Film Színház Muzsika, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-05 / 27. szám

Talán nem hangzik túl­ságosan nagyképűen, ha kijelentem, elég korán rá­ébredtem, hogy a dolgok meglehetős önállóságot mu­tatnak föl az életben, s ha sikerül is befognunk azo­kat — teszem föl­ hangu­latainkba, sebesen leráz­zák a hámot. John Schle­singer A SÁSKA NAPJA című irgalmatlanul hosszú­ra sikeredett amerikai filmjében ezekről a fránya dolgokról van jobbára szó — egy ideig követhető, majd csupán a mazochis­ták számára élvezhető mó­don. Nagy kár emiatt a gazdálkodásbeli fogyaté­kosság miatt, mert a film kitűnően és ígéretesen in­dul, sőt, azt kell monda­nom, még az apokalipti­kus befejezést is indokolt­nak fogadnám el, ha a ren­dező meg tudna kímélni mindent elmondó, leleplező magyarázkodásaitól. De nem tud. Nem tud, mert amolyan kamaszaikat, aki rádöbben­ténk a nagy igazságokra (mondjuk, hogy az élet szép, ismét mondjuk, hogy az élet rút), de arra már nincs ereje, hogy fölfedezéseit ellen­őrizze, fegyelme meg ki­vált, hogy elhallgassa. Schlesinger kimondja ezt is, kimondja azt is, ám nem tesz kiváncsivá a meghir­detett igék iránt. Filmje szokványos holly­woodi karriertörténetnek indul. Olyannyira szokvá­nyosnak, hogy finoman el­helyezett „idézőjelekkel” is érzékeltetni kívánja (és tudja), mennyire erről van szó. Mi pedig sietve föl­mondjuk magunkban az idevágó leckét: ja, igen, a szegény, ám tehetséges fia­ FILMLEVÉL A DOLGOK falember, aki belekóstol a nyomorba (annak egy sze­­lídebb, egy amerikásabb válfajába), de nem hátrál meg és győzelmet arat, és hogy mégse legyen olyan könnyű a dolga, hát még egy szegény, ám gyönyörű leány koloncát is cipeli (részeges apa, miegymás), mert valakit okvetlenül ré­szesítenie kell sikeréből (ebből is látszik, igazi csó­róról van szó, mert egy milliomosnak nem lehet­nek hasonló skrupulusai). Ezt gondoljuk, de majd-árt­nem ezt is látjuk. S ebben­­­­ a majdnemben mutatkozik A SÁSKA NAPJA. A boldogság igézete (Karen Black és William Atherton)

Next