Film Színház Muzsika, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-21 / 12. szám
LEVELEK A NÉPZENÉRŐL „ ... Most új tervem van: a magyar népdalok legszebbjeit összegyűjtöm, a lehető legjobb zongorakísérettel mintegy a műdal nívójára emelem. Ez arra volna jó, hogy a külföld ilyen gyűjteményből megismerhesse a magyar népzenét. Jó magyarjainknak persze ez nem való. Ezek irtóznak minden komoly dologtól. Sokkal jobban ízlik nekik a megszokott cigányos slendrián, amelytől minden zenész és minden művelt külföldi világgá fut...” Bartók Elzának — Vésztőre. Pozsony, 1904. dec. 26. * „Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet — a külvilágból magunkba szedett impressziók — az "élménynek hatása alatt nyilvánul meg. Aki azért fest egy tájképet, csakhogy éppen tájképet fessen, aki azért ír egy szimfóniát, csakhogy éppen szimfóniát írjon, az legjobb esetben is nem egyéb jó mesterembernél. Nem tudok másképpen művészeti termékeket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredésének, bánatának, dühének, bosszújának, torzító gúnyjának, sarcalmusának megnyilatkozását. Azelőtt nem hittem, míg magamon nem tapasztaltam, hogy valakinek művei tulajdonképpen életrajznál pontosabban jelölik meg életének nevezetes eseményeit, irányító szenvedélyeit...” Ziegler Mártának és Herminának — Budapestre. Darázs, 1909. febr. 3. „ ... Mennyi szépet tudtam volna még véghezvinni,— értem ezalatt a népdalgyűjtést —, de a világ esztelensége megakadályozta...” Busitla Jánosnak — Belényesre. Budapest, 1931. dec. 20. DEMÉNY JÁNOS: BARTÓK ÉS SZEGED Szeged városának Bartók-emlékeit foglalta öszsze Péter László a szerkesztésében megjelenő füzetsorozat legutóbbi számában, hogy a város jelentős irodalomtörténeti múltját kiegészítse zenetörténeti múltjának újabbkori fejezeteivel. „A Somogyi-könyvtár kiadványai” sorozat e kis kötetéből, amely már kiállításában is — Papp György borítójával — erősen emlékeztet az egykori Szegedi Fiatalok híres kiadványaira, kiderül, hogy Bartók kapcsolata Szegeddel nem szokványos, nem szorítkozik néhány epizódra és jelentőségében is tartogat néhány meglepetést. Egy népdalgyűjtő úttal kezdődik meg 1906 nyarán, amelyet Balázs Béla, a szegedi származású Eötvös kollégista barát, egyben Kodály barátja is, szervez, és Szeged környéki népdalkutató kiruccanásokkal teszi Bartók számára emlékezetessé. Íme, Balázs Béla, A kékszakállú herceg vára és A fából faragott királyfi „librettistája”, mint a több évvel korábbi népdalgyűjtő út egyik inspirálója, lelkes támogatója, mentora. De az sem érdektelen, hogy Bartók, a Zeneakadémia fiatal tanáraként, mint ,,miniszteri kiküldött” 1908 tavaszán, Szeged zeneéletére, pedagógiai jövőjére is rányomja bélyegét — javaslataival annak korszerűsítését, új zeneiskolai épület felépítését mozdítja elő. Legfontosabb azonban mégiscsak az a kilenc hangverseny, amely tanúsítja, hogy Bartók sokszor felkereste Szegedet: népdalgyűjtő világának erre a színterére mint zongoraművész egész életében vissza-visszatért. Kilencszer hangversenyezett Szegeden. Kétszer még az 1910—1911-es évadban : először Waldbauer Imrével és Kerpely Jenővel, utóbb egy Liszt-ünnepély előadóművészeként. Ez utóbbi fellépésének időpontjához kapcsolódik egy kórusműve (Négy régi magyar népdal) szegedi ősbemutatója is. Már a húszas évekre esik önálló koncertjeinek sora az 1921, 1923, 1925 és 1929-es esztendőkben — látogatásainak átlag minden második éve csak egyszer marad ki. Hosszabb szünet után pedig a harmincas évek derekától látogatja meg a várost: egyszer Basilides Mária énekművésznővel (1935), másszor a szegedi filharmonikusok koncertjén működik közre (1937), végül közös Beethoven-estet rendez a hegedűművész Zathureczky Edével (1939). Ennyire vonzódott Szegedhez? Egyik alföldi hangversenykörútja során (1929), amikor a várost is útjába ejtette, mondotta volna egy újságírónak: „Nekem a vidék fontosabb és kedvesebb a fővárosnál. Itt lehet kultúrát fejleszteni.” Akár így mondta ezt, akár nem, bizonyos, hogy egybevág ifjúkora felismeréseivel, és éppen ezt a nyilatkozatát követően évekig nem lépett fel budapesti hangversenydobogón, budapesti közönség előtt. Ez történelmi tény. Szegedhez feltehetőleg azért is vonzódhatott különösebben, mert szülőhelyéhez, az első világháború után távolba került Nagyszentmiklósihoz volt légvonalban mégis oly valószínűtlenül közel; eszerint Szeged őrizte volna leginkább Bartók szülőföldjének, Délkelet-Magyarországnak, a Maros—Tisza vidékének karakterét. * Péter László irodalomtörténész Bartók és Szeged kapcsolatának régi kutatója, könyvecskéjének körvonalait már másfél évtizede felvázolta, munkája — főbb vonásaiban — már 1965 szeptemberében, a Tiszatáj emlékezetes Bartók-számában nyilvánosságra került. A Bartók-koncertekről írt helyi hangverseny-beszámolók között olyanok is akadtak, mint Móra Ferenc, Juhász Gyula írása — utóbbinak verse Bartók Béláról bizonyíthatólag egy szegedi hangverseny élményének köszönhető. Ezeket a kritikákat Péter László már sok évvel ezelőtt teljes szövegükben a zenetörténészek rendelkezésére bocsátotta. A Zenetudományi Tanulmányok fontos dokumentációs köteteiből — sajnálatunkra — akkor szerkesztőségi megfontolásokból, „helyszűke” miatt szorultak ki, méltatlanul. *z A hangversenykritikáknak ezt a teljes szöveggyűjteményét tette most Péter László hozzáférhetővé, mellékelve hozzájuk — ahol lehetett — a korabeli műsorok fénymásolatát. A levélpublikációkban is felmutat újdonságokat. A világ kint haddal tele. De nem abba halunk bele — mondja Balázs Béla A kékszakállú herceg vára ritkán hallható regös prológusában. A világ rendetlenséggel, hanyagsággal, megbízhatatlansággal, pontatlansággal van tele — variálhatjuk ezt a prológust, ha bármikor megnézzük egy nyomtatásban egyszer már közzétett, utóbb fénymásolatban is felülvizsgálható Bartók-levél szövegét. Péter László könyvecskéjében egy 1955-ben, az egykori Új Zenei Szemlében megjelent szerkesztőségi cikk Bartók-levél szövegét most a szegedi állami levéltárban megtalált eredeti kézírásos levél fénymásolata hitelesíti — hitelesítené, ha pontos volna az egykori publikáció. Az elírásokkal, különböző pontatlanságokkal, sőt, kihagyott fontos mondatrészekkel éktelenkedő, negyedszáz évvel koráb-bi közlés félrevezető, hibás voltára most döbbenhetünk rá. Bizony, ebbe halunk bele! 22