Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-20 / 42. szám

— Kállai Ferenc, Szabó Gyula, Sinkovits Imre, Ko­­hut Magda, Kálmán György — hogy csak néhány nevet mondjak — rendkívül sze­retik a rádiót, a rádió mű­faját. Számukra meghatá­rozó élmény volt a rádió, indulásuk óta együtt dol­gozunk. A fiatal színész számára a tévé fontosabb, s ez érthető: nagyobb nép­szerűséget biztosít. Ugyan­akkor „rádiószínész"-kép­zés nálunk nincs. — Milyen lenne az opti­mális „rádiószínész”? — Sokan úgy gondolják, hogy elég, ha a színész odaáll a mikrofon elé és jól rosszul felolvassa a szöve­get. Nyilván nem ezen múlik a dolog. A kifejező erőt a hangra kell koncent­rálni, a figurát a hangján keresztül kell teljes ember­ként megjelentetni. Ez csak rendszeres gyakorlással ér­hető el. A tévében egy csi­nos nő önmagában sikert arat, a rádióban ez kevés. — És milyen a rádióren­dező? — Itt gépekkel, technikai műveletekre alapozva dol­gozunk, s talán ezért sok­kal inkább emberszámba­­Veszi a Rádió a színészeket. A kapcsolat nem gépies, nem mechanikus. Apró fi­gyelmesség, levél, telefo­nok, barátságok — önma­­guktól adódnak. A színész munkáját könnyűjtik meg azzal — a szűkös próbaidő is erre szorít —, hogy a rendező már az olvasópró­­bán mindent tud. Tudja, mit akar önmagától, a szí­nésztől. Az instrukcióknak célratörőknek kell lenniük, különben elúszik az idő, el­vész a színész. Ha három mondattal nem tudom el­mondani, hogy mit akarok, akkor vége. Bozó László kalauzolása mellett eljutunk az adóra, a különböző stúdiókba, sőt, a rádiórendezők társu­lati ülésére is. Komoly, fe­lelős testület ez. Eleinte ugyan hosszasan időznek el az anyagi kérdéseknél, de aztán Marton Frigyes helyre teszi a dolgot. La­punk is megkapja a magá­ét, nemcsak a rendezők munkáját akadályozó té­nyezők. Azt kifogásolja ugyanis Marton Frigyes, hogy a lapok — köztük mi is — elsősorban dramatur­giai szempontok szerint ítélik meg a hangjátékokat, s aránytalanul kevés hang­súly esik a rendező művé­szi mondanivalójának, meg­oldásainak értékelésére. Megállapítjuk: a kifogás­ban „van valami”. Izgalmas volt a többi hozzászólás is. Mint ahogy izgalmas volt Pál Sándor rendezésében meghallgatni Horowitz „Az indián a Bronxba vágy” című hang­játékát, sztereóban. Megér egy misét a rádió — gondolom, míg kifelé tájékozódom a labirintus­ból. Az utcán táskarádióból hallom a híreket. Aztán zene következik. Aztán ri­port. És megint zene. A 20-as stúdióban Török Tamás rádiójátékot rendez Krúdy Gyula Asszonyságok díja című regényéből Major Tamás szaval: Bozó László türelmes__

Next