Film Színház Muzsika, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-08 / 23. szám
FLASHDANCE A sálnál kevés kifejezőbb ruhadarab van. Puhán és melegen körülöleld a nyakat, vagy majdnem szabadon lobog, kecsesen repül a szélben. Ha nyakhoz simul, otthonias; ha repdes, fölösleges, mint a művészet. Egy kedvesen bohém gyári üzemvezető (Nicky) éppúgy viselheti, mint egy gyönyörű szemű, igéző mosolyú hegesztőlány (Alex, azaz Jennifer Beals). ■ Adrian Lyne szuperzenés filmjét ez a sálmeleg és sálszabad hangulat lengi be. Alex, a pittsburgi hegesztőlány táncművész akar lenni. Miért is ne? Minden adottsága megvan hozzá. Először is laza, könnyű és selymes, mint egy elsőosztályú sál. Másodszor: salját — valamint egyéb ruhadarabjait és önmagát — lazán, könyyedén, erőlködés nélkül viseli. Jól hegeszt és szépen táncol, szépen hegeszt és jól táncol. Érzéseinek tükrében — és Adrian Lyne jóvoltából — a szerelőcsarnokban a szikrák isteni szikraként pattannak a kamera elé. A géptermeket és Alex meghitten sivár lakását ugyanaz a gyöngéd, de határozottan középre érkező fénysugár világítja meg (operatőr: Don Peterman). Pittsburg, az amerikai nagyváros megmámorosodik. Még az ócskavastelepet is sóvárogva nézzük, sajnáljuk, hogy nem vagyunk ott, annyira selymesen csillognak a fényár a rozsdás lemezeken, miközben sodró iramú zene szól. Minden a képmező legközepén történik. A mozdulatok, az arckifejezések abszolút jelentőségteljesek. Felemelő, mert korrekt játékszabályok között elszenvedett vereségek és nagyszerű győzelmek tanúi lehetünk. Nicky, Alex hódolója szerényen és hűségesen asszisztál. Nincs joga közbeavatkozni, mert mindenkinek a saját erejéből kell érvényesülnie. A túlzott igyekezet, görcsös erőfeszítés tökéletlen produkciókat eredményez (lásd: Alex barátai). Ugyanígy, a játékszabályok megsértése vétek volna a verseny erkölcsi szépsége ellen. Alex nem mindenáron akar győzni. Az a könnyedséget, kellemetességet sugárzó művészet, aminek a papnője lesz, visszahat jelenlegi lényére, magatartására. Alex született balett-táncos, keményen, de harmonikusan dolgozik. Pittsburg balettváros, ugyanebben az értelemben. Lyne fokozhatatlan bájos képsora: egy rendőr balett-táncosi mozdulatokkal irányítja a forgalmat. Ismét filmvászonra kerül egy csokor rózsa a harmincas-negyvenes évek szerelmi történeteiből, de most már színesben láthatjuk. Ezúttal nem egy nő meghódítását jelképezi, hanem azt, hogy egy nő — céltudatos munkával és tálkönnyed lelki tartással — elérte a célját, érvényesült. Enyhe, kellemes feminizmus. Enyhítő, kellemes érzéseket kelt Alex és barátai társadalmi helyzete is. Kisebbségi voltuk — az egyik katolikus, a másik keleteurópai stb. — nem fojtogatja, hanem díszíti őket. Az analógia kedvéért megemlítem, hogy egy másik, szintén nyolcvanas évek eleji amerikai zenés mű, a Beat Street szereplői is kisebbségi szigetről érkeztek. A sajátos metró- és falfestő, valamint tánckultúra náluk sem a másféleség bélyege, hanem érdekes színfolt, lehetőség. A breaktáncosok éppoly lazák, könnyedek, mint a „Flash”táncos. A művészet egy trambulin, amiről elugorva az ember „eltűnhet” (ahogy Alex mondja), megszabadulhat problémáitól. A kiugró teljesítmény célja: a gondok fölé emelkedni, azaz belesimulni az átlagba. Alex barátai — a jégtáncos-önjelölt Katie és a komikus-önjelölt szakács — nem azért vallanak kudarcot, mert átlag alatti helyről startoltak. Hanem azért, mert nem elég tehetségesek. Nincs erejük az átlagon felüli teljesítményhez. Ez a sorsaik. Amikor Katie néhány fenékre huppanás után lebotorkál a korcsolyapályáról, érezzük, hogy minden elveszett. Az apa vigasztaló szavai az emberi együttérzés fokozhatatlan csúcsteljesítményének hatnak. Szegény, soha többé nem próbálkozhat — súgja oda Alex Nickynek a fellebbezhetetlen ítéletet. Az nem derül ki, hogy fanyalgó távolságtartással vagy belső meggyőződéssel végzi-e Alex félművészi tornagyakorlatait a mulató színpadán, a barátaihoz hasonló közönség előtt. (Mindenesetre, a Flashdance delejes zenéje ezekhez a félművészi produkciókhoz kapcsolódik.) De az biztos, hogy a nagy művészetről mind Flashdance — A főszereplő: Jennifer Beals FILMKALAUZ A FILMMÚZEUMHOZ különleges tehetség és különös sors jutott osztályrészül Ábrahám Pálnak. Komolyzenésznek indult, aztán évekre eltűnt a tőzsdei élet dzsungelében. Operettszerzőként Berlinben fényreklámok hirdették a nevét, villája volt a Fasanenstrassén, majd a nácik leparancsolták műveit a színpadról. Bécs és Budapest között kereste a helyét. A második világháború idején New Yorkban bárokban, kopott kis lokálokban jutott méltatlan munkához. Mire ismét rendeződne az élete, a mindig elegáns, fehér kesztyűben vezénylő komponista idegileg összeomlott, teljes szellemi sötétségtől váltotta meg a halál 1960-ban. Az Ábrahám-muzsika azonban tovább él. Talán leggyakrabban a Bál a Savoyban dallamai csendülnek fel. Az új hangzásvilágot, jazzt hozó operettet 1932 decemberében mutatták be Berlinben, 1933 decemberében Budapesten, 1934 decemberében pedig Budapesten fejezték be a magyar—német koprodukcióban készülő filmváltozat felvételeit. Az operett szövegírói, Alfred Grünwald és Fritz Löhner Beda bécsi darabgyárosok bizony alig ismerhettek rá librettójukra. Legfeljebb azzal vigasztalódhattak, hogy neves filmemberek végezték az átdolgozást: Herman Kosterlitz és Cziffra Géza. Kosterlitz Henry Koster néven Amerikában vált világhírű rendezővé, Cziffra Géza pedig a német filmgyártás hírnevét öregbíti napjainkig. Mint a kor oly sok magyar filmjét, ezt is Székely István rendezte. Az operett revü lehetőségeit igyekezett kihasználni, a felvevőgépet az úgynevezett „daru”-ra helyezte, ami nagy mozgáslehetőséget biztosított, és ebben az időben újdonságnak számított. A szerkezet tervrajzát egyenesen Korda Sándortól kapta, Eiben Istvánnal, az operatőrrel Londonba repültek érte. Persze semmilyen trükk vagy rendezői lelemény nem pótolhatja a színészeket, akiknek a műfaj esetében nemcsak egyénisége, hanem muzikalitása, tánctudása, énekhangja is döntő. A film vezető női főszerepét Alpár Gitta alakítja. Zeneakadémiát végzett, és 1924-ben az Operaház szerződtette. Rövidesen a Király Színházban vendégszerepelt, és ez eldöntötte sorsát. A siker nyomán az operett vált igazi műfajává, Európa számos országában és Amerikában is sikereket aratott dekoratív megjelenésével, kóraratúr hangjának iskolázottságával, csillogásával, jó színjátszó képességével. Bársony Rózsi népszerű operett és revü szubrett volt, azzá tette kitűnő tánckészsége, kellemes énekhangja, kedves lényét jól érvényesítő színészi kult