Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-10 / 41. szám
Néhány kellemes estén kiderült csendes monomániánk sok rokonvonása. S ha eddig a bennem élő színészről beszéltem, érdemes szót ejteni a színészben levő íróról. Mert ez a találkozás lényege. Én azt várom, hogy megtestesítse a bennem élő szerepet, ő pedig azt, hogy nyelvet adjak az eszméinek. S ha most eszme alatt nem valami filozófiai dolgot értünk csupán, hanem lényünk egészének kikristályosodni vágyó akaratát, azt hiszem, közel járok a közös alkotófolyamat lényegéhez. De nem is erről akarok beszélni. Azt írtam: „kellemes estén". Kérdés, hogy Kállai számára, napi tizennégy órai megfeszített munka után kellemesek voltak-e ezek az esték? Számomra feltétlenül, de hát nekem nem volt ott semmi dolgom. Lézengő idegen voltam, izgatott vendég egy világban, ahol az egymondatos szerepeket is én találtam ki — de mi keresnivalóm volt ott? Semmi. Amikor esténként dolgozni kezdtek az agregátorok, kigyulladtak a színes reflektorok, fénybe borultak a lépcsők, tarka drapériák, körülöttem trikós lányok szaladtak a fövenyen, flitteres hajjal, csillogó köpenyben, bohócok, artisták, kimázolt helybeli nyugdíjasok és díszszerszámos paripák az iszapos vízparton, a díszlépcső felől hangszórón át hozta felém a szél az ismerős mondatokat: Kállai barátom állt ott szmokingban, tizenhat dioptriás szemüveggel, tökkopaszon — mindezt látva, még eltűnődtem azon, hogy úristen, úgy kezdődött valamikor ez az egész, hogy bementem ötszáz ív sima, merített papirosért az Ápiszba! De mi dolgom volt már a forgatáson? Amikor a Mártát próbáltuk a Madách Színházban, Vámos László, a darab rendezője egyszer azt mondta: — Péter, ne gyere be a próbára. Ne haragudj, de tudod, hogy Klári próba közben szidja a szerzőket. Ha ott vagy, gátlása van. Persze azért beültem egy sötét páholyba. Szidott is. Este pedig együtt ültünk a New York márványasztalánál. Folytattuk a hosszú beszélgetést, amit jóval a Márta előtt kezdtünk, mindig három ponttal hagyunk abba , ami ma is tart. — Ne haragudjék — mondta kedves mosollyal és koccintottunk —, de jobb a halott szerző. Azt mondják, Isten is elrejtőzött, miután megteremtette a világot. A szerző sem tehet okosabbat. A FELELŐSSÉG A premier utáni tébolyult percekben, mikor egy fiatal szerző azt remélné, hogy idegenek borulnak majd egymásra könynyes arccal a színház előtt, áhítatos, csodálkozó arcokat várna és kicserélt lelkű embereket az utcán, miközben lényének másik felével rémülten figyeli a kifelé áramló tömeget, mint egy Borgia, aki mindenkit megmérgezett s magában azért esedezik, hogy ne hasson még a méreg, jussanak el legalább az autóbuszokig - ezekben a nehéz és felfokozott percekben ott álltam én is a sötét utcán és vártam. Egyszerre megjelent Tolnay Klári. Egyszerűen, testetlenül, mint egy artista a mutatvány után. Karján egy csokor virág volt. Belekaroltam, szótlanul tettünk néhány lépést, majd azt mondta: — Maga most író lett, Péter. Nem mondta ki, de mindketten gondoltuk: ő tett azzá és akkor, azon az estén. Kállai Ferenc Tomanek Nándorral a Mi lesz veled Eszterke? című filmben Kiss Manyi Bartha Lajos Szerelemjének előadásán Váradi Hédivel (1955) Tolnay Klári Tordy Gézával és Bessenyei Ferenccel a Mártában (1965)