Film Színház Muzsika, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1989-04-29 / 17. szám
TÁRSALGÁS__________________________________________________ 20 Kié a Magyar Rádió ? Kié a Magyar Televízió? AGÁRDI PÉTER: Ami a rádió politikai nyitottságát illeti: az elmúlt években jó néhányan, politikusok is, a rádió munkatársainak a szemére hányták, hogy a rádiót éppen ideje „visszafoglalni’’. A rádió munkatársai és korábbi vezetői, úgy érzem, minden tévedésükkel együtt is, korrektségben, igényességben, tisztességben megközelítették azt a határt, ameddig az egypártrendszeres struktúra keretei között a közvetlen pártirányítású rádióban el lehetett menni. A történelmi igazságnak tartozom ennek rögzítésével. DOMÁNY ANDRÁS: Csak a saját álláspontomat képviselem mint rádiós újságíró, aki egyébként MSZMP-tag. Én is alapvetően ellenezném akár a csatorna, akár a műsoridő szerinti felosztást — ez valóban dilettáns ötlet. Én a közintézmény, köztestület jellegnek vagyok a híve. A kormány vagy ne a kormány gyakorolja a felügyeletet? Szomorúan, sőt felháborodva vettem tudomásul, hogy a saját pártom főtitkára a Központi Bizottság egyik nem régi ülésén valami olyasmit mondott a rádióval kapcsolatban, hogy az állami költségvetésből fenntartott intézmény hogy képzeli, hogy ezt meg azt mond a műsorban. Az állami költségvetés nem a kormányé. (A rádiónak különben egyáltalán nincs is előfizetési díja, amióta egyszerűsítették a könyvelési megoldásokat.) Az állami költségvetés nem a kormány pénze, amit a kormány adományoz. Ezek az egyszerű dolgok, úgy látszik, még vezető politikusok számára is tisztázatlanok. Én is azt tartom a legfontosabbnak, hogy profik legyenek a műsorok készítői éppúgy, mint a műsorkészítők vezetői. Hogyan történik az irányítás? Furcsa dolog, hogy mi, televíziósok, illetve rádiósok vitatjuk vagy kérdőjelezzük meg a saját vezetőink választását. Az adott intézmény dolgozói, akár a szakszervezet, akár az újságírószövetség, akár valamilyen dolgozói tanács, akár mindennek valamilyen kombinációja szólhasson bele — ezt helyeselném is. De azért a szélesebb társadalmi, politikai jellegű beleszólást tartanám lényegesnek. Például, mint az osztrákoknál, kuratórium formában, ebben — megfelelő arányban — a parlamentben képviselt pártok vesznek részt, továbbá különböző társadalmi szervezetek, ifjúsági szervezetek, egyházak, sportszervezetek, nyugdíjasok. Én annak a modellnek vagyok a híve, amit a gazdasági életben a részvénytársaságokban a felügyelő bizottság és az igazgatóság képvisel. Tehát a felügyelő bizottság értékel, jelentést tesz a közgyűlésnek, azok felmenthetik, kirúghatják a vezetőket. Amíg a közgyűlés által, a felügyelő bizottság javaslatára megválasztott igazgatóságot le nem váltják, addig az irányít. Tehát nem operatív napi beleszólást jelent a kuratórium munkája sem. Természetesen abban semmiféle hallgatói „szavazást” nem lehet figyelembe venni, hogy rockzene legyen több vagy népdal, hogy Esterházy Péter vagy Gárdonyi Géza legyen. A politikai műsorok tekintetében azonban valóban szükséges bizonyos arányokat — nem centizve — betartani. Vagyis a társadalomban képviselt véleményeket figyelembe kell venni. A nyugati televíziókban, rádiókban van egy úgynevezett objektivitási kötelezettség, amely az ott dolgozó újságírók magatartására, stílusára vonatkozik. Például az osztrák tévénél, az ORF-nél arra hivatkozva, hogy közintézmény, s nem akarnak összeugrani senkivel, nem mondanak semmiről kommentárt. A riporter, a műsorvezető moderátor vagy az interjúkészítő esetében is elvárják, hogy ne legyen véleménye. Én ezt nem tudnám elképzelni — tizenhét évi rádiós múlt alapján. SÁNDOR IVÁN: örülök a vitának. Talán kevesebb is lehetne. Mintha nem igazán a mai Magyarországon lennénk, ahol élesebben, gyorsabb megoldásokat követelve merül föl minden kérdés, ahol naponta akár még a végletekkel is szembe kell nézni, hogy nem akasztja-e meg a reformfolyamatokat a diktatúra, és hogy türelemmel nézik-e sorsuk egyre roszszabbra fordulását a milliók. Tudjuk, a reform és az idő elválaszthatatlanok, mert előállhat egy olyan helyzet, ahol sokak számára „minden reform kevés” már a szűkülő zsákutca miatt ugyanakkor ezt a tempót egy épebb társadalom sem bírná ki befelé építkezések, szellemi alapozások nélkül. Ebben az alapozásban a milliókat gazdagító gyors, igaz információval, a kor színvonalán álló vitákkal, műsorokkal mérhetetlen a szerepe és a felelőssége a Rádiónak, a Televíziónak. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: Ha a szabad Magyar Rádió és a szabad Magyar Televízió alapelveiből személyi konzekvenciákat kezdünk levonni a mostani időszakban, perceken belül boszorkányvadászat, emberek kirugdosása következhet, ami rendkívül undorító hatalmi harcnak lehet a kezdete. Én ezért volnék hajlamos a status quónak bizonyos fönntartását elfogadni. Miért ilyen éles az emberek véleménye a tömegkommunikációról? Amit Agárdi mondott, azt — elnézést — képmutatónak tartom. Mit jelent, hogy a tulajdonos és a felügyelő szerv elválik? Én azt hiszem, hogy a kormányzatnak munkáltatói jogai voltak és vannak a Rádió és a Televízió fölött. Ha az elmúlt időszakban a pártnak nem felelt meg a tömegkommunikációban valaki, azt kidobhatta, elhallgattathatta — és ezt csak a munkáltató teheti meg. Tulajdonos-e a munkáltató vagy sem, az mellékkérdés. A magyar közönségnek az volt az érzése, hogy a Rádió, a Televízió és az újságok — hazudnak. Ez a felismerés a forradalmi változásnak mindig fontos eleme volt — gondoljunk 56-ra. Az, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió az utóbbi fél vagy háromnegyed évben változtatott a magatartásán, nem annak köszönhető, hogy a párt megváltoztatta a tömeg-