Film Színház Muzsika, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-10 / 2. szám

■ ■ — I TELEVÍZIÓ ajdúsy Miklós érdekes vállalkozásba fogott: egyidejűleg rendez tévéjá­tékot Szabó Lőrinc: A szökevény című egyfelvo­­násosából és Krúdy Gyula: Zoltánka című színművé­ből. Az elsőnek Petőfi Sándor a hőse, a második­nak a költő fia, Petőfi Zol­tán. Mindkét szerepet Lu­kács Sándor játssza. Az egy műsorban képernyőre kerülő két tévéjáték közös összefoglaló címe: A sas meg a sasfiók.­­ A pazarul kivilágított ■ * sminkszobában Tolnai András maszkmester közel két óra hosszat dolgozott Lukács Sándor arcán. Ezt a két órát már kétszer fél­napos maszkpróba előzte meg. A sminkasztalon, a fes­tőművészével vetekedő fes­tékhalmaz mellett két fénykép. Az egyik Petőfi Sándor egyetlen hiteles ké­pe, dangerrotipiája, amely esendő kezdetlegességgel ugyan, de megőrizte arcvo­násait. A másik ugyanab­ban a pózban Lukács Sán­dor képe, Petőfi maszk­ban. A maszkpróbák ered­ményeképpen készült fel­vétel. Az arcra háromféle ala­pozó kerül: a legsötétebb Lukács állkapocs-csontja fölé, mert ez az a pont, ahol a legtöbbet kell vál­toztatni. Petőfi gyér, külön­leges formában nőtt kis szakálla, gyenge, lefelé ka­nyarodó bajusza az eredeti leírásokból ismert színű, vörösesbarna levágott haj­ból készül. Szinte minden egyes szál külön eligazítást igényel. A szemöldök ke­mény és egyenes vonalú, a haj tömött, göndör és ma­gas. Vékony, derékra szabott fekete ruha, fehér ing — és megdöbbentő hűséggel áll előttünk Petőfi Sándor. De még ez sem elég. Most Czabarka György vezető­operatőr dolga következik: úgy irányítja és adogoltatja a fényeket, hogy a színészt mindig csak fél megvilágí­tásba helyezze, valósággal lecsiszolja arcáról a nem Petőfit idéző vonásokat. A maszkpróbák végén, a felvételt megelőzően fény­kép is készült Lukács­ Pe­­tőfiről. Ez a felvétel, mint olajportré jelenik meg majd a későbbi díszletben, Petőfi Zoltán kopott diák­szobájában. Szabó Lőrinc A szöke­vény-ének tévéváltozata a legendák Petőfijét állítja elénk. Az író, mintha a nép ajkáról leste volna el a mesét: a vesztett csatából érkező, halálba induló köl­tő egy ember alig lakta zord vidéken, három öreg kezdetleges kunyhójában talál menedéket. A leg­idősebb vendéglátó, a vi­lágtalan férfi megérzi ben­ne az igaz embert, a min­dent feláldozni tudó hőst. Kérlelik, maradjon. De ő tudja, indulnia kell... 1850. Szendrey Júlia­­ lakása. Az özvegy még olyannak őrzi külse­jét, amilyennek Petőfi sze­rette: rövid haj, fekete szoknya, török fez. 1870. Ugyanott. Zoltánka, Petőfi fia érkezik anyja lakására. Kopottan, bete­gen. Júlia éppen bálba ké­szül; már nem a forradal­már múzsája ő, hanem a tanár felesége, divatos dá­ma. Zoltán — talán anyja ellenében — konokul őrzi apja emlékét. Vagy legalábbis meg­őrizni véli. Krúdy Gyula drámájában, amely a tévé­játék alapjául szolgált, így védi igazát, így vitatkozik Balászsal, anyja hódolójá­val: Zoltánka: Apám sem ve­tette meg a bort, a szerel­met. Dalai egy egész vilá­got jelképeznek a bor és a szerelem történetében. Balás: A költészetbeli korhelyt és a lantos leány­­bolondítót külön kell vá­lasztani atyádtól, az em­bertől ... nem volt soha korhely, soha sem volt szoknyahős. Atyád szar- TELEVÍZIÓ _ SZABÓ LŐRINC ÉS KRÚDY GYULA PETŐFI-DRÁMÁI A sas meg a sasfiók Lukács Sándor — Petőfi maszkjában Jelenet A sas meg a sasfiókból A vak öreg és a szökevény (Kőmíves Sándor és Lukács Sándor)

Next