Film Színház Muzsika, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 5. szám
— A felsorolás nyilván nem teljes. Mindezt hogyan összegeznéd? — Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok. — S mire vagy hiú? Hiszen, amikor nem játszol, az öltözködéssel, külsőddel nem törődsz. Fiatal színésznő korodban is szívesen alakítottál csúnya, vén csoroszlyákat... — Hiú vagyok az életörömömre, a szervezőkészségemre, az emberekben való hitemre, és legfőképpen arra, hogy tizenöt éves koromtól máig, a körülményekhez képest, az elveim és álmaim nem változtak. — Tudom, írod az önéletrajzodat. Meddig sikerült eljutnod? — Csakugyan írom emlékezéseimet, minden kronológikus sorrend nélkül, gondolataimat egy-egy téma köré csoportosítom. Hogy meddig jutottam el, azt magam sem tudom, mert a magnóba mondást, az irogatást nemegyszer megakasztotta a betegség, meg az egyéb tennivalók sokasága. — Aki ismer téged valamelyest is, tudja, hogy emlékezéseid igazak, hitelesek. De mi az, ami téged valójában az irábs kitárulkozásra ösztökél? — Erre talán hadd feleljek az emlékezések néhány kiragadott sorával... Másolom a gépírásos szöveget: „A legijesztőbb, ha elérkezik az a kor, amikor már nincs tanú. Elmentek, elvitték a korszakok, homály fed bizonyos eseményeket, amelyeket már soha senkitől sem kérdezhetünk meg. Persze kis emberek kis eseményeit, de azok életéből tevődik össze a nagy, az egész. Ezért bocsássák meg nekünk írástudatlanoknak, hogy papírt használunk emlékeink megőrzésére. Talán segítünk vele az utánunk következőknek, ismerjék meg azt a televényt, amelyből kinőttek .. — S mi a címe az emlékezéseknek? — Egyetlenegy szó: „Közben”. A leendő fedőlapon két fénykép, az egyik fent, a bal sarokban fiatalkori arcomat ábrázolja, a másik lent, a jobb sarokban pedig Sarment A százhatéves születésnap című darabjának főszereplőjeként mutat meg. Már csak azért is, mert hiszem és remélem, hogy megérem ezt az életkort. Fotó: Koncz Zsuzsa