Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-07 / 6. szám

ÚJ FILMEK A MOZIK MŰSORÁN Krebsz, az isten Szeretem a művészi plakátokat, mert feltűnő hangsúllyal, meghökken­tő ötlettel, megállásra kényszerítenek. Ezért szeretem azokat a filmeket, amelyek frappáns, harsogó nyíltság­gal a néző egész lényét megragadják, tekintetét a vászonra szegezik. Nem kóválygó, csordogáló, kanyargó, kö­dös történés-körvonalakat adnak, ha­nem szellemes tárgyilagossággal fog­va tartanak. A „Krebsz, az isten” című film je­lentős részben ilyen. A történés len­dülete, a képi világ érdekessége és feszültsége az első kockáktól kezdve fogva tartja, bekapcsolja a nézőt egy különös világba. A film alaprajza kitűnő. Müller Pé­ter forgatókönyve nagyszerű találat­tal építi fel egy szépségverseny bo­nyodalmait, ráadásul mindezt eleve egy kopár tájba és iróniába ágyazza. Napjaink könnyű érvényesülést kere­ső szellemiségét veszi célba a film. Nagy emberi kavalkád, vásári forga­tag nézői leszünk, s úgy kapcsol be a szépségverseny groteszk bonyodalmai­ba, hogy észre sem vesszük: ebben a játékban minden motívum gondolati­lag precíz és társadalmilag komoly, csak éppen játékosan elrajzolt, min- *­den gesztusnak van valami idézőjeles felhangja. A képsorok középpontjában Krebsz Antal iszonyú méretű aktivi­tása, gigantikus naivitása áll. Ez a kö­vér, mozgékony, kopasz ember nagy kerek szemüveggel és hihetetlen alá­zattal veti bele magát a feladat hul­lámaiba, evez, evez kétségbeesetten és reményteljesen. Hányódik, küszködik és elsüllyed. Ez még nem lenne baj, hiszen szinte várjuk, jósoljuk, remél­jük a kudarcot. A baj csak az, hogy mégis váratlanul, indokolatlanul, san­dán ér véget Krebsz Antal tündök­lése. Egy közhely öli meg. Egy dra­maturgiai naivitás. Egy kényelmes, sematikus, ötlettelen fordulat. Krebsz Antalt ugyanis a film végén levált­ják, és a történet ezzel összeomlik. Keresem, hová lett a nagyszerű alaprajz, a nagyvonalú cselekmény­vezetés, miért az elejtett vígjátéki le­hetőség? Csak kérdésekkel tudok rá- Krebsz Antal (Kállai Ferenc) lelkesítő beszédet intéz a „talponálló” közön­séghez, hogy megnyerje őket a nagy balatoni szépségverseny eszméjének Krebsz újabb jótékony félreértése (Inke László, Antal Anette, és Kállai Ferenc) Elérkezik a várva várt est. Az emelvény elké­szült, a hölgyek elindul­nak a nagy viadalra, Krebsz pedig itt áll ösz­­szetörten és leváltottan... (Markovics Ferenc felvétele)

Next