Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-20 / 42. szám
— Kállai Ferenc, Szabó Gyula, Sinkovits Imre, Kohut Magda, Kálmán György — hogy csak néhány nevet mondjak — rendkívül szeretik a rádiót, a rádió műfaját. Számukra meghatározó élmény volt a rádió, indulásuk óta együtt dolgozunk. A fiatal színész számára a tévé fontosabb, s ez érthető: nagyobb népszerűséget biztosít. Ugyanakkor „rádiószínész"-képzés nálunk nincs. — Milyen lenne az optimális „rádiószínész”? — Sokan úgy gondolják, hogy elég, ha a színész odaáll a mikrofon elé és jól rosszul felolvassa a szöveget. Nyilván nem ezen múlik a dolog. A kifejező erőt a hangra kell koncentrálni, a figurát a hangján keresztül kell teljes emberként megjelentetni. Ez csak rendszeres gyakorlással érhető el. A tévében egy csinos nő önmagában sikert arat, a rádióban ez kevés. — És milyen a rádiórendező? — Itt gépekkel, technikai műveletekre alapozva dolgozunk, s talán ezért sokkal inkább emberszámbaVeszi a Rádió a színészeket. A kapcsolat nem gépies, nem mechanikus. Apró figyelmesség, levél, telefonok, barátságok — önmaguktól adódnak. A színész munkáját könnyűjtik meg azzal — a szűkös próbaidő is erre szorít —, hogy a rendező már az olvasópróbán mindent tud. Tudja, mit akar önmagától, a színésztől. Az instrukcióknak célratörőknek kell lenniük, különben elúszik az idő, elvész a színész. Ha három mondattal nem tudom elmondani, hogy mit akarok, akkor vége. Bozó László kalauzolása mellett eljutunk az adóra, a különböző stúdiókba, sőt, a rádiórendezők társulati ülésére is. Komoly, felelős testület ez. Eleinte ugyan hosszasan időznek el az anyagi kérdéseknél, de aztán Marton Frigyes helyre teszi a dolgot. Lapunk is megkapja a magáét, nemcsak a rendezők munkáját akadályozó tényezők. Azt kifogásolja ugyanis Marton Frigyes, hogy a lapok — köztük mi is — elsősorban dramaturgiai szempontok szerint ítélik meg a hangjátékokat, s aránytalanul kevés hangsúly esik a rendező művészi mondanivalójának, megoldásainak értékelésére. Megállapítjuk: a kifogásban „van valami”. Izgalmas volt a többi hozzászólás is. Mint ahogy izgalmas volt Pál Sándor rendezésében meghallgatni Horowitz „Az indián a Bronxba vágy” című hangjátékát, sztereóban. Megér egy misét a rádió — gondolom, míg kifelé tájékozódom a labirintusból. Az utcán táskarádióból hallom a híreket. Aztán zene következik. Aztán riport. És megint zene. A 20-as stúdióban Török Tamás rádiójátékot rendez Krúdy Gyula Asszonyságok díja című regényéből Major Tamás szaval: Bozó László türelmes__