő ringatták szentimentális han­gulatba a nézőket. Gaál Béla azonban tudta, hogy három egyfelvonásos a moziközönség számára mégis kevesebb, mint egy régész es­tét betöltő film­«, ezért konfe­­ranszot íratott a három nép­szerű íróval a film elé és végé­re. Ebben mondták el az írók, hogy a három egyfelvonásos­­ban tulajdonképpen az akkori filmirodalom és a­ filmművészet«­­három műfaját akarják bemu­tatni dióhéjban és azt, mit nyújthat majd a hangosfilm. Gaál Béla ezzel a kísérleté­vel, amely sikert aratott, fel­keltette a magyar filmvállalko­zókban a kedvet a filmgyártás­hoz. 1932-ben már 6 film készült magyar tőkével: megindult a hazai hangosfilmgyártás. A magyar filmgyártás újjá­születését Gaál Béla nem érte meg. Dachauban halt mártír­halált 1945 januárjában, r. i. Szerkesztőségi óra Gabriella Vranová Egyetértek a Film Szín­ház Muzsikának A bizánci aranykincs című csehszlo­vák kalandfilmről írt kriti­kájával. Mégis kiemelném a Kam­ilát alakító tehetsé­ges színésznő játékát. Nem állok egyedül véleményem­mel. Barátnőm azt állítja, hogy ez a színésznő alakí­totta az Üzlet a korzón cí­mű csehszlovák filmben Evelynát, a pénzsóvár feleségét. Kérem, döntsék el a vitánkat. — Szűcs Gá­bor, Budapest. Kamilát valóban tehetsé­ges színésznő , Gabriella Vranová alakította. A szí­nésznő nem játszott az Üz­let a korzón című filmben. Ott Evelynát Ida Slivková játszotta. Gabriellát az Apát keresünk című cseh­szlovák filmben láthattuk legutóbb. Pap Károlyné: Színház Gyöngyligeten Kormos Tibor zalaegerszegi olvasónk érdeklődésére válaszol­juk, hogy Pap Károly a­­Mózes~-en kívül írt még egy drámát, ennek a Bethséba- volt a címe, 1940-ben mutatták be a Goldmark­­teremben. A kiváló író és a színház más irányú kapcsolatáról pedig hadd közöljük Pap Károly hitvesének emlékezését. E­gyik este mesélő hangulatban volt a férjem. Megitta feketéjét s mint ilyenkor szokta, fel-alá kezdett járkál­ni a szobában. Én tágra nyílt szemek­kel figyeltem rá s most megpróbálom visszaidézni, amit emlékezetem meg­tartott. Íme: — Nyomdászsztrájk volt akkoriban Pesten — kezdte férjem —, és a la­pok nem jelenhettek meg. Ennélfogva Mikes szerkesztő sem adhatott pénzt. Mi azonban mégis ott üldögéltünk a várószobában, egymás után szállingóz­tunk be az öreghez, hogy talán . . . ta­lán éppen nekem, ha másnak nem is ... S Mikes bácsi adott is. Adott a magáéból, ha másként nem lehetett. De ez mind kevés volt. Én meg éppen­séggel a legtelhetetlenebb voltam va­lamennyiünk közt. — A sztrájk pedig kitartóan elhú­zódott. Semmi remény. De ennem mégis kellett. Meg hát — rám villan­totta fénylő mosolyát — innom is. Ép­pen az utolsó pénzemen megivott fröccs volt bennem, amitől igen jó kedvem támadt várakozás közben. A kis szoba nemsokára megtelt nótázó kedvem boros hangjával. Társaim ijedten figyelmeztettek, hogy Mikes bácsi azonnal kirúg. De Mikes bácsi nem rúgott ki. Behívta az altisztet, megkérdezte, hogy ki az, aki ott kinn üvöltözik s mindjárt behívatott magá­hoz. — Nézze Pap úr — kezdte angyali oktatással —, pénzem végképp kifo­gyott. De úgy hallom, maga egészen jól énekel. Jó hangosan, úgy értem. Menjen vidékre színésznek . . . — Szí­nész­nek? — hüledeztem. — Aztán . . . egyszóval. .. hiszen én soha­sem léptem még színpadra. Még a né­zőtérre sem igen. Az előbbihez tehet­ség, képiesség és gyakorlat kell, a má­sikhoz pénz. Semmim sincs — fejez­tem be csodálkozásomat. — Mikes bácsi legyintett. Mondtam, hogy nincs több pénzem. Csak éppen útiköltségre. Itt van, Pap úr, fogja. Ez az utolsó. Evvel elutazik Gyöngy­ligetre, ott játszanak most a Kissék. Megmondja Kissnek, hogy én küld­tem. A többit meglátja. — S ezzel vége is volt a beszélge­tésnek. Mikes bácsi felém nyújtotta kedves, puha kezét. Tudtam, hogy itt nincs fellebbezés. — Másnap hajnalban útrakeltem Gyöngyliget felé. Délután négy órakor érkeztem meg. Azonnal felkerestem a kocsmát, ahol a színtársulat ma esté­re a Víg özvegyet hirdette. — Kiss úr, a színigazgató kitörő örömmel fogadott. Fogkefém, hálóin­gem és egyéb apró holmim láthatólag meglepték őt, és Mikes szerkesztő úr üdvözletét elismételtette velem több­ször is. — Aztán egészen közel lép­ett hoz­zám és így szólt: — Soha jobbkor nem jöhetett volna, Pap úr. Ide figyeljen! Tegnap este, mivel hősszerelmes ép­pen nincs és jómagam . . . hogy is mondjam ... kissé be vagyok reked­ve .. . Rohonczi úr, az itteni jegyző je­lentkezett a szerep eljátszására. Elsá­padtam az örömtől. Telt ház!... telt ház .. . csakis erre gondoltam. Persze, Rohonczi urat nem kérhettem meg ar­ra, hogy legalább egyszer próbáljuk a szerepet, annál kevésbé, mert Rohon­czi úr azt mondta, hogy emlékszik a Víg özvegy minden dalára. Csak bízza rám! — És rábíztam. Kijött a színre, nagyszerűen festett a lenge magyar­ban, és egy parádéskocsis lajbijában, aki szintén ott ült a közönség sorai közt és halálra izgult amiatt, hogy is fog játszani az ő lajbijában. — Hát — mesélte tovább Kiss úr —, rémes volt! Egyszerűen rémes! A jegy­ző úr fellépése idecsábította a falu egész intelligenciáját. Hát uram iste­nem ! Ilyen hangot még életemben nem hallottam. Egyszóval botrány lett a vé­ge; a közönség eleinte azt hitte, hogy Rohonczi úr be van csípve, vagy mondjuk úgy, hogy tökrészeg. De nem 30

Next