Film Színház Muzsika, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-21 / 12. szám
Engel Iván egyik hangversenyéről, 1936-ban Tóth Aladár ezt írta: „A magyar zongoraművészet ezen az estén a nagy tehetségű zongoraművésznek a játékában érkezett el teljesen, korunk legnagyobb zongorapoétájának, Bartók Bélának a zsenijéhez .. Engel Ivánnak tavaly ünnepeltük nyolcvanéves születése napját. Feleségével, Kühner Msével, a neves szobrászművésznővel több évtized óta Svájcban él. Mindkettőjük a legbensőségesebb barátsággal kötődött Bartók Bélához. Levélben és telefonon kértem, mondják el emlékezéseiket Bartók Béláról. Elsőnek Engel Iván szólal meg: — Bartók zenéjéhez pályám kezdete óta szorosan kapcsolódtam. Hangversenyeimen — kivéve Beethoven-estjeimet — szünet után jóformán mindig Bartók-műveket játszottam. Ma talán furcsán hangzik, de a húszas években bizony megesett, hogy a szünetben jó néhányan elhagyták a Zeneakadémia nagytermét, csak hogy ne kelljen meghallgatták ezt a számukra merőben idegen zenét. — Úgy tudjuk, hogy amikor két évig a kairói Zeneakadémia professzora volt, ott is sok Bartók-művet mutatott be ... — Egyiptomban és Alexandriában, már 1924 tájt játszottam Bartókot. Ez abban az időben meglehetősen szokatlan volt, kivált Egyiptomban. S ennek megfelelőn is fogadták. De ez más országra is vonatkozott. A Négy sirató éneket és az Improvizációkat Londonban mutattam be. Az akkori magyar nagykövet, négyszemközt azt kérdezte, igazán szeretem-e Bartókot? Ha nem szeretném, nem játszanám — feleltem. II. Zongoraversenyét Bartók maga mutatta be Bécsben, Klemperer vezényletével. A próbák a pesti Vigadóban zajlottak, és azokon én is részt vettem. Érdekes megfigyelés volt számomra, hogy ez a kétféle temperamentumú ember, az izgatott, nyugtalan Klemperer és a nyugodt, türelmes Bartók milyen remekül megértette egymást. — És a bázeli találkozások? — Bázel Bartók életének fontos állomása volt. Bartók két művét, a Zenét és vonószenekari Divertimentót Paul Sacher megbízásából írta, a svájci karmester ősbemutatóként dirigálta Bázelben, s műsorán szerepelt a fiatalkori Hegedűverseny első előadása is. Bázelben Bartók mindig Frau Professzor Müller-Widmannéknál lakott. 1937-ben, az ő otthonukban rendezett házi koncerten csupa Bartók-művet játszottam. Ugyancsak Bázelben, Bartók előadást tartott a népzenekutatásról. Az előadás végén megjegyezte, hogy nem nagy jövőt jósol a kutatásoknak, mert sok pénz szükséges hozzá, és azt inkább a fegyverkezésre költik. Engel Iván meghatottan mondja: — Az, hogy Bartókot, az embert, a zsenit közvetlen közelségből ismerhettem, maradandó, felejthetetlen élmény számomra. De hallgassuk meg a csupa humor, csupa tehetség Kühner Ilsét, hogyan emlékszik ő Bartókra: — Bartók Bélával legelőször Békéscsabán, férjem szülővárosában találkoztam, koncertje után, a fehérre meszelt művészszobában. Odamentem hozzá, és azt mondtam neki, büszke vagyok arra, hogy épp Bázelben, az én szülővárosomban olyan sok az igaz tisztelője és jó barátja. Bartók rögtön felvidult, és azt felelte, Bázelben ő mindig boldognak érzi magát. Zsebéből ceruzát húzott elő és karikákat, pötytyöket meg vonalakat rajzolt a falra, majd így szólt: „Nézze csak, ilyen képek függnek abban a házban, ahol én Bázelben lakom ...” Kérdeztem, érdeklődik-e a festészet iránt? Azt válaszolta, hogy eddig sajnos semmi ideje nem jutott erre, de ha mégis rászánná magát a festésre, csakis ilyesmiket csinálna — mondta, s a falra rajzolt absztrakt ábrákra mutatott. — Ezek után gyakori vendégei voltunk csöndes házának, a szép budai hegyekben. Az egyszerű, régi, szépen faragott magyar bútorok, a sok ízléses, színes népi hímzés különleges légkört teremtett otthonában. Puritán egyszerűsége igen nagy hatással volt ránk. Bartókéknál felejthetetlen órákat töltöttünk. Tudvalévő, hogy Bartók, aki az idegenekkel szemben mindig félénknek, zárkózottnak mutatkozott, otthoni környezetében rendkívüli vidámságra volt hajlamos. Számomra ritka jelenség volt az az TELEFONBESZÉLGETÉS ENGEL IVÁNNAL ÉS KÜHNER ILLÉVEL KÖZVETLEN KÖZELBŐL