Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-13 / 19. szám
zínházi esték lene botlanom; mondjuk a rendezés a darab társadalomkritikáját, lírai szimbolizmusát hangsúlyozná, vagy még rosszabb: az egészet erőteljes idézőjelbe tenné. Valamit persze illene kitalálni (ez a rendező dolga), de sajnálattal jelenthetem, ez a vígszínházi előadás nem készteti állásfoglalásra a recenzenst. A gyors rezümé: olyan, amilyen. És még hozzá lehet tenni: tehát semmilyen. A rendező Kapás Dezső úgy van jelen, hogy már nem is látható a jelenléte (s ez lehetne dicséret is, ha annak szánnám.) Mindenesetre jól kiütközik az előadás szervezetlensége, tempótlansága, ami annál is inkább föltűnő, mert ez a Molnár-darab is, hogy úgy mondjam, magától rendeződik. Kitűnően szerkesztett, képtelenségét jól valószínűsítő játék, jó szerepekkel. Olyan, amiben „lubickolni” szoktak a színészek. Ez a felszabadultság egyelőre nem érződik, vagy csak részben. Benkő Gyula Sipos szerepében igen jó; ezt az öreg, megkeseredett és kitartott bútorasztalost eleganciával (sőt, idős gavallérhoz illő eleganciával) jeleníti meg, ő menti át leginkább az eredeti játékstílust az előadásba. Adél Szegedi Erika, ő kissé túldimenzionálta az ifjú gróf szeretőjeként „meggazdagodott”, férjre vadászó szobaasszony szerepét; állandóan ellenpontoz a szövegnek, mintha feszélyezné. Láthatóan nem szívesen „lubickol”, értelmezi szerepét, sokszor sikerrel. Császár Palit Szakácsi Sándor játssza, olyan színtelenül, amilyen a szerep. Jó epizódalakítás viszont Tábori Nóráé, Szatmári Istváné és Farkas Antalé. Igazi kiugrás Pap Vera alakítása Szabó Irma szerepében. A főiskolás, ifjú színésznő annyi bájjal, természetes egyszerűséggel teremti meg a bolondos kis cseléd figuráját, amely az előadásban szervező erejű. Karinthy így parodizálta ezt a szerepet: „Csövem, szívcsövem, csőzongora, csőposta, hervadt angyala, világ fény északi sarka, zuborkaboldogság, mint mákonyanda létrejtély! Ajaj”. És csakugyan ilyesféléket kell mondania a cselédnek örvénylő szerelmében. Pap Vera alkata, sodró szeleburdisága, hamvassága hitelesíti a figurát. Játékkedve esemény, egy pálya sokat ígérő kezdete. A vígjátékot Fehér Miklós meglehetősen rutinszerű díszletében, Jánoskuti Márta jelmezeivel mutatták be. B. K. A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA MOSZKVÁBAN Bartók művének hatalmas sikere A moszkvai Nagyszínház talán a világon az egyetlen operaház, amelynek 2200 személyes nézőterét estéről estére úgy tölti meg a közönség, hogy jószerivel a napi sajtóból, az aznapi kulturális műsorból tudja meg: mit fog látni, hallani? Bár a falragaszokon, a színházi műsorfüzetben van előrejelzés, de gyakran csak cím nélküli utalás, hogy este bemutató, vagy egyfelvonásos balettek szerepelnek a műsoron. A jegyek mégis hetekkel előbb elkelnek. Ebben, a naponta egymilliónyi vendéget fogadó metropolisban, csodaszámba megy, ha az esti operaelőadásra, koncertre, baletthez valakinek mégis sikerül helyet kapnia. Mindezek előrebocsátásával talán érthető az izgalom és aggódás, ami A kékszakállú herceg vára című opera moszkvai bemutatóján, az előadást előkészítő magyar művészeket. Ferencsik János karmestert, Mikó András főrendezőt, Forray Gábor díszlet- és jelmeztervezőt mindaddig a pillanatig hatalmában tartotta, amíg a Bartók-mű utolsó akkordjainak elhangzása után, a függöny lassú összecsukódására a Nagyszínház nézőterén kirobbant a percekig tartó taps. Moszkvában három hónapos felkészülés, próbák, zenekari próba, jelmezes főpróba előzte meg a nagy sikerű premiert. Utána került ki a színház hirdetőtáblájára: április 29-én Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operája kerül bemutatásra. Judit szerepében Jelena Obrazcovával, a Kékszakállút Jevgenyij Nyesztyerenko énekli. M/már az esti előadás megkezdése előtt, a zsústó lolásig megtelt nézőtéren érezhető volt a felfokozott érdeklődés. A főleg a nagy orosz zeneszerzőkre, a világ operairodalmának klasszikusaira épülő moszkvai nagyopera repertoárjába ezúttal olyan remekmű iratkozott fel, amelynek a zenére fogékony, új közönséget kellett meghódítani. Bartók Bélát ismerik a Szovjetunióban, 1929-ben járt itt koncertkörúton. A korabeli feljegyzések szerint Harkovban, Odesszában, Leningrádban és Moszkvában, saját és Kodály művein keresztül ismertette meg hallgatóival zenei törekvéseit. Zongoradarabjai, hegedűre és zongorára írt szonátái, versenyművei pedig napjainkban mind gyakrabban hangzanak fel Szvjatoszlav Richter, Leonyid Kogan, Igor Ojsztrah és, más kiváló művészek koncertjein. Operája, A kékszakállú herceg vára azonban most került először a kétszáz éves, nagy múltú operaház színpadára. Mikó András rendező, Balázs Béla szövegíró eredeti instrukcióihoz híven, a hazaitól eltérő, kevésbé stilizált megfogalmazásban állította színpadra a művet. A vár — Forray Gábor monumentális díszletei segítségével — valóságosan jelenik meg. A különféle hatásos fényeffektusokra egymás után tárul fel a titkokat rejtő hét ajtó, s megjelenik, átvonul a színpadon a három régi asszony. A Nagyszínház két, méltán világhírű énekese, Jelena Obrazcova és Jevgenyij Nyesztyerenko a számukra is újszerű szerepben a Bartók-zenedráma minden szépségét feltárta. Pompás énektudással, kifejező színészi játékukkal elragadtatták a premier közönségét, az ünneplésben osztozva a kiváló teljesítményt nyújtó zenekart vezénylő Ferencsik Jánossal. A „Zamok gorcoga szvijaja boroda”, vagyis Alla kékszakállú herceg vára — amelyet Nemes András közreműködésével Natalja Misinova fordított oroszra — értő, rajongó közönségre talált Moszkvában. Felvette májusi műsorára a Moszkvai Csillagok ünnepi színházi és zenei rendezvénysorozat és repertoárjába iktatta a Bolsoj Tyeatr. Potoczky Júlia Két kép a moszkvai Nagyszínház bemutató előadásából, a Kékszakállú : Jevgenyij Nyesztyerenko és Judit. Jelena Obrazcova (Fotó: Molnár Péter) .