Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-07 / 6. szám

á­ laszolni. A film története, alakjai és lehetőségei alapján: hová lett a Ba­logh család?; miért győzött a csapos­lány?; az egyetemista fiú, Krebsz se­gítője elérte-e célját? Kérdések — nincs rájuk válasz. Az az érzésünk: az alkotók maguk sem tudták, milyen kincs van a kezükben, milyen pom­pás lehetőséget kínál a játék. Tékozló módon számos lehetőségét elejtették. Vagy kicsúszott a kezükből? Ezért zá­rul a végefelé a történés olyan kurtán­­furcsán, ezért érezzük, hogy elvégez­tetett, de semmi sem tisztáztatott. Nem a társadalmi igazságát vitatjuk, csak a művészi igazság vígjátéki le­hetőségeinek elhanyagolását. Rényi Tamás, a rendező ezúttal is bebizonyította, milyen nagy fantáziá­val, képteremtő erővel rendelkezik. Herczenik Miklóssal, az operatőrrel együtt bravúros jelenetek egész sorát produkálják. A film kétharmadában minden mozdulat a játékosság és életszerűség fényeit hirdeti, ötletet, tu­dást, ügyességet, találékonyságot jelez és nemegyszer igen jó hatásokat ér el ez a bravúros kameramozgás és ren­­­dezői találékonyság. Ilyenek minde­nekelőtt a Krebsz vezetésével megér­kező expedíció jelenetei, ilyen a sát­rak körüli szerelmi játékok felderí­tése. Ezekben a jelenetekben a látvány hangulatával, stílusával jellemzi az embereket, hangulatokat és a cselek­ményt a képi világ. A színészi alakításokról szólva azt kell leírni először, hogy ezt a filmet játsszák: Kállai Ferenc és sokan má­sok. Kállai Ferenc Krebsz alakját olyan igénnyel rajzolja meg, ami szin­te túllép a színészi lehetőségek hatá­rain. Ez a fajta alakítás már teremtő tényezője a filmnek, s bizonyítja: a színész személyisége milyen fontos a film kompozíciójában. Kállai nem te­kinti nevetségesnek Krebsz iszonyú aktivitását, hanem éli, komolyan ve­szi minden cselekvését, ezért olyan szánnivalóan szorgalmas és megindí­­tóan igazhitű. Krebsz remegő szenve­délye, fegyelmezettsége egyszerre bi­zonyítja, hogy milyen fura világba csöppentünk: ez a szépségverseny mindenki számára könnyű játék, ol­csó alkalom, a szereplés lehetősége, csak ő lobog megszállottan. A feladat mámorától fűtötten hajszolja magát a remélt siker és a szánalmas bukás felé. Kállai játékai, apró, ijedt moz­dulatai, amikor minden pillanatban úgy cselekszik, dönt, mintha a világ­­történelem kerekét forgatná, egyszerre fejezi ki a cselekmény valóságát és ironikus színeit. A többi szereplők — sokan mások — jól illeszkednek a játék hangulatá­ba, de különös jelentőségre nem jut­nak. Még Garas Dezső és Iglódi Ist­ván sem — sajnáljuk, hogy számukra a forgatókönyv sem nyújt elég alkal­mat erre. A szépségverseny jelöltjei között is feltűnnek egy-egy jó moz­dulattal Balogh Emese, Petényi Ilona a csalódottak, a győzni akarók, a re­ménykedők sorai közt. Amikor a győztes csaposlány felkuporodik Krebsz Antal mellé a fehér lóra és boldog mosollyal néz a kamera felé, a néző azt érzi, jó játék résztvevője volt, az alkotók, ezek a „tékozló fiúk”, olyan szórakoztatásban részeltették, amely e film minden hibája mellett sem fog kihullani emlékezetükből. ülés Jenő A hu­zaégető Felkavaró, megdöbbentő, nagyszerű részletekből áll össze Juraj Herz filmje, teljes egészében mégsem jó film. Arányait tévesztett, torzónak maradt alko­tás, amelyet belső ellentmondások feszítenek szét — mégis, minden kockája tehetségről tanúskodik. Ladislav Fuks novellájának, a film alapjául szolgáló történetnek egy kö­zépszerű, de minden szempontból példás életet élő kispolgár a hőse. Egy kis­polgár, aki megszállottja a saját mesterségének, mindenek felett álló, csodála­tos hivatásnak tekinti mindennapos elfoglaltságát. És ebben a tiszteletre méltó elfogultságban csak az a különös, hogy Kopfrkingl úr egy krematórium dol­gozója, szakmája a halottégetés ... Kopfrkingl úr valószínűleg élete végéig megmaradna tisztes polgárnak. Állatkertbe vinné gyermekeit, hitvesi csókot lehelne felesége homlokára és időnként, ha nem is túl gyakran, felkeresné a nyilvánosházat, ahol törzsven­dégnek számít. De az őrült korban, amelyben él, szabadon kibontakozhat a lelke mélyén szunnyadó vadállat. A rögeszme találkozik az „eszmével”, a fasizmus ideológiájával. Először kollégáit viteti el az önmagában hirtelen né­met vért felfedező halottégető, majd felakasztja feleségét, agyonveri a fiát, és lánya megölésével is megpróbálkozik; mindezt természetesen „saját érde­kükben”, hogy a megpróbáltatásoktól megkímélje őket. Hiszen a felesége nem tartozik a felsőbbrendű fajhoz... Mert a megbomlott agyú Kopfrkings úr cse­lekedeteiben van rendszer, és mindig van rá magyarázat is. Alakja, a fasiz­musnak behódoló, önös érdekeit demagóg módon megideologizáló kispolgár figurája mégsem tud általános jelképpé növekedni. A rendezőnek bátrabban kellett volna a harsány komédiák eszközeit is alkalmaznia: a történet túl­ságosan extrém, sötét és nyomasztó ahhoz, hogy a groteszk, fekete humor általánosító ereje nélkül is hitelesnek érezzük. A groteszk tragédia igazi hangvételét Rudolf Hrusinsky, a címszerep meg­­formálója találta meg; alakítása hátborzongatóan pontos kórkép, az őrült kor logikája szerint cselekvő emberről, és arról a történelmi időszakról, amelyben a bomlott agy volt logikus, az őrület volt természetes. A HULLA­­ÉGETŐ Jelenet a filmből ♦ Harc Rómáért A román M NSZK koprodukcióban készült, színes, szélesvásznú, látványos történelmi film olyan, mint a színes, szélesvásznú, látványos történelmi fil­mek általában. Szuperprodukció, szuperemberekkel, csatajelenetekkel és tör­ténelmi személyiségek hálószobatitkaival. Ha Nagy Theodorik gót birodalmá­ban, vagy Justiniánus császár Bizáncában lettek volna már revolverújságok, valószínűleg azoknak pletyka rovatában már találkozhattunk volna a törté­netekkel, amelyekből a forgatókönyv összeállt. Robert Siodmak rendkívül impozánsan varázsolja elénk az átlagemberek képzeletében élő Bizáncot és Rómát, az átlagemberek képzeletében élő tárgyi tévedésekkel együtt. Kitűnő színészgárda, Honor Blackman, Harriet Andersson, Orson Welles, Sylva Koscina, Laurence Harvey, Michael Dunn igyekszik — többé kevésbé siker­rel — olyanná formálni a történelmi személyiségeket, ahogyan azt „a” néző elképzeli. Egymillió karátos ötlet A papírforma jó filmet ígér: rendező Vittorio De Sica, a főszereplő Peter Sellers... A csalódás ezért az átlagosnál is nagyobb. Vontatott, vékonyan csörgedező cselekmény, és végletekig hajtott teátralitás jellemzi ezt a kalan­dos történetnek induló, de azután ezerszer elcsépelt életképekbe torkolló filmet A színészek mindent túljátszanak, és ami a legmegdöbbentőbb, még Sellers is teátrális. Cs. I. EGYMILLIÓ KARÁTOS ÖTLET Britt Ekland és Victor Mature a film egyik jelenetében

Next