Film Színház Muzsika, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-19 / 16. szám
im TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ _ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ főszerkesztője sietett a segítségünkre. Fejér István, aki Peterdi Pállal együtt írja ezt a kétszemélyes, folytatásos jelenetet, délelőtt 10-kor az ő szobájából kapja meg a lap első levonatát. S így adásig éppen tíz óra gondolkodási idő áll rendelkezésünkre: elég ahhoz, hogy a próba során még a két szereplő is hozzáadja ötleteit a jelenethez, amely már az újságárustól készpénzért vásárolt Esti Hírlappal a kézben folyik. — Áprilisi műsorunkban már egy közvetítő kocsink is lesz — újságolja Ágoston György, a műsor szerkesztője. — Hogy hová megy ki, az egyelőre még nemcsak hétpecsétes titok: mi magunk sem tudjuk. Az lenne a legjobb, ha péntek délután kapnánk hírt egy olyan eseményről, amelyre érdemes odafigyelnünk . .. Áprilisi műsorunkban természetesen ismét jelentkezik Aba Iván rovata, a Különös Áruk Fóruma, s talán hírt adhatunk a holttá nyilvánított, de szerencsére jó egészségnek örvendő néni lakásügyének megoldódás írói is. — Szombaton, az adás napján, délután ötkor próba, este nyolckor egyenes adás: hogyan hat ez a műsor a szereplőkre, akik között jócskán van nem hivatásos előadóművész is? — Az élő, egyenes adásnak egészen különös feszültsége van — feleli a rendező, Deák István —, s ez doppingként hat „civil" és „profi” szereplőre egyaránt. S hogy miért van viszonylag kevés hivatásos színész a szereplők között? Rendkívül nehéz éppen szombat estére megszerezni, „leegyeztetni” őket: így is előfordul, hogy valaki előadásról szalad át a stúdióba. A múltkor éppen ezért nem akarta elhinni egyik néző, hogy egyenes adásról van szó: betelefonált műsor közben, hogy neki aznap estére színházjegye volt, ahol Kibédy Ervint láthatta volna a színpadon, kis influenzával azonban inkább otthon maradt, s lám a képernyőn is Kibédyt látja. Ő egyáltalán nem bánja, mondta, sőt örül, de mégis hogy lehetséges ez? A válasz egyszerű: Kibédyt taxi hozta a tévébe, várta a bejárat előtt, s vitte vissza a színházba. (bárki) létén szeretnénk kicsit változtatni. Szó lesz az egészség károsodásáról, a csecsemők, a terhesanyák tornáztatásáról, beszélünk a városi és vidéki sportlehetőségekről, az iskolai és munkahelyi sportról, s külön fejezetet szentelünk a gyógyító sportnak is. Mottónk már van, mely így szól: „A sporthoz mindenki ért, ha csak beszélni kell róla!” Az elkényelmesedett ülő életmóddal szemben csekély eredmény máris lemérhető: egyelőre még csak a stáb tagjainál, a filmriportok vágása óta már úszni járnak a Lukácsba. A magazinszerű sorozatban kap helyet többek között a május 5—10. közötti II. Budapesti Nemzetközi Sportfesztivál is. A sorozat műsorvezetője Szepesi György; riporterei: Gyulay István, Knézy Jenő, Vas István Zoltán és Novotny Zoltán. Szénási Éva TAKÁCS MARI: A dobozból jelentem ••• ÉS MEGINT A LEVELEK ... Már többször megállapították és leírták mások is: a tévében gyakran szereplő személyeket, családtagnak tekinti a néző. A rokonszenv hullámhosszain azonban nemcsak a kedves, dicsérő szavak jutnak el hozzánk, hanem egy-egy ember, család komoly gondjai is. Van, aki csak egy elfelejtett táncdalt szeretne ismét meghallgatni és megnézni. Címére, előadójára nem emlékszik, csupán a tartalmára. A dal a magányról, az egyedüllét szomorúságáról szól, s a levél egy mellékmondatában az is benne van, hogy írója is egyedül él. Hogy miért? — az nem derül ki soraiból, az viszont igen: nem tudja hol keresse a segítséget, amit, ha jó helyre fordul, bizonyára megkapna. Helyette egy búskomor dalban keres együttérzést, vigasztalást. Van olyan levél is, amelyben lakásgondokról számol be küldője, tárgyszerűen, részletesen, több helyre fordult már, vagy még senki illetékeshez. Minden esetben a címzett tévészereplőtől várja a csodát. Ő biztosan meg tudja oldani, őelőtte minden kapu kinyílik, hiszen annyi jóságról, megértésről tanúskodik beszédmodora, tekintete, mert pont rajta, a levél íróján ne esnék meg a szíve? Neki csak egy szavába kerül! — olvassuk a sokszor emlegetett mondatot. Van autodidakta képzőművész, aki intarziákat, vagy bauxitból szobrokat készít és nem tudja kinek mutassa meg. Érdemes-e csinálnia? Hogyan haladjon tovább? Tanácsért, támogatásért hát a „legközelebbi” jó ismerőséhez fordul, a televízióban látott, szívéhez nőtt riporterhez, színészhez, bemondóhoz. Ő biztosan ért hozzá! Esetleg elirányítja egy szakemberhez, aki meg tudja állapítani, valóban tehetséges-e. Van versfaragó és novellaíró, van dalszövegíró és zenét komponáló, aki mind a tévészereplő válaszát várja, ami — úgy reméli — egy csapásra felfedezi és mindjárt elrendezi műveinek további sorsát. Egyik kolléganőm mesélte, hogy nemrégiben megható levelet hozott neki a postás. Idős házaspár, írta talán éppen Philemon és Baucis. Nincs hozzátartozójuk, betegek, egyedül élnek, rá szeretnék hagyni a házukat, ha elvállalja ápolásukat és támogatja őket. Ő nem tudja megtenni, ez képtelenség, s bár nincs lakása, nem óhajt érdemtelenül házat örökölni. Mégis valahogy segíteni kellene az idős embereknek. Most mit csináljon, hová forduljon, kire bízza a nagyon is kényes, körültekintést és sürgős intézkedést igénylő ügyet? Napok óta toporog a levéllel, néha kiveszi éjjeli szekrénye rejtett zugából, újra és újra elolvassa, ám ő is tanácstalan, ő, akiben bíznak, ő, akit olyan tulajdonságokkal és hatáskörrel ruháznak fel képzeletben a segítést kérő nézők, aminek nincs birtokában, ő is tanácstalan. Visszaküldi hát a levelet, s megírja szép szavakkal, nem tud mitévő lenni, forduljon máshoz ... Számomra még ma is a televízió a huszadik század egyik csodája, de reális ember vagyok és tudom, csodákra a csoda sem képes. NÉHÁNY MŰSORUNK konkrétan foglalkozik a nézők személyes, de esetleg többeket érintő panaszaival, kérdéseivel. Ilyen a Jogi esetek, vagy Molnár Margit: Nyitott boríték című műsora. Mindkettő nagy népszerűségnek örvend. Persze sokkal több kívánság érkezik hozzájuk is, mint amire adásaikban válaszolhatnának, utánajárhatnának. Mostanában alakult meg a Televízió önálló levelezési osztálya, talán ők többet tudnak majd segíteni nézőink magánjellegű ügyeiben, tájékoztatásában. És megint levelek . . . Válogatás a derűsebbek közül. Akad, aki eltűnt kutyáját szeretné általunk megtalálni, úgy, hogy óránként bemondjuk, akár játékfilm közben is. Akad, aki sürgősen keres beat-zenekarnak próbahelyiséget, s úgy véli, pont mi tévészereplők bukkanunk rá az ideális helyre. Akad, aki azt szeretné, hogy állandóan csak a londoni hat-hármat forgassuk le, mivel számára az az egyetlen felülmúlhatatlan és szórakoztató tévéműsor. Még házassági ajánlatok is csurrannak-cseppennek... A legaranyosabb az a bácsi, aki valamikor azt javasolta egy levelében, hogy adjon a tévé többször pontos időt a műsorok között. Most örömtől repeső sorokban köszönte meg, hogy ötletét elfogadtuk, az óra többször látható a képernyőn, mint azelőtt. Majd hozzáfűzte: nem kaphatna-e jogdíjat a bevált újításért?... 29