Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-14 / 11. szám
István, suttogva, a nézőtér egyik középső sorában, s félszemmel a színpadra figyel, ahol most éppen fényképek készülnek. Ahol egy korántsem szomorú, korántsem eljutott, korántsem lemondó, hanem hallatlanul energikus Ványa bácsi (Latinovits Zoltán) vágja az üres, a kompiláló, a mások szellemi keblén élősködő professzor (Tomanek Nándor) szemébe a súlyos igazságokat. Igen, ez a Ványa bácsi könyvelt, számolt, gürcölt, éjt nappallá téve két évtizeden át, hogy a birtok megmaradjon; kifizetett huszonötezer rubel adósságot, lemondott (igen, erről lemondott!) a maga jussáról, hogy megboldogult nőtestvérének kisleánya gondtalanul élhessen ... igen, ez a negyvenhét éves Vojnyickij — ha megkésetten is, ha tragikomikus rohammal — harcot kezd a henye pöffeszkedés, a vélt nagyság, a „tudálékos keszegség” ellen, egy visszafojtott, félszeg szerelem lángra lobbanásakor. Szikrázik a Vígszínház színpada. S a krónikásnak eszébe jut, hogy egy esztendeje, Varsóban, a dohánybarna sokféle árnyalatát hordozó színpadon, az Ateneum Színházban, dohánybarna öltönyben ugyanilyen férfikorú lánya vívott a maga professzora ellen, a maga arcával, mindenféle maszk nélkül játszó Gustav Holoubek. Az az előadás is ezt a korszerű, ezt a mai Ványa bácsi-felfogást hirdette, amelyben egészen más sugárzásba kerül: munka, szerelem, lemondás , ahol nemcsak Tyelegin gitárja peng, hanem az igazi csehovi lélek másmás húrja is. Aztán Jelena. A huszonhét éves szépasszony (Ruttkai Éva) Asztrov térképe mellett, abban a sokértelmű és sokféle izzást hordozó jelenetben, amikor Asztrov doktor (Darvas Iván) a járás színeiről, az ötven éve még sötét- és világoszöld foltokról, hajdani erdőkről beszél; a vörös kockákról, ahol szarvasok tanyáztak; tavakról, ahol hattyúk, vadkacsák, vadludak éltek; majorságokról, vízimalmokról, remetetanyákról. S mi van most? Mocsár, szúnyogok, feneketlen sár, nincstelenség ... Néhány esztendeje Darvas Iván Miskolcon játszotta Asztrov doktort; annak az előadásnak is Horvai István volt a rendezője. Színész és rendező tehát, egyazon színjátékban, ismét találkozik. Izgalmas az ilyesmi. Ez a találkozás foglalkoztatja a krónikást igazán; erre gondol akkor is, amikor a szenvedély elöntötte Asztrov átöleli Jelenét s a csók után ezt suttogja-lihegi neki: „Gyere holnap az erdészházba” — ők nem találkoznak többé, Jelena nem megy el. Nem megy el. (déel) „Hol van? Ahá, ott van. Puff!... Nem találtam? Megint mellé ment? Hogy az ördög elvigye! (Ványa bácsi — Latinovits Zoltán; Szerebrjakov — Tomanek Nándor) (Fejes László felvételei) A schwechati repülőtéren a gyár egyik mérnöke nem tér vissza társaival Magyarországra (Csiky András és Szirtes Ádám) Krisztina, Vas Máté fiatal felesége csak ritkán, akkor is pillanatokig találkozik férjével (Szegedi Erika) 10