Film Színház Muzsika, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-02 / 1. szám

És már 1971-ben A HOLDBÉLI CSÓ­NAKOS.­­ A Thália Színházban már próbálják az új esztendő első be­mutatóját. A hold­béli csónakos című verses mesejáték - költő munkája, Weöres Sándor írta. Az előadás szerep­lői között ott talál­juk a Thália Szín­ház majd egész együttesét. A férfi főszereplő Kozák András, vendégként színpadra lép Ven­­czel Vera is. Az elő­adás rendezője Ka­zimir Károly. Ké­pünkön: Kazimir Károly és Weöres Sándor a próbát*. Mire olvasóink az új esztendő első lapját olvassák, már megkezdődtek a színházakban 1971-ben bemutatásra kerülő darabok próbái. Az újév új bemutatóinak előkészületeiről és két,a közeljövőben befeje­ződő film forgatásáról adunk ezeken a hasábokon hírt képben, írás­ban, nyilatkozatokban. ELJŐ A JEGES. Eugene O'Neill: Eljő a jeges című drámáját rendezem a Vígszínházban - mondja Holnai István. Jelenleg a darab rendelkező próbái folynak. Az író 1939-1940-ben írta művét. Színhely: New York West Side-i negyedének egyik kocsmája. Afféle amerikai éjjeli mene­dékhely ez, a társadalomból kihullott emberek ülnek itt napról napra látszat-életet élnek, múltról, jövőről ábrándoznak, az ital tartja bennük a lelket. És rendületlenül várják Hickey-t, az ügynököt, aki évente kétszer nagy mulatságot rendez itt, s ők mindannyian vendégek. A mulatság tetőpontján az ügynök arról beszél, hogy feleségét rajtakapta a jeges­emberrel. Ezért hívták őt magát kis jegesembernek. Egy alkalommal azonban a jeges nem azért jön, hogy jól érezze magát, hanem, hogy megszüntesse az ivást. Arra szólít fel mindenkit, nézzenek szembe az életükkel, kiküldi őket a világba, hogy találkozzanak önmagukkal. S az emberek lelkileg elpusztulnak az illúziók szétfoszlásában. Nagyon izgat a darabban a bonyolult atmoszféra megteremtése és külön érdekességnek számít, hogy az író idős önmagát Larry, a kiábrándult anarchista alak­jában írta meg, fiatalkori énjét pedig Larry fia, Parrit személyében idézi fel. Az ügynököt Básti Lajos játssza, a kocsmatulajdonos Páger Antal, Larryt Darvas Iván, a fiát Tahi Tóth László. A Vígszínház csaknem teljes férfigárdája fellép a műben, melynek bemutatóját február 19-én tartjuk. (Képünkön: jelenet a próbáról).­­ SÁRIKA, DRÁGÁM. A legfiatalabb filmrendező-nem­zedék tehetséges tagjának, Sándor Pálnak új filmje a Sárika, drágám is nemsokára elkészül. Képünkön a film két főszereplője: Kern András és Margittay

Next