Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-29 / 35. szám

cobi pedig a Laurence Oli­vier rendezte Három, nővér­­filmben Andrej­t. Ezt a sze­repet, Andrejt szeretném eljátszani egyszer. Egyéb­ként Londonban igen sze­retik Dosztojevszkijt, Cse­­hovot, és kirobbanó siker­rel vendégszerepelt a Royal Festival Hallban a lenin­­grádi Kirov Opera balett­együttese. Hadd jegyezzük meg köz­bevetve, hogy J. C. Trewin, az ismert színházi kritikus nagy elismeréssel ír Derek Jacobi Miskin­ alakításáról, megjegyzi, hogy nemrég két kiváló Miskin herceget volt alkalma látni: Innokentyij Szmoktunovszkijt és Iglódi Istvánt... — És a „nagy öregek”? — John Gielgudot és Ralph Richardsont a Home című színjátékban, David Storey új víg­játékában lát­tam, és szerencsémre — az első sorból! Aranyos, mulat­ságos előadás két öreg fér­firól; az öregség humora és szomorúsága: ez a darab. A két világnagyság teljes azonosulással élte szerepét. Laurence Oliviert A velen­cei kalmár címszerepében láttam. A rendezés tizen­kilencedik századi környe­zetbe helyezte a cselek­ményt. Izgalmas, megrázó előadás. Olivier ismét óriási! Gyerekkorom óta legfőbb színészeszményké­pem; boldog voltam, hogy színpadon láthattam, s elő­adás után néhány percig beszélgethettem vele öltö­zőjében. Sietett, hogy le ne maradjon a vonatról. Mert vonaton jár haza, London környékén lévő otthonába... — Stratford-upon-Avon? — Először: egy színházon túli, feledhetetlen pillanat. A Hamlet előadása után, Alan Howard öltözőjében. A színész kinyitotta az ab­lakot, az ablak a sötét fo­lyóra néz. Minden fekete volt, az éjszaka, a víz. De a vizen, itt-ott, fehér pá­rnátok úsztak, a honi haty­­tyúk... Mozgalmas nap volt. Délután a III. Richar­­dot láttam. Erről nehéz be­szélni. Bármilyen apró ne­gatívumot mondok, elfo­gultnak látszom, a mi elő­adásunk javára. Az elején sok minden megragadott: Richard kóklersége, túlzott szerepjátszása. De ezt ké­sőbb a bohócság felé túlzás­ba viszik. Igen tetszett Margit alakítója, és Has­tings halálának rendezői megoldása ... Utána, este, a Hamlet! Ez igen-igen tet­szett. Címszereplője Alan Howard, aki nem más, mint Leslie Howard unokaöccse. Három éve már láttam, az Ahogy tetszik méla Jac­­ques-ját játszotta. Két éve a Troilus és Cressida Achil­­les-alakításával elnyerte az év legjobb színésze címet. Furcsa egyéniség. Harminc­­három éves. Hamlet-felfo­­gása világos, tiszta, nincs mellékhajtása. Semmi bele­­magyarázás, sem fiú-szere­lem, sem anya-szerelem. Normális Hamlet. A színé­szekhez intézett szavait végtelen egyszerűen, szere­tettel mondotta el. Ez meg­kapó pillanat volt. Előadás után, a hattyú-epizód után egy kis kocsmában ültünk, hamar túlestünk a nyelvi nehézségeken s már a szak­ma gondjaival foglalkoz­tunk. Úgy látszik, a színész mindenütt egyforma... Alan Howard nagy szeretettel említette a magyar nagy­papát. (Leslie Howard is mindig büszke volt magyar életre.) Megkérdeztem tőle, mit írtak Hamletjéről a kri­tikák. „Sok rosszat — mondta —, de majd ha be­visszük az előadást London­ba, biztosan jót is fognak írni..Még valamit az előadásról. Csupa fehér kosztüm, csak Hamleten van fekete ruha. És Ophe­­lián, az őrülési jelenetben. Egyébként Brenda Bruce és Helen Mirren, Gertrud és Ophelia alakítói délután, a III. Richardban Erzsébetet és Annát játszották.Ez azért mégiscsak sok egy színész­nek, gondoltam. De — kü­lönös — egyikükön sem látszott a fáradtságnak még a nyoma sem ... *E­z a harminc film? Először a Három nővér filmváltozatát említi. Még nem láhatta, még csak hir­detik a bemutatóját, óriási falragaszokon. És óriási be­tűkkel, hogy: Alan Bates a Három nővérben... ő játsz­­sza ugyanis Versinyint. Ő a sztár. Az, hogy Laurence Olivier rendezte a filmet s Csebutikint is alakítja, valahol a szereplők vége felé olvasható, jóval kisebb betűkkel... — Legmegrázóbb filmél­ményem egy amerikai film. Bonyolult címét talán így lehetne lefordítani: „Lelö­vik a lovakat, nemdebár?” Jane Fonda, Susanna York, Gig Young játsszák. Mara­toni táncverseny a gazda­sági válság idején. Az em­berek, teljes kiszolgáltatott­ságukban, megalázottan tán­colnak a remélt pénzért. Valósággal halálba táncol­ják magukat. Rég láttam ennyire fasisztaellenes fil­met. Folytathatnánk? Folytat­hatnánk. A téma hosszú ideig szinte kimeríthetetlen. Kifogytunk azonban az idő­ből is. Márkus László reggel már pihenni indul. Dalos László Alan Howard, az új Hamlet

Next