Film Színház Muzsika, 1981. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1981-08-15 / 33. szám
6 GÁCH MARIANNE BESZÉLGETÉSE: HORVAI ISTVÁNNAL Horvai István szeptemberben a harmadik évadját kezdi az igazgatói poszton. A Vígszínházat az elhivatottság szenvedélyével, bölcsen kormányozza, munkatársai szeretik, jó előadásokra, sőt nemegyszer kiemelkedő produkciókra ösztönzi őket, és szerencsére a maga rendezői munkásságával se hagyott föl. A Vígszínház meg a vele lélegző Pesti Színház úgy fest, békésen megfér társulatával, és évről évre több közönséget vonz falai közé. Tudvalevő, hogy Horvai István sok év óta nagyon kora reggeltől késő estig a színházban éli életét. Vajon az elmúlt két esztendőben sikerült-e valóra váltania legfontosabb elképzeléseit? — Várkonyi elvesztése óta radikális változás nem történt, mi leginkább a folyamatosság megőrzésére törekszünk. Én huszonegy évvel ezelőtt kerültem a Vígszínházba, s 1962-től fogva minden tevékenységem Várkonyival fonódott össze. A Vígszínházat, a színház ügyét már a kezdet kezdetén ugyanúgy a magaménak éreztem, ahogy most érzem, így hát az igazgatói feladat nem serkentett semmiféle erőszakos csavarintásra, átformálásra. A Vígszínház csakúgy, mint régen, ma is demokratikus színház. — Mit ért ezen? — Mindenekelőtt azt, hogy a rendezők mind a négyen — magamat is hozzájuk sorolom — a legteljesebb egyetértésben dolgoznak együtt, ki-ki kedvére való feladatot választhat magának. Ha a rendezők és dramaturgok ízlése, hajlama nem minden vonatkozásban azonos is, de a színpadi művek elfogadását vagy elutasítását illetőn lényeges nézeteltérésekre sosem kerül sor. Ne gondolja, hogy a folyamatosság valamiféle tespedt állóvíz, sokkal inkább mozgásban levő előrelendülés. Ars poeticánk lényege: a darab, a színész és a közönség egymáshoz fűzése, és egy olyanfajta kompromisszum megteremtése, amely lehetővé teszi, hogy a színház a maga mindenkori életkorának megfelelőn minden lehetőségét kibontakoztassa. — Úgy tudom, jövőre is meghívnak egy-egy vendégrendezőt ... — Már csak azért is, nehogy megunjuk egymást, nehogy beleszédüljünk a magunk öngőzébe. Ha egyéniségünk más-más feladat vállaláséra alkalmas is, akad egy-egy darab, amely hiába érdekel minket, mégsem illeszthető a mi rendezői elképzelésünkbe, világunkba. Ezért is fontos, hogy időnként vendégrendezőkkel működjünk együtt. Például megállapodtunk Harag Györggyel, hogy ő rendezze Móricz Zsigmond Úri muriját. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy a darab ősbemutatójának 1928-ban épp a Vígszínház volt a hajléka. Aztán meghívtuk Ruszt Józsefet, hogy színpadra állítsa Crommelynek „Ha így, akkor úgy, avagy Don úr eszméje” című komédiáját, ezt 1923—33 tájt mutatták be először Párizsban. Női főszerepét, egy vidéki hőt, afféle végzet asszonyát Ruttkai Éva játssza. Az 1982—83-as évadra fölkértük Ljubimovot, szeretnénk, ha ismét Dosztojevszkijt rendezne nálunk. — A két ikerszínház tíz premierje közül kettőt maga rendezett. Csehov Platonovjával a Pesti Színházat megelőzőn már az egyik főiskolai vizsgán is elsöprő sikert aratott... — A szobában rendezett vizsgaelőadást afféle előtanulmánynak szántam. Platonov öt évig érlelődött bennem, végső megfejtéséhez tavaly karácsonykor érkeztem el. Mert Csehov többi darabjával ellentétben, a Platonovot amorf voltából kellett kibogoznom, megformálnom. Fiatalember szereplői — Csehov bátyja és baráti köre — többi darabjaiban nem jelennek meg. Nagy gyönyörűséggel dolgoztam színpadra állításán, s hogy ez mekkora erőfeszítés volt számomra, arra csak a bemutató után eszméltem rá. Tudom, az előadás egy kicsit hosszúra sikerült, a második részből húznom kellett volna, de nem vitt rá a lelkem, annyira hozzám nőtt minden szava. — Később, a bemutató után is így vélte? — A premier után nem szívesen nézem meg rendezéseimet, izgatnak, idegesítenek, bosszantanak. — Azért, mert ha újrakezdhetné, másképp csinálna? — Főképp azért. A darabok mindig más-másféle színpadi megoldásokra ösztökélnek. — Akadnak rendezők, akaik nekigyűrköztek, hogy másodszorra is megrendezzenek egy-egy darabot. — Magam is vállalkoztam már erre, amikor volt róla új mondanivalóm. Ez történt a Három nővérrel és a Ványa bácsival. — De hogy visszakanyarodjunk a tavalyi szezonhoz: hogyan került sor a Neil Simon darabjának előadására? — Úgy, hogy — divatos szóval — lépészavarban voltunk. Új magyar darab előadását terveztem, Kardos G. György Közmagyarját, de a szerző még nem készült el vele. Kevés szereplős előadásra készültünk. Akkor megkerestem Moldovát és kértem, írjon A szent tehénből darabot. Vagy írjon akármiről. Hajthatatlannak mutatkozott. Csökönyösen elutasít minden színházi ajánlatot. Most a Film Színház Muzsika hasábjain megint csak üzenem neki is, Kardos G. Györgynek is, hogy nem mondtam le róluk. — Melyik Csehov-darabot rendezi legközelebb? — A Sirályt. Tavasszal kezdjük meg a próbáit,és a nyár elején vagy 1982 őszén mutatjuk be. A Sirály is sok év óta izgat, gyűjtöm az adatokat, a hozzá vezető út lehetőségeit. Csehov mondataiból kísérlem meg kihámozni, hogy miről is szóljon az előadás. A Sirály igen sokféle arculatú, hiszen szembeállítja egymással az új hangot a régi hanggal, a művészet kétféle aspektusát, a profizmust a dilettantizmussal, a szerelem erejét a művészet erejével. De mindezek csak apró mozzanatok a lenyűgöző nagy egészből. — Kik játsszák? — Egyelőre Ruttkai Éva és Darvas Iván bizonyos. A többi szereplő személye még bizonytalan. A színpadot David Borovszkij tervezi. — S a tavalyi helyett melyik mai magyar darab kerül sorra? — Csurkáé. „Recsprok komédia.” Ez a címe, s ez a műfaja is. — Hogy hogy ez a műfaja? — Úgy, hogy a reciprok komédia valójában tragédia. De aki ismeri Csurkát, tudja, hogy a darab mégis komédiába lendül. — Örömmel hallottam, hogy színre kerül Peter Shaeffer remek Amedeusa is. Kíváncsi vagyok a szereposztására. Amikor Londonban láttam, elképzeltem magamban az előadás pesti változatát és azt, hogy kik játszhatnak a két főszerepet ... Salierit és Mozartot ... — A darabot Kapás Dezső rendezi. Még nem tudjuk bizonyosan, kik a szereplői. — Úgy hírlik, új musicalre készülnek. Sarkadit zenésítik meg... — Sarkadi több verzióban írta meg a Kőműves Kelemen befejezését. Az előadást Marton László rendezi, Szörényi Levente és Bródy János pedig zenét meg verseket írt hozzá, nekik ez a régi álmuk. — Tudom, Sarkadit menynyire szerette, és mekkora hévvel vetette bele magát, hogy írásra kényszentse, és darabját színre erőszakolja. Most kiereszti a kezéből? — Szó sincs róla. Nemsokára visszatérek hozzá. Erről majd legközelebb beszélgetünk. Sarkadi húszéves távlatból is fájdalmasan hiányzik nekem, sajátos okossága, törhetetlen igazságmondási vágya, lenyűgöző lénye. Augusztusban nagyon is megrohannak az emlékek, hiszen 13- án Hannibál nevű vitorlásán mindig együtt ünnepeltük születése napját és ugyanakkor az én házassági évfordulómat is.. Sarkadi elvesztését sosem heverem ki. — De hogy a musicalre visszatérjünk, tudom, ezek igen sikeresek ... — Én igen nagy jelentőséget tulajdonítok színházunkban a musical műfajának, amelyet Marton László honosított meg nálunk. A Képzelt riport meg a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem új tömegeket terelt